Kováts György a szívünkben és életünkben lévő bálványokról

Ma - egy tegnapi film alapján, amit egy kedves tizenéves lány mobiljáról néztem nagymamája asztalánál - reggel arról gondolkodtam, milyen ügyesen csempészi be a tinik életébe a "szerelem-bálványt".

--Minden tizenéves szerelmes volt ebben a filmben, s persze a film a szerelem igazi lényeges vonásait nem hozta elő, sem a felelősségvállalást, sem a másik jövőjéért való közös küzdelmet, sem azt, hogy vannak olyan terhek, amit megosztunk, és hasonlókat, hanem csak az érzés dominált, és az, hogy "mindenki örül, ha szerelmes"... és szinte sütött a filmből, hogy milyen katasztrófa, ha valaki nem szerelmes, és valamit kell érte tenni, hogy lehessen. De a szerelem tartósságáról, arról, hogy ez valójában a házasság tartalma, hogy a szövetség azért van, hogy a szerelem megmaradhasson, egyáltalán nem volt szó. Általában véve semmiről, ami igazi mélyebb vonást jelentene az emberi életben.
--A másik, ami lejött, hogy az, hogy valaki "idősebb", az valahogy nem egészen stimmel. A filmben szereplők 90%-a fiatal volt, és az a néhány idősebb, aki szerepelt, valamiért negatív szereplő volt. Vagy teljesen passzív, vagy egzaltált dilis, vagy érzelmei tekintetében infantilis és kapcsolati lúzer, vagy másokat fricskázó, felülről kezelő (jó, én mindössze másfél epizódot láttam ebből a sorozatból, de amit láttam, abból ez sütött). S ez magában hordozta, hogy az a "normális", (menő), ha valaki fiatal, s ha már idős, vagy csupán idősebb is, kilóg a sorból, és kicsit olyan... szóval inkább csak elnézni lehet neki, hogy milyen... de nem egészen "normális".
--Itt az "ifjúság-bálvány" jött elém, ami hordja magában, hogy "szégyelld a korodat", és próbálj meg mindig úgy kinézni, mintha "nem is annyi lennél", mint amennyi vagy.
--A harmadik - bár ez nem ebből a filmből sütött, csak úgy ott van a légkörben, mindenféle más tekintetben - a "szex-bálvány". Mindig, mindenhol, minden összefüggésben ott a légkörben, s ha valaki kicsit is kilóg ebből, akár "életkora", vagy "helyzete", vagy "sikertelensége" miatt, az valahogy "nem normális".
Azután tovább gondolkodtam, és minden részletezés nélkül, ilyenek jutottak eszembe:
--"Siker-bálvány" - keresztények közt is, sőt, lelkipásztorok, vezetők között is - ha nem vagy "sikeres", ha nem tudod felmutatni az elvárt "eredményeket", akkor "szégyelld magad", inkább "hallgass", "rejtőzz", vagy "mutass képet", csinálj "úgy, mintha" neked is "menne". Az ember nem lehet az, aki valójában, azokkal a küzdelmekkel, amikkel valójában él, mert akkor lenézik, valami "bajt" látnak nála, és inkább "lesajnálják", mint, hogy őszintén mellé állnának, vagy legalább megértenék. Ezért az emberek egy része beáll ebbe a sorba, és "mutatja", hogy ő bizony milyen "sikeres", más része pedig rejtőzik, belemenekül az "ismeretlenségbe", hogy ne kelljen minduntalan szembesülnie "lúzerségével". Valójában korunk "siker-bálványáról" van itt szó, a korszellem "magától értetődően" a "sikeresek előtt hajbókol", és velük száll versenybe, hogy bizonyítsa saját "sikerességét".
--A másik a "pénz-bálvány". Amiért a családot, a békességet, az egészséget, a tisztességet, becsületességet, barátságot és minden lényeges értéket fel lehet adni, fel lehet rúgni, mert a pénz mindent "legitimál" (igazol). Ha ráteszed az életedet, azt mindenki "megérti", és azzal mindenki egyet is ért, ha megfelelően jön a pénz hozzád. Akkor bólintanak, sőt, irigyelnek is téged. A pénz mindent igazol... "pénz-bálvány" ez, ami a korszellemet áthatja.
