Ferenc pápa: Imádkozzunk az ukrán és orosz anyákért, akik elveszítették gyermeküket a háborúban!
Január 8-án, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén a Szentatya az Apostoli Palota ablakából imádkozta el az Úrangyalát a téren egybegyűlt hívőkkel. Isten különleges, irgalmas igazságosságára irányította a figyelmet, melyre mi is meghívást kaptunk. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma az Úr megkeresztelkedését ünnepeljük, és az evangélium egy meghökkentő jelenetet tár szemünk elé: ez az első alkalom, amikor Jézus megjelenik a nyilvánosság előtt názáreti rejtőzködő élete után. A Jordán folyó partjához érkezik, hogy megkeresztelkedjen Jánosnál (Mt 3,13–17). Ez olyan rítus volt, amellyel az emberek bűnbánatot tartottak, és elkötelezték magukat a megtérés mellett. Egy liturgikus himnusz úgy fogalmaz, hogy az emberek „mezítelen lélekkel és mezítelen lábakkal” mentek megkeresztelkedni – nyitott, csupasz lélekkel, anélkül, hogy bármit is takargatnának –, vagyis alázatosan, áttetsző szívvel. De látva Jézust, aki elvegyül a bűnösök között, az ember megdöbben, és elgondolkodik: miért döntött így Jézus? Ő, aki Isten Szentje, Isten bűntelen Fia, miért döntött így? A választ Jézus Jánoshoz intézett szavaiban találjuk: „Engedj most! Az illik hozzánk, hogy így teljesítsünk be minden igazságosságot” (Mt 3,15). Minden igazságosságot beteljesíteni: mit jelent ez?
A megkeresztelkedéssel Jézus feltárja előttünk Isten igazságosságát, azt az igazságosságot, amelyet a világba hozni jött.
Az igazságosságról gyakran szűk fogalmunk van, és azt gondoljuk, hogy azt jelenti: aki rosszat tesz, az megfizet érte, és így elégtételt ad az általa elkövetett rosszért. De Isten igazságossága, ahogy a Szentírás tanítja, sokkal nagyobb: nem a bűnös elítélése a célja, hanem a megmentése, az újjászületése, az igazzá tétele: hogy igaztalanból igazzá váljon. Ez az igazságosság a szeretetből fakad, abból a mélységes együttérzésből és irgalomból, amely Isten szíve, az Atya szíve, aki megindul, amikor a rossz elnyom bennünket, amikor a bűn és a gyarlóság súlya alatt elesünk. Isten igazságossága tehát nem büntetéseket és fenyítéseket akar osztogatni, hanem – ahogy Pál apostol mondja – abban áll, hogy igazságossá tesz bennünket, gyermekeit (vö. Róm 3,22–31), kiszabadít a rossz hálójából, meggyógyít, felemel. Az Úr mindig ilyen: nem megbüntetni akar bennünket, hanem kinyújtja kezét, hogy felsegítsen bennünket. Így megértjük, hogy Jézus a Jordán partján küldetésének értelmét tárja fel előttünk: azért jött, hogy beteljesítse az isteni igazságosságot, vagyis végbevigye a bűnösök megmentését; azért jött, hogy vállára vegye a világ bűnét, és leereszkedjen a víz mélységébe, a halál mélységébe, hogy megmentsen, a megfulladástól megmentsen bennünket. Ma megmutatja nekünk, hogy Isten valódi igazságossága az ő megmentő irgalmassága. Félünk azt gondolni, hogy Isten irgalom, pedig Isten irgalom, mert
az ő igazságossága éppen a megmentő irgalmasság, az emberi állapotunkban osztozó szeretet, mely közel jön hozzánk, együtt érez fájdalmunkkal, belép sötétségeinkbe, hogy visszahozza nekünk a világosságot.
XVI. Benedek kijelentette: „Isten úgy akart megmenteni bennünket, hogy maga ment le a halál szakadékos mélységébe, hogy minden ember – az is, aki olyan mélyre zuhant, hogy már nem látja az eget –, megtalálja Isten kezét, amelybe belekapaszkodhat, és a sötétségből kiemelkedve meglássa a világosságot, amelyre teremtetett” (Homília, 2008. január 13.).
