Nagyon sok értéke van a magyaroknak! – Ferenc pápa teljes sajtótájékoztatója a visszaúton
Szeptember 15-én délután indult vissza a Szentatya Pozsonyból Rómába, négynapos 34. nemzetközi – budapesti és szlovákiai – apostoli útját lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Az érintett témák: a pápa lehetséges magyar útja, az Európai Unió szellemisége, függetlensége, a koronavírus elleni beoltottság, hogyan zajlott a találkozó a magyar állami vezetőkkel, a magyarok ökológiai tudatossága, családvédelmi törvények, áldozhatnak-e abortuszpárti politikusok, az abortusz gyilkosság, Isten stílusával kell pásztornak lenni, üzenet Bruck Edith-től, az Európai Parlament állásfoglalása az azonos neműek házasságáról.
Matteo Bruni szentszéki szóvívő:
Jó napot kívánok, Szentatya! Szeretném megköszönni ezeket a napokat, melyek a szentségimádással [az eucharisztikus kongresszussal] kezdődtek Budapesten, és a közös záróimádsággal és a szentmisével fejeződtek be ma délelőtt Sasváron. A két végpont között sok kép, számtalan szó, megannyi találkozó – és jó, hogy újra lehetőség nyílt a személyes találkozásra. Gyönyörű volt Isten népének a részvétele és öröme is ezekben a napokban. Most újra végigmegyünk ezeken a napokon az újságírók kérdéseivel. Az első kérdést egy magyar újságíró teszi fel, Kuzmányi István úr a Magyar Kurírtól.
Kuzmányi István a Magyar Kurírtól:
– Kedves Szentatya! Köszönjük, hogy eljött Budapestre. Látogatása során idézte Tiszteletreméltó Mindszenty József bíborost, aki azt mondta: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!” Szeretném kérdezni: Miért döntött úgy, hogy mint pápa huszonegy év után részt vesz a nemzetközi eucharisztikus kongresszuson? Ebből az eseményből kiindulva hogyan látja az európai kereszténység jövőjét, és mit gondol, mi, magyarok mit tehetünk érte? Köszönöm!
Ferenc pápa:
– Értem, köszönöm, nagyon köszönöm! Először nem igazán értették az emberek: „Csak a szertartásra jön, és minket, magyarokat meg sem látogat?”; és van, aki rosszat feltételezett. Nem! Elmagyaráztam, hogy a szlovákiai látogatás már el volt tervezve – de csak a fejemben –, és ezt a látogatást utána [az eucharisztikus kongresszus után] kezdtem meg. De
megígértem az elnökötöknek, akivel találkoztam – ez a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy átgondolom, vajon jövőre vagy a rákövetkező évben el tudnék-e jönni, mert nagyon sok értéke van a magyaroknak…
Megragadott, mennyire mély nálatok az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett.
Általánosságban Európának – mindig elmondom, elismétlem – az alapító atyák álmait kell követnie. Az Európai Unió nem egy értekezlet, hogy bizonyos dolgokat elintézzünk … egy mélyen lelki-szellemi valóság, az Európai Unió alapja egy olyan szellemiség, amelyet Schuman, Adenauer, De Gasperi álmodott meg, ezek a nagyok. Oda kell visszatérni! Mert fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unió csak egy irányító hivatal legyen, de ez nem helyes. El kell menni egészen a misztikáig [az unió szellemiségéig], meg kell keresni Európa gyökereit, és tovább kell vinni azokat. És úgy gondolom, minden országnak előre kell haladnia. Igaz, bizonyos érdekek, talán nem európai érdekek, megpróbálják az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használni, és ez elfogadhatatlan. Nem! Az Európai Uniónak önmagában függetlennek kell lennie, és minden országnak azonos szinten kell állnia, a nagy alapítók álmából nyerve inspirációt. Én így látom. És ti, magyarok: veletek voltam tavaly [két éve] Erdélyben. Csodálatos volt az a magyar mise!
