Ferenc pápa úrnapján: Jézus az Eucharisztiában jóllakat bennünket és értelmet ad életünknek!
Június 19-én a Szentatya a vasárnap evangélium alapján az evés és jóllakás két emberi szükséglete aspektusából arról elmélkedett, hogy Jézus nemcsak enni ad nekünk, hanem ezt azért teszi, hogy példát adjon, hogy mi magunk is adjunk enni másoknak, akik éhezik szeretetünket. Ferenc pápa teljes vasárnapi beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot és szép vasárnapot kívánok!
Olaszországban és más országokban ma tartják úrnapját, Krisztus szent testének és vérének főünnepét. Az utolsó vacsorán alapított Eucharisztia olyan volt, mint annak az útnak az érkezési pontja, amelynek során Jézus bizonyos jelekkel, különösen a mai liturgia evangéliumában (vö. Lk 9,11b–17) elbeszélt kenyérszaporítással előre jelezte azt. Jézus gondoskodik a nagy tömegről, amely követte őt, hogy hallgassa beszédét és megszabaduljon a különböző bajoktól. Megáldja az öt kenyeret és két halat, megtöri őket, a tanítványok szétosztják, „mindnyájan ettek és jóllaktak” (Lk 9,17) – mondja az evangélium. Az Eucharisztiában mindenki megtapasztalhatja az Úrnak ezt a szeretetteljes és konkrét figyelmességét. Aki hittel fogadja Krisztus testét és vérét, nemcsak eszik, hanem jóllakik. Evés és jóllakás: két alapvető szükséglet, mely az Eucharisztiában kielégül.
Evés. „Mindnyájan ettek” – írja Szent Lukács. Amikor alkonyodni kezd, a tanítványok azt tanácsolják Jézusnak, hogy bocsássa el az embereket, hogy elmenjenek élelmet keresni. De a Mester erről is gondoskodni akar: azoknak, akik hallgatják őt, azoknak enni is akar adni. A kenyerek és halak csodája azonban nem látványos módon történik, hanem szinte visszafogottan, mint a kánai menyegzőn: a kenyér úgy gyarapszik, ahogyan kézről kézre adják. És miközben esznek, ráébrednek, hogy Jézus mindenről gondoskodik. Ilyen az Eucharisztiában jelen lévő Úr: arra hív bennünket, hogy a mennyország polgárai legyünk, de közben figyelembe veszi azt az utat, amelyet itt a földön meg kell tennünk.
Ha kevés kenyér van a táskámban, ő tudja, és törődik velem.
Olykor fennáll a veszélye annak, hogy az Eucharisztiát egy megfoghatatlan, távoli dimenzióba zárjuk, mely talán fényes és tömjénfüsttől illatos, de távol áll a mindennapi élet nehéz helyzeteitől. Valójában az Úr minden szükségletünket a szívén viseli, kezdve a legalapvetőbbekkel. És példát akar mutatni a tanítványoknak, azt mondja: „Ti adjatok nekik enni” (Lk 9,13) azoknak az embereknek, akik egész nap hallgattak.
Szentségimádásunk akkor kap igazolást, amikor Jézushoz hasonlóan gondoskodunk felebarátainkról: körülöttünk az emberek éheznek az ételre, de éheznek a társaságra, a vigasztalásra, a barátságra, éheznek a jókedvre, az odafigyelésre, éheznek arra, hogy hirdessék nekik evangéliumot. Ezt találjuk az eucharisztikus kenyérben:
Krisztus odafigyel szükségleteinkre, és arra hív, hogy ugyanezt tegyük a körülöttünk élőkkel. Ennünk kell és enni adnunk kell!
Az evés mellett azonban nem hiányozhat a jóllakottság sem. A tömeg jóllakott a bőséges ételtől, de attól az örömtől és csodálkozástól is, hogy Jézustól kapta azt! Természetesen szükségünk van arra, hogy táplálkozzunk, de arra is, hogy jóllakjunk, vagyis hogy tudjuk: a táplálékot szeretetből kapjuk. Krisztus testében és vérében az ő jelenlétét, az ő mindnyájunkért adott életét találjuk.
