Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony
"Prófétai látomásában János egy asszonyt szemlél, aki harcban áll a „sárkánnyal”, Isten és az emberek örök ellenségével. Ez a fényt és árnyékot, dicsőséget és küzdelmet mutató kép annak a messiási ígéretnek a megvalósulására utal, amelyet Isten intézett a csábító kígyóhoz: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”
Mindez Mária által valósult meg, akire a sátán rávetette magát, de akinek ivadéka őt végleg legyőzte. Ahhoz, hogy az ember teljes mértékben örülni tudjon ennek a győzelemnek, küzdenie kell. Ezen az úton a Krisztusba vetett hit és a kegyelem segít minket, de mellettünk áll anyai oltalmával Mária is, aki a mennyei dicsőségben közbenjár értünk, akik követjük Fiát. Így a Bárány vérének erejében győzünk, s ezt az emberi vért a Szűzanya adta neki. Mária adta a világnak Jézus testi valóságát, hiszen teste az ő teste, és vére az ő véréből van.
Az apokaliptikus látomás először a gyermeket mutatja, majd a menekülő asszonyt. Mária az első, aki mindenben megosztja Fiának sorsát mint anyja és nagylelkű társa, aki egészen egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művének megvalósításában. Megosztja vele a dicsőséget is, testével és lelkével fölvétetik a mennybe.
Az első olvasmány gondolatait a második folytatja. Szent Pál Krisztusról, a feltámadottak zsengéjéről szóló gondolatmenetét azzal egészíti ki, hogy egy napon minden hívő részt kap az ő megdicsőüléséből. De fokozatosan: „először Krisztus, majd mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak”. Az első, aki Krisztushoz tartozik, Mária, aki mindig is hozzátartozott, hiszen soha nem érintette a bűn. Ő az egyetlen teremtmény, akiben Isten képének ragyogása soha nem homályosodott el. Ő a „szeplőtelen fogantatás”, a Szentháromság tökéletes alkotása, akiben az Atya, a Fiú és a Szentlélek mindig tetszését találta, mivel Máriától mindig teljes választ kapott szeretetére.
Mária Istennek adott válaszát a mai evangélium visszhangozza. Egyrészt Erzsébet szavaiban, aki hitét magasztalja, mellyel kételkedés nélkül elfogadta Isten akaratát. Másrészt Mária szavaiban, aki énekkel dicsőíti az Magasságbelit, mivel nagy dolgokat cselekedett benne. Mária csak azért tekint önmagára, hogy elismerje kicsinységét, de azonnal Istenhez emelkedik, hogy leereszkedését és irgalmát, a kicsik, az alázatosak és a szegények életében megmutatkozó hatalmát magasztalja. Mária a legtermészetesebb egyszerűséggel sorolja magát ezek közé. Isten mérhetetlen szeretetére adott válasza változatlanul az, amit az angyalnak mondott: „Íme, az Úr szolgálója.” Szolgálónak lenni Mária számára az Istennek adottságot, a teljes nyitottságot és készséget jelenti: Isten azt teheti vele, amit akar. Isten pedig, miután részesítette őt Fia kínszenvedésében, egy napon felmagasztalja. Az egyszerű szolgálót „földi életének végén testestül-lelkestül fölvette Isten mennyei dicsőségébe. Felmagasztalta, a mindenség királynőjévé tette őt az Úr, hogy tökéletesebben hasonuljon Fiához, az uralkodók Urához”.
A mennybe fölvett Máriában csodálatos közbenjárót és példaképet kaptunk mindannyian. Tőle tanulhatunk hitet és készséget Isten akaratának mindenkori elfogadására."
Földi István pápai esperes plébános írása
Magyar Kurír
