Felmentő sereg voltunk „a bús pesti nép” között – interjú Kunszabó Zoltánnal
Bármily meglepő, az eucharisztikus kongresszus missziós színpadai nagyon sikeresek voltak a város két helyszínén. A Széll Kálmán téren és az Örs vezér téren hétfőtől péntekig programot biztosító projekt Isten szeretetének tolmácsává vált. A járókelők közül sokan adták át életüket Istennek, az egyház közösségéhez tartozók pedig tanúságot tettek a hitükről.
Kulturális és dicsőítő koncertek, tanúságtételek, tanítások, buzdítások hangoztak el. A Dramatizált Biblia színészeinek előadása hitvallássá változott, a katolikus püspökök pedig testvérekké. Az egyház igaz és élő arca tekintett a meg-megálló budapestiekre. Megváltozott a város – talán nem csak egy hétre.
– Korábban úgy nyilatkozott, hogy az Eucharisztia segít bennünket, hogy »Jézussá válva« tudjunk evangelizálni. Hogyan valósult ez meg az eucharisztikus kongresszus esetében?
– A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós színpadai a kongresszus „kinyújtott karjaiként” szolgáltak Budapest lakói felé, akiknek nagy része nem tervezte, hogy részt vesz a katolikus világesemény programjain. Mivel az Eucharisztia az élő Jézus jelenléte közöttünk, Jézus Krisztus pedig Isten emberszerető és emberkereső szeretetének megtestesülése, ezért világos volt, hogy a misszió nagyon erősen hozzátartozik a kongresszus szellemiségéhez.
– Mit kellett tenni ezeken a városi színpadokon, hogy ez a cél teljesülhessen?
– Az Örs vezér téren és a Széll Kálmán téren mást sem tettünk, mint megpróbáltuk beteljesíteni a kongresszus fő szlogenjét: „Találkozz Jézussal Budapesten” – tehát a találkozás elősegítői szerettünk volna lenni tanúságtevő jelenlétünkkel. S ezzel beteljesíteni azt is, amiért öt éve imádkozunk a NEK hivatalos imádságában a mennyei Atyához: „Adj bátorságot, hogy az ő – Jézus Krisztus – erejét és örömét elvigyük minden emberhez!” Szó szerint ez történt!
– A programok lekötötték a járókelőket, a munkából hazafelé igyekvőket?
– A missziós színpadon hitébresztő művészeti produkciók, dicsőítő koncertek, tanúságtételek, evangelizáló igehirdetések, vezetett imádságok váltották egymást. A színpad előtt cirkáló, szolgáló testvérek azt figyelték, ki lenne nyitottabb egy kis beszélgetésre is, kinek tehetnének tanúságot, kivel imádkozhatnának együtt ott helyben, hogy Isten szeretetét megtapasztalják. Aki mélyebb beszélgetésre vágyott, vagy komolyabb érintést kapott, a „Meghallgatlak” sátorban találhatott felkészült, lelki dolgokban járatos beszélgetőtársakra. A kilátogató papoknál sokan jelentkeztek gyónásra. Volt, hogy az Őrsön három atyánál is sorban álltak! A „Meghallgatlak” sátrak a hét közepétől már folyamatosan tele voltak nyitva tartásunk napi hat órája alatt. Sokan tették le terheiket, és nyertek vigasztalást az Evangélium alapján, a Szentlélek erejében.
– Bizonyára nem a visszajelzések számítanak egy efféle szolgálat hatékonyságának lemérésében, de lehetett érzékelni az evangelizáció erejét valamilyen módon?
– Az Örs vezér téren nagyon sokan töltöttek ki visszajelző lapot, további információkat, utógondozást kérve. Konkrét megtérések is voltak, olyanok is, akik addig nem voltak keresztények, nem gyakorolták vallásukat. Az egyik hölgy így nyilatkozott: „Én még erről soha nem hallottam, soha nem jártam templomba, de most, hogy behívtam Jézust a szívembe, tele vagyok örömmel!” Elutasítással alig találkoztunk, attrocitások nem történtek.
– Az estére zsúfolásig megtelt két városi tér is beszédes, nem?
– Olyan volt, mintha Isten országa valóságosan betöltötte helyszíneinket, amelyek Isten örömét és békéjét hordozták. Olyanok voltunk, mint egy felmentő sereg „a bús pesti nép” között, ahogy Kosztolányi fogalmazza. Változást hoztunk. Sokan megfogalmazták a kívülállók közül is, hogy a katolikus egyház ilyen megjelenéseire rendszeresen szükség lenne, mert nemcsak az egyházat, hanem magát az Úr Jézus Krisztust is közel hoztuk az emberekhez – akire mindenkinek nagyon nagy szüksége van!
(Gável András, vasarnap.hu)
