A háborúkba vagyunk szerelmesek! – Ferenc pápa sajtótájékoztatója Máltáról hazafelé
Április 3-án este indult vissza a Szentatya Máltáról Rómába, kétnapos apostoli útja után. A repülőgép fedélzetén szokásához híven most is az újságírók rendelkezésére állt, akik az egészségéről, a máltai útjáról, a migrációról, az ukrajnai háborúról, esetleges kijevi útjáról kérdezték. Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.
Matteo Bruni, szentszéki szóvivő:
– Jó estét mindenkinek! Szentatya, köszönjük ezt a két napot, amelyet Önnel tölthettünk. Mint láthatta, körülbelül hetven újságíró utazik Önnel ezekben a napokban, köztük három máltai. Talán kezdhetnénk egy máltai újságíró, Andrea Rossitto kérdésével, aki a máltai televízió munkatársa. De előbb megjegyzem: az idő tényleg elég rövid, mert a gép hamarosan leszáll. Így körülbelül 20.05-ig tudunk beszélni a Szentatyával, aztán szükségünk van időre a leszálláshoz és a legénységgel való fotózkodáshoz. Addig is talán a Szentatya szeretne szólni néhány szót…
Ferenc pápa:
– Sajnálom, hogy ilyen rövid időnk van, csakhogy 20.15-kor leszállunk, és fényképeket kell készítenünk. Ezért 20.05-kor be kell fejeznünk. De köszönöm az együttműködéseteket.
Matteo Bruni:
– Mi is köszönjük, hogy rendelkezésünkre áll. Parancsoljon, Andrea.
Andrea Rossitto (TVM):
– Szentatya, mindenekelőtt azt szeretném megköszönni, hogy eljött Máltára. A kérdésem a ma reggeli meglepetéshez kapcsolódik. Ön ellátogatott abba a kápolnába, ahol Szent Preca György van eltemetve: mi indította Önt arra, hogy így meglepje a máltaiakat, és mire fog emlékezni ebből a máltai látogatásból? És aztán, hogy szolgál az egészsége? Láttuk, miként bírta ezt a nagyon intenzív utazást. Ugye mondhatjuk, hogy egész jól ment? Köszönöm szépen!
Ferenc pápa:
– Az egészségem egy kicsit szeszélyes, mert van ez a probléma a térdemmel, ami gondot okoz a járásban, egy kicsit kellemetlen, de egyre jobb, legalább tudok járni. Két héttel ezelőtt nem tudtam semmit sem csinálni. Ez egy lassú dolog, meglátjuk, meggyógyul-e teljesen. Kétséges. Ebben az életkorban nem tudhatjuk, hogyan fog végződni a mérkőzés, reméljük, hogy jól alakul.
Aztán Máltáról: Elégedett voltam a látogatással, láttam Málta valóságát, lenyűgöző volt az emberek lelkesedése, mind Gozón, mind Máltán, Vallettában és a többi településen. Nagy lelkesedést láttam az utakon, lenyűgözött. A látogatás kicsit rövid volt. A probléma, amit nálatok láttam – az egyik probléma – a migráció. A migránsprobléma súlyos, mert Görögország, Ciprus, Málta, Olaszország, Spanyolország a legközelebbi országok Afrikához és a Közel-Kelethez, és a migránsok itt kötnek ki, ide érkeznek. A migránsokat mindig be kell fogadni! A probléma az, hogy minden kormánynak meg kell mondania, hogy általában hány főt tud befogadni, hogy ott élhessenek. Ehhez megállapodásra van szükség az európai országokkal, amelyek közül nem mindegyik hajlandó migránsokat fogadni. Elfelejtjük, hogy Európát migránsok hozták létre, nem igaz? De hát így állnak a dolgok… Legalább ne hagyják az összes terhet ezekre a szomszédos országokra, melyek ennyire nagylelkűek, és Málta az egyik ilyen ország. Ma voltam a migránsokat befogadó központban, és amiket ott hallottam, az borzalmas volt: ezeknek az embereknek a szenvedése, hogy idejussanak, aztán a líbiai partokon lévő lágerek – lágerek vannak! –, amikor visszaküldik őket. Ez bűncselekménynek tűnik. És ezért gondolom, hogy ez olyan probléma, amely mindenki szívét megérinti. Ahogyan Európa nagylelkűen bánik az ukránokkal, akik kopogtatnak az ajtón, ugyanúgy [kell bánni] a többiekkel is, akik a Földközi-tenger felől érkeznek. Ez az a pont, ahol befejeztem látogatásomat, és ez nagyon megérintett, mert hallottam a tanúságtételeket, a szenvedéseket, amelyek nagyjából olyanok, mint azok, amelyek – azt hiszem, már meséltem róluk – abban a kis könyvben vannak, amely Hermanito címmel jelent meg spanyolul, „Kistestvér” [olaszul], ezeknek az embereknek az összes keresztútjával. Egyikőjüknek azok közül, akik ma beszéltek, négyszer kellett fizetnie. Kérlek benneteket, gondolkodjatok el ezen. Köszönöm!
