Dabóczi Kálmán: "Béke veletek!"
Húsvét titokzatos ünnepe előtt álljunk meg és nézzünk körül a világban, hazánkban, családjainkban és a saját szívünkben! Bevallom, én igen sok fronton háborúval, békétlenséggel szembesülök. Sem a szomszédunkban zajló háború, sem a hazai közélet, választások miatti verbális agressziója nem a megbékélésről, békés egymás mellett élésről és egymás emberi méltóságának tiszteletéről szól, illetve szólt. De így kell ennek lennie?
„Béke veletek!”
A tanítványokat e szavakkal köszöntötte Jézus a feltámadása utáni személyes találkozáskor. Fordítástól függően közel ezerszer szerepel a béke szó a Szentírásban, így már emiatt is érdemes elmélyülni, hogy mi jelenti számomra a békét, és hogyan függ össze a személyes belső békességem a világban tapasztalt eseményekkel. A háború borzalmaival naponta szembesülök a menekültek beszámolóin keresztül. Borzasztó teher ezeket meghallgatni is, hordozni is, de egyben erőt is adnak, hogy a mi apró kis emberi cselekedeteink, a felebaráti szeretet és törődés megnyilvánulásai nem mások, mint Isten irgalmas ölelésének rajtunk keresztül történő kifejeződése. Minden nap tetten érhető, hogy a Szentírás egyszerű örömhíre valóság, amiről nem meggyőznünk kell másokat, hanem „csak” tanúságot tennünk róla.
„Mert éheztem, és ennem adtatok,…”
A tanúságtétel azonban úgy kezdődik, hogy teljes szívünkkel a szükséget szenvedők felé fordulunk. A menekültek fogadása, segítése életre szóló élmény, történjen az a határon, a pályaudvaron vagy a hatalmas összefogással megvalósuló menekültközpontban. Aki bármikor is részt vett önkéntesként ebben a szolgálatban, biztos megerősíti, hogy milyen örömmel és bizonyossággal tölt el, hogy ilyenkor szó szerint valóra váltjuk az evangéliumot. De ne feledkezzünk meg, hogy ez nem lehet egyszeri romantikus „élményvadászat”, ez egy kitartó, hosszútáv futás, amire jól kell beosztanunk az erőnket. Ezért is kérek mindenkit, hogy aki szinte erőn felül vette ki a részét ebben a munkában, az pihenjen, töltődjön, regenerálódjon! Akiben pedig van nyitottság bekapcsolódni a szolgálatba, az Húsvét után keressen, mert sok újfajta kihívást kell megoldanunk a következő hetekben, nemcsak itthon, hanem Kárpátalján is.
„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Nagy a felelősségünk, hogy a természetes emberi szükségletek, mint az étel, ital, szállás, ruha, utazás, gyógyszerek stb. mellett a menekültek lelki épségére, egészségére is odafigyeljünk.
Hadd osszak meg egy mai személyes élményt. Reggel több órás szakmai megbeszélés után ¬– mint szinte minden nap a nyitás óta – elmentem a BOK Csarnokba önkéntesként, segítőként. Talán sokan nem tudják, de a 4.400 nm-es óriási csarnokban két lelki sarkot is kialakítottunk. Egyikben egy ikon áll a középpontban, a másik helyen a falra felfüggesztett feszület. Amikor ma megérkeztem, a Sant'Egidio Közösség tagjai imádkoztak az egyik helyen és vártak egy megszólított, nagyobb létszámú roma, menekült családra, akik férjeik, nagyobb fiaik nélkül menekültek, mert őket besorozták. Ahogy a továbbutazáshoz szükséges dolgokat elintézték, csatlakoztak hozzánk a kis „Lelki sarok”-ban. A kis közösség olyan természetes egyszerűséggel imádkozott, énekelt, hallgatta a Szentírás szavait és Szőke Péternek köszönhetően egy rövid magyarázatot, hogy még most is beleborzongok. Hiszem, hogy a menyország akkor és ott „köztünk volt”, és Krisztus-hívők fáradt, de egymást segítő közössége lettünk a kegyelem révén, miközben gyógyszerért szaladtunk ki a közeli patikába, vagy ok nélkül zokogni kezdő kisgyereket próbáltunk megvigasztalni.
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
A háborúból érkezők meredten, üresen maguk elé néző szemeiben ott tükröződnek az átélt traumák. Heteken keresztül ezzel szembesülni, mindenkit megvisel lelkileg. Felfogni sem lehet azt az embertelenséget, amin ezek a keresztülmentek, amit át kellett élniük. A történetek egy jó része pedig olyan borzalmas, hogy még szűk körben sem merem megosztani.
Ez a teher egyszerre válthat ki bennünk dühöt és tehetetlenséget, és vigyáznunk kell a segítők lelkére is, hogy meg tudjunk maradni és növekedni tudjunk emberségben. Ennek pedig nincs más útja, mint Jézus elé leborulva, ha kell kisírva magunkat, nála keresünk vigaszt és megnyugvást a saját lelkünknek is. A háború – bármilyen furcsán hangzik – már elérte a mi lelkünket is, hat ránk, s nem úgy, mint egy mozifilm, hanem teljes valóságában.
Arra kérek mindenkit, hogy imádkozzatok a békéért, és tegyetek meg mindent, hogy elsőként a saját szívetekben legyen békesség, ami Jézus kereszthalálának és feltámadásának titkából táplálkozik!
Áldott Húsvétot kívánok minden tanítványnak!
Szeretettel és imával,
Dabóczi Kálmán