--Az "egészség-bálvány", az "étkezés-bálvány" szintén bedarál sok minden mást. Nem vagyok egyik területen sem prűd, vagy élet-ellenes, nagyon is becsülöm az egészséget, és fontosnak tartom, hogy normálisan együnk, ne egészségtelenül. És ugyanígy, az ellátás is fontos, a megélhetés, és a szerelem - tisztasággal és hűséggel - minden vonatkozásában fontos és értékes, és az ember őrzi a rugalmasságát és fiatalosságát is. Szóval, egyik ponton sem vagyok - igyekszem nem lenni - prűd vagy merev. De beleütközöm a bálványba, ahogy a közgondolkodással találkozom. És megpróbálom a Szentlélek által megtartani a SZABADSÁGOMAT, hogy úgy éljek itt, a mai világban, a mai alapkiindulások között, hogy én NE adjam meg magam a bálvány-kultúrának. ??
"Ne plántálj magadnak berket semmiféle fából, az Úrnak, a te Istenednek oltára mellé, amelyet készítesz magadnak. 22 Oszlopot se emelj magadnak, amit gyűlöl az Úr, a te Istened." (5Móz 16,21-22.) ??
--A "berek" zöld ligetet jelentett a Baál oltárok körül. Baál a termékenység miatt volt fontos az ókori világban. Izráel népét körülvette a bálványimádó népek széles köre. Baál imádása azon a területen olyan természetes volt, mint a tinik filmjeiben a felszínes romantika, a látszólag szerelmes érzések, és minden, ami ebből fakad. A Baál oltárok környezetében imádták Asera istennőt is. A "szépség", a "szerencse", a "boldogság" istennője "ligetet" érdemelt, s a Baál oltár és Asera ligetei egyúttal a kultikus paráznaság környezetét is jelentették.
--Az "oszlop" is a bálványimádáshoz tartozott.
--Mit mond az Úr? NE KEVERD, ne hozd be magadnak, amit ez a világ, körülötted "normálisnak" tart, ne akard "elfogadhatóbbá" tenni az Úr imádatát, tiszteletét azzal, hogy körülveszed a különféle bálványokkal és azok eszközrendszerével. Nem fog működni. Az Úr nem alkuszik, és ha így teszed, az Úr lesz távol tőled, nem a bálványimádók jönnek közelebb Őhozzá. Az Úr nem bírja ezt a kettősséget.
Elmondom, mit csinált bennem az Úr, amikor húszévesen megtértem. Korábban valóban a "szerelem-bálvány" határozta meg az életemet, és ott volt a "szex-bálvány", a "szabadság-bálvány" is, amellett, hogy ha nem lesz az Úré az életem, jött volna, szerintem a "siker-bálvány" is, a "pénz-bálvány" mellett.
--Megtértem, átadtam az életemet az Úr Jézusnak, és egyszerűen jött egy félévnyi idő, amikor én magam kértem meg az Urat, hogy addig, a nyár végéig, még NE MUTASSA meg, hogy ki lesz a társam, hogy FELSZABADULJAK a korábbi gondolkodásmódból, és kitisztulhasson az elmém, a megközelítésem abból, ami korábban jellemzett engem.
--Így az Úr tényleg egy átrendeződésbe tudott belevinni. NEM a "szerelem" az első, LEHET "enélkül" is élni, és egy lány NEM azért fontos, az életemben, "mert lány", hanem azért, mert EMBER. Megtanított az Úr az "embert" az értékén kezelni. Megtanított másként értékelni, MÁST az első helyre helyezni.
--Tényleg más lett az ELSŐ helyen - Ő, és nem az, amiben az "énem" volt elsősorban érintett. Ő lett az ELSŐ, és a MÉRCE, Hozzá kezdtem igazítani mindent, és ez gyökeres változást hozott.