Matteo Bruni:
– Köszönjük! A második kérdést, Szentatya, Jordi Antelo Barcia teszi fel, a Spanyol Nemzeti Rádiótól.
Jordi Antelo Barcia (RNE):
– Jó estét, Szentatya! Olvasom [a kérdést], mert az olaszom még nem elég jó. Az út során, amikor Máltára tartottunk, Ön azt mondta az egyik kollégának, hogy egy kijevi utazás „terítéken van”, és Máltán többször is utalt az ukrán néphez való közelségére. A lengyel elnök pénteken Rómában nyitva hagyta az ajtót egy lengyel határra való utazás előtt. Ma megdöbbentő képek érkeztek a Kijev melletti, az orosz hadsereg által elhagyott Bucsából, ahol az ukránok több tucatnyi holttestet találtak az utcán, némelyikük keze összekötözve, mintha „kivégezték” volna őket. Ma úgy tűnik, hogy egyre inkább szükség van az Ön jelenlétére. Ön szerint megvalósítható egy ilyen út? És milyen feltételeknek kellene teljesülniük ahhoz, hogy odamehessen?
Ferenc pápa:
– Köszönöm, hogy elmondta ezt a mai hírt, erről nem tudtam. A háború mindig kegyetlenség, embertelen dolog, és ellentétes az emberi lelkülettel, nem keresztényit mondok, hanem emberit. Ez Káin lelkülete. Hajlandó vagyok mindent megtenni, amit csak lehet. A Szentszék, különösen a diplomáciai oldal, Parolin bíboros, Gallagher érsek, mindent megtesznek, mindent; nem lehet mindent közzétenni, amit tesznek, az óvatosság és a titoktartás miatt, de a munkánkban elmegyünk a határokig. A lehetőségek között szerepel az utazás. Két út jöhet szóba: az egyik, ezt a lengyel elnök kérte, hogy küldjem el Krajewski bíborost, hogy látogassa meg ukránokat, akiket Lengyelország befogadott. Már kétszer elment el, két mentőautót vitt, és ott maradt velük [pár napig], de újra el fog menni, kész rá. A másik út, amelyről valaki kérdezett, sőt többen is: őszintén elmondtam, hogy gondolkodom azon, hogy oda menjek, elmondtam, hogy mindig kész vagyok rá, nincs egy eleve kimondott „nem”, rendelkezésre állok.
Mit gondolok egy utazásról… A kérdés így hangzott: „Hallottuk, hogy egy ukrajnai utazáson gondolkodik”, mire én azt mondtam: „Terítéken van”, a terv, ott van, az egyik javaslatként, ami érkezett, de nem tudom, meg lehet-e csinálni, érdemes-e megtenni, hogy ez lenne-e a legjobb, hogy jó lenne-e, és meg kell-e tennem, mindez függőben van. Aztán már egy ideje fontolgatunk egy találkozót Kirill pátriárkával: ezen dolgozunk, és úgy tervezzük, hogy a Közel-Keleten lenne. Így állnak most ezek a dolgok.
Matteo Bruni:
– Köszönjük! És meglátjuk, talán van még időnk Gerry O’Connel kérdésére, aki az America Magazine munkatársa.
Gerry O’Connell (America Magazine):
– Atyám, ezen az úton többször is beszélt a háborúról. Mindenki azt kérdezi, hogy beszélt-e Putyin elnökkel a háború kezdete óta, és ha nem, mit mondana neki ma?