Testvéreim, mi félünk ilyen irgalmas igazságosságra gondolni. Menjünk tovább: Isten irgalom. Az ő igazságossága irgalmas. Engedjük, hogy kézen fogjon bennünket. Mi, Jézus tanítványai is arra kaptunk meghívást, hogy így gyakoroljuk az igazságosságot másokkal való kapcsolatainkban, az Egyházban, a társadalomban: nem azok keménységével, akik ítélkeznek és elítélnek, jókra és rosszakra osztva az embereket, hanem azok irgalmával, akik elfogadnak, osztozva testvéreik sebein és gyarlóságain, hogy felemeljék őket. Szeretném így mondani: ne megosszunk, hanem osztozzunk! Tegyük azt, amit Jézus tett: osztozzunk mások terhein, hordozzuk egymás terhét ahelyett, hogy pletykálnánk és rombolnánk, együttérzéssel nézzünk egymásra, és segítsük egymást!
Tegyük fel magunknak a kérdést: megosztó vagy osztozó ember vagyok?
Gondolkodjunk el egy kicsit: Jézus szeretetének tanítványa vagyok-e, vagy a pletykálás tanítványa, aki megoszt? A pletyka halálos fegyver: öl, megöli a szeretetet, megöli a társadalmat, megöli a testvériséget. Tegyük fel magunknak a kérdést: megosztó vagy osztozó ember vagyok-e?
És most forduljunk a Szűzanyához, aki világra hozta Jézust, törékenységünk részesévé téve őt, hogy visszakapjuk az életet!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Ma délelőtt a szokásoknak megfelelően megkereszteltem néhány csecsemőt a Sixtus-kápolnában, a Szentszék és a Vatikán Városállam alkalmazottainak gyermekeit. Most pedig,
az Úr megkeresztelkedésének ünnepén örömmel terjesztem ki üdvözletemet és áldásomat mindazokra a gyermekekre, akik ma vagy ebben az időszakban részesültek vagy részesülnek a keresztségben.
Ugyanakkor ismételten arra buzdítok mindenkit – első helyen magamat –, hogy ünnepeljük meg azt a napot, amikor megkeresztelkedtünk, amikor keresztények lettünk. Kérdezem: mindnyájan tudjátok keresztségetek dátumát? Biztos vannak köztetek, akik nem ismerik. Kérdezzétek meg szüleiteket, rokonaitokat, keresztszüleiteket: mikor kereszteltek meg? És aztán minden évben ünnepeljétek meg azt a dátumot, mert az egy új születésnap, a hit születésnapja. Ez a házi feladat mára mindannyiatoknak: megkérdezni keresztelésetek dátumát, hogy megünnepelhessétek.
És most titeket üdvözöllek, rómaiak és zarándokok! Nagyon sok lengyel van itt! Külön is üdvözlöm a betlehemi „Az angyalok hangja” kórust. Kedves barátaim, szívből köszönöm nektek, hogy énekeitekkel elhozzátok „Betlehem illatát” és a Szentföld keresztény közösségének tanúságát. Köszönöm! Imádkozunk értetek, és közel vagyunk hozzátok!
És ne feledkezzünk meg ukrán testvéreinkről sem! Sokat szenvednek a háborútól! Ez egy háborúban, világítás nélkül, fűtés nélkül töltött karácsony… nagyon sokat szenvednek! Kérem, ne feledkezzünk meg róluk! És ma, amikor a gyermekét a jászolba fektető és szoptató Szűzanyára tekintünk, a háború áldozatainak édesanyjaira gondolok, azoknak a katonáknak az édesanyjára, akik elestek ebben a háborúban Ukrajnában. Az ukrán és az orosz anyákra, akik elvesztették gyermeküket. Ez a háború ára.
Imádkozzunk az anyákért, akik elvesztették katonafiukat, az ukrán és orosz anyákért egyaránt!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
