Ferenc pápa, Bartholomaiosz pátriárka és Justin Welby érsek közös üzenete a teremtés védelméért
Ferenc pápa, Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Justin Welby canterburyi érsek most először egyesítették hangjukat, hogy sürgős felhívást fogalmazzanak meg a környezeti fenntarthatóság, a szegénység elleni küzdelem és a nemzetközi együttműködés érdekében.
Ferenc pápa, Bartholomaiosz pátriárka és Justin Welby érsek arra kérik a világ vezetőit, akik novemberben Glasgow-ban, a Cop26-on találkoznak, hogy hozzanak érdemi döntéseket „a bolygó és lakói jövőjének érdekében”.
Az alábbiakban a közös üzenet teljes szövegének fordítását közzétesszük.
Több mint egy éve mindannyian megtapasztaltuk egy globális világjárvány pusztító hatásait. Mindannyian: szegények és gazdagok, gyengék és erősek egyaránt. Egyesek védettebbek vagy sebezhetőbbek voltak, mint mások, de a gyorsan terjedő fertőzés miatt egymásra voltunk utalva a biztonság megőrzése érdekében tett erőfeszítéseinkben. Rájöttünk, hogy ezzel a világméretű katasztrófával szemben senki sincs biztonságban; hogy tetteink valóban hatással vannak másokra, és hogy amit ma teszünk, az befolyásolja, mi fog történni holnap. Ezek nem új leckék, de újra szembe kellett néznünk velük.
Ne szalasszuk el ezt az alkalmat. El kell döntenünk, milyen világot akarunk a jövő nemzedékeire hagyni.
Isten azt parancsolja: „Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is élhessetek” (MTörv 30,19). Úgy kell döntenünk, hogy másképp élünk; az életet kell választanunk.
A szeptembert sok keresztény a teremtés időszakaként ünnepli; jó alkalom ez arra, hogy imádkozzunk és törődjünk Isten teremtésével. Miközben a világ vezetői arra készülnek, hogy novemberben Glasgow-ban találkozzanak, hogy bolygónk jövőjéről tanácskozzanak, imádkozzunk értük, és gondolkodjunk el, milyen döntéseket kell mindannyiunknak meghoznunk. Ezért
egyházaink vezetőiként mindenkit arra hívunk, hogy hitétől és világnézetétől függetlenül igyekezzen meghallani a Föld és a szegények kiáltását, vizsgálja meg saját viselkedését és hozzon érdemi áldozatokat az Istentől kapott Földért.
A fenntarthatóság fontossága
Közös keresztény hagyományunkban a Szentírás és a szentek megvilágosító perspektívákat kínálnak mind a jelen valóság megértéséhez, mind pedig valami nagyobb ígéretéhez, mint amit jelenleg látunk. A gondoskodás fogalma – az Isten adományaiért való egyéni és kollektív felelősségvállalás – kulcsfontosságú kiindulópontot jelent a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatósághoz. Az Újszövetségben olvashatunk a gazdag és ostoba emberről, aki nagy mennyiségű gabonát halmoz fel, de közben elfelejti, hogy élete véges (Lk 12,13–21). Hallunk a tékozló fiúról, aki korán kikéri örökségét, hogy aztán elherdálja, és végül éhezzen (Lk 15,11–32). Figyelmeztetést kapunk, nehogy rövid távú és olcsónak tűnő lehetőségeket válasszunk, nehogy homokra építkezzünk ahelyett, hogy sziklára építenénk, hogy közös otthonunk ellenálljon a viharoknak (Mt 7,24–27). Ezek a történetek arra hívnak bennünket, hogy szélesebb látókörrel nézzük a dolgokat, és felismerjük helyünket az emberiség hosszú történetében.
Mi azonban az ellenkező irányba indultunk el. Maximálisan a saját érdekeinket követtük a jövő nemzedékek rovására. Azzal, hogy a saját jólétünkre összpontosítunk, azt tapasztaljuk, hogy a hosszú távú felhasználásra szánt javakat, beleértve a természet kincseit is, rövid távú haszonszerzés céljából elfogyasztjuk. A technológia új lehetőségeket nyitott a fejlődés előtt, de arra is, hogy korlátlan vagyont halmozzunk fel, és sokan közülünk úgy élnek, hogy nem törődnek másokkal, sem a bolygó korlátaival. A természet ellenálló, mégis érzékeny. Már most tanúi vagyunk, milyen következményekkel jár, ha nem vagyunk hajlandók megvédeni és őrizni (Ter 2,15).
Most, ebben a pillanatban, lehetőségünk van a megbánásra, arra, hogy elszántan megforduljunk és az ellenkező irányba induljunk.
Az önző haszonszerzés helyett nagylelkűségre és méltányosságra kell törekednünk abban, ahogyan élünk, dolgozunk és használjuk a pénzt.
A szegénységben élőkre gyakorolt hatás
A jelenlegi éghajlati válság sokat elmond arról, kik vagyunk, hogyan tekintünk Isten teremtésére és hogyan bánunk vele. Kemény igazságszolgáltatással állunk szemben: a biológiai sokféleség csökkenése, a környezet pusztulása és az éghajlatváltozás tetteink elkerülhetetlen következményei, mivel mohón többet fogyasztottunk a Föld erőforrásaiból, mint amennyit a bolygó elbír. De egy mélységes igazságtalansággal is szembesülünk: a visszaélések legsúlyosabb következményeit azok szenvedik el, akik a legszegényebbek a földön, akik a legkevésbé felelősek ezekért a következményekért. Az igazságosság Istenét szolgáljuk, aki örömét leli a teremtésben és minden embert Isten képmására teremt, de meghallja a szegények kiáltását is. Ezért bennünk él az a belénk ültetett késztetés, hogy fádalommal válaszoljunk, amikor ilyen megsemmisítő igazságtalanságot látunk.
