Ferenc pápa: Aki háborút indít, aki háborút provokál, az elfelejti az emberiséget!
Február 27-én, a déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya, szokásához híven, nemcsak a vasárnapi evangéliumról elmélkedett, hanem fontos egyházi és világi eseményekről is megemlékezett. Első helyen fegyverletételre szólított fel, és arra kért mindenkit, hogy még buzgóbban imádkozzon a békéért. Ferenc pápa teljes vasárnap déli beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai liturgia evangéliumában Jézus arra hív bennünket, hogy gondolkodjunk el a nézésünkről és a beszédünkről. Nézés és beszéd!
Először is a nézésünkről. Az Úr szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy a testvérünk szemében lévő szálkára figyelünk, de nem vesszük észre a gerendát saját szemünkben (vö. Lk6,41). Más szóval, borzasztóan odafigyelünk mások hibáira, azokra is, amelyek olyan kicsik, mint egy szálka, míg a sajátjaink felett a legnagyobb nyugalommal napirendre térünk, és nem tulajdonítunk nekik nagy jelentőséget. Igaz, amit Jézus mond: mindig találunk okot arra, hogy másokat hibáztassunk, magunkat pedig igazoljuk. Sokszor panaszkodunk a társadalomban, az Egyházban, a világban tapasztalható rossz dolgokra anélkül, hogy először magunkra kérdeznénk rá, és azon iparkodnánk, hogy először magunkat változtassuk meg.
Minden gyümölcsöző, pozitív változásnak önmagunkon kell kezdődnie!
Különben nem lesz változás! De ha nem így teszünk – magyarázza Jézus –, akkor vak a szemünk. És ha vakok vagyunk, nem követelhetjük, hogy mások vezetői és tanítói legyünk: egy vak ugyanis nem vezethet másik vakot (vö. Lk 6,39).
Kedves testvéreim, az Úr arra hív bennünket, hogy tisztítsuk meg a szemünket. Először is azt kéri tőlünk, hogy nézzünk magunkba, hogy felismerjük nyomorúságainkat. Mert ha nem vagyunk képesek meglátni saját hibáinkat, akkor mindig hajlamosak leszünk felnagyítani mások hibáit.
Ha viszont felismerjük hibáinkat és nyomorúságainkat, akkor megnyílik előttünk az irgalom kapuja.
És miután magunkba néztünk, Jézus arra hív bennünket, hogy úgy nézzünk másokra, ahogy ő – ez a titok: úgy nézni másokra, ahogy ő –, aki először nem a rosszat látja, hanem a jót. Isten így tekint ránk: nem jóvátehetetlen hibákat lát bennünk, hanem hibázó gyermekeket. Megváltoztatja a nézőpontot: nem a hibákra, hanem a hibázó gyermekekre összpontosít. Isten mindig megkülönbözteti az embert a hibáitól. Ő mindig az embert menti. Mindig hisz az emberben, és mindig kész megbocsátani hibáit. Tudjuk, hogy Isten mindig megbocsát. És ugyanerre hív bennünket is: ne a rosszat keressük másokban, hanem a jót!
Nézésünk után Jézus ma arra hív bennünket, hogy gondolkodjunk el a beszédünkön is. Az Úr elmagyarázza, hogy „a szív bőségéből beszél a száj” (Lk 6,45). Így igaz, abból, ahogyan valaki beszél, azonnal látni lehet, mi van a szívében. A szavak, melyeket használunk, elárulják, kik vagyunk. Néha azonban kevés figyelmet fordítunk szavainkra, és felületesen használjuk őket.
De a szavaknak súlyuk van: lehetővé teszik számunkra, hogy kifejezzük gondolatainkat és érzéseinket, hangot adjunk félelmeinknek, elmeséljük terveinket, áldjuk Istent és a többi embert.
Sajnos azonban nyelvünkkel előítéleteket is táplálhatunk, gátakat emelhetünk, támadhatunk, sőt pusztíthatunk is; nyelvünkkel elpusztíthatjuk testvéreinket: a pletyka sebeket ejt, a rágalmazás élesebb lehet, mint a kés! Manapság pedig, különösen a digitális világban, a szavak gyorsan terjednek: túl sok az olyan szó, amely dühöt és agressziót közvetít, hamis híreket táplál, és a kollektív félelmet kihasználva torz eszméket terjeszt. Egy diplomata, aki az ENSZ főtitkára volt és Nobel-békedíjat kapott, azt mondta, hogy „a visszaélés a szóval nem más, mint az ember megvetése” (Dag Hammarskjöld: Tracce di cammino [Egy út nyomai], Qiqajon, Magnano BI, 1992, 131).
