Ma temetik újra Slachta Margitot
Fejérdy András történésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensével beszélgettünk (magyar kurir) a rendalapítóról:
– Mit tudunk Slachta Margit gyermek- és ifjúkoráról?
– Slachta Margit Kassán született 1884. szeptember 18-án, lengyel származású felvidéki nemesi családban. Öt lánytestvére volt. Tehetős polgári családba érkezett, ám a századfordulón tönkrementek apja felelőtlen döntése miatt: nagyobb összeget adott kölcsön egy rokonának, de a pénzt nem kapta vissza. A szülők ezután a három kisebb gyermekükkel az Amerikai Egyesült Államokba költöztek. Margit ekkor már felnőtt volt, kijárta az iskoláit, francia–német szakon végzett a kalocsai Miasszonyunk Nővérek tanárképzőjében. Győrben, majd Budapesten tanított egy-egy évet. Még tanulmányai idején találkozott a patronázs mozgalommal. Nem sokkal XIII. Leó Rerum novarum kezdetű enciklikájának megjelenése után járunk, a Katolikus Egyház felismeri a szociális tevékenység fontosságát. Egyre több olyan kezdeményezés jön létre, amely kiemelten foglalkozik a munkásokkal, munkásfiatalokkal. Ebbe a sorba illeszkedik a patronázs mozgalom is, amelyet arisztokrata hölgyek alapítottak a századforduló környékén, kifejezetten a munkásnők támogatására. A karizmatikus Farkas Edith hatására ebbe kapcsolódott be Slachta Margit. Farkas Edith hamar felismerte: csak akkor érhetnek el komolyabb eredményeket, ha teljes idejüket és minden energiájukat erre a munkára fordítják, ezért 1908-ban létrehozta az első magyar alapítású szerzeteskongregációt, a Szociális Missziótársulatot, amelybe az elsők között lépett be Slachta Margit.
– 1920-ban ő lett a magyar parlament első női tagja. Egészen kivételesnek számított, hogy egy szerzetes nővér politikai pályára lép.
– Slachta Margit az 1910-es években a szociális tevékenysége mellett a keresztény feminizmus szószólója lett. Célja a női szerep középpontba állítása és elismertetése volt, de nem a családdal szemben, hanem a keresztény értékrend alapján. Vallotta: lehetőséget kell adni a nőknek arra, hogy továbbtanuljanak, az adottságaiknak megfelelő hivatást, szakmát választhassanak, és a női lélek révén emberibbé tegyék a társadalmat. Parlamenti képviselőségét illetően keresztény feminizmusa abból a szempontból lényeges, hogy határozottan fellépett a nők választójoga mellett. Egyúttal
felismerte azt is: nem elegendő a régi típusú szociális munka, amely kimerül a rászorulók segélyezésében, hanem átfogó, a szociális problémákat orvosló megoldásokat kell keresni, szociálpolitikát folytatni.
Ez a két tényező irányította a politikai pálya felé. Amikor a Tanácsköztársaság bukása után a Friedrich-kormány meghirdette az országgyűlési választásokat, azt részben a korábbi, Károlyi Mihály-féle általános választójog alapján tette. Ekkor Slachta Margit is elindult, és a pótválasztásokon bekerült a parlamentbe a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának női tagozataként működő Keresztény Női Tábor jelöltjeként, fölényesen legyőzve két férfi riválisát.
– Miért vált ki Slachta Margit a Szociális Missziótársulatból? Mi volt a Farkas Edith-tel kialakult konfliktusuk forrása?
– Slachta Margit kezdettől fogva élete végéig legitimista volt. Meggyőződéssel vallotta, hogy a keresztény királyság biztosíthatja az ország egységét, szerves fejlődését és stabilitását. Ebben nem értettek egyet Farkas Edith-tel, aki a Horthy-rendszer, sőt, a Horthy család egészen közeli támogatója volt, rendszeresen járt hozzájuk. Rendtársai olykor püspök anyának nevezték, aki mindent el tud intézni Horthyéknál. A másik tényező pedig az volt, hogy Farkas Edith szerette volna, ha rendje megkapja az egyházi jóváhagyást. Ennek akadálya legfőképpen a túlzott politizálás volt. Átdolgozta a korábbi szabályzatot, amely bencés alapokon nyugvó, apostoli nyitottságú irányt képviselt, és új, immár jezsuita szellemiségű szabályzatot készített. Ezzel klasszikusabb, szigorúbb, sokkal több kötöttséggel járó szervezetté alakította a rendet. Ekkor Slachta Margit néhány társával kivált a Szociális Missziótársulatból, és vezetésével megalakult a Szociális Testvérek Társulata.