--Idetartozott a pénz világa is. Megkaptam az első ösztöndíjamat, ami akkoriban jelentős összeg volt számomra, és rendszeresen kaptam, minden hónapban. Ennyi pénzem még sohasem volt, rendszerességgel, mint ebben az időszakban. És mire ezt az elsőt megkaptam (hiszen tanulmányi eredmény alapján adták, tehát az első vizsgaidőszakot meg kellett várni hozzá, szociális alapon nem kaptam volna, szóval, már megtérésem után kaptam meg az elsőt), elkezdett átállni az elmém a pénz tekintetében is. Már NEM volt lényeg, hogy "magamra költsek", hanem ESZKÖZKÉNT tudtam a pénzre nézni. Nem azért, hogy "örömömet szolgálja", hanem azért van, hogy az Úr tervét a lehető legjobban betöltse. (Otthon megkaptam mindent, amire szükségem volt, ennivalóm, lakhelyem, ruhám volt, és már nem volt a "mindenem", hogy "hogy nézek ki", és "mit veszek fel", hogy "mások hogy néznek rám" a ruháim miatt, a kinézetem - hajviseletem, stb. - miatt... SZABAD lettem ettől is.) Szóval, a pénz ESZKÖZ volt, és használhattam arra, amire tényleg való volt... és tényleg igénybe is vette az Úr Jézus.
--Megismertem Mária nénit, akit az utcáról szedtem össze sajnos teljesen részegen, és hazatámogattam. Másnap meglátogattam, és utána újra és újra. Megtanultam, hogy egy elesett asszonynak, ahhoz, hogy ne igyon, szüksége van melegre a lakásában, teára, hogy legyen elegendő otthon, citrommal, cukorral, és némi élelmiszerre. S ha ezt megkapja, és hozzá gondoskodást, biztatást - és JÉZUST (!) - akkor megszabadul, felszabadul, és nem akar majd inni. Így is történt, s máris volt helye a pénznek, amit kaptam havonként ösztöndíjként. Persze ott volt még az Ó utcai könyvkereskedés is, ahol traktátusokat tudtam venni 1.- forintért, és evangélizációs könyveket, 20.- vagy 30.- forintért, amikkel az évfolyamtársakat lehetett Jézushoz közelebb segíteni. A "pénz-bálvány" ledőlt, maradt az Úr, a "berek kivágva". ??
--És a "siker-bálvány"? Nagyon érdekes volt. Én soha nem tudtam jobb eredményt elérni a középiskolában, mint 4,1 vagy 4,2... egyetlen egyszer voltam 4,4 - de ennél jobb, soha. Általánosban sem. Viszont itt, az egyetemen, rendszeresen 5-re vizsgáztam, évfolyamelsővé tett az Úr Jézus (erre szükség is volt, mert egy évfolyamelsőt nehezebb kirúgni a hite, és az evangélium tudatos és lendületes terjesztése miatt), és ezért NEM tettem "többet", mint korábban bármikor, amikor tanulni kellett. Pontosabban, megtanultam mindent, amit bírtam, év közben is eljártam a könyvtárba, és kijegyzeteltem mindent, amit kellett, de a vizsgaidőszak ÁLDÁS volt, (sok tanulás mellett), egészen egyértelműen az ÚR CSODÁJA. És sokaknak tudtam segíteni is, jegyzeteimmel, időmmel, biztatásommal, még a vizsga előestéjén is, a HIT által, és magán a vizsga napján is... még imádkozhattam is évfolyamtársaimért, (ilyenkor mindenki örömmel vette), s bizonyságot tehettem nekik. De egy biztos: a "sikerért" többet nem tudtam tenni, mint amit becsületesen tanuló hétköznapjaimmal megtehettem (amiért amúgy felelősnek éreztem magam, mert nem akartam rossz bizonysága lenni az Úr Jézusnak). A "siker-bálvány" ebben az időszakban NEM tudott felépülni, és ha később a sok "verseny-helyzetben" megkísértett, akkor is BEÉPÜLT a szívembe, mélyen, hogy NEM AZ ENYÉM a dicsőség, és "NEM NÉKÜNK, URAM, NEM NÉKÜNK, HANEM A TE NEVEDNEK ADJ DICSŐSÉGET A TE KEGYELMEDÉRT ÉS HŰSÉGEDÉRT" (Zsolt 115,1.).
