Zarándok-lelkület
Sípos (S) Gyula: Zarándok - lelkület
"Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem,
hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához
hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal."
(Zsolt. 41, 5)
Az Édenben
Az Édenben az Isten együtt sétált az emberrel. Beszélgettek, mint atya a gyermekével, mint tanító a tanítványával. Együtt szemlélték a Kert növényeit, állatait. Együtt. De ez nem csak közös beszélgetést jelentett, de közös játékot, közös örömet, sőt akár közös étkezést is. Hogy Isten mennyire vágyott erre a teljes közösségre, azt mutatja az Ige megtestesülése. Jézus szintén teljes közösséget vállalt tanítványaival. Együtt ettek, együtt beszélgettek, együtt sétáltak Izrael útjain.
Az Éden teljes közössége tört meg a bűnnel, és ez a teljes közösség valósult meg újra Jézus Krisztusban, az Ő keresztáldozata által. Ő "az út, az igazság és az élet" és "nincs más menetelünk az Atyához, csak általa". Ő a kapu, sőt "Őáltala, Ővele és Őbenne" zarándokolunk egész földi életünkön át a mennyei hajlék felé.
Jöjj ki!
Ábrahám elindult, mert meghallotta Isten szavát: "Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! (...) Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége!" (Ter. 12. 1-3) Ábrahám elindult, egyedül Isten ígéretében bízva. Ha Isten nem hívta volna, elindulása csak kalandozás, legeltetés vagy kirándulás lenne. Ha Isten azt mondta volna, hogy "maradj", és Ábrahám mégis elindul, ő is csak egy lenne a sok lázadó közül, akikkel telve a föld. Ha Ábrahám - lelkében eltelve saját gazdagságától -, nem hallotta volna meg Isten szavát, élete csak egyike lenne az Atyánk által felkínált, ám a kihagyott lehetőségek példájának. De Ábrahám meghallotta Isten szavát és hitt a szónak, ezért "az tulajdoníttatott néki igazságul".
A zarándoklat válasz Isten hívására, aki újra és újra összegyűjti népét, hogy megossza velük életét. Ma is Ő hív minket zarándoklatra, Ő csalogat a magánkinyilatkoztatások által, Ő adja a csodákat, Ő oltja szívünkbe a vágyat, "munkálja az akarást és a cselekvést" - mert újra és újra egybe akarja gyűjteni a népét, hogy szívünkre beszélljen, megerősítsen és megújítson minket.
Boldog az az ember, aki meghallja az Úr hívó szavát, de még boldogabb, aki meg is cselekszi azt!
A fájó hiány
Bár Istenben élünk, mégis fájó hiányát érezzük jelenlétének. Az Éden közössége megszűnt, és hogy újra felépülhessen Isten országában, ahhoz végig kell járnunk a nehéz zarándokutat. Életünk tele fájdalommal, hiánnyal. Gyűlölet, viszály, rablás, hazugságok és cselvetések nyomorítják az életet. A bűn és a betegségek megkötöző ereje szinte földhöz préseli a lelket. Akiben azonban zarándok lelkület él, az tudja, hogy "csak jövevény" e földön Isten pásztorlása alatt, ezért bátran felkiált: "Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre,ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind." (Zsolt 39.13) Nem kétséges, hogy a Pásztor figyeli juhait, hiszen nem béres, hogy elfusson a baj idején, nem is kereskedő, hogy csak az érdekelje, "megnyírhatja-e" már a juhok gyapját és nem is hentes, akit csak a "hústest" érdekelne. Jézus a Jó pásztor, akihez bátran fordulhatunk minden bajunkban.
Amikor zarándokútra indulunk, egy Isten által megerősített helyre megyünk, hogy az "Ő számára elpecsételtek sokaságával együtt" előtárjuk kéréseinket és örvendezve bízhassunk kérésünk meghallgatásában.
Zarándok-hagyomány
Isten népének mindenkor közös sajátossága volt az időnkénti összegyülekezés. Összegyűltek a Törvény meghallgatására, a közös áldozat bemutatására, a közös bűnbánatra és közös örvendezésre. A Zsoltárok könyvében egymás után tizenöt zarándokének követi egymást (120-134. zsoltár), amely tükrözi Izrael hitét a Vígasztalóban. Jézus is évente elzarándokolt a templomba, Jeruzsálembe, akkor Ő is e szavakat énekelte:
"Szememet a hegyekre emelem: honnan jön a segítségem?
Az Úr ad nekem segítséget,
aki az eget és a földet alkotta.
Ne engedje meginogni lábadat, és ne szunnyadjon, aki téged őriz!
Bizony, nem szunnyad
és nem alszik, aki Izraelt őrzi.
Az Úr a te őrződ, az Úr oltalmaz téged, ő áll jobbod felől.
Nem árt neked nappal a nap,
sem éjszaka a hold.
Megőriz téged az Úr minden bajtól, megőrzi az Úr lelkedet.
Megőrzi az Úr jártadat-keltedet
most és mindörökké."
