„Harmatozzatok...” – A roráték szép hagyományáról
Idén is megkezdtük a betlehemi jászol felé vezető adventi utunkat. Sötétben járunk, de a fény felé tartunk, a Megváltót várva. A decemberi hajnalok különlegesen szép szentmiséinek hagyománya mélységeiben kifejezi ezt a virrasztó várakozást, imádkozva megtett lépéseinket, melyek a sötétségből a fénybe visznek.
A hajnali szentmisék elnevezése, a roráte az ünnepkör jellegzetes latin énekének kezdő szavából származik: „Rorate caeli de super…” (Több adventi énekünk kezdősorában visszhangzik magyarul is ez az ősi kívánság: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről...”; „Harmatozzatok, magasságos egek...”; „Harmatozzatok, égi magasok...”)
A szavak Izajás könyvéből származnak:
„Harmatozzatok, egek, felülről,
és a felhők hullassanak igazságot!
Nyíljék meg a föld,
teremjen szabadulást,
és igazság sarjadjon vele!
Én, az Úr, teremtettem azt.” (Iz 45,8)
Régen aranyos misének vagy angyali misének is hívták az adventi hajnali szentmiséket. Ez utóbbi arra utal, hogy e Szűz Mária tiszteletére mondott miséket mindig az Úrangyala elimádkozásával fejezték be.
Kezdetben a karácsony előtti hét, a VIII. századtól kilenc napon keresztül mutatták be e szentmiséket, s ugyanezeken a napokon énekelték az Ó-antifónákat is. A középkorban egész adventben végezték már Közép-Európában. Érdekesség, hogy Egyházunkban a rorátéknak csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén vannak ma is élő hagyományai. Jelenleg hazánkon kívül Ausztriában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban él e szép szokás, az adventi készület talán legszebb formája.
A II. vatikáni zsinat előtt a Szűzanya adventi votív miséjét imádkozták minden hajnalban, az Emmanuel-jövendölés szentleckéjével (Iz 7) és az angyali üdvözlet (Lk 1,26–38) evangéliumával; a szentmise orációi március 25-éről, antifónái az adventi kántorböjt szerdájáról, offertóriuma advent 4. vasárnapjáról való volt. A zsinat után az adventi hétköznapok mindegyike külön miseszöveget kapott.
Kiemelt jelentőségű a december 17. és 24. közé eső hét. Ilyenkor énekeljük az úgynevezett Ó-antifónákat. Ezek mindegyike az „Ó!” felkiáltással kezdődik, és Jézust azon a hét néven szólítják, melyeket az Ószövetség adott a jövendő Messiásnak: Bölcsesség, Adonai, Jessze gyökere, Dávid kulcsa, Napkelet, Népek királya, Emmanuel.
Nagyon szép és gazdag a roráték népénekkészlete. Az egyik legszebb, mondhatjuk, „rorátés” énekünk a többféle dallammal is ismert és elterjedt, „Ó fényességes, szép Hajnal” kezdetű, úgynevezett Hajnal-ének, mely évszázadok óta az adventi misék záróéneke.
A roráték pirkadat előtt, hat órakor kezdődnek. A hajnali szentmisék szép hagyományát katolikus magyar népünk különösen szereti. Íróinkat, költőinket is megihlette a decemberi hajnalok templom felé siető parasztnépe és a hajnal sötétjében bemutatott szentmisék leírhatatlan légköre, áhítata.
„Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. […] Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. […] A tegnap gondja mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs. A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is megnyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: »Harmatozzatok, égi Magasok«.”
(Részlet Fekete István Roráte című novellájából)
*
„A templom tele van már subával meg kacabájjal. A padokon fekete báránybőrsüvegek meg testes Rózsás-kertek és Lelkifegyvertárak fekszenek. Az oltáron minden gyertya ég, s a viaszillat belévegyül a be-beáramló téli levegő ködös ízébe. […] meglágyul az orgona hangja. A sok száz esztendős adventi ének megzendül a templomban:
»Oh fényességes szép hajnal! –
Kit így köszöntött az angyal:
Üdvözlégy teljes malaszttal!«
Végigreszket idegeimen az a mennyei szent érzés, amely gyermekkoromban áthatott, mikor az első hajnali misén ezt az éneket hallottam. De micsoda nyomorult szerszám a toll és micsoda erőtlen erő az emlékezet, hogy egy éneket se lehet vele leírni. A hangokra nincs szavunk, mert az ének hangjai egy alaktalan álomvilágból valók. A szöveget, amely egy angyal földi látogatásáról szól, az ének a képzeletnek egy olyan birodalmába emeli, amelybe csak a szívnek szárnyazott sejtelmeivel juthat el az ember.”
(Részlet Gárdonyi Géza Roráte című novellájából – Az én falum ciklusból)
*
Kosztolányi Dezső így beszélt az adventre vonatkozóan a katolikus vallás és liturgia pótolhatatlan szépségéről Harsányi Lajos pap költő tanúsága szerint: „Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az »Ó, fényességes szép hajnal« kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt.”
*
„Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.
Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!”
(Részlet Juhász Gyula Roráte című verséből)
*
„Rorátéról jöttem.
Istenváró Ádvent sötétlett mögöttem:
éhes évezredek aszott-ugar-vágya,
hogy az ég a szomját friss harmattal áldja:
nyíljék a Föld áldott méhe és Megváltót
szüljön a világra.”
(Részlet Mécs László Roráté a Balatonnál című verséből)
*
A mindent elborító harsány, zajos, sokszor talán bántó karácsonyi fényárban a decemberi hajnalok sötétsége, a szentmisék békés homálya felmutatja advent igazi lényegét – csöndesen, csillogás és hivalkodás nélkül. „Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt.”
Forrás
Magyar katolikus lexikon
Éneklő Egyház
Magyar Kurír
(bh)