--A "siker-bálvány" azért nem olyan egyszerűen dől le, vagy marad a porban, különösen, ha "bizonyítani kell", hogy az ember élete "értékes", és, hogy "van annyi teljesítménye" és "áldottsága", mint "másnak"... jobban szeretem, amikor olyan testvérek között vagyok, akik közt ez NEM MERÜL FEL. És hidd el, NEM a meg nem tért emberek között van ott ez a verseny - legalábbis számomra - hanem sokkal inkább "hívő emberek" között találkozom vele. A meg nem tértekkel rendszerint rövid úton világossá tudom tenni, hogy NEM veszek részt az ő versenyükben... nem mérem össze magam az ő "sikereikkel" "pénz-fronton", vagy "előrehaladás-fronton", inkább ÖRÜLÖK az ő sikereiknek, ha tényleg sikerek azok, és elismerem őket, mindabban, amiben tényleg befektetnek, hordoznak (felelősséget, terhet), és egyszerűen NEM vagyok hajlandó "bizonyítani" előttük. S ezt ők jobbára meg is érzik, és értékelik is. És így vagyok a hívő emberekkel is, csak ott nem mindig sikerül valahogy kikerülni a burkolt, csöndben elváró és összehasonlító megközelítést. De harc alatt van a dolog, és ha így, ha úgy, de győztes vagyok az Úr Jézussal, és győzni is fogok. NEM megyünk bele versenybe, NEM bizonyítunk, hogy "mi milyen klasszak vagyunk", és "mennyi eredményt értünk el". NEM, nem és nem. SZABADOK vagyunk, mert Jézus az, Aki megítél bennünket, és ez - bár most is zajlik, és akarjuk is érteni, meglátni, hogy tekint Ő most ránk, hogy formálódni is tudjunk - azért mégis a LEGVÉGÉN lesz végérvényes... mármint ez az ÉRTÉKÍTÉLET. És ez lesz az ÉRVÉNYES, nem pedig az, amit az emberek pillanatnyi helyzetünkben, ideig-óráig érvényes mértékeik mentén meghoznak... mármint az emberek értékítélete. Azzal együtt kell éljünk, de JOBBAN KELL SZERESSÜK ŐKET, mint, hogy a "sikerességünk feletti" értékelésükkel törődjünk... ??
--No, ez a SZABADSÁG a "siker-bálvány" felett... ahogy én megértettem. ??
--És az "ifjúság-bálvány"? Hát, 20 évesen nem gondoltam, hogy ezzel valaha is találkozni fogok. Megmondom: egyszerűen NEM TETTEM KÜLÖNBSÉGET a fiatalabb és az idősebb emberek között. Én nem tudom miért, nem értem, hogyan tudta ezt mélyen beírni a szívembe az Úr, de KINCS volt a számomra az idősebb ember.
--Az első lelkigondozóm egy huszonéves fiú volt, Szabolcs, (hálás vagyok érte, hogy mellém állt, s majd Anna mellé is, és hogy mindent átadott, amire ő eljutott, imádkozott értem, igazi tanítványképzéssel gondoskodott rólam, egy olyan időszakban, amikor a kereszténységen belül ez a fogalom még nem volt olyan megszokott... de ő tette, kitartóan, hűségesen, bölcsen és nagy áldással), de a második lelkigondozóm, életem legnehezebb időszakában, amit soha nem is gondoltam volna, egy 80 éves bátor, hűséges, Szentlélekkel teljes, imádkozó nagymama volt, Eszter néni. Hozzá hoztam összetört életem darabkáit, s a jövőt az Úr általa formálta ki az életemben. Mellette tanultam meg, mit jelent "összetörni" az Úr kezében, és ismét felépülni, mit jelent megőrizni azt, amit kaptam az Úrtól, amit megértettem Belőle, miközben MINDENT ÁTADOK Neki... és még felsorolhatatlanul sok dolgot. Mellette tanultam meg, tőle, általa tanultam meg, és az Úr ALAPOKAT tett le bennem... életem legnehezebb másfél évében. (Persze, hogy azóta voltak még nehezebbek is, de akkor azt hittem, ezt nem lehet túlélni... túl lehetett... s milyen csodálatos, hogy pont egy ilyen KEDVES IDŐS lelkigondozót állított mellém az Úr Jézus).
