Ima hazánkért és a békéért – Élő rózsafüzér zarándoklat a főváros körül
Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg az Élő rózsafüzér zarándoklatot, ezúttal május 14-én. Egyszerre kilenc útvonalon indult el a főváros körüli gyalogos zarándoklat, melynek résztvevői Magyarországért, a fővárosért és a békéért imádkoztak. A zarándoklat kerepesi végpontján, a Szent Anna-templomban Martos Levente Balázs a Központi Papnevelő Intézet rektora mutatott be szentmisét.
Az évről évre sorra kerülő Élő rózsafűzér zarándoklat lehetőséget kínál a keresztény közösség megélésére az imában. A szomszédos útvonalak találkoznak egymással, s a hívők a zarándoklati végpontokon szentmisén vesznek részt.
Máriaremetén Esterházy László protonotárius, kanonok, pápai káplán, esperes, plébános, Fóton Marton Zsolt váci megyéspüspök, Nagytétényben Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, Budapest-Pestszentlőrincen Gyetván Gábor protonotárius, kanonok, esperes, plébános, Kerepesen a Szent Anna-templomban Martos Levente Balázs a Központi Papnevelő Intézet rektora főcelebrálásával mutattak be misét.
Ez utóbbi helyszínen a kerepesi hívők már a zarándokok érkezése előtt „beimádkozták” a templomot. A szentmise elején Martos Levente Balázs – aki két papnövendékkel együtt érkezett a szertartásra – köszöntötte a kerepesieket és azokat, akik az Élő rózsafűzér zarándoklat keretében érkeztek meg a Szent Anna-templomba, és gyaloglásuk során „viselték a nap terhét és a Nap hevét”.
Amikor jó szándékunktól vezérelve kilépünk a szokásos életünkből, a kényelmünkből, teret adunk az Úristennek, hogy belülről átalakítson bennünket – mondta a Központi Papnevelő Intézet rektora és hangsúlyozta, hogy a mostani zarándoklaton a hagyományhoz hűen elsősorban Magyarország és benne a főváros, Budapest megtéréséért szóltak az imák.
A szentmisén a zarándokok, akik megtöltötték a templom padsorait, Máriabesnyőről és Rákoskeresztúrról indultak és Kerepesen találkoztak; de volt, aki Gyöngyösről érkezett.
Martos Levente Balázs homíliájában arról beszélt, hogy amikor az ember elindul egy hosszabb útra, sokszor nem tud jól aludni az indulást megelőző éjjel, tele van izgalommal; máskor pedig, ahogy eljön az indulás napja, nehezére esik a készülődés, az első lépés, nincs sok kedve az egészhez.
Az életünket rutinok irányítják, előre tudjuk, hogyan fog zajlani egy napunk.
A zarándoklat azonban olyan utazás, amelynek során magunkra vesszük az életünk terhét, s az utunk folyamán valahogy, furcsa módon megédesedik a teher,
megkönnyebbülünk, vagy égi segítséget kapunk ahhoz, hogy az életünk továbbhaladjon – mondta a rektor.
Ez az előrehaladás azonban sokszor lehet, hogy egyhelyben járásnak, vagy körbe-körbe forgásnak látszik. Tapossuk magunk alatt az utat, de nincs előrelépés, türelmetlenek vagyunk. Sokféle vágy meggyökeresedik a szívünkben, s ha nem teljesülnek, elegünk lesz az egészből.
Ugyanakkor látnunk kell, hogy életünk köreit mégsem hiába járjuk
– folytatta a szónok –, a hívő ember vissza-visszatérően imádkozik, ismétli a fohászokat, újra és újra megközelíti a hittitkokat: arra vár, hogy valami egészen új történjen vele.
Ez a körbenjárás abban a reményben történik, hogy az Úristen minden egy helyben topogásunk, gyengeségünk ellenére képes előrelendíteni minket, képes arra, hogy általunk új áldás szálljon azokra, akikkel kapcsolatban vagyunk.
A Központi Papnevelő Intézet rektora rámutatott, hogy az Apostolok cselekedetei, (melyből az aznap felolvasott egyik szentírási szakasz is származott) a fiatal Egyház misziós történetét írja le Jeruzsálemből kiindulva egészen Rómáig. A kereszténység böcsőjétől az akkor ismert világ középpontjáig.
Ugyanakkor ezt a nagy missziós lendületet Szent Pál három „körutazásával” írja le az Apostolok cselekedetei. A népek apostola kétszer járja végig a városokat: először azért, hogy hitet ébresszen, azután visszafelé menet azért, hogy a hitben már újjászületett embereket megerősítse.
Szent Lukács azt írja, Barnabással együtt (kézfeltétellel) előljárókat is rendeltek a közösségek élére. Tehát lassan „teste, csontja” lesz a kereszténységnek; törzse, ága, mint egy fának, hogy legyen ereje a jövőre, a hit hirdetésére – tete hozzá Martos levente Balázs.
Úgy kezdődött a kereszténység, hogy az emberek magukra vették ezt a furcsa, türelmes körbenjárást, nemcsak azt engedték, hogy az evangélium szava megragadja őket, s rajtuk keresztül a többieket is, hanem engedték azt is, hogy utat találjon a szívükhöz, és építse a közösséget, tartós struktúrákat hozzon létre.
Beszéde végén Martols Levente Balázs a Ferenc pápa által meghirdetett szinodális útról is szól.
A jelenlévő zarándokoknak elmondta: „Ti ma egy kiváló értelemben vett szinódust éltetek meg, közös úton (szün hodosz) jártatok, s köszönöm nektek, hogy csatlakozhattam hozzátok, ahogy a kerepesi hívek is”.
A szinódussal, s az arra való készülettel a Szentatya reménye az, hogy az Egyház új módon legyen zarándokló, imádkozó közösség, amely képes minden tagjának a gondját viselni, és képes a mai világban élő embereket megérteni; azt a mély vágyat, hogy az életükben változást várnak.
Mi, akik úton vagyunk elmondhatjuk nekik, hogy hitünk szerint Isten útra kel velünk és segít is úton lenni.
Imádkozzunk a pápáért, egymásért! Ugyanakkor hisszük, hogy a változás bennünk kezdődik – zárta a beszédét a Központi Papnevelő Intézet rektora.
Szerző: Körössy László
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
