A fatimai napcsoda – szkeptikus ellenvetések, objektív válaszok
Az egyházilag elismert portugáliai Szűzanya-jelenések megdöbbentő igazolása volt a több tízezer ember – köztük fotósok, újságírók, kétkedők, szocialisták, ateisták – szeme láttára történt napcsoda.
1917. október 13-án becslések szerint mintegy hetvenezren gyűltek össze a Cova da Iria mezején, mert a három fatimai látnok előre bejelentette, hogy aznap délben csoda fog történni. A zuhogó eső egyszer csak elállt, és a felszakadozó felhők mögül opálfényű, forgó korongként bukkant elő a Nap. Szivárványszínű sugarakat szórt, majd meg-meglódult a Föld felé. Sokan azt hitték, itt a világvége. A jelenség perceken át tartott, s amikor véget ért, a szemtanúk elmondása szerint csuromvizes ruháik „egyszerre teljesen szárazak lettek”. Az eseményről számos tudósítás jelent meg a korabeli világi lapokban.
„Az emberek döbbenten nézték, hogy a Nap megrázkódik, majd gyors, hihetetlen mozgásba kezd, a kozmikus törvényeknek ellentmondó módon” – írta Portugália akkori legnagyobb – kormánypárti, egyházellenes – újságjában, az O Séculóban Avelino de Almeida, aki korábban gúnyolódó cikkeket írt a fatimai eseményekről.
„A Nap, amelyet hol bíbor, hol sárga vagy mélyvörös láng övezett, mintha hihetetlen gyors, forgó mozgást végzett volna, s közben időnként úgy látszott, mintha leesne az égről, és a Föld felé zuhanna, hatalmas hőséget sugározva” – tudósított Dr. Domingos Pinto Coelho az Ordem című lapban. Hasonlóan írta le az eseményt Dr. Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudós professzora.
Mint minden csodánál, természetesen itt sem maradtak el az eseményt kizárólag természetes okokkal magyarázó vagy eljelentékteleníteni próbáló, „tudományos” ellenvetések. A szkeptikus véleményekkel kapcsolatban egy kanadai katolikus szerző, Mark Mallett válaszait ismertetjük.
Ellenvetés
A paranormális jelenségeket kutató, szkeptikus Joe Nickell helyesen jegyzi meg, hogy napcsoda állítólag más Mária-jelenések helyszínein is történt. Egy ilyen alkalommal, a kilencvenes években Georgiában „szemvédő Mylar napszűrővel ellátott teleszkópon” keresztül vizsgálták a Napot. Mint írja, „több mint kétszázan nézték meg a Napot szűrőn keresztül, és senki nem látott semmi szokatlant.” (Skeptical Inquirer, Vol 33.6 Nov/Dec 2009)
Válasz
Felmerül a kérdés, mi szükség volt teleszkópra, amikor a napcsoda során elsősorban a Nap különös mozgásáról számoltak be a szemtanúk. Fatimában azt látták, hogy a hatalmas égitest pályájáról letérve, ide-oda „táncolva” zuhan a Föld felé. Erről még egy amatőr csillagász is azonnal megmondja, hogy fizikai lehetetlenség, amely ellentmond a természet törvényeinek és messze meghaladja egy lencse hatókörét. 
Érdemes megjegyezni, hogy a napcsodát általában nem látja mindenki. Fatimában is voltak, akik csupán ragyogó színeket láttak, mások pedig semmi szokatlant. Ez egyrészt eleve kizárja a tömeges hallucináció vagy a tömeghisztéria lehetőségét (amit még valószínűtlenebbé tesz, hogy a napcsodának a Cova da Iriától 18 km-re is voltak szemtanúi). Másrészt a tény, hogy nem az egész portugál lakosság látta a különleges eseményt, szintén a csoda mellett szól, hiszen egy, az ország felett elvonuló szoláris jelenséget mindenkinek látnia kellett volna. A jelenséget azonban egyetlen obszervatóriumban sem figyelték meg. „Lehetetlen, hogy ennyi csillagász, sőt az egész félteke összes lakójának figyelmét elkerülte volna... fel sem merül, hogy csillagászati vagy meteorológiai jelenség lett volna... Vagy minden fatimai szemtanú tévedett, vagy természetfeletti beavatkozásra kell gondolnunk” - írta John De Marchi olasz pap, kutató. (The Immaculate Heart, 1952b:282)
Ellenvetés
Auguste Meessen, a Leuweni Katolikus Egyetem Fizikai Intézetének professzora szerint a szemtanúk élményei nem mások, mint a hosszas napbanézés optikai hatásai. Úgy véli, a megfigyelt „táncolást” valószínűleg a rövid napbatekintések nyomán keletkezett retinális utóképek, a színek váltakozását pedig a retina fényérzékeny sejtjeinek károsodása okozza. (Auguste Meessen 'Apparitions and Miracles of the Sun' International Forum in Porto 'Science, Religion and Conscience' October 23–25, 2003 ISSN: 1645-6564)
Válasz
Régi szemészi tapasztalat, hogy akár néhány másodpercnyi napbanézés is átmeneti vagy maradandó szemkárosodást okozhat. A fatimai napcsoda során több tízezren néztek a tűző déli Napba, mégpedig nem másodpercekig, hanem percekig – egyesek szerint tíz percig –, mégsem volt olyan híradás, hogy akár egyetlen jelenlévő is szemkárosodást szenvedett vagy megvakult volna (ami más állítólagos jelenési helyeken sajnos megtörtént egyes csodaváró zarándokokkal). 
