Hogyan kerüljük el a járványcsömört? – Öt tanács az amerikai jezsuitáktól
Mindenki belefáradt valamelyest a járványba, és már kezd elege lenni abból, hogy állandóan erről hall. Ha reggel az ember bekapcsolja a rádiót, a Covid, a koronavírus vagy a pandémia az első szó, amit hall. Figyeljünk oda, hogy ne essünk kétségbe, és ne fásuljunk el a járványról szóló hírek özönében. Íme, öt jó tanács.
Legyünk okosak.
Ez nem tűnik túlságosan lelki megfontolásnak, mégis az. Vegyük fel az oltást, többet is, ha lehet, viseljünk maszkot, tartsunk fizikai távolságot másoktól, és kerüljük a nagyobb rendezvényeket. Nemcsak gyakorlati tanácsról van szó, hanem valójában mélyen spirituális természetűről: mert így cselekedve másokra is gondolunk, s mások egészségét is tiszteletben tartjuk.
Reménykedjünk.
Loyolai Ignác gyakran beszél jó szellemről és rossz szellemről, vagyis azokról a belső indításokról, amelyek Istenhez közelítenek vagy eltávolítanak Istentől. Akik jó életet akarnak élni, azokat a jó szellem bátorítja és vigasztalja, a rossz szellem viszont elbátortalanítja és csüggedté teszi. A járvány idején ez lehet az egyik legfontosabb dolog: a remény Istentől jön, a reménytelenség nem. Ha felmerül bennünk, hogy nem bírjuk tovább, nem lehet elviselni ezt az egészet, mindannyian belehalunk, akkor tudhatjuk, hogy ezek a gondolatok nem Istentől származnak.
Szeressük az embereket.
A vírus és a megbetegedés terhét nem tudjuk elvenni másoktól, de érzelmi terheik hordozásában tudunk segíteni nekik. Telefonon vagy interneten bármikor kapcsolatba tudunk lépni olyasvalakivel, aki magányosabb és szomorúbb nálunk. Nem is tudjuk elképzelni, milyen sokat jelenthet valakinek egy telefonhívás vagy egy email. Abban is a szeretetünk nyilvánulhat meg, ha megnevettetünk valakit.
Utánozzuk a monasztikus szerzeteseket.
Jezsuita közösségünk többször karanténba került, és utazni sem tudunk annyit, mint korábban. Volt, akiben felmerült: nem fog-e megőrülni, ha nem mehet el New Yorkból. De megnyugtatták: akkor sem fog megőrülni, ha a szobájából sem mehet ki hosszú ideig. A monasztikus szerzetesek évszázadok óta viszonylag kis területen élnek. Vegyük hát észre Istent a kis dolgokban, legyünk figyelmesek és éljünk éberen.
Imádkozzunk.
Közösségünk egyik idősebb tagja azt mondta a járvány kitörésének idején: mindannyian várva vártuk, hogy legyen egy kissé több időnk az imádságra, hát most megkaptuk.
A kisgyerekes szülők persze úgy érezhetik, hogy most sokkal kevesebb idejük van, de a legtöbb embernek azért felszabadult ideje. Kezdjük a napot szemlélődő imádsággal, és olvassunk több lelkiségi könyvet, mint korábban.
Ki fogjuk bírni az egészet. Át fogjuk vészelni. És majd meglátjuk, mire jutottunk, ha vége lesz.
(Vigilia Facebook-oldala)