Jézus nemcsak segítséget ad a továbbhaladáshoz, hanem önmagát adja: útitársunkká teszi magát, belép megéléseinkbe, meglátogatja magányainkat, segít, hogy újra meglássuk életünk értelmét és visszanyerjük lelkesedésünket.
Ez jóllakat bennünket, amikor az Úr értelmet ad életünknek, sötétségeinknek, kétségeinknek… Ő látja az értelmet, és ez az értelem, amelyet az Úr ad, jóllakat bennünket. Megadja nekünk azt a „többletet”, amelyet mindannyian keresünk: az Úr jelenlétét! Mert jelenlétének melegében életünk megváltozik: nélküle igazán szürke lenne.
Miközben imádjuk Krisztus testét és vérét, kérjük őt szívből: „Uram, add meg nekem a mindennapi kenyeret, hogy előrehaladjak, Uram, lakass jól jelenléteddel!”
Szűz Mária tanítson meg arra, hogy imádjuk az Eucharisztiában jelen lévő élő Jézust, és osszuk meg őt testvéreinkkel!
*
A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Tegnap Sevillában boldoggá avatták a domonkos család több tagját: Angelo Marina Álvarezt és tizenkilenc társát; Giovanni Aguilar Donist és négy társát a Prédikátor Testvérek rendjéből; Isabella Sánchez Romerót, Szent Domonkos rendjének idős nővérét és Fruttuoso Pérez Marquezt, harmadrendi világi domonkost.
Mindnyájukat a hit elleni gyűlöletből ölték meg a Spanyolországban a múlt század polgárháborújának keretében zajló vallásüldözés során. A Krisztushoz való ragaszkodásukról és a gyilkosaiknak való megbocsátásukról tett tanúságtételük megmutatja nekünk az életszentség útját, és arra bátorít, hogy életünket Isten és testvéreik iránti szeretetből fakadó áldozattá tegyük. Tapsoljuk meg az új boldogokat!
Mianmarból továbbra is fájdalmas kiáltás érkezik sok-sok embertől, akik nélkülözik az alapvető humanitárius segítséget, és akik kénytelenek elhagyni otthonaikat, mert azokat felgyújtották, és az erőszak elől menekülnek.
Csatlakozom e szeretett ország püspökeinek felhívásához, hogy a nemzetközi közösség ne feledkezzen meg a burmai emberekről, hogy az emberi méltóságot és az élethez való jogot, valamint az istentiszteleti helyeket, kórházakat és iskolákat tartsák tiszteletben. És áldásomat adom az olaszországi burmai közösségre, amely ma itt képviselteti magát.
Szerdán, június 22-én kezdődik a Családok X. Világtalálkozója, amelyet Rómában tartunk, de ezzel egyidőben sok helyen az egész világon is zajlik. Köszönetet mondok a püspököknek, a plébánosoknak és a családpasztorációs munkatársaknak, akik egybehívták a családokat a reflexió, a liturgia és az ünneplés alkalmaira. Szeretnék főleg azoknak a házastársaknak és családoknak köszönetet mondani, akik tanúságot tesznek a családi szeretetről mint hivatásról és az életszentség útjáról. Örömteli találkozót kívánok!
És most köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm a London Oratory School diákjait. Köszöntöm a „Születő élet” befogadásáról és gondozásáról szóló első lelkipásztori tanfolyam résztvevőit; a gragnanói hívőket és a Sesto San Giovanni-i „Pedale Sestese” kerékpáros egyesületet. És ne feledkezzünk meg a meggyötört ukrán népről sem, mely sokat szenved. Szeretném, ha mindannyian feltennétek magatoknak ezt a kérdést: mit teszek ma az ukrán népért? Imádkozom? Teszek valami konkrétat? Próbálom megérteni? Mit teszek ma az ukrán népért? Mindenki a saját szívében válaszoljon!
Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
