Ferenc pápa: Óvakodjunk a lelki gőgtől! Ahol túl sok az én, ott kevés az Isten!
Október 23-án délben a Szentatya mintegy harmincötezer hívő jelenlétében imádkozta el az Úrangyalát az Apostoli Palota ablakából. Az evangéliumról szóló elmélkedése után emlékeztetett a missziók világnapjára, jelentkezett a lisszaboni ifjúsági találkozóra, megemlékezett az új boldogokról, valamint a különböző csapásoktól szenvedő népekről. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai liturgia evangéliumában egy olyan példázatot hallunk, amelynek két főszereplője van: egy farizeus és egy vámszedő (vö. Lk 18,9–14), vagyis egy vallásos ember és egy bűnösnek tartott ember. Mindketten felmennek a templomba imádkozni, de csak
a vámszedő emelkedik fel igazán Istenhez, mert alázatosan leereszkedik önmaga igazságába,
és olyannak mutatja magát, amilyen, álarcok nélkül, szegénységeivel együtt. Azt mondhatjunk tehát, hogy a példázatot két mozgás határozza meg, melyeket két ige fejez ki: felmenni és leereszkedni.
Az első mozgás a felmenetel. A szöveg ugyanis így kezdődik: „Két ember felment a templomba imádkozni” (Lk 18,10). Ez a cselekvés a Biblia számos epizódját felidézi, ahol az ember, hogy találkozzon az Úrral, felmegy Isten jelenlétének a hegyére: Ábrahám felmegy a hegyre, hogy áldozatot mutasson be; Mózes felmegy a Sínai-hegyre, hogy átvegye a parancsolatokat; Jézus felmegy a hegyre, ahol színében elváltozik. A felmenetel tehát az emberi szívnek azt a szükségletét fejezi ki, hogy elszakadjunk a lapos élettől, hogy találkozhassunk az Úrral; hogy felemelkedjünk egónk síkságáról, hogy felemelkedjünk Isten felé – hogy megszabaduljunk egónktól –; hogy
összegyűjtsük mindazt, amit a völgyben megélünk, hogy az Úr elé vigyük. Ez a „felmenetel”, és amikor imádkozunk, felfelé megyünk.
De ahhoz, hogy megtapasztaljuk a vele való találkozást, és az ima által átalakuljunk, hogy felemelkedjünk Istenhez, szükségünk van a második mozgásra: a leereszkedésre. Hogyhogy? Mit jelent ez? Ahhoz, hogy felemelkedjünk hozzá, le kell ereszkednünk önmagunkba: ápolnunk kell a szív őszinteségét és alázatát, melyek lehetővé teszik, hogy becsületesen tekintsünk gyarlóságainkra és belső szegénységeinkre. Az alázatban ugyanis képessé válunk arra, hogy színlelés nélkül Isten elé tárjuk azt, amilyenek valójában vagyunk, a korlátainkat, a sebeinket, a bűneinket, a nyomorúságainkat, amelyek nyomasztják szívünket, és hogy kérjük az ő irgalmát, hogy meggyógyítson és felemeljen bennünket.
Ő az, aki felemel bennünket, nem mi magunk. Minél alázatosabban leereszkedünk, Isten annál jobban felemel bennünket.
A példabeszédben szereplő vámszedő alázatosan megáll, „távolabb” (Lk 18,13) – nem megy közelebb, szégyelli magát –, bocsánatot kér, és az Úr felemeli őt. A farizeus viszont dicsekszik, magabiztos, meg van győződve arról, hogy minden rendben van vele: kihúzza magát, csak magáról beszél az Úrnak, dicséri magát, felsorolja az összes vallásos jócselekedetét, és lenéz másokat: „Nem vagyok olyan, mint az ott…” Mert ezt teszi a lelki gőg. [Mondhatná valaki:] „De Atyám, miért beszél nekünk a lelki gőgről?” Mert mindannyiunkat fenyeget a veszély, hogy beleesünk ebbe a hibába. Ez arra késztet, hogy magunkat jónak higgyük, másokat pedig megítéljünk. Ez a lelki gőg: „Én jó vagyok, jobb vagyok másoknál: az az ember ilyen, az a másik meg olyan…” És így, anélkül, hogy észrevennéd, önmagadat imádod, és eltörlöd Istenedet. Önmagunk körül forgunk. Ilyen az alázat nélküli ima.
Testvéreim, a farizeus és a vámszedő közelről érint bennünket. Amikor rájuk gondolunk, nézzünk magunkra:
vizsgáljuk meg, hogy megvan-e bennünk is, mint a farizeusban, az az „elbizakodottság, hogy igaznak tartsuk magunkat” (vö. Lk 18,9), amely mások megvetésére késztet bennünket.
Ez történik például, amikor dicséreteket keresünk, és folyton az érdemeinket és jó cselekedeteinket soroljuk, amikor többet aggódunk azon, hogy milyennek tartanak mások, mint azon, hogy milyenek vagyunk, amikor engedjük, hogy a narcizmus és az exhibicionizmus csapdájába essünk. Óvakodjunk az önhittségen alapuló narcizmustól és exhibicionizmustól, melyek minket, keresztényeket, papokat, püspököket is arra késztet, hogy mindig ott legyen egy szó az ajkunkon. Melyik szó? „Én”: „Én ezt tettem, én azt írtam, én megmondtam, én előbb értettem meg, mint ti”, és így tovább.
