Ferenc pápa válaszai a lemondásáról kérdezőknek
Augusztus 29-én indult vissza a Szentatya Kanadából Rómába egyhetes apostoli útját, „bűnbánati zarándoklatát” lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Ezekből emeltük ki a lemondásával kapcsolatos kérdéseket és válaszokat:
Maria Valentina Alazraki Crastich (Televisa):
– Ferenc pápa, jó estét kívánok! Feltételezzük, hogy ez a kanadai utazás teszt is volt Ön számára, próba is volt az Ön egészsége számára, az Ön által ma reggel „fizikai korlátok”-ként leírtak miatt. Ezért szeretnénk tudni: e hét után mit tud mondani a jövőbeli utazásairól? Továbbra is akar így utazni? Lesznek-e olyan utak, amelyeket ezek miatt a korlátozások miatt nem tud vállalni, vagy úgy gondolja, hogy egy hét múlva a térdműtét megoldja a helyzetet, és ugyanúgy tud majd utazni, mint korábban?
Ferenc pápa:
– Köszönöm! Nem tudom… Nem hiszem, hogy ugyanabban a tempóban tudok utazásokat vállalni, mint korábban. Úgy gondolom, hogy az én koromban és ezzel a korlátozással egy kicsit spórolnom kell, hogy szolgálhassam az Egyházat, vagy épp ellenkezőleg, el kell gondolkodnom annak lehetőségén, hogy félreálljak. A legnagyobb őszinteséggel mondom ezt. Ez nem katasztrófa, lehet pápát váltani, lehet pápát cserélni, semmi gond! De azt hiszem, egy kicsit korlátoznom kell magam ezekben az erőfeszítésekben. A térdműtét nem megy, nem lehet róla szó az én esetemben. A szakemberek azt mondják, hogy igen, de ott van az altatás problémája: tíz hónappal ezelőtt több mint hat órán át tartó altatáson estem át, és még mindig megvannak a nyomai. Az altatással nem lehet játszani, nem lehet viccelni. S ezért gondolom, hogy nem teljesen megfelelő nekem. De megpróbálok továbbra is utazni és közel lenni az emberekhez, mert úgy gondolom, hogy ez a szolgálatnak, a közeledésnek az egyik módja. De ennél többet nem tudok mondani. Reméljük… Mexikóba nem tervezünk utat… még!
Caroline Pigozzi:
– Jó estét kívánok, Szentatya, ma délelőtt az érsekségen találkozott, mint minden alkalommal, amikor egy országba utazik, a Jézus Társasága helyi tagjaival, a családjával. Kilenc évvel ezelőtt, a brazíliai ifjúsági világtalálkozóról hazafelé utazva, 2013. július 28-án megkérdeztem Öntől, hogy jezsuitának érzi-e még magát. A válasza pozitív volt. December 4-én, miután Athénban találkozott a görögországi jezsuitákkal, kifejtette: „Amikor valaki elkezd egy folyamatot, hagynia kell, hogy az alakuljon, hagynia kell, hogy egy mű fejlődjön, és aztán visszavonulni. Minden jezsuitának így kell tennie, egyetlen mű sem az övé, mert az az Úré.” Szentatya, ez a kijelentés egy napon egy jezsuita pápára is érvényes lehet?
Ferenc pápa:
– Azt hiszem, igen. Igen.
Caroline Pigozzi:
– Ez azt jelenti, hogy visszavonulhat, mint a jezsuiták?
Ferenc pápa:
– Igen, igen, ez egy hivatás.
Caroline Pigozzi:
– Pápának lenni vagy jezsuitának lenni?
Ferenc pápa:
– Majd az Úr megmondja. A jezsuita próbálja – próbálja, nem mindig sikerül neki, nem tudja, de próbálja – az Úr akaratát teljesíteni, a jezsuita pápának is ugyanezt kell tennie. Amikor az Úr szól, ha az Úr azt mondja, hogy „menj előre”, akkor mész előre; ha az Úr azt mondja, hogy „állj a sarokba”, akkor a sarokba állsz. De az Úr az, aki…
Caroline Pigozzi:
– De amit mond, az azt jelenti, hogy a halált várja azon a ponton…
Ferenc pápa:
– De mindannyian várjuk a halált!
Caroline Pigozzi:
– Nem, úgy értem, nem vonul vissza előtte…
Ferenc pápa:
– Amit majd az Úr mond. Az Úr mondhatja: „Mondj le!”
Az Úr az, aki irányít. Mondok valamit Szent Ignácról, ez fontos: amikor valaki fáradt, beteg volt, azt mondta Szent Ignácnak: „Nem tudok imádkozni”, és ő felmentette az ima kötelezettsége alól. De sosem mentett fel a lelkiismeret-vizsgálat alól: naponta kétszer megnézni, mi történt… Nem az a kérdés, hogy követtünk-e el bűnt vagy sem, nem, hanem: „Milyen lélek mozgatott ma engem?”
