Ferenc pápa: Az életszentség öröm, nemcsak erőfeszítés és lemondás!
Mindenszentek ünnepén a Szentatya a keresztény életszentség két fontos aspektusáról, az örömről és az új, forradalmi életstílusról szóló prófétai tanúságtételről elmélkedett a déli Úrangyala elimádkozásakor. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma mindenszentek ünnepét tartjuk, és a liturgiában Jézus „programadó” üzenete hangzik el, nevezetesen a boldogmondások (vö. Mt 5,1–12a). Ezek megmutatják nekünk az Isten országába és a boldogsághoz vezető utat: az alázat, az együttérzés, a szelídség, az igazságosság és a béke útját. Szentnek lenni annyi, mint ezen az úton járni. Időzzünk most el ennek az életmódnak két aspektusánál. Két olyan aspektusról van szó, amelyek kimondottan az életszentségnek erre az életstílusára jellemzők: az öröm és a prófécia.
Az öröm. Jézus a „boldogok” szóval kezdi (Mt 5,3). Ez a legfőbb hír, a példátlan boldogság bejelentése. A boldogság, az életszentség nem csak erőfeszítésből és lemondásokból álló életprogram, hanem mindenekelőtt annak örömteli felfedezése, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk. És ez örömmel tölt el bennünket. Ez nem emberi teljesítmény, hanem kapott ajándék: szentek vagyunk, mert Isten, aki a Szent, életünkbe jön lakni. Ő az, aki szentséget ad nekünk. Ezért vagyunk boldogok! A keresztény ember öröme tehát nem pillanatnyi érzelem vagy egyszerű emberi optimizmus, hanem az a bizonyosság, hogy Isten szerető tekintetétől kísérve, a tőle származó bátorsággal és erővel minden helyzettel képesek vagyunk megbirkózni. A szentek a sok megpróbáltatás közepette is ezt az örömöt élték át, erről tettek tanúságot. Öröm nélkül a hit szigorú és nyomasztó gyakorlattá válik, és a szomorúságba való belebetegedés veszélye fenyegeti. Nézzük ezt a kifejezést: belebetegszik a szomorúságba. Egy sivatagi atya azt mondta, hogy a szomorúság „a szív férge”, mely megrontja az életet (vö. Evagriosz Pontikosz: A gonoszság nyolc szelleme, XI). Tegyük fel magunknak a kérdést: örömteli keresztények vagyunk-e? Örömteli keresztény vagyok-e, vagy sem? Örömöt árasztunk-e, vagy kiégett, szomorú, gyászos ábrázatú emberek vagyunk? Ne feledjük, nincs életszentség öröm nélkül!
A második aspektus: a prófécia. A boldogmondások a szegényekhez, a szomorúakhoz, az igazságosságra éhezőkhöz szólnak. Ez egy divattal szembeforduló üzenet. A világ ugyanis azt mondja, hogy a boldogsághoz gazdagnak, erősnek, mindig fiatalnak és erősnek kell lenned, hírnevet kell szerezned és sikeresnek kell lenned. Jézus megfordítja ezeket a kritériumokat, és prófétai kijelentést tesz – és ez az életszentség prófétai dimenziója –: az élet igazi teljességét Jézus követése által, az ő igéjének tettekre váltása által lehet elérni. Ez pedig egy másik szegénységet feltételez: vagyis belül kell szegénynek lenni, ki kell üresíteni magunkat, hogy helyet adjunk Istennek. Akik gazdagnak, sikeresnek és biztosnak hiszik magukat, mindent magukra alapoznak, elzárkóznak Istentől és testvéreiktől, míg azok, akik tudják, hogy szegények és nem elégségesek önmaguknak, nyitottak maradnak Isten és felebarátjuk felé. És rálelnek az örömre. A boldogmondások tehát egy új emberiség próféciáját, egy új életmód próféciáját jelentik: kicsinnyé válni és rábízni magunkat Istenre ahelyett, hogy mások fölé emelkednénk; szelídnek lenni ahelyett, hogy nyomulnánk; irgalmasságot gyakorolni ahelyett, hogy csak magunkra gondolnánk; elkötelezni magunkat az igazságosság és a béke mellett ahelyett, hogy – akár másokkal összejátszva – táplálnánk az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget. Az életszentség azt jelenti, hogy Isten segítségével elfogadjuk és megvalósítjuk ezt a próféciát, mely forradalmasítja a világot. Aztán feltehetjük magunknak a kérdést: én tanúságot teszek-e Jézus próféciájáról? Kifejezem-e a keresztségben kapott prófétai lelkületet? Vagy alkalmazkodom a kényelmes élethez és a saját lustaságomhoz, azt gondolva, hogy minden jól megy, ha nekem jól megy? Jézus próféciájának örömteli újdonságát viszem-e a világba, vagy a bajok miatti szokásos panaszkodást? Javunkra lesz, ha feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket.
A Boldogságos Szent Szűz adjon nekünk egy részt az ő lelkéből, abból a boldog lélekből, amely örömmel magasztalta az Urat, aki „letaszítja a hatalmasokat trónjukról, és felemeli az alázatosakat” (vö. Lk 1,52).
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Szeretettel köszöntelek mindannyitokat, rómaiak és zarándokok! Külön üdvözlöm a „Don Bosco a világban” Alapítvány által szervezett Szentek futásának résztvevőit. Fontos a sport nevelési értékének előmozdítása. Köszönöm a kolumbiai gyermekek érdekében tett kezdeményezéseteket is.
Holnap délelőtt elmegyek a római Francia Katonai Temetőbe: jó alkalom lesz ez arra, hogy imádkozzunk a halottakért, különösen a háborúk és az erőszak áldozataiért. E temető meglátogatásával lélekben csatlakozom mindazokhoz, akik ezekben a napokban elmennek imádkozni szeretteik sírjához a világ minden táján.
Mindenkinek szép mindenszenteket kívánok, az összes szent lelki társaságában! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