Ma megfizetjük az árát. Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása és természeti katasztrófái nagy erővel és nagy emberi áldozatok árán újból megmutatják, hogy az éghajlatváltozás nem csupán jövőbeli kihívás, hanem a túlélés azonnali és sürgető kérdése. Egyre több áradás, tűzvész és aszály fenyeget egész földrészeket. A tengerszint emelkedése egész közösségeket kényszerít elköltözésre; a ciklonok egész térségeket pusztítanak el, életeket tesznek tönkre és ellehetetlenítik a megélhetést. A vízellátás szűkössé, az élelmiszerellátás bizonytalanná vált, ami emberek milliói számára okoz konfliktusokat és kényszeríti őket lakóhelyük elhagyására. Ezt már láthattuk olyan helyeken, ahol az emberek életét mezőgazdasági kisbirtokok biztosították. Ma már az iparosodottabb országokban is ezt látjuk, ahol a fejlett infrastruktúra sem tudja teljesen megakadályozni a rendkívüli pusztítást.
A holnap még rosszabb lehet. A mai gyermekek és tizenévesek katasztrofális következményekkel fognak szembenézni, ha most nem vállaljuk a felelősséget, hogy mint „Isten munkatársai” (Ter 2,4–7) fenntartsuk világunkat.
Gyakran hallunk olyan fiataloktól, akik megértik, hogy jövőjük veszélyben van. Az ő érdekükben másképp kell étkeznünk, utaznunk, költenünk, befektetnünk és élnünk, nem szabad csak a közvetlen érdekekre és a nyereségre gondolni, hanem a jövő támogatására is gondolnunk kell.
Bánjuk meg nemzedékünk bűneit! Fiatalabb testvéreink mellett állunk a világ minden táján odaadó imában és elszánt cselekvésben egy olyan jövőért, amely mind jobban megfelel Isten ígéreteinek.
Az együttműködés szükségessége
A világjárvány idején felismertük, mennyire sebezhetőek vagyunk. Szociális ellátórendszereink megroppantak, és rájöttünk, hogy nem tudunk mindent irányításunk alá vonni. El kell ismernünk, hogy pénzhasználatunk és a társadalmi élet megszervezésének módjai nem mindenkinek kedveznek. Gyengének és szorongónak érezzük magunkat, válságok sora sújt bennünket: egészségügyi, környezeti, élelmezési, gazdasági és szociális válságok, amelyek szorosan összefüggenek egymással.
Ezek a válságok választás elé állítanak bennünket. Egyedülálló helyzetben vagyunk: el kell döntenünk, hogy rövidlátóan és haszonleséssel kezeljük-e őket, vagy lehetőségként használjuk fel az irányváltásra és a változtatásra. Ha az emberiségre családként gondolunk, és együtt dolgozunk egy olyan jövőért, amely a közjóra épül, akkor egy egészen más világban élhetünk. Együtt osztozhatunk egy olyan életfelfogásban, amelyben mindenki boldogul. Együtt dönthetünk úgy, hogy szeretettel, igazságosan és irgalommal cselekszünk. Együtt haladhatunk egy igazságosabb és megelégedettséget adó társadalom felé, amelynek középpontjában a legkiszolgáltatottabbak állnak.
Ez azonban változtatásokat igényel. Mindannyiunknak, egyénileg, felelősséget kell vállalnunk azért, ahogyan erőforrásainkat felhasználjuk. Ez az út szorosabb együttműködést igényel az összes egyház között a teremtésről való gondoskodás iránti elkötelezettségükben. Közösségekként, egyházakként, városokként és nemzetekként együtt kell irányt váltanunk és felfedeznünk az együttműködés új módjait, hogy lebontsuk a népek közötti megszokott gátakat, felhagyjunk az erőforrásokért való versengéssel és elkezdjünk együttműködni.
A nagyobb felelősséggel rendelkezőknek – akik az államok gazdálkodását irányítják, vállalatokat vezetnek, embereket foglalkoztatnak vagy pénzeszközöket fektetnek be – azt mondjuk: válasszák az emberközpontú nyereséget; hozzanak rövid távú áldozatokat mindannyiunk jövőjének biztosítása érdekében; váljanak az igazságos és fenntartható gazdaságra való átállás vezetőivé. „Aki sokat kapott, attól sokat követelnek” (Lk 12,48).
Ez az első alkalom, hogy mindhárman kötelességünknek éreztük, hogy együtt foglalkozzunk a környezeti fenntarthatóság sürgősségével, annak a tartós szegénységre gyakorolt hatásával és a globális együttműködés fontosságával. Közösségeink nevében együtt fordulunk minden keresztény, minden istenhívő és minden jóakaratú ember szívéhez és elméjéhez. Imádkozunk vezetőinkért, akik Glasgow-ban összegyűlnek, hogy döntsenek bolygónknak és annak lakóinak jövőjéről. Ismét idézzük a Szentírást: „Válaszd az életet, hogy te is, utódaid is élhessetek” (MTörv 30,19). Az élet választása áldozatvállalást és önkorlátozást jelent.
Mindannyian – bárkik és bárhol vagyunk is – szerepet játszhatunk abban, hogy megváltoztassuk az éghajlatváltozás és a környezetpusztulás példátlan fenyegetésére adott kollektív válaszunkat.
Az Isten teremtéséről való gondoskodás lelki megbízatás, mely elkötelezett választ igényel. Kritikus időszak ez. Gyermekeink jövője és közös otthonunk jövője függ tőle.
2021. szeptember 1.
Ferenc pápa
Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka
Justin Welby canterburyi érsek
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Christianunity.va; Pixabay
Magyar Kurír