--Majd továbbiak: Komonyi Zoli bácsi, Vohmann Péter, és még nem tudom felsoroni, mennyien... korábbi időszakaimban, később... MINDIG. Idősek, idősebbek, egészen idősek... és SOHA nem merült fel bennem, hogy "én fiatal vagyok", és hogy "ők idősek", és "kilógnak a sorból", stb. Egyszerűen megtanultam az Úr Jézustól, FELNÉZNI RÁJUK, és ÉRTÉKELNI a kincseket, náluk... s KÍVÁNNI azt, amire eljutottak, és célként kitűzni, amiről beszéltek. S ez azóta is így van. Pedig már-már azt lehet mondani, hogy nem vagyok annyira fiatal (bár ezt jobbára akkor veszem észre, ha fotón látom magam, vagy néha, amikor tükörbe nézek). De ez a KINCS, ez a LÁTÁSMÓD, úgy érzem, olyan "normálisan" beépült, és annyira "magától értetődően" ott volt végig az életemben, hogy a "fiatalság-bálvány" egyszerűen nem tudott felépülni... s ezt mondom: "dicsőség az Úrnak"! ??
--A "fiatalság-bálvány" sóvárgást jelent, és elválasztást, lenézést és megfelelési kényszert, ha ott van. Akár azoknál, akik futnak utána, akár azoknál, akik gyászolják az éveik múlását... s akik próbálnak úgy tenni, mintha nem lenne ott náluk ez.
--Azért imádkozom, hogy amikor bemegyek egy középiskolába, ott állok egy osztály előtt, vagy egy évfolyam színe előtt, akkor TUDJAK úgy beszélni, hogy MEGÉRTSÉK, hogy bizalom támadhasson bennük, hogy le tudjam őket kötni, hogy JÖVŐT tudjak eléjük adni, és hogy megválaszoljam a még fel sem tett kérdéseiket, amik amúgy ott vannak bennük. Ezért imádkozom, és ha beszélgetünk, akár itt, akár ott, velük, ehhez gyűjtöm a muníciót. Egyszerűen AKAROM, hogy ami nálam van, amit az Úr Jézus a számukra nálam elhelyezett, azt ÁT TUDJAM ADNI... akadálytalanul... ez persze csoda, ezt tudom, és imameghallgatás, minden egyes alkalommal... de nem is mondok le róla, kérem, várom, igénylem... és őrzöm magam attól, hogy belemenjek abba a versenybe, bizonyítási vágyba, képmutatásba, amit az "ifjúság-bálvány" felállít az emberek elé. Én egyszerűen AZ vagyok, AKI vagyok, és így, ahogy vagyok, az életkorommal együtt, mindazzal, amit kaptam, akivé az Úr Jézus tett, ALKALMAS vagyok (a Szentlélek által - 2Kor 3,5-6.) az Újszövetség szolgálatára. S kérem is, persze, hogy az Úr tegyen még inkább alkalmassá, és őrizzen meg mindentől, ami ezt lerombolhatná bennem. ??
--Ez is SZABADSÁG, amire a mi Istenünk felszabadít... "ahol az Úrnak Lelke (Szelleme), OTT a szabadság..." ??
"Ne plántálj magadnak berket semmiféle fából, az Úrnak, a te Istenednek oltára mellé, amelyet készítesz magadnak. 22 Oszlopot se emelj magadnak, amit gyűlöl az Úr, a te Istened." (5Móz 16,21-22.) ??
--Mi az Urat, a mi Istenünket imádjuk, Őt szolgáljuk, Benne gyönyörködünk, és az Ő tervére adjuk oda magunkat.
--Nem megyünk bele abba, hogy bármi "mást" is felemeljünk, "oltárként", vagy "oszlopként", vagy bármilyen "ligetet" is telepítsünk - berket, ahogy az Ige itt mondja - hogy "jobban megfeleljünk" a környezetünknek, és "ne lógjunk ki a sorból". NEM. Mi az Úréi vagyunk, és Őt képviseljük... úgy, ahogy Ő van. Tisztán, következetesen, radikálisan, JÖVŐT adó módon, és bátran, VÁLASZTVA a tisztaságot, s az egyszerűséget, ahogy az Ige mutatja. A párkapcsolatok terén is, a pénz világával kapcsolatban is, az időbeosztás, a sikerhajhászat, és az életkor terén is. Egyszerűen ÖVÉI vagyunk, és Őmellé NEM állítunk fel senkinek és semminek oltárt. NEM adjuk oda másnak a "tiszteletünket", az imádatunkat, és nem adjuk rá magunkat más "istenek" imádására... ez van. Az Ige alapján, és a bennünk munkálkodó Szentlélek alapján. ??