Matteo Bruni:
– Köszönjük, Kuzmányi úr! A második kérdést Bohumil Petrik teszi fel a Dennik Standardtól:
Bohumil Petrik a Dennik Standardtól:
– A Dennik Standard és az RTVS együtt kérdezi: Az oltás megosztotta a keresztényeket, Szlovákiában is. Ön azt mondja, hogy ha valaki beoltatja magát, az a szeretet cselekedete. Akkor minek nevezné azt, ha valaki nem oltatja be magát? Mert a hívők között is vannak, akik úgy érezték, hogy diszkriminálják őket. Az egyházmegyékben is eltérő felfogások vannak ebben a kérdésben…, az Ön látogatását megelőzően is csak azok vehettek részt a pápai eseményeken, akik be voltak oltva, aztán ez megváltozott, a negatív teszttel rendelkezőket is beengedték, és így tovább. Ezért hát mindannyian tudni szeretnénk: hogyan jöjjünk össze, hogyan béküljünk ki ebben a kérdésben?
Ferenc pápa:
– Ez fontos. Egy kicsit furcsa, mert az emberiség már régóta barátkozik a vakcinákkal: gyerekként mi is megkaptuk a kanyaró elleni oltást és a másikat, a gyermekbénulás ellenit… Minden gyermeket beoltottak, és senki sem hőzöngött… Most ez is megérkezett. Talán nem csak a világjárvány virulenciája és bizonytalansága miatt, hanem a vakcinák sokfélesége és a néhány vakcináról keltett hírek miatt is, hogy tudniillik ezek nem megfelelők, vagy alig többek desztillált víznél. Ez félelmet keltett az emberekben. Mások azt mondják, hogy ez azért veszélyes, mert a vakcinával a vírus beléd kerül, és sok más érv elhangzott, amelyek ezt a megosztottságot okozták.
A bíborosi testületben is vannak „tagadók”, és az egyikük, szegényke, kórházba is került vírusfertőzéssel. Nos, az élet iróniája…
Igen, nem tudom jól megmagyarázni: egyesek az oltóanyagok különböző eredetével magyarázzák, azt mondják, nem tesztelték őket eléggé, és félnek. De ezt tisztázni, tisztázni kell, és higgadtan kell beszélni róla. A Vatikánban mindenki be van oltva, kivéve egy kis csoportot, de vizsgáljuk, hogyan tudnánk segíteni nekik.
Matteo Bruni:
– Köszönöm, Bohumil, köszönöm, Szentatya! A harmadik kérdést Daniel Verdú Palay az El Paistól teszi fel.
Daniel Verdú Palay az El Paistól:
– Jó reggelt, Szentatya, hogy van? Vasárnap délelőtt Ön találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel; közismert vagy érthető, hogy olyan kérdésekben, mint például a migránsok, Európa, nacionalizmusok, Ön eltérő véleményt képvisel. Szeretném megkérdezni és megtudni, hogyan zajlott a találkozó, érintették-e a migránsok kérdését, amely most, az afganisztáni válság miatt ismét nagyon fontos lesz, és mit gondol a homoszexuálisokról hozott törvényeiről. Azért is kérdezzük, mert úgy gondoljuk, Ő azt kérte Öntől, hogy ne hagyja meghalni a keresztény Magyarországot, de az Ön elmúlt napokban elhangzott beszédeit hallgatva úgy tűnik, hogy néha éppen az ilyen politikai törekvések ölik meg a keresztény értékeket.
Ferenc pápa:
– Nagyon jó. Meglátogattak engem, mert az elnök úr eljött hozzám, ilyen udvarias volt, ilyen kedves, eljött – ez volt a harmadik alkalom, hogy találkoztam vele –, a miniszterelnökkel és a miniszterelnök-helyettessel jött el, hárman voltak. De
az elnök beszélt. Az első téma az ökológia volt. Tényleg, le kalappal előttetek, magyarok, az ökológiai tudatosságotok miatt! [a magyar kérdezőhöz fordul] Lenyűgöző!
