"Imádkozni jöttem"
"Egy lengyel szalézi atya mesélte el nekem a következő szép történetet: Karol Wojtyla még fiatal papocska volt, alig harmincnyolc éves, amikor az akkori pápa, XII. Piusz kinevezte krakkói segédpüspökké. A varsói bíboros-érsek, Wyszynski üzent az ifjú Wojtylának, utazzon föl hozzá, hogy átadhassa neki a kinevezést.
A leendő segédpüspök útra kelt, és visszautazáskor, ahogy az állomás felé bandukolt, meglátott az út szélén egy apácakolostort. A vonat indulásáig volt még három órája; becsengetett tehát, s azt kérdezte a kaput nyitó kedves nővértől, van-e házikápolnájuk, ahol imádkozhatna egy kicsit. A nővér bólintott, ő pedig bement a kápolnába, letérdelt, és imádkozni kezdett. Közben az apáca arra gondolt, hogy ez a kis papocska még biztosan nem vacsorázott, pedig hosszú az út Krakkóig. Besettenkedett ezért a kápolnába:
– Bocsásson meg, kedves főtisztelendő úr, készítettünk egy kis vacsorát, jöjjön a fogadószobába, fogyassza el velünk szerény étkünket!
Karol atya azonban így válaszolt:
– Nem vacsorázni, hanem imádkozni jöttem, kedves nővér. Köszönöm a figyelmességüket, de nem kérek vacsorát. És bárhogy unszolták, nem és nem ment:
– Én szeretek imádkozni, muszáj imádkoznom! – hajtogatta.
– Hú, de fura alak ez a pap – néztek egymásra a nővérek, s tanakodtak, mit tegyenek most. Végül a főnökasszony anyát küldték a kápolnába:
– Kedves főtisztelendő úr, tessék már jönni, kihűl a vacsora!
Karol Wojtyla most már bosszúsan válaszolt:
– Megmondtam, hogy nem vacsorázni jöttem, hagyjanak már imádkozni!
Végül valóban evés nélkül távozott, és a nővérek mind csodálkoztak: „Jaj, de furcsa pap ez, ilyet sem láttunk még!…” Amikor aztán másnap meglátták Karol Wojtyla fényképét az újságban, döbbenten állapították meg, hogy ez a furcsa papocska az új krakkói segédpüspök."
(Nemeshegyi Péter SJ: Számadás a reményről)