És még annyi, hogy NEM keverem ezt az üzenetet semmiféle "törvénykező" üzenettel, nem keresem, hogy mi mindenre mondhatnám ki akár környezetemben, akár mások (más keresztények!) életében, hogy "bálványimádás". NEM, nem és nem. Egyszerűen az Úr Jézussal élek, járok, és őrzöm a tiszta szívet és a SZABADSÁGOT. ??
NEM arra vagyunk elhívva, hogy környezetünk felett állandóan ítéletet gyakoroljunk, egy ítélkező mentalitással éljünk. NEM... mi az IRGALMASSÁG emberei vagyunk, akik MENTÜNK, és meghallgatunk, megértünk, s Jézust, a Megmentőt képviseljük. Ennyi... ennyi és ennyi, s az Ő mérhetetlen türelme, szeretete, irgalmassága jár át bennünket. Ugye? ??
Ő NEM úgy járt Izraelben, a Maga korában, hogy állandóan azt leste, "mi miért nem tiszta", mi minden "bálványimádás" van ott az emberek életében... ellenkezőleg: a megfáradtakat hívta, akik a sok megfelelési próbálkozás és kénytelen-kelletlen fennálló szerep-elvárások közepette az Utat, az Igazságot és az Életet KERESTÉK, vágyták. S akik KÉSZEKKÉ lettek arra, hogy ha MEGTALÁLJÁK Őt, akkor boldogan odaadják egész életüket Neki... s az Ő "igája" nem lesz fárasztó nekik, hanem gyönyörűséges, és az Ő "terhe" kívánatos, és könnyű... mert VELE jár együtt, és bár magasabb ez az életút, minden másnál, de teli van mennyei felszabadítással, megbékéltetéssel, szeretettel és jövővel, amit másoknak is meg lehet mutatni.
No, Ő így járt ebben az életben, és ha konfliktusba került a törvénytudókkal és a farizeusokkal, rendszerint NEM a másodlagos különbségeket látta meg, hanem az IRGALMATLANSÁGOT és azt, hogy ELZÁRJÁK az utat az Élő Isten elől... ők nem akarnak bemenni, de másokat sem engednek odafordulni. Ha keményen szólt, jobbára EMIATT szólt így. Amúgy pedig NEM VELÜK törődött - bár adott nekik is lehetőséget (ld. Lk 7 - Simon farizeus háza, és még sok más helyen is) - hanem azokkal, akik ÉHEZTÉK és SZOMJÚHOZTÁK az igazságot... és készek voltak meghallani, megérteni és követni Őt. S ma is ez a tennivalónk... azt hiszem. Ma is így élhetünk, nem "ostorozva" azt a sok "bálványt", ami az embereket visszatartja, leköti, vagy becsapva félrevezeti, hanem hívogatva azokat, akik MÁR RÁJÖTTEK, hogy sem az "ifjúság-bálvány", sem a "szex-bálvány", sem az un. "szerelem"-bálvány nem fogja betölteni az életüket, és MÉRHETETLENÜL vágynak a tisztaság után és az után, hogy jelentősége legyen az életüknek, és jövőjük legyen... ??
--Jézussal a mai napokban. Felszabadítva a korábbi bálványaink hatása alól, és képviselve ezt a KEDVES szabadságot azok előtt, akik bánkódnak, és vágyakoznak, hogy végre NE uralkodjon rajtuk egy csomó minden, ami MEGFOSZTJA őket a tisztaságtól, az egyszerű szeretettől, a jövőtől és a közösségtől egymással.
Uram, köszönöm, hogy Te vagy a mi Szabadítónk, és Te vagy, Aki betöltöd a szívünket békességgel, megelégedettséggel, jelentőséggel, s a jövőt odaadod nekünk. Köszönöm, hogy VAN SZAVAD hozzánk, és azokhoz is, akik becsapva, versenyben, teljesítménykényszerben élnek, és közben boldogtalanok... de még nem tudnak Rólad. Köszönöm a mennyei szót, és azt, hogy alkalmassá tettél és teszel bennünket arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk... nem betűé, hanem Léleké (Szellemé) - mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Köszönöm Úr Jézus, hogy Veled járni JÓ, és BETÖLTI a szívünket, az életünket... örömmel is, biztonsággal is, jövővel is, értelemmel is. Ámen.

(Kováts György facebook oldaláról)