Elmagyarázta, hogyan tisztítják a folyókat…, sok mindent, amit nem is tudtam! Ez volt a fő téma. Aztán rákérdeztem az átlagéletkorra, mert aggódom a demográfiai tél miatt. Olaszországban, ha nem tévedek, az átlagéletkor negyvenhét év, és azt hiszem, Spanyolországban még rosszabb. Sok az üres falu vagy az olyan falu, ahol egy tucat idős ember él… ez komoly aggodalomra ad okot… Hogyan lehet ezt megoldani? És ott
az elnök elmagyarázta nekem – mindig az elnök –, hogy milyen törvényük van arra, hogy segítsék a fiatal párokat a házasságkötésben és a gyermekvállalásban.
Ez érdekes. Ez egy törvény… nem is tudom… eléggé hasonlít a francia törvényhez, de fejlettebb. Ezért nincs a franciáknál akkora dráma, mint Spanyolországban és nálunk [Olaszországban]. Ezt elmagyarázták nekem, majd hozzátettek valami technikai jellegű dolgot erről a törvényről mindketten, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes. És aztán… miről beszéltek még?
A migrációról semmit, nem, nem beszéltünk róla. És aztán visszatértünk az ökológiához, és igen, a családhoz, abban az összefüggésben, amit kérdeztem, és láthatóan sok a fiatal, sok a gyerek.
De Szlovákiában is: megdöbbentem, mennyi gyerek és fiatal pár, és ez ígéretes! Most az a kihívás, hogy munkát keressenek, hogy ne menjenek ki, mert ha nincs munka, akkor kimennek munkát keresni. Ezeket érintettük.
Mindig az elnök beszélt, és mindkét miniszter hozzáfűzött néhány konkrét részletet. Jó volt a hangulat. Elég sokáig tartott, azt hiszem, 35–40 percig.
Matteo Bruni:
– Köszönöm, Szentatya, köszönöm, Daniel! A negyedik kérdés Jerry O’Connelltől érkezik, aki az American Magazine számára tesz fel kérdést.
Gerard O’Connell, American Magazine:
– Először is, mindannyian örülünk, hogy a műtét csodálatos eredményt hozott, és Ön megfiatalodott.
Ferenc pápa:
– Azt mondta nekem valaki, hogy meg akarja műttetni magát, nem tudom ki volt az, hallottam… De nem kozmetikai műtétről volt szó!
Gerard O’Connell, American Magazine:
– Szentatya, Ön gyakran mondta, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, és hogy az Eucharisztia nem a tökéletesek jutalma, hanem a gyengék gyógyszere és tápláléka. Mint tudja, az Egyesült Államokban, különösen a legutóbbi választások után, de már 2004 óta, vita folyik a püspökök között arról, hogy megáldoztathatók-e azok a politikusok, akik támogatják az abortuszpárti törvényeket és a nők e téren való választási jogát. És mint tudja, vannak püspökök, akik meg akarják tagadni az áldozást az elnöktől és más magas rangú tisztségviselőktől, és vannak püspökök, akik ellenzik ezt, aztán vannak püspökök, akik azt mondják: „Nem szabad fegyverként használni az Eucharisztiát.” A kérdésem, Atyám: Mit gondol minderről, és mit tanácsol a püspököknek? Aztán egy második kérdés: Ön mint püspök mindezen évek alatt megtagadta-e nyilvánosan az Eucharisztiát ezek közül bárkitől?
Ferenc pápa:
– Nem,
soha senkitől, senkitől nem tagadtam meg az Eucharisztiát. Nem tudom, jött-e valaki, aki ilyen állapotban volt, de én soha, de soha nem tagadtam meg az Eucharisztiát.