Tegyük fel hát magunknak a kérdést, hogy milyen szavakat használunk: olyanokat, amelyek törődést, tiszteletet, megértést, közelséget, együttérzést fejeznek ki, vagy olyanokat, amelyek elsősorban arra irányulnak, hogy mások előtt jó színben tűnjünk fel? Továbbá, hogy szelíden beszélünk-e, vagy mérget terjesztve szennyezzük a világot: kritizálunk, panaszkodunk, tápláljuk az elterjedt agressziót?
A Szűzanya, Mária, akinek alázatára Isten rátekintett, a csend Szüze, akihez most imádkozunk, segítsen megtisztítani nézésünket és beszédünket!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Az elmúlt napokban egy tragikus dolog rázott meg bennünket: a háború. Újra és újra azért imádkoztunk, hogy ne ezt az utat válassza az ember. És nem hagyjuk abba az imádkozást, sőt, még buzgóbban könyörgünk Istenhez. Ezért
újból arra kérek mindenkit, hogy március 2-át, hamvazószerdát tegyük az ima és a böjt napjává az ukrajnai békéért. Olyan nappá, amikor közel vagyunk az ukrán nép szenvedéseihez, amikor érezzük, hogy mindannyian testvérek vagyunk, és amikor könyöröghetünk Istenhez a háború befejeződéséért.
Aki háborút indít, aki háborút provokál, az elfelejti az emberiséget. Nem az emberekből indul ki, nem az emberek konkrét életét nézi, hanem a részérdekeket, a hatalmi érdekeket helyezi mindenek elé. A fegyverek ördögi és perverz logikáját követi, amely a legtávolabb áll Isten akaratától. És eltávolodik a hétköznapi emberektől, akik békét akarnak, és akik minden konfliktusban az igazi áldozatok, akik a saját bőrükkel fizetnek a háború ostobaságaiért. Az idősekre gondolok, azokra, akik most menedéket keresnek, a gyermekeikkel menekülő anyákra… Testvéreink és nővéreink ők, akik számára sürgősen humanitárius folyosókat kell nyitni, és akiket be kell fogadni!
Megszakadó szívvel az Ukrajnában történtek miatt – és ne feledkezzünk meg a világ más részein, például Jemenben, Szíriában, Etiópiában… zajló háborúkról sem – megismétlem: le a fegyverekkel!
Isten a béketeremtőkkel van, nem azokkal, akik erőszakot alkalmaznak.
Mert akik szeretik a békét, az – ahogy az olasz Alkotmány mondja – „elutasítja a háborút mint a más népek szabadsága megsértésének eszközét és mint a nemzetközi viták rendezésének módját” (11. cikk).
Tegnap a spanyolországi Granadában boldoggá avatták Gaetano Giménez Martín áldozópapot és tizenöt vértanú társát, akiket a harmincas évek spanyolországi vallásüldözése során a hit iránti gyűlöletből öltek meg. Krisztus e hősies tanítványainak tanúságtétele ébressze fel mindenkiben a vágyat, hogy hűen és bátran szolgálja az evangéliumot! Tapsoljuk meg az új boldogokat!
Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és zarándokok!
Külön is köszöntöm a panamavárosi „niñas Quinceñeras” tagjait; a portói egyházmegye fiatal egyetemi hallgatóit; a spanyolországi Mérida-Badajoz-i és madridi híveket; a párizsi és lengyelországi híveket; a szicíliai Reggio Calabria és az Alta Langa lelkipásztori területi egység csoportjait; az urgnanói bérmálkozókat és a bergamói egyházmegyéből érkezett petosinói fiatalokat.
Szeretném külön üdvözölni mindazokat, akik a holnap tartott ritka betegségek napja alkalmából érkeztek Rómába: bátorítom a betegek és hozzátartozóik egyesületeit, valamint az e területen dolgozó kutatókat. Közel vagyok hozzátok! Köszöntöm a különböző népek jelenlévő képviselőit… Sok ukrán zászlót is látok! [Ukránul:] Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