A retinális utóképek elmélete azon bukik meg, hogy ha igaz volna, akkor napsütésben az ablakon kinézve bárki megtapasztalhatná a fatimai napcsodát. Biztosra vehetjük, hogy a csodát követő napokban a szemtanúk is fel-felnéztek az égre, hogy nem ismétlődik-e meg a különleges esemény. Nem kétséges, hogy ha a retinális utóképek és a fényérzékeny sejtek károsodása újra meg újra előidézte volna a csodás látványt, az emberek ámulata hamar alábbhagyott volna, a lapok viszont nem hagyták volna ki a remek alkalmat, hogy – mint korábban annyiszor – ismét nevetségessé tegyék a látnokokat. Valójában épp az ellenkezője történt: a szemtanúk csodálatos, leírhatatlan, különleges látványnak nevezték a jelenséget. De ugyan mi lett volna különleges abban, amit egy óra múlva mindenki újra elő tudott volna idézni?
Ellenvetés
Nickell véleménye szerint az intenzív fénybe tekintés átmeneti retinális disztorziót okoz, s a Nap Fatimában érzékelt „táncoló” mozgása az ebből eredő optikai hatásoknak tulajdonítható. (Skeptical Inquirer, Vol 33.6 Nov/Dec 2009)
Válasz
Egyetlen híradás sem szól arról, hogy akár egyetlen szemtanú is tartós optikai hatásokról számolt volna be. A jelenség csak addig tartott, amíg a Nap visszatért a helyére. Ha Nickell magyarázata helyes volna, a disztorzió mindaddig megmaradt volna, amíg az emberek a Napba néztek: órákon át vagy akár egész nap. A beszámolók szerint azonban a csoda egy adott pillanatban határozottan véget ért.
A szemtanúk kiemelték, hogy a Nap fénye nem volt erős. „Bágyadtan világított, nem bántotta a szememet”, „halványszürkés fény ölelte körül”, és „különféle színű fénycsóvákat” lövellt. Megjegyzendő, hogy napfogyatkozáskor vagy sűrű felhőzet mögött is kellemetlen érzés nélkül bele lehet tekinteni a Napba; ilyenkor takarásban van, a szem mégis súlyosan károsodhat.
Ellenvetés
Steuart Campbell a Journal of Meteorology 1989-es kiadásában azt írta, hogy 1917. október 13-án a sztratoszférában lebegő porfelhő okozta a Nap látszólagos elváltozását; ezért lehetett könnyen beletekinteni, ezért játszott sárga, kék, lila színekben, és ezért tűnt úgy, mintha forogna. Campbell azzal támasztja alá elméletét, hogy 1983-ban Kínában is megfigyelték, hogy a Nap színe kékre és vörösre változik. (New Humanist, Vol 104 No 2, 1989. augusztus és Journal of Meteorology, UK, Vol 14, no. 142, 1989. október)
Válasz
Ez a feltevés is ellentmond a szemtanúk beszámolóinak, ugyanis nem mindenki látta az égi csodát. Ha valóban néhány perces anomáliáról lett volna szó, azt mindenki ugyanolyan jól látta volna. Campbell elmélete a Nap ide-oda mozgását, látszólagos zuhanását sem magyarázza meg, amint azt sem, hogyan lehetséges, hogy a zuhogó esőtől csuromvizes ruha mindenkin „egyszerre teljesen száraz lett”. Végül pedig: egy sztratoszférában lebegő porfelhő megjelenését akkoriban senki sem tudta volna hónapokkal előre megjósolni, főleg három pásztorgyermek nem. 
