Hitem egyik legmeghatározóbb embere - Papp Krisztina Beatrix tanúságtétele Zselepszky Fábián atyáról
L'une des personnes les plus influentes de ma foi.
Egyszer volt, hol nem volt... Így is kezdhetném. Mert annyira csodálatos amiről ma írni szeretnék nektek... Arról az emberről aki fenekestől felfordította az életemet, jobban mondva a lelki életemet... 2000 augusztusában találkoztam vele először. Egy barátommal mentünk el hozzá a kunszentmártoni karmelita kolostorba, mert útba esett és ennek a barátomnak ő volt a lelki vezetője.
Sose felejtem el, ahogyan megjelent a folyosón a csengetésre. Dörgő lépteit csak a dörgő hangja harsogta át... "Óriás, hát eljöttél?" mondta a mellettem álló barátomnak, aki tényleg Óriás volt méretre, hozzám képest minden bizonnyal... De azért is nevezte óriásnak, mint azt később megtudtam, mert ez a barátom hatalmas dolgokat küzdött le magában és az atya őt nagynak, győztesnek látta... Miközben ő maga is hatalmas volt, mint egy nagy két ajtós szekrény... aztán rám nézett és azt mondta: Isten hozta művésznő! Teljesen megdöbbentem. "Á dehogy vagyok én művésznő..." mondtam neki, mire így válaszolt : dehogynem, az vagy Te... Néhány héttel később az első színházi szerződésemet írtam alá...
Hát így kezdődött a földrengés az életemben, a találkozás Zselepszky Fábián karmelita atyával, aki mindenkiben meglátta a nagyot, a szentet... Úgy nézett mindenkire mint egy leendő nagy szentre... Láttam őt sírni, mikor a könnyeit nyelve prédikált vagy amikor gyóntam... Láttam sírni mikor én sírtam el a bánatom és egyszer csak látom csorognak a könnyei velem együtt ... Láttam őt nevetni, másokat nevettetni, szívből tudott kacagni és sírni... Láttam a konyhában főzni, vagy órákon át térdelni az Oltariszentség előtt... Láttam őt gyógyulást kieszközölni...
Lóránt, a fiam mindössze 3 éves volt. Nyár volt, strandra vittem. Nehezek voltak azok az idők egyedül... Fabulon naptejjel kentem Lócit le, s mint utóbb kiderült, termékhibás volt a termék s pont az ellenkezőjét érte el a krém. A kis Lóci úgy megégett, hogy gennyes hólyagok keletkeztek pillanatokon belül a hátán. Iszonyat volt az égett hús szaga. Szombat volt. Mire beértem vele az ügyeletre, orditott a fájdalomtól.... Azt nem mondom hogy mennyire üvöltött az orvos velem, hogy milyen felelőtlen vagyok, hogy egy vörös hajú, szeplős fehér bőrű kisfiút naptej védelem nélkül napoztatok... Mondtam, és mutattam hogy mit használtam, utólag kiderült termékhibás... Lekezelték, hazaengedtek minket, de hétfőre vissza kellett menni újabb kezelésre. Azt mondta, ez annyira durva, súlyos, hogy nyoma marad majd. Lóci egész éjjel sírt olyan fájdalmai voltak...