Ahol túl sok az én, ott kevés az Isten.
Nálunk, az én országomban ezeket az embereket úgy hívják, hogy „én-énvelem-énértem-csak-én”. Ez a neve az ilyen embereknek. Beszéltek egyszer egy papról, aki ilyen volt, önmaga körül forgott, és az emberek viccelve azt mondták róla: „Ez a pap, fordítva tömjénez, önmagát tömjénezi.” Pontosan így van, és nevetségessé válik.
Kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, aki az Úr alázatos szolgálóleánya, élő képmása annak, amit az Úr szeret végbevinni, ledöntve a hatalmasokat trónjukról és felemelve az alázatosakat (vö. Lk 1,52).
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Ma tartjuk a missziók világnapját, amelynek témája: „Tanúim lesztek”. Fontos alkalom ez arra, hogy felébressze minden megkereszteltben a vágyat, hogy az evangélium melletti tanúságtétel és az evangélium hirdetése által részt vegyen az Egyház egyetemes missziójában. Mindenkit bátorítok, hogy imádsággal és konkrét szolidaritással támogassa a misszionáriusokat, hogy folytathassák evangelizációs és az emberiség előmozdítását szolgáló munkájukat szerte a világon.
Ma nyitják meg a regisztráció lehetőségét az ifjúsági világtalálkozóra, mely 2023 augusztusában Lisszabonban lesz. Meghívtam két portugál fiatalt, hogy legyenek itt velem, amikor én is jelentkezem zarándokként. Ezt fogom tenni most (kattint a táblagépen). Meg is van, jelentkeztem. [A mellette álló fiatalokat kérdezi:] Te, feliratkoztál már? Klikkelj! És te, regisztráltál már? Klikkelj! Készen is vagytok! Maradjatok itt. Kedves fiatalok, biztatlak benneteket, hogy jelentkezzetek erre a találkozóra, amelyen – egy hosszú időszak után – újra felfedezhetjük a népek és generációk közötti testvéri ölelés örömét, amelyre oly nagy szükségünk van!
Tegnap Madridban boldoggá avatták Vicente Nicasio Renuncio Toribiót és tizenegy társát, a Legszentebb Megváltó Kongregációjának tagjait, akiket 1936-ban a hit iránti gyűlöletből öltek meg Spanyolországban. Krisztus e vértanúinak példája ösztönözzön bennünket arra, hogy koherensek és bátrak legyünk; közbenjárásuk támogassa mindazokat, akik ma azon vannak, hogy az evangélium magvait elvessék a világban. Tapsoljuk meg az új boldogokat!
Aggódva követem az etiópiai konfliktushelyzetet. Szomorú szívvel ismétlem meg, hogy az erőszak nem oldja meg a nézeteltéréseket, hanem csak növeli azok tragikus következményeit. Kérem a politikai felelősséget viselő személyeket, hogy vessenek véget a védtelen lakosság szenvedéseinek, és találjanak méltányos megoldásokat a tartós béke érdekében az egész országban. A feleknek a párbeszédre való törekvésre és a közös jóra irányuló erőfeszítései vezessenek a megbékélés konkrét útjára. Mi is segítsük imáinkkal, szolidaritásunkkal és a szükséges humanitárius segélyekkel a súlyos megpróbáltatásoktól szenvedő etióp testvéreinket!
Elszomorítanak az áradások, amelyek Afrika több országát sújtják, áldozatokat szednek és pusztítást okoznak. Imádkozom az áldozatokért, és közel állok a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek millióihoz, és remélem, hogy nagyobb közös erőfeszítéseket teszünk majd az ilyen szerencsétlenségek megelőzése érdekében.
Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és a különböző országokból érkezett zarándokok. Külön üdvözlöm a Rómában élő indonéziai papokat és hívőket, a perui közösséget, mely a Señor de los Milagros [a Csodák Ura] ünnepét ünnepli, üdvözlöm a Centro Academico Romano Fundaciónt és a tarnówi lengyel egyházmegye csoportját. Köszöntöm a San Donà di Piave-i, a padovai, a pontederai és a molfettai híveket, a piacenzai bérmálkozó fiatalokat, a Carrobbio degli Angeli-i „Tibériás”-csoportot és a veronai Erőszakmentes Mozgalmat. És ma, amikor új kormány kezdi meg munkáját, imádkozzunk Olaszország egységéért és békéjéért!
Holnapután, október 25-én, kedden a Colosseumhoz megyek, hogy a keresztény egyházak és közösségek, valamint a világvallások képviselőivel együtt imádkozzak a békéért Ukrajnában és a világban. A világvallások képviselői a „Kiáltás a békéért” mottót viselő találkozóra gyűltek össze Rómában. Biztatlak benneteket, hogy csatlakozzatok lelkileg ehhez az Istenhez intézett nagy imádsághoz: az ima a béke ereje! Imádkozzunk, továbbra is imádkozzunk a meggyötört Ukrajnáért!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
