Egy lengyel jezsuita tapasztalatai Ukrajnában
A lengyel Mykhailo Stanchyshyn SJ Harkivban, az orosz–ukrán háború frontvonalának egyik városában szolgál. Tapasztalatait egy június 7-én adott rövid interjúban osztotta meg. A lengyel provincia munkatársai által készített beszélgetés magyar fordítását adjuk közre.
– Harkiv azon települések egyike, ahol a legtöbben élik meg a háború borzalmait. Mi a helyzet ebben a városban?
– Amikor Harkivba érkeztem, a várost reggeltől estig ágyúzták. A település északi részén egyetlen olyan épület sem maradt, amely még alkalmas volna rekonstrukcióra. Az elpusztult épületek többsége egyszerű tömbház. Minden ok nélkül bombázták őket – nem volt ott hadsereg, és nem is stratégiai létesítmények.
A város központi részén lakom, körülbelül hét kilométerre a lerombolt kerülettől. Itt mindig is jobb volt a helyzet, bár történtek robbanások is. Egyik nap az én lakásomat is bombatalálat érte. Szerencsém volt, hogy életben maradtam. Azon a napon egy kisbusz állt az ablakom előtt – ha nem lett volna ott, ma nem beszélgetnénk. A rakéta, amely az autó mögül jött, felrobbant. A detonáció következtében a toronyház összes ablaka betört: csak a földszinten és két emeleten maradt épen ablak – beleértve a lakásom ablakait is –, annak a kisbusznak köszönhetően, amely fedezéket nyújtott a robbanás elől. Maga a busz is szétszakadt a robbanás következtében.
Május közepe óta sokkal nyugodtabb a helyzet, de még mindig naponta hallani robbanásokat, és továbbra is vannak halálos áldozatok. Nemrég menekítették ki azokat az embereket, akik az elmúlt három hónapot a metróban töltötték. Ráadásul most sokan visszatérnek Harkivba. A városban újraindult a buszközlekedés és újra működik a közvilágítás.
Amúgy a háború kezdete óta meglep, mennyire tiszta és gondozott a város.
Amint jön egy újabb bomba és lerombol egy építményt, az emberek összegyűlnek és kitakarítják az utcákat, így csak a lerombolt épület marad ott. Az ágyások tele vannak virágokkal, a parkokban a fákat nyírják… Mindez a harkiviak életért való küzdelmét fejezi ki.
– Miben áll a szolgálata Harkivban? És hogyan éli meg ezt a nehéz időszakot?
– Jelen vagyok a humanitárius segélyközpontban, amelyet a háború elején Vaszil Tuchapets, Harkiv püspöke nyitott meg. A központ a Szent Miklós-székesegyházban működik, és élelmiszert, gyógyszereket, vegyszereket, ruhákat oszt. Június elejéig heti három napon volt nyitva. Az első napon csaknem 1500 ember kért segítséget. Húsvétkor 2 ezer segélycsomagot sikerült kiosztanunk. Jelenleg hetente egyszer van nyitva a központ, mivel az utóbbi időben kevesebb segélyszállítmány érkezik hozzánk. Emiatt úgy döntöttünk, megkönnyítjük a szállítást, és megnyitottuk a Humanitárius Segélyek Főhadiszállását a Lviv melletti Chyshky faluban. Ily módon a nyugatról Harkivnak szánt segélyek eljuttathatók Lviv felé, miközben Ukrajnán belül mi magunk szervezzük meg a szállítást. Mivel azonban egyre nehezebb hozzájutni az üzemanyaghoz, és a szállítás nagyon drága, most igyekszünk a forrásteremtésre koncentrálni, hogy helyben tudjuk vásárolni a termékeket.
A humanitárius segítségnyújtás mellett lelkipásztori munkával is foglalkozom. Fontos megjegyezni, hogy az elmúlt három hónapban többen kezdtek járni a helyi plébániára. Sokan kérik, hogy kereszteljük meg a gyermekeiket. Az elmúlt hónapban az egyházközség is részt vett a gyerekeknek szóló foglalkozások szervezésében, hiszen az óvodák és iskolák zárva tartanak. Hetente kétszer tartunk ilyen foglalkozásokat. Ugyanakkor a felnőttekkel is foglalkozunk. Rendszeresen misézünk is, és meglepő módon minden nap jönnek új hívők.
Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy Harkivban szolgálhatok. Hálás vagyok, hogy szolgálatomon keresztül oly sok emberben találkozhatok az Úrral, életükben, örömkönnyeikben, és gyakran nagy félelemben, fájdalomban és bánatban. Azt kell mondanom, az elmúlt időszakot nézve azt látom, hogy
az Úristennek nagyobb lehetőségei és nagyobb tervei vannak, mint az én korlátozott gondolkodásom.
*
Mykhailo Stanchyshyn jezsuita szerzetes pap a teológia doktora. Tanulmányait a lublini katolikus egyetemen, a genfi egyetemen és a müncheni egyetemen végezte (PhD). Szakterülete az ignáci lelkigyakorlatok és a lelkivezetők képzése. Nyugat-Ukrajnában közösségeket alapított sok gyermekes anyák számára. Jelenleg Harkivban dolgozik.
(jezsuita.hu)