A hivatásunkhoz hozzátartozik megnézni, mi történt ma. Ha én – ez egy hipotézis – úgy látom, hogy az Úr mond nekem valamit, ilyen vagy olyan sugallatot ad, akkor megkülönböztetést kell végeznem, hogy lássam, mit kér az Úr. És lehet, hogy az Úr sarokba akar állítani, ez az ő dolga, ő irányít. Úgy vélem, ez a jezsuita szerzetes vallásos életmódja: lelki megkülönböztetésben lenni, hogy döntéseket hozhassunk, hogy megválasszuk a munka módjait és a kötelezettségvállalásokat. A jezsuita hivatásában kulcsfontosságú a megkülönböztetés. Ez fontos. Szent Ignác nagyon határozott volt ebben, mert saját lelki megkülönböztetési tapasztalatai vezették el a megtéréshez. A lelkigyakorlatok valójában a megkülönböztetés iskoláját jelentik. A jezsuitának tehát hivatásánál fogva a megkülönböztetés emberének kell lennie, aki megkülönböztetést végez a helyzetekről, megkülönböztetést végez saját lelkiismeretéről, megkülönböztetést végez a meghozandó döntésekről. Ehhez pedig nyitottnak kell lennie bármire, amit az Úr kér tőle. Egy kicsit ez a mi lelkiségünk.
Caroline Pigozzi:
– De Ön most inkább pápának vagy inkább jezsuitának érzi magát?
Ferenc pápa:
– Ilyen mérést sosem végeztem! Sosem csináltam ilyet! Úgy érzem, hogy az Úr szolgája vagyok a jezsuita habitusommal, mert nincs pápai lelkiség, az nem létezik. Minden pápa a saját lelkiségét éli tovább. Gondoljunk csak Szent II. János Pálra, akinek csodálatos Mária-lelkisége volt, korábban is megvolt neki, és pápaként is. Gondoljunk csak a sok pápára, akik saját lelkiségüket folytatták.
A pápaság nem lelkiség, hanem munka, funkció, szolgálat, és mindenki a saját lelkiségével, a saját kegyelmeivel, a saját hűségével viszi előre, és a saját bűneivel is.
De nincs pápai lelkiség, ezért nem lehet összehasonlítani a jezsuita lelkiséget és a pápai lelkiséget, mert az utóbbi nem létezik. Érthető? Köszönöm!
Eva Fernández (Cadena Cope):
– Szentatya, augusztus végén konzisztórium lesz. Az utóbbi időben sokan kérdezték Öntől, gondolt-e már a lemondásra, ne aggódjon, ezúttal nem ezt kérdezzük, de kíváncsiak vagyunk, Szentatya, gondolkodott-e már azon, milyen tulajdonságokkal rendelkező utódot szeretne?
Ferenc pápa:
– Ez a Szentlélek munkája, tudjátok? Sosem merném azt gondolni… A Szentlélek jobban tudja ezt nálam, mindannyiunknál jobban. Mert ő sugallja a döntéseket a pápának, mindig sugall. Mert ő elevenen jelen van az Egyházban, nem lehet elképzelni az Egyházat a Szentlélek nélkül, ő az, aki a különbözőségeket kiváltja, de a zajt is ő okozza – gondoljunk pünkösd reggelére –, de aztán harmóniát teremt. Fontos, hogy inkább „harmóniáról” beszéljünk, mint „egységről”. Egység, de harmónia, nem rögzített, mozdulatlan dologként.
A Szentlélek olyan harmóniát ad neked, amely progresszív, amely fejlődik. Tetszik, amit Szent Bazil mond a Szentlélekről: „Ipse armonia est”, „Ő maga a harmónia”. Ő a harmónia, mert előbb a karizmák különbözőségével zajt csap. Bízzuk ezt a munkát a Szentlélekre!
A lemondásommal kapcsolatban szeretném megköszönni azt a szép cikket, amelyet egyikőtök írt, a lemondáshoz vezető esetleges jelekről, az összes megjelenő jelről. Ez szép újságírói munka, egy újságíró írta, aki a végén véleményt nyilvánít. Látni a jeleket is, nem csak a kijelentéseket; az a földalatti nyelv, mely jeleket is ad. Tudni olvasni a jeleket, vagy legalábbis erőfeszítést tenni értelmezni őket, hogy lehet ez, vagy lehet az, akkor ez remek munka a részetekről, és nagyon köszönöm nektek.
Matteo Bruni:
– Talán még egy utolsó kérdés Phoebe Natansontól, az ABC-től.
Phoebe Natanson (ABC News):
– Elnézést, Szentatya, tudom, hogy sok ilyen kérdést kapott, de szeretném megkérdezni, hogy most, egészségi állapotának nehézségei és minden más miatt nem merült-e fel Önben az a gondolat, hogy talán itt az ideje visszavonulni? Voltak-e olyan problémái, amelyek arra késztették, hogy elgondolkodjon ezen? Voltak-e olyan nehéz pillanatok, amelyek elgondolkodtatták?
Ferenc pápa:
– Az ajtó nyitva van, ez az egyik normális lehetőség, de a mai napig nem kopogtam ezen az ajtón, nem mondtam: „Bemegyek ebbe a szobába.” Nem éreztem, hogy el kellene gondolkodnom ezen a lehetőségen. De vélhetően ez nem jelenti azt, hogy holnapután nem kezdek el gondolkodni rajta, nemde? De most őszintén szólva nem. Ez az utazás egy kicsit teszt is volt… Igaz, ebben az állapotban nem lehet utazásokat vállalni, talán kicsit változtatni kell a stíluson, csökkenteni, törleszteni a még hátralévő utakkal vállalt adósságot, átrendezni… De majd az Úr megmondja. Az ajtó nyitva van, ez igaz.
(Magyar Kurir cikke alapján)