Már papként sem. Soha. De soha nem voltam tudatában annak, hogy olyan ember van előttem, mint amilyet Ön leírt, ez igaz. Egyszerűen, az egyetlen alkalom, amikor volt egy kis… egy igen kedves eset: elmentem misézni egy idősek otthonába, a nappaliban voltunk, és azt mondtam: „Aki áldozni szeretne, jelentkezzen”: mindenki, az idős bácsik, nénik, mindenki áldozni akart, és amikor egy hölgyet áldoztattam, megfogta a kezemet, és azt mondta: „Köszönöm, atyám, köszönöm, zsidó vagyok…” Azt mondtam: „Nem baj… Akit adtam neked, az is zsidó… Semmi gond.” Ez az egyetlen furcsa dolog, de a hölgy már megáldozott, és csak utólag mondta nekem. Nem.
Az áldozás nem a tökéletesek jutalma.
Gondoljunk Port Royalra, Angélique Arnaud problémájára, a janzenizmusra: a tökéletesek áldozhatnak. Az áldozás ajándék, adomány; Jézus jelenléte az ő Egyházában és közösségében. Ez a teológia. Aztán azok, akik nem tartoznak a közösséghez, nem áldozhatnak, mint ez a zsidó hölgy; de az Úr meg akarta jutalmazni őt az én tudtom nélkül. Miért? Mivel a közösségen kívül vannak, ex-comunitate – kiközösítetteknek hívják őket. Ez kemény kifejezés, de azt jelenti, hogy nincsenek a közösségben, vagy azért, mert nem tartoznak oda, nincsenek megkeresztelve, vagy azért, mert bizonyos dolgok miatt eltávolodtak.
Másodszor, az abortusz problémája. Az abortusz több mint probléma,
az abortusz gyilkosság. Az abortusz… mismásolás nélkül: aki abortuszt végez, az öl.
Vegyetek kézbe bármilyen embriológiai könyvet, olyat, amilyet a diákok az orvosi egyetemen tanulnak. A fogantatás utáni harmadik héten, sokszor még azelőtt, hogy az anya észrevenné, az összes szerv már ott van, az összes, a DNS is. Nem személy?
Egy emberi élet, és pont. És ezt az emberi életet tiszteletben kell tartani. Ez az elv annyira világos, és azoknak, akik ezt nem értik, két kérdést tennék fel: helyes-e egy emberi életet megölni egy probléma megoldása érdekében? Tudományosan egy emberi élet.
A második kérdés: helyes-e bérgyilkost felbérelni egy probléma megoldására? Ezt nyilvánosan elmondtam Jordi Evolenak, amikor [az interjút] készítette… Elmondtam a minap a COPE [spanyol katolikus rádió] műsorában, meg akartam ismételni…, és ennyi. Ne tegyünk fel furcsa kérdéseket. Tudományosan ez egy emberi élet. A könyvek tanítanak bennünket. Kérdezem: helyes-e megölni, hogy megoldjunk egy problémát? Ezért olyan kemény az Egyház ebben a témában, mert ha ezt elfogadja, az olyan, mintha elfogadná a mindennapos gyilkosságot. Egy államfő azt mondta nekem, hogy a népességfogyás elkezdődött náluk, náluk van egy korosztályhiány, mert azokban az években olyan engedékeny abortusztörvény volt érvényben, hogy számítások szerint hatmillió abortuszt hajtottak végre, és ez nagyon nagy visszaesést okozott az ország társadalmában. Most térjünk vissza ahhoz a személyhez, aki nincs a közösségben, ő nem áldozhat, mert kívül van a közösségen, és ez nem büntetés. „Nem, te kint vagy.” Az áldozás a közösséghez való csatlakozás. De a probléma nem teológiai, ezt egyszerű belátni, a probléma lelkipásztori: hogyan kezeljük mi, püspökök ezt az elvet lelkipásztori szempontból. És ha megnézzük az Egyház történetét, azt fogjuk látni, hogy valahányszor a püspökök nem lelkipásztorként kezeltek egy problémát, akkor belefolytak a politikai életbe, politikai kérdést csináltak belőle. Mivel nem kezeltek jól egy problémát, politikai oldalra álltak. Gondoljatok Szent Bertalan éjszakájára: „Eretnekek! Igen, az eretnekség súlyos dolog, vágjuk el a torkukat!” Nem, ez politikai kérdés. Gondoljunk Jeanne d’Arcra, erre a látásmódra, gondoljunk a boszorkányüldözésre… mindig! Gondoljunk a Campo de’ Fiorira, Savonarolára, mindezekre az emberekre:
amikor az Egyház nem lelkipásztori módon akar védelmezni egy elvet, akkor politikai síkra csúszik át. Ez mindig is így volt, nézzünk csak a történelemre.
