Ferenc pápa: A Törvény pedagógus volt, de nem a szó mai értelmében!
A Szentatya ötödik katekézisét tartotta Szent Pál Galatákhoz írt leveléről, ezúttal a Törvény előkészítő, ideiglenes szerepéről elmélkedett (Gal 3,23–25), és arra hívta hallgatóságát, hogy vizsgálják meg, vajon félelemben élnek-e még, vagy már a Krisztus által hozott szabadságban. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Testvéreim, jó napot kívánok!
Szent Pál, aki odavolt Jézus Krisztusért, és aki jól értette, mi az üdvösség, azt tanította, hogy az „ígéret gyermekei” (Gal 4,28) – vagyis mi, mindannyian, akik Jézus Krisztus által megigazultunk – nem a Törvény kényszere alatt élnek, hanem az evangélium szabadságában való, felelősségteljes életmódra kaptak meghívást. A Törvény azonban létezik. De más módon létezik: maga a Törvény, a tízparancsolat létezik, de más módon, mert önmagában nem tud megigazulást adni, miután eljött az Úr Jézus. Ezért a mai katekézisben ezt szeretném elmagyarázni. Feltesszük a kérdést: mi a szerepe a Galatákhoz írt levél szerint a Törvénynek? Az imént hallott szakaszban [Gal 3,23–25] Pál azt mondja, hogy a Törvény olyan volt, mint egy pedagógus. Gyönyörű ez a kép, a pedagógus képe, melyről a múltkori kihallgatáson beszéltünk. Megérdemli, hogy helyesen értsük.
Az apostol mintegy azt sugallja a keresztényeknek, hogy osszák ketté az üdvtörténetet, és személyes élettörténetüket is. Két szakasz van: mielőtt hívővé lettünk Krisztus Jézusban, és a hit elnyerése utáni szakasz. A középpontban Jézus halálának és feltámadásának eseménye áll, amelyet Pál azért hirdetett, hogy hitet ébresszen Isten Fiában, az üdvösség forrásában, hogy Krisztus Jézusban megigazuljunk.
A Krisztus Jézusba vetett hit ingyenessége által igazulunk meg. Ezért a Krisztusban való hitre jutástól kezdve van egy „előtt” és „után” a Törvény vonatkozásában, mert a Törvény létezik, a parancsolatok léteznek, de van egy Jézus eljövetele előtti és egy utáni magatartásforma.
A korábbi szakaszt az határozta meg, hogy „a törvény alatt” voltunk. Aki pedig a Törvény útján járt, az üdvözült, megigazult; a rákövetkező – Jézus eljövetele utáni – szakaszt viszont a Szentlelket követve kell élni (vö. Gal 5,25). Ez az első alkalom, hogy Pál ezt a kifejezést használja: „a Törvény alatt” van. A kifejezés jelentésében a rabszolgákra jellemző negatív szolgaság gondolata rejtőzik: „alávetettnek lenni”. Az apostol ezt egyértelművé is teszi: azt mondja, hogy amikor valaki „a Törvény alatt van”, az olyan, mintha „szemmel tartanák” és „bezárnák”, mintha egyfajta előzetes őrizetben lenne. Ez az időszak, mondja Szent Pál, hosszú ideig tartott – Mózestől Jézus eljöveteléig –, és mindaddig tart, amíg az ember bűnben él.
A Törvény és a bűn kapcsolatát az apostol szisztematikusabban elmagyarázza a Rómaiakhoz írt levelében, amelyet a Galata-levél után néhány évvel írt. Röviden: a Törvény a törvényszegés felismeréséhez vezet, és tudatosítja az emberben saját bűnét: „Ezt tetted, ezért a Törvény – a tízparancsolat – azt mondja: bűnben vagy!” Sőt, ahogyan azt az általános tapasztalat tanítja, a parancs végeredményben ösztönöz is törvényszegésre. Ezt írja a Rómaiakhoz írt levélben: „Amíg testi emberként éltünk, a Törvény ébresztette bűnös szenvedélyek működtek tagjainkban, hogy a halálnak teremjünk gyümölcsöt. Most azonban, hogy meghaltunk annak, ami fogva tartott bennünket, felszabadultunk a Törvény alól” (Róm 7,5–6). Miért? Mert eljött a Jézus Krisztus általi megigazulás. Pál így fogalmazza meg a Törvényről alkotott véleményét: „A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a Törvény” (1Kor 15,56). Párbeszéd: a Törvény alatt állsz, és ott az ajtó nyitva van a bűn előtt.
Ebben az összefüggésben nyeri el teljes értelmét a Törvény pedagógusi szerepére való utalás.
A Törvény pedagógus, aki hová vezet? Jézushoz.
Az ókori iskolarendszerben a pedagógusnak nem az volt a funkciója, amit ma tulajdonítunk neki, nevezetesen, hogy támogassa egy fiú vagy lány tanítását és nevelését. Ehelyett a pedagógus egy rabszolga volt, akinek az volt a feladata, hogy elkísérje a gazda fiát a tanítóhoz, majd hazavigye. Így meg kellett védenie őt a veszélyektől, vigyáznia kellett rá, hogy ne viselkedjen rosszul. Feladatköre inkább fegyelmi jellegű volt. Amikor a fiú felnőtté vált, a pedagógus felhagyott ezzel a feladatával. A pedagógus, akire Pál utal, nem a tanító volt, hanem az, aki elkísérte a fiút az iskolába, aki felügyelte és hazavitte.
A Törvényre való ilyen értelