Tarnóczi Mária: A kereszténység megélése változó világunkban
Az tapasztaljuk, hogy az emberek magányosak zaklatottak, bizonytalannak érzik magukat. Természetesen a globalizáció, a háború a társadalmi változások, infláció mind-mind hozzájárul a bennünk lévő nyugtalansághoz. Nem tudjuk mit hoz a holnap tudjuk-e mit tegyünk, ha váratlan dolog jön közbe talán nem érezzük a bennünk lévő erőt a küzdelemhez. Isten iránt nem elég erős a bizalmunk. Várnánk, hogy egyházunk segítsen az élet bonyolultságában eligazodni, de azt látjuk, hogy az Egyházban is problémák vannak.
A jövőkép cselekedeteinkben tükröződik - de mi történik, ha nem látjuk értelmét bizonyos cselekedeteinknek? Kiállunk-e egymásért vagy beállunk a sorba? Kiállunk-e embertársukért, egymásért vagy visszaélünk a mások felett szerzett hatalommal?
Ezt a kiállást nem tapasztaljuk Egyházunk részéről. Azok a rendeletek amik az esélytelenekre még nagyobb terheket rónak, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok problémái - és csak a csendre és az alázatra való intelmek hallhatóak. Jézus az esélytelenekért jött közénk. Engedelmességünkre hallgatunk vagy magasabb szempontokra?
A szerzetes közösségek a világi hívőknek egy megnyugtató irányt adó találkozási helyek voltak –lassan múlt időben – sajnos egyre több közösség zárja be kapuit. A hivatást keresők hiányában a kiöregedés következik.
Azok a szerzetes rendek akik a rendszerváltozáskor nagy lendülettel előjöttek ma már éppen hogy vannak.
Természetesen vannak kivételek, főleg ott ahol kapcsolat van a világi emberekkel.
A plébániák elnéptelenednek főleg vidéken a papság hiányában és a rájuk váró feladatok nehézségében a kiégés állapotában vannak. Az 2011-es népszámláláskor 40%-al kevesebben voltak akik kereszténynek vallották magukat mint előtte a Covid után további 30%-os csökkenés volt mérhető. Vajon most megtudjuk-e a jelenlegi helyzetet?
Kérdés ez azért is mert a keresztény nemzet mítoszában élünk. A polgári kereszténység külsőség. Isten országa bennünk és általunk működik és nem a politika befolyása által. Ha komolyan Isten országát építjük le kell tudnunk mondani meg nem érdemelt előnyökről és a közjó mindig első helyen kell, hogy legyen. A kérdés az, hogy közösség vagyunk-e mely képes az esélytelenek érdekében, védelmében cselekedni.
Nincs jövőképünk. A jövő nemzedéke a mostani "iskolaügy" kapcsán megtanulja-e meg mi a dolga, mire számíthat vagy felszívódik nyomtalanul a próbálkozásuk? Az Egyház missziós feladata a jövőkép formálása nem megosztása a fiatalok körében. Nagy szentjeink Don Bosco, Néri Szent Fülöp lehetnek példaképek. Találkozási lehetőségeket kell kínálni a fiataloknak mint például a Műegyetem Katolikus Közösség akik levélben szólították fel az egyházi vezetőket, hogy a plébániákra kihelyezett papokat tehetségüknek megfelelő helyre helyezzék ki. Kevés a pap és nincsenek felkészítve mindarra a feladatra ami vár rájuk.
A reform vágya levegőben van, viták zajlanak a közösségekben, de a plébániákon nem. Élő Egyházra van szükség ahhoz, hogy krisztuskövetők tudjunk lenni. Az emberek a szeretetre ki vannak éhezve ebben az elidegenedett világban, nekünk laikusoknak ebben küldetésünk van. Az Egyházban mindig voltak válságos időszakok aztán jött egy szent és szeretettel változást hozott az eltévedt világban. Most Ferenc pápa az aki sok változást sürget, mint pl. a szinódus ami a világiak bevonását szorgalmazza – változásra van szükség az intézményesült klérus életében is.
Szent II. János Pál azt mondta a harmadik évezred vagy keresztény lesz vagy nem lesz.
Az emberek keresik Istent, ha nem is tudják őket néven nevezni. Nekünk akik Krisztus országát akarjuk építeni meg kell hallgatni másokat türelemmel. Ferenc pápa azzal az érzékenységgel van a világban amit Jézus Krisztustól tanulunk. Merjünk kilépni katolikus gőgünkből. Egy olyan világegyház amelynek pénze és hatalma van az nem Krisztus álma.
Ha hiteles papokat akarunk látni, akkor hiteles kereszténnyé kell válnunk.
Tarnóczi Mária