Slachta Margit rendtársai, a Szociális Testvérek Társasága nővérei között, 1930-as évek (Fotó: MNM történeti Fényképtár)
– Slachta Margit első parlamenti ciklusa rövid ideig tartott, 1922-ben véget is ért, és csak 1945-ben indult újra…
– Keresztény közéleti-társadalmi programja megvalósítása érdekében még 1918-ban létrehozta a Keresztény Női Tábort, ami az első világháború után gyakorlatilag a keresztény párt női tagozataként működött. A második világháború végén, amikor a Magyar Katolikus Egyház szervezni kezdte a Kereszténydemokrata Néppártot, Slachta ennek keretei között kezdett politizálni. A keresztény párton belül 1945-ben hasadás következett be. Létrejött a Pálffy József nevével fémjelzett konzervatív irányzat, amit Slachta Margit is támogatott, valamint Barankovics István liberálisabb szárnya. Ez utóbbihoz tartozók azt mondták: a két világháború között hitelüket vesztett keresztény pártokhoz kötődő személyek ne kompromittálják a kereszténydemokráciát. További politikai nézetkülönbséget jelentett, hogy a konzervatív irányzat jobban támaszkodott a hierarchiára, míg Barankovicsék a hierarchiától független, keresztény értékeken alapuló pártot képzeltek el. Ennek következtében vált ketté a párt. Miután a Pálffy-féle párt nem kapott indulási jogot, Slachta Margit a Polgári Demokrata Párt listáján került be a parlamentbe. Két évvel később, 1947-ben pedig az önálló pártként induló Keresztény Női Tábor képviselőjeként: ők 1,4 százalékos eredménnyel négy képviselőt küldhettek az országgyűlésbe, Slachta Margitot és három férfit.
– Hogyan merült fel Slachta Margittal kapcsolatban az a kifejezés, hogy ő „az egyetlen magyar férfi a parlamentben”?
– Többen is ezt állították róla. Amikor 1920-ban bekerült a parlamentbe, még a hozzá közel álló keresztény politikusok is kissé lenézően beszéltek róla. De két év alatt huszonnyolc beszédet mondott el, és nagyon szisztematikus szociálpolitikai, család- és nővédelmi programot képviselt. Már ennek nyomán is érte néhány elismerés.
A második világháború után pedig valóban többször is elhangzott, hogy ő „az egyetlen férfi a nemzetgyűlésben”. Egy alkalommal Parragi György használta ezt a kifejezést, 1947-ben, amikor Slachta Margit nagyszabású beszédben emelte fel a szavát a hitoktatás szabadságáért.
Parragi ezzel akarta kifejezni tiszteletét politikustársa iránt, aki minden körülmények között kiállt az elvei és az értékei mellett. Ez az elvhűség egyébként Slachta Margit egész politizálását jellemezte, ami egyrészt csodálatra méltó, másrészt korlátokat is jelentett, hiszen kevéssé volt kész kompromisszumokra.
– Slachta Margit egész életében küzdött az üldözöttek védelméért. A II. világháborúban a Szociális Testvérek Társaságának rendházai zsidó embereket fogadtak be.
– Slachta Margit azon, viszonylag kevés nagy hatású magyar katolikusok egyike, akik kezdettől fogva szót emeltek a zsidók védelmében. Már közvetlenül Hitler hatalomra jutása után is tisztában volt ennek az ideológiának az embertelenségével. Egyetlen olyan beszéde, írása sincs, amelyben nyoma lenne akár csak a leghalványabb antiszemitizmusnak. Mindvégig vallotta Isten teremtményeinek egyenlőségét. Már az 1938-as első zsidótörvény ellen is tiltakozott, és a zsidókat diszkrimináló második és harmadik törvény ellen is fellépett különböző fórumokon.