Másnap reggel kocsiba ültem vele és meg sem álltam vele Fábián atyáig... 240 km... Mikor meglátott rögtön tudta, hogy baj van. Elmeséltem neki, Lóci csak sírt, hozzá se lehetett érni... "Gyere, imádkozunk érte, megkérjük Jézust, gyógyítsa meg", és bevitt a kápolnába minket és letérdelt...Hitte hogy amit másokért kér azt megadja neki Isten. Nem ismertem az övénél nagyobb hitet. Talán pár perc volt, rátette a kezét Lócira... Aztán ahogy mindenkivel tette, megetetett bennünket a konyhában és aztán hazafelé indultunk. Aznap este Lóci végre aludt, már a kocsiban elnyomta az álom. Másnap jókedvűen ébredt, s reggel korán vinni kellett vissza a gyerekkórházba. Levették a kötést és az orvos megkérdezte tőlem : mit csinált maga ezzel a gyerekkel. Mondtam semmit, hozzá se nyúltam. Mire ő: jöjjön nézze meg ezt... Minden nyoma eltűnt az égésnek, se genny, se hólyag se semmi... Az orvos nem hitt a szemének, a nővér se... Akkor újra kérdezte : ne mondja már hogy nem csinált semmit, mert ilyet még nem láttam. Akkor azt mondtam : egy karmelita atyával imádkoztunk érte. "Na jól van, ne hülyéskedjen" s legyintett... Leszedte a kötést és kezembe adta a gyereket." Teljesen meggyógyult - fogalmam sincs hogy,de nincs itt ránk szükség...."
Amikor ezt megéled, megtapasztalod, akkor nincs az az élő ember aki miatt a saját tapasztalatodat félretennéd! Hazudnom kellene ha azt mondom nem hiszek!... És mégsem a fizikai gyógyulások, hanem számtalan lelki gyógyulás tanúja is voltam Fábián atya mellett... Úgy voltam ott sokakkal együtt mellette, hogy rengeteg belső gyógyulást láttunk - megváltozott életeket, rendbe jött házasságokat, reménytelen helyzetekből szabadulásokat... Soha senkiről nem mondott le. Nem tudott nem szeretni... Az irgalmas szeretet élő tanúja volt, mint ahogy mi is mind körülötte...
2016 december 27-én már a Liege-i Operaházban dolgoztam... Tudtam hogy beteg, néha egy-egy telefon az ápolóival... Épp két próba közt szünetben voltam. Csörgött a telefonom. Ilcsi, az egyik ápolója, nővér hívott. "Szia! Atya szeretné hallani a hangodat, énekelnél neki?" Megrendültem. Szinte soha sem hívott, valahogy úgy éreztem mindig: ő engem a Gondviselésre bízott ezért nem ellenőriz jól vagyok - e, mert tudja hogy keresem ha baj van, de Isten gondoskodik rólam... Tehát ez már önmagában megrendítő és rendkívüli volt, hogy hívott... Hangja halk és erőtlen volt. "Elénekeled nekem a Győzelemre lettünk éneket?"... És akkor én ott az operaház öltözőjében könnyeimmel küszködve énekeltem: győzelemre lettünk, nem elbukásra, az életre születtünk, nem pusztulásra, és ha oldalunkat tőr is járja át, míg élünk, zengjük a glóriát."...ez volt az egyik kedvence.... Aztán halkan azt mondta a telefon túl oldalán: szívem minden szeretetével megáldalak! Isten veled!... Ilcsi nővér átvette a telefont és azt mondta, atyának folynak a könnyei, gyönyörű estét szereztél neki. Mire én: ma van a születésnapom és ti pont ma hívtatok.... Így köszönt el tőlem az én atyám.
2017 január 7-én az Égi hazába költözött. Ezért is akartam ma ezzel a hosszú poszttal emlékezni róla... Órákig tudnék mesélni... Olyan örökséget kaptam tőle amiből élek: a bizalmat a Mennyei Atya jóságában, a Jézus iránti lángoló szerelmet, a Szentlélek szabadságát, hogy mindenkiben látni a leendő szentet és minden csalódás ellenére bízni tudjak az emberi jóságban is, ahogy ő is tette... Ha kérdeztek hogy hihetek ennyire - ezért, miatta és érte is... Az ő hite, szeretete, példája megtart ma is. Kérjétek bátran az ő imáit, mert alázata, hite hatalmassá tette őt. Fábián atya, könyörögj értünk s mindazokért akik kérnek téged!
Mindegyikünk aki bármilyen módon a lelki gyerekei vagyunk, voltunk, a szeme fénye, hitének kincsei voltunk egytől egyig...
Papp Krisztina Beatrix
