Ferenc pápa: Tanuljuk el Isten mindig túlzó, mindig aránytalan szeretetét!
A Szentatya február 19-én mintegy húszezer hívővel imádkozta el a vasárnap déli Úrangyala imádságot. A napi evangéliumi szakaszból kiindulva a keresztény szeretetre jellemző rendkívüliségről elmélkedett, azután pedig megemlékezett a szenvedő népekről, és konkrét segítségnyújtásra buzdított. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A szavak, melyeket Jézus a mostani vasárnap evangéliumában intéz hozzánk, magas követelményeket támasztanak, és paradoxnak tűnnek: Jézus arra hív, hogy fordítsuk oda a másik orcánkat is, és még ellenségeinket is szeressük (vö. Mt 5,38–48).
Számunkra az a normális, hogy azokat szeressük, akik szeretnek bennünket, és azokkal barátkozzunk, akik barátságosak velünk; Jézus viszont provokál bennünket,
és azt mondja: ha így cselekedtek, „mi rendkívülit tesztek?” (Mt 5,47). Mi rendkívülit tesztek? Ez az, amire ma szeretném felhívni a figyelmeteket, erre a mi rendkívülit tesztek mondatra.
A „rendkívüli” az, ami túllép a megszokott kereteken, ami felülmúlja a szokásos gyakorlatot és az óvatosság által diktált józan számításokat. Mi általában inkább arra törekszünk, hogy minden eléggé rendben legyen, és minden az ellenőrzésünk alatt álljon, hogy megfeleljen elvárásainknak és igényeinknek. Attól félve, hogy nem kapunk viszonzást, vagy hogy túlságosan kitesszük magunkat, és aztán csalódni fogunk, inkább csak azokat szeretjük, akik szeretnek bennünket, hogy elkerüljük a csalódást. Csak azokkal teszünk jót, akik jót tesznek velünk, csak azokkal vagyunk nagylelkűek, akik viszonozni tudják a szívességet. Akik pedig rosszul bánnak velünk, azoknak ugyanolyan módon válaszolunk, hogy egyensúlyban legyünk. De az Úr figyelmeztet bennünket: ez nem elég! Mi azt mondanánk: ez nem keresztény!
Ha megmaradunk a rendesnél, a megszokottnál, az adás és elfogadás közötti egyensúlynál, akkor a dolgok nem változnak. Ha Isten ezt a logikát követné, akkor nem lenne reményünk az üdvösségre!
De szerencsénkre Isten szeretete mindig „rendkívüli”, túlmutat, túllép a szokásos kritériumokon, amelyek szerint mi, emberek éljük a kapcsolatainkat.
Jézus szavai tehát kihívást jelentenek számunkra. Miközben mi megpróbálunk megmaradni a haszonelvű érvelés rendes kerékvágásában, ő arra kér, hogy nyíljunk meg a rendkívülire, az ingyenes szeretet rendkívüliségére. Miközben mi mindig megpróbáljuk egyensúlyba hozni a számlákat, Krisztus arra bátorít, hogy a szeretet kiegyensúlyozatlanságát éljük meg.
Jézus nem derék könyvelő: nem! Ő mindig a szeretet kiegyensúlyozatlanságára vezet.
Ne csodálkozzunk ezen! Ha Isten nem lett volna kiegyensúlyozatlan, mi sosem menekültünk volna meg: a kereszt kiegyensúlyozatlansága volt az, ami megmentett bennünket! Jézus nem keresett volna meg bennünket, miközben mi elveszettek és távoliak voltunk, nem szeretett volna a végsőkig, nem vállalta volna a keresztet értünk, akik ezt nem érdemeltük meg, és nem adhattunk neki semmit sem cserébe. Ahogy Pál apostol írja: „Noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jó emberért vállalja a halált valaki. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,7–8). Látjuk hát, Isten már akkor szeret bennünket, amikor még bűnösök vagyunk!
Nem azért szeret, mert jók vagyunk, vagy mert képesek vagyunk valamit visszaadni neki. Testvéreim, Isten szeretete mindig túlzó, mindig túllép a számításokon, mindig aránytalan.
És ma tőlünk is azt kéri, hogy így éljünk, mert csak így tudunk igazán tanúságot tenni róla.
Testvéreim, az Úr azt javasolja nekünk, hogy lépjünk ki a viszonzás logikájából, és ne a számítások és a kényelem mérlegén mérjük a szeretetet. Arra hív, hogy a rosszra ne rosszal válaszoljunk, hogy merjünk jók lenni, hogy kockáztassunk az adásban, még akkor is, ha keveset vagy semmit sem kapunk cserébe. Mert ez a szeretet az, ami lassan átalakítja a konfliktusokat, csökkenti a távolságokat, legyőzi az ellenségeskedést és begyógyítja a gyűlölet sebeit. Megkérdezhetjük hát magunktól, mindannyian: vajon én az életemben a viszonzásnak a logikáját követem, vagy az ingyenességét, ahogyan Isten teszi?
Krisztus rendkívüli szeretete nem könnyű, de lehetséges;
lehetséges, mert ő maga segít nekünk azzal, hogy nekünk adja az ő Lelkét, az ő mérték nélküli szeretetét.
Imádkozzunk a Szűzanyához, aki azzal, hogy számítás nélküli igennel válaszolt Istennek, megengedte neki, hogy kegyelmének mesterművévé tegye őt!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim és nővéreim!
Jézus szeretete arra kér bennünket, hogy hagyjuk magunkat megérinteni azok helyzetétől, akik megpróbáltatást szenvednek. Különösen Szíriára és Törökországra gondolok, a földrengés sok áldozatára, de a kedves ukrán nép mindennapi drámáira is, és arra a sok népre is, amely háború, szegénység vagy a szabadság hiánya, a környezet pusztulása miatt szenved: oly sok nép szenved… Közel állok Új-Zéland népéhez is, melyet az elmúlt napokban pusztító ciklon sújtott. Testvéreim, ne feledkezzünk meg azokról, akik szenvednek, és szeretetünk legyen figyelmes, legyen konkrét szeretet!
Köszöntelek mindannyiatokat, akik Olaszországból és más országokból érkeztetek! Köszöntöm a spanyolországi Oviedóból érkezett zarándokokat és a portugáliai Vila Pouca de Aguair diákjait. Köszöntöm továbbá a rimini és a saccolongói Katolikus Akció csoportját; a lentiai, torinói és bolzanói híveket; a valvasonei és az Almenno San Salvatore-i bérmálkozókat; a tricesimói, lenói, chiuppanói és Fino Mornasco-i fiatalokat; az arcenei ministránsokat és a milánói Sant’Ambrogio iskola tanulóit.
Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat kívánok az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