Nemcsak szóban határolódott el ezektől a döntésektől, tevékenységének még jelentősebb dimenziója volt az embermentés.
Amikor bevezették a munkaszolgálatot, újságcikkben fordult azokhoz az asszonyokhoz, akiknek a férje parancsnok volt valamelyik munkaszolgálatos században. Arra kérte őket, beszéljenek a férjük lelkére, hogy úgy foglalkozzanak a rájuk bízottakkal, mintha a saját gyerekeik is köztük lennének, bánjanak velük emberségesen. Amikor az első zsidótörvény hatására 1939-ben megalakult a Magyar Szent Kereszt Egyesület a katolikus konvertiták védelmében, ő lett a társelnök. Magyarország német megszállását, de különösen a nyilas hatalomátvételt követően a rend tagjai és Slachta Margit is részt vett az üldözött zsidók védelmében. Rendházaik a Thököly úton, a Bokréta utcában és máshol is menedéket adtak az üldözötteknek, több ezer zsidó ember életét mentették meg. Némelyikük – így Boldog Salkaházi Sára is – vértanúhalált halt.
– Slachta Margit zsidómentő tevékenysége nem korlátozódott Magyarországra.
– A Szent Kereszt Egyesület révén hírek érkeztek hozzá arról, hogy Szlovákiában megkezdődött a zsidók deportálása. Kassai születésűként ekkor Szlovákiába utazott, és teljesen lesújtva tért haza, miután látta, hogy egy magát katolikusnak nevező országban a katolikus hívők teljes közömbösséggel viszonyulnak a deportálásokhoz. Mivel sem a magyar kormány, sem a püspöki kar nem mozdult az ügyben, 1943 tavaszán kiutazott Rómába. Itt találkozott Spellman New York-i érsekkel, aki segített neki abban, hogy XII. Piusz pápa audiencián fogadja őt. Ez nem volt szokványos esemény, nyilván az is segített ebben, hogy Slachta Margit korábban már számos jelentést juttatott el a zsidóság szlovákiai üldözéséről a vatikáni Államtitkárságra. Mindezek hatására XII. Piusz és az Államtitkárság vezetője, Tardini bíboros utasítják a pozsonyi nunciust, Giuseppe Burziót, hogy hasson oda: a szlovák hatóságok állítsák le a zsidók deportálását. A kormány először nemet mond, de az államelnök, Jozef Tiso katolikus papként tudja, hogy a Szentszék figyelmeztetését komolyan kell venni. A szlovák püspöki kar tiltakozó közleményt is kiadott. Mindezek eredményeként a hatóságok leállították a deportálást, így húszezer zsidó megmenekült. Ennek az embermentő cselekedetnek az elismeréseképpen kapta meg Slachta Margit 1969-ben a Világ Igaza kitüntetést. Egyébként ugyancsak
a Szentszéken keresztül szerepet játszott a bulgáriai zsidóság deportálásának leállításában, ahogyan abban is, hogy a Vatikán tudomást szerzett az 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlásról.
Erről készült fényképeket juttatott el a Szentszékhez, így a pápa és környezete értesülhetett a zsidók legyilkolásáról. Abban, hogy Slachta Margit a Szentszékhez fordult, szerepet játszhatott az is, hogy XII. Piusz az 1942-es karácsonyi beszédében kiállt az ártatlanul meghurcolt milliókért, s bár néven nem nevezte őket, nyilvánvalóan a zsidók védelmében emelt szót.
Slachta Margit a kolozsvári anyaházban, 1941 pünkösdjén (Fotó: Szociális Testvérek Társasága erdélyi kerületének irattárából)
– 1945-ben az egyik véres diktatúrát felváltotta Magyarországon a másik szörnyű zsarnokság. Hogyan alakult Slachta Margit politikai pályája a kiépülő diktatúra idején?