Ellenvetés
Joe Nickell feltevése szerint a szemtanúk valójában melléknapot láttak. A melléknapokat (parhelion) a levegőben levő jégkristályokon megtörő fény hozza létre. A légköri fénytünemény a napkorongtól két oldalon elhelyezkedő fényes foltok formájában jelentkezik. A foltok lehetnek fehérek vagy színesek, gyakran csak az egyik oldalon lévő látható belőlük. A melléknap statikus jelenség, nem magyarázza meg a Nap „táncoló” mozgását, ezért Nickell több optikai és meteorológiai tényező együttállását feltételezi. Úgy véli, a Nap egy vékony felhőréteg miatt tűnhetett ezüstös korongnak; az elvonuló felhőréteg vastagsága változó lehetett, ezért látszott hol fényesebbnek, hol halványabbnak, és a szemlélők ezt érzékelték közeledésként, illetve távolodásként; a színeket légköri por és pára okozta stb.
Válasz
A melléknap viszonylag gyakori jelenség. Nem magában a Napban látható, hanem jóval távolabb, jobbra vagy balra, olykor fölötte. A fatimai szemtanúk azonban magának a Napnak az elváltozásáról számoltak be, nem arról, hogy mellette megjelent valami. A melléknap, mint említettük, statikus jelenség: fényes visszatükröződés, amely kicsi, függőleges szivárványhoz hasonlít, ám azzal, ahogyan a napcsodát leírták, lehetetlen összetéveszteni.
A többi „magyarázat” üres találgatás. Nickell talán azt remélte, hogy egyetlen meggyőző válasz hiányában a többféle összehordott magyarázat majd elbizonytalanítja a nem gondolkodókat. Ennél azonban többet illett volna feltételeznie bárkiről, beleértve azokat a természettudósokat is, akik jelen voltak a fatimai eseménynél. Természetesen továbbra is nyitott kérdés marad, hogy miként jósolhatták meg a gyermekek mindezen anomáliák tökéletes együttállását. 
Paul Simons a Timesban megjelent cikkében úgy véli, a fatimai optikai jelenségeket szaharai eredetű porfelhő okozhatta. (Weather Secrets of Miracle at Fátima, Paul Simons, The Times, 2005. február 17.) - Különös, hogy egyetlen jelenlévő sem számolt be porfelhőről. Épp ellenkezőleg: a szakadó eső bizonyára elég hamar eláztatta volna a homokvihart.
Kevin McClure elmélete szerint a tömeg azért ment a Cova da Iriára, hogy csodát lásson, hiszen az október 13-át megelőző hetekben is terjedtek már hírek hasonló jelenségekről; így szerinte azt látták, amit látni akartak. A feltételezés természetesen nem magyarázza meg sem azok beszámolóit, akik sok kilométer távolságból váratlanul figyeltek fel a csodás jelenségre, sem pedig az esőben átázott ruhák hirtelen száradását.
*
Jáki Szaniszló bencés tudós, a New Jersey-i Seton Hall University professzora évtizedekkel később úgy fogalmazott, hogy a jelenség meteorológiai, tehát természetes volt, ám az, hogy az előre jelzett időpontban következett be, csoda. (Jaki, Stanley L. (1999). God and the Sun at Fátima. Real View Books, ASIN B0006R7UJ6) – Nyilvánvaló, hogy a csoda nem zárja ki a természet működését; a csoda attól csoda, hogy valamely mozzanata nem magyarázható tudományos alapon, csak természetfeletti eredettel. 
A Katolikus Egyház alapos kivizsgálás után 1930. október 13-án nyilvánította hivatalosan csodának a Fatimában történteket. 1951. október 13-án pedig Tedeschini bíboros, pápai legátus több millió, Fatimában összegyűlt zarándok előtt bejelentette, hogy 1950. október 30-án, 31-én, valamint november 1-jén és 8-án XII. Piusz pápa maga is látta a napcsodát a Vatikáni Kertekben. (Joseph Pelletier. (1983). The Sun Danced at Fátima. Doubleday, New York. pp. 147–151.)
Magyar Kurír (mk)