És mit kell tennie a pásztornak? Pásztornak kell lennie. Pásztornak kell lennie, és nem elítélnie kell, nem elítélnie kell az embereket: pásztornak kell lennie. A kiközösítettek pásztorának is? Igen, ő pásztor, vele is pásztorként kell bánnia, Isten stílusával kell pásztornak lennie. Isten stílusa pedig közelség, együttérzés és gyengédség. Az egész Biblia ezt mondja. Közelség, már a Második törvénykönyvben, ahol azt mondja Izraelnek: „Mondd meg, melyik néphez vannak olyan közel az istenei, mint én tehozzád?” Közelség, együttérzés. Az Úr együttérez velünk. Olvassuk el Ezekiel könyvét, olvassuk el Ozeás könyvét! Már a kezdetektől ott a gyengédség. Csak nézzétek meg az evangéliumot és Jézus dolgait! Az a pásztor, aki nem tud Isten stílusában irányítani, sok olyan dologba csúszik bele, ami nem méltó egy pásztorhoz.
Számomra… nem akarok konkrétumokat említeni – Ön az Egyesült Államokat említette –, mert nem ismerem jól a részleteket, inkább az elvet mondom. Ön azt mondhatja nekem: ha Ön közel álló, ha Ön gyengéd, ha Ön együttérző egy személlyel, megáldoztatná? Ez egy hipotézis.
Legyen pásztor, a pásztor mindig tudja, mit kell tennie, de mint pásztor. De ha kilép az Egyháznak ebből a pásztori hozzáállásából, azonnal politikussá válik. Ezt látni fogják minden elítélésben, minden nem pasztorális ítéletben, melyet az Egyház hoz.
Úgy gondolom, ezzel az elvvel egy pásztor jól tud mozogni. Az elvek a teológia alapelvei. A lelkipásztorkodás a teológia, és a Szentlélek vezet, hogy Isten stílusában végezzük. Azt merem mondani, hogy egészen idáig. Ha Ön azt mondja nekem: áldozhat-e vagy nem? Ez kazuisztika, ezt mondják meg a teológusok. Emlékezzen csak, micsoda vihar támadt az Amoris laetitia kapcsán, amikor megjelent az a fejezet a külön élő és elvált házastársak kíséréséről: „Eretnekség, eretnekség!” Hála Istennek, hogy ott volt Schönborn bíboros, aki nagy teológus, és tisztázta a dolgokat. De mindig ez az ítélkezés, ítélkezés…
Elég a kiközösítésből, kérem, ne hozzunk több kiközösítést! Szegények, ők Isten gyermekei, ideiglenesen kívül vannak, de Isten gyermekei, és igénylik, szükségük van lelkipásztori közelségünkre.
Aztán a pásztor megoldja a dolgokat, ahogy a Lélek mondja neki.
Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya! Köszönjük, Gerry! A következő kérdést – talán van időnk egy további kérdésre – Stefano Maria Paci teszi fel, a Sky Tg24-től. Parancsolj, Stefano!
Stefano Maria Paci, Sky Tg24:
– Jó napot kívánok, Szentatya, azt hiszem, ismerve Önt, ezt az üzenetet, amelyet most átadok Önnek, egyfajta ajándéknak fogja tekinteni. Mivel tudta, hogy Önnel repülök, megkért, hogy adjam át Önnek, tegnap este küldte nekem Bruck Edith, a [magyar származású – a vele készült interjúnkat ITT olvashatják] zsidó írónő, akit tizenhárom évesen Auschwitzba deportáltak, aki idén elnyerte a Strega Ifjúsági Díjat, és Ön, egészen szokatlan módon, elment hozzá a Róma központjában lévő otthonába, hogy találkozzon vele. Ez egy hosszú üzenet „az Ön Edith nővére” aláírással, amelyben köszönetet mond Önnek az antiszemitizmus elleni ismételt felhívásaiért és gesztusaiért az út során. Az első szavak így szólnak: „Szeretett Ferenc pápa, a soha ki nem irtott antiszemitizmusról szóló szavai ma aktuálisabbak, mint valaha, nemcsak az Ön által meglátogatott országokban, hanem egész Európában.”