(Zsolt. 121)
A zarándoklat elfordulás a mindennapok hiábavalóságától Isten felé. Krisztus egész egyháza vallja, hogy életünk sem más, mint zarándoklat. Ennek tudatosítása, az Atyához való közeledés megélése, a szentekkel való közösség gyakorlása - ez a zarándoklat erős hagyománya.
A szív zarándokútja
A zarándoklat az Istent kereső szív vágyódásának kifejeződése. "Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül. Ha végigvonul a Baka-völgyön át, az a források völgyévé változik, a korai eső áldás bőségébe öltözteti. Egyre magasabbra emelkednek, a Sionon Isten jelenik meg nekik. Seregek Ura, hallgasd meg imámat, Jákob Istene, fordítsd felém füled irgalmasan!" (Zsolt 84.6-9)
A szív kimunkálódik a nehézségekben, "szelíd és alázatos" lesz, mint Jézus szíve. Megtelik türelemmel és istenfélelemmel. "Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején." (1Pét 1.17)
E zarándoklat alatt a "kőszív" "hússzívvé" válik, eltelik Isten Lelkével és pecsétként őrzi Isten érintését. Szabaddá válik a világi gondoktól, mert minden gondját és reménységét abba veti, Aki egyedül képes azokat megoldani. Imádkozva és énekelve vonul a találkozás helyére, ahol beteljesedhet mindaz, amit Jézus ígért az őt követőknek. És íme, már nem is egyedül vándorol, hanem valósággá válik az ima:
"Add, hogy lábunk együtt járjon,
kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon,
bensőnk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt figyeljen
a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen
és tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt könyörögjön
az örök Atyához irgalomért!"
Lélekben együtt Jézussal, együtt a testvérekkel, együtt minden teremtménnyel. Lám, milyen kicsi a szív, milyen gyermeteg a lélek, mégis az egész világ elfér benne!
A hit tanúságtétele
A zarándoklat a hit tanúságtétele Isten mellett, - út a nehézségeken keresztül is egy cél felé, egészen a beteljesedésig. "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni." Ezért minden imánkat és kérésünket hálaadással tárjuk Elé. A hit szakít el napokra a megszokott élettől. Hitük miatt vállalták egykor a hónapokig, vagy akár évekig tartó zarándokutakat is a keresztények. Hittek Istenben, aki meghallgatja őket, és hittek a zarándoklat értékében is. Hitték, hogy a zarándoklatban megvalósul a bűnbánat és kiengesztelődés. Hitték, hogy zarándoklatuk enyhülést hoz e világ kínjaiba. Hitték, hogy imáik segítik a tisztítótűzben szenvedőket, hogy az "atyai házba" bejussanak. Hitték, még ha egyedül voltak is, hogy Jézusban összeköttetett a menny és a föld, s ők az angyalokkal és a szentekkel együtt énekelhetnek dícséretet a mindenség urának. Hitték, hogy ha a sivatagon kelnek át, akkor is az Élet forrásával mennek együtt, s a kietlen helyeken sincsenek magukra hagyatva.
Ez a hit ívelt át időt és teret az Egyházban, hogy mi is újra megtölt-hessük a cselekedetek tartalmával.
A zarándoklat a világ szemében bolondság. Nem nyaralás, hogy a testet pihentesse. Nem szórakozás, hogy "kikapcsolódhassunk" nehézségeinkből. De a hitben mérhetetlenül több ezeknél. Találkozás és együtt sétálás az Élet Urával, aki maga a felüdülés, a gyógyulás és megújulás. Ezért egy zarándoklat mindig Isten megvallása is a világnak, része az Egyház missziós küldetésének.
Marana Tha
A zarándokló Egyház kiáltja: Marana Tha, Jöjj el Uram!
Reményünk az, hogy földi zarándokutunk - és minden zarándokút, amit megteszünk -, része az Egyház és a hívők földi zarándokútjának a végső beteljesedésig. Zarándoklatunk az Istennel való kiengesztelődés útja. Zarándoklatunk a szív megtisztításának útja. Zarándoklatunk az Istennel való egyesülés útja.
A halál a földi zarándokút vége. Aki azonban e zarándoklat alatt már meghalt önmagának, hogy Istennek éljen, annak a halál beteljesedés, átlépés az örök életbe. “Nekem a halál nyereség, az élet Krisztus” - írja Pál apostol. Ő, aki bejárta a Birodalom területét, minden élményében Istent kereste és találta. Csodákat tett, embereket hódított meg Jézusnak, látta a “harmadik eget”, mégsem ezekre vágyott, hanem arra, hogy “betelvén jó élettel” örökre színről színre láthassa azt, akinek életét szentelte.
Nem felejtük el azonban azt sem, hogy Jézus visszajön, hogy népét királyként kormányozza a megújult földön. Ezért várjuk és kiáltjuk: Marana Tha, Jöjj el Uram! Mert egyszer beteljesedik ez az ígéret is. Adja meg az Isten bőséges kegyelmét és erejét, hogy amikor az Úr eljön, minket a Hozzá igyekvő hűséges zarándoklatban találjon! Ámen.