– Emlékének befeketítése ebben az időszakban kezdődött el. Ekkor született meg vele kapcsolatban az az erős csúszásokra épített állítás, hogy az 1920-as, híres-hírhedt „bottörvény” szorgalmazói között volt. Ennek hivatalos neve a vagyon, az erkölcsiség és a személyiség hatályosabb büntetőjogi védelméről szóló 1920. évi XXVI. törvénycikk volt, amelynek tárgyalásán és megszavazásán Slachta Margit nem vett részt, mert szabadságon volt. Az viszont kétségtelen, hogy részt vett az ugyancsak 1920-ban született XV. törvénycikk vitájában, ami az árdrágítás visszaszorításáról szólt, és valóban elmondott egy olyan beszédet, amelyben helyeselte az árdrágítókkal szembeni botbüntetést, ráadásul az egyenlőség elve alapján a nőkre is kiterjesztve. A következő évben, 1921-ben szavazta meg a Horthy-rendszer az állami és a társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló III. törvénycikket, ami többek között a szociáldemokraták és a kommunisták háttérbe szorítását szolgálta. Ennek a három törvénynek az emlékét összemosva egy konzervatív, retrográd, a középkori testi fenyítést szorgalmazó képviselő arcát próbálta megrajzolni róla részben már a két világháború közötti szociáldemokrata sajtó, amire 1945 után ráépült a teljes baloldali kommunikáció. Ez így volt egészen a rendszerváltozásig, Moldova Györgynek is van róla egy ilyen szellemű írása. Az 1945 utáni parlamenti tevékenysége természetesen eltért a korábbitól. Ekkor elsősorban az emberi jogok, a jogállamiság védelmében szólalt fel, így például az 1946. évi VII. törvénycikk, az úgynevezett hóhértörvény esetében, ami szintén az államrend védelméről szólt. Ennek értelmében tulajdonképpen bárkit el lehetett ítélni koncepciós perben, államellenes cselekedetért. Slachta Margit viszont az egyik beszédében arra intett, hogy csak az állam elleni jogszerűtlen szervezkedést szabadna elítélni. Legitimistaként nem támogatta 1946-ban a köztársaság bevezetését sem, hangoztatta: egy ilyen horderejű kérdésben csak Magyarország szuverenitásának visszanyerése után lehetne dönteni, és nem a parlamentnek, hanem népszavazásnak.
Parlamenti tevékenységének harmadik területe 1945 után az Egyház és a vallás szabadságának védelme volt, amiért határozottan kiállt.
A leghíresebb megnyilvánulása ahhoz az 1948. júniusi esethez kapcsolódik, amikor a parlament döntött az egyházi iskolák államosításáról, és a Himnusz eléneklése közben ő nem állt fel, hanem ülve maradt. Később azt mondta: nem cselekedett helyesen, mert ekkor térdre kellett volna borulnia. Megsokasodtak ellene a támadások, kétszer hathónapi parlamenti eltiltást is kapott. Végül 1949 nyarán húgával együtt Ausztriába távozott, majd innen az Egyesült Államokba. Részt vett az 1956-os menekültek segítésében, egyébként pedig rendjének belső ügyeivel foglalkozott. Buffalóban hunyt el, 1974. január 6-án.
– Hogyan lehetne megvonni Slachta Margit rendkívül mozgalmas életének mérlegét?
– Istentől kapott karizmát valósított meg. Ezt legjobban az bizonyítja, hogy az általa alapított Szociális Testvérek Társasága máig él, virágzik, túlélte a diktatúrát. Slachta Margit egész lelkével, teljes erejével, minden energiájával Isten hívására válaszoló, elkötelezett szerzetesnő volt. Amit elkezdett, az apostoli jelenlétet a társadalomban, a rendje továbbviszi. Nagyon elvhű, és ennek következtében konfrontatív alkat lehetett. Sík Sándor piarista költő, író fogalmazott úgy, hogy bizonyos benne:
Slachta Margit szent, ha nem is az ő gusztusa szerint való. De a szentekkel már csak így van, nem a mi gusztusunk szerint szentek, hanem a sajátjuk szerint töltik be Istentől kapott hivatásukat. És ez így van rendjén.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