Ferenc pápa:
– Amit a hatóságoknak – bármelyik vezetőnek – mondtam, az mind nyilvános. Az általam mondottak közül semmit sem tartok fenn magamnak. Amikor a pátriárkával beszéltem, ő azután egy szép nyilatkozatot tett arról, amit egymásnak mondtunk. Az orosz elnökkel az év végén beszéltem, amikor felhívott, hogy kifejezze jókívánságait, akkor beszéltünk. Aztán az ukrán elnökkel is beszéltem, kétszer. És úgy gondoltam, a háború első napján, hogy el kell mennem az orosz nagykövetségre, hogy beszéljek a nagykövettel, aki a nép képviselője, és feltegyem a kérdéseimet, és elmondjam a benyomásaimat az esetről. Ezek a hivatalos kapcsolatok, amelyekre sor került. Oroszországgal a nagykövetségen keresztül intéztem. Ezenkívül beszéltem Sevcsuk kijevi nagyérsekkel. Aztán két-háromnaponta, rendszeresen beszéltem egyikőtökkel, Elisabetta Piquével, aki most Odesszában van, de beszéltem vele akkor is, amikor Lvivben volt. Beszélek vele, és ő elmondja, hogyan állnak a dolgok. Beszéltem az ottani szeminárium rektorával is, üzenetet küldtem a szeminaristáknak és az ottani embereknek. Kapcsolatban állok az egyik képviselőtökkel is. És ha már itt tartunk, szeretném kifejezni részvétemet kollégáitokért, akik meghaltak. Mindegy, melyik oldalon, nem számít. A ti munkátok a közjót szolgálja, és ezek az emberek a közjónak, a tájékoztatásnak a szolgálata közben haltak meg. Ne feledkezzünk meg róluk! Bátrak voltak, és imádkozom értük, hogy az Úr jutalmazza meg munkájukat. Mindezidáig ezek voltak a kapcsolataink.
Gerry O’Connell:
– De mit üzenne Putyin elnöknek, ha beszélhetne vele?
Ferenc pápa:
– Az üzenetet, amelyet az összes hatóságnak megfogalmaztam, azt nyilvánosan tettem. Nem folytatok kettős beszédet. Mindig ugyanazt mondom. Úgy érzem, hogy a kérdése mögött az igazságos-igazságtalan háborúkkal kapcsolatos kétség is ott van. Minden háború igazságtalanságból születik, mindig. Mert ez a háború sémája, nem a béke sémája. Például befektetésekkel fegyvereket vásárolni. Azt mondják nekem: szükségünk van rájuk, hogy megvédjük magunkat. Ez a háború sémája. Amikor a második világháború véget ért, mindenki fellélegzett, és azt mondta: „soha többé háborút: legyen béke!”, és elkezdődött egy hatalmas munka a békéért, azzal a jó szándékkal tetézve, hogy nem gyártunk fegyvereket, semmilyet, atomfegyvereket sem, akkoriban, Hirosima és Nagaszaki után. Ez egy nagyszerű jószándék volt.
Hetven évvel később, nyolcvan évvel később mindezt elfelejtettük. Így van: a háború sémája újra ránk erőlteti magát. Annyi reményt fűztek akkoriban az ENSZ munkájához. De a háború sémája ismét érvényesült. Egyszerűen nem tudunk, nem vagyunk képesek más sémában gondolkodni, mert már nem vagyunk hozzászokva, hogy a béke sémájában gondolkodjunk. Voltak nagyszerű emberek: Gandhi és sokan mások, akiket megemlítek a Fratelli tutti [enciklika] végén, akik a béke sémájára fogadtak. De mi fafejűek vagyunk!
Mint emberiség fafejűek vagyunk. A háborúkba, Káin lelkületébe vagyunk szerelmesek. Nem véletlen, hogy a Biblia elején ott van ez a probléma: a káini gyilkoló lelkület a béke lelkülete helyett. „Atyám, nem lehet…”
Elmondok valami személyeset: amikor 2014-ben elmentem Redipugliába, és megláttam a neveket, elsírtam magam. Tényleg keservesen sírtam. Egy-két évvel később, amikor a halottak napján elmentem Anzióba misét bemutatni, és ott is láttam az anziói partraszállásban elesett fiúkat: ott voltak a neveik, mind fiatalemberek. Ott is sírtam. Tényleg. Nem értettem.
Sírni kell a sírok felett.
Tiszteletben tartom, mert van egy politikai probléma, de amikor a normandiai partraszállásról való megemlékezés volt, a kormányfők összegyűltek, hogy megemlékezzenek róla; de nem emlékszem, hogy bárki is beszélt volna arról a harmincezer fiatal katonáról, akik meghaltak a partoknál. Kinyitották a hajókat, elindultak kifelé, és ott, a parton gépfegyverekkel megölték őket. Az ifjúság nem számít? Ez elgondolkodtat és elszomorít. Szomorú vagyok amiatt, ami ma történik. Nem tanulunk [a múltból]. Az Úr legyen irgalmas hozzánk, mindannyiunkhoz! Mindannyian bűnösök vagyunk!
Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya! Talán kicsit szorít minket az idő…
Ferenc pápa:
– Nagyon köszönöm a munkátokat, a tájékoztatást! Köszönöm szépen! És remélem, hogy egy jövőbeli utazáson újra találkozunk. Köszönöm a türelmeteket, és köszönöm a tájékoztató munkátokat! Haladjunk előre! Köszönöm! Szerencsés landolást!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