Ferenc pápa:
– Ez igaz. Az antiszemitizmus most divatos, újraéledt. Ez ocsmány, nagyon ocsmány dolog.
Stefano Maria Paci:
– A kérdés pedig a családra vonatkozik: Ön beszélt róla a magyar állami vezetőkkel, és tegnap is beszélt róla a fiatalokkal való találkozón. És épp tegnap érkezett a hír Strasbourgból az Európai Parlament állásfoglalásáról, amelyben felszólította a tagállamokat, hogy ismerjék el az azonos neműek házasságát és a hozzá tartozó szülői kapcsolatokat. Szentatya, mit gondol erről a kérdésről?
Ferenc pápa:
– Világosan beszéltem erről.
A házasság szentség. A házasság szentség. Az Egyháznak nincs hatalma arra, hogy megváltoztassa a szentségeket, hogy változtasson azon, ahogy az Úr megalapította őket.
Ezek olyan [állami] törvények, amelyek sok, különböző szexuális irányultságú ember helyzetén próbálnak segíteni. És ez fontos, hogy segítsünk az embereknek. De anélkül, hogy olyan dolgokat erőltetnénk bárkire is, amelyek természetüknél fogva az Egyházban elfogadhatatlanok. De ha ők együtt akarnak élni, egy homoszexuális pár, az államoknak megvan a lehetősége polgári szinten támogatni őket, hogy megadják nekik az öröklés, az egészség… biztonságát. A franciáknak van erre vonatkozó törvényük, nemcsak a homoszexuálisok számára, hanem minden ember számára, aki együtt akar élni valakivel. De
a házasság az házasság. Ez nem azt jelenti, hogy elítéljük azokat az embereket, akik ilyenek, nem, kérem szépen, ők a testvéreink! Kísérnünk kell őket. De a házasság mint szentség egyértelmű, ez világos.
Hogy vannak olyan polgári törvények, amelyek… Három özvegyasszony, például, akik társulni akarnak törvény szerint, hogy egészségügyi szolgáltatáshoz jussanak, hogy aztán egymás örökösei lehessenek…, igen, csinálnak ilyen dolgokat. Ez a francia PACS, de semmi köze a homoszexuális párokhoz; a homoszexuális párok használhatják, használhatják, de a házasság mint szentség férfi és nő között valósul meg. Időnként összezavarják, amit mondtam. Igen, egyformán tisztelnünk kell mindenkit, az Úr jó, és mindenkit üdvözít. Ezt ne mondd hangosan [nevet], de az Úr mindenkinek az üdvösségét akarja. De
kérem, senki ne kényszerítse az Egyházat arra, hogy megtagadja önnön igazságát!
Sok-sok homoszexuális beállítottságú ember járul a bűnbánat szentségéhez, hogy tanácsot kérjen a papoktól, és az Egyház segít nekik, hogy boldoguljanak saját életükben, de a házasság szentségéről nem lehet szó. Köszönöm!
Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya…
Ferenc pápa:
– Én köszönöm nektek/Önöknek! Szeretnétek hallani egy szép dolgot egyikőtökről? Ezt itt hagyom nektek egy kis ajándékként, mielőtt elmegyek. Azt mondják, hogy ez az újságírónő a nap huszonnégy órájában rendelkezésre áll a munkájában, mindig másokat enged előre, ő megy másodikként, és mindig átadja a szót másoknak, és csendben marad. Szép dolog, ha egy újságíróról ezt mondják, és ezt Manuel Beltran mondta a mi Eva Fernándezünkről. Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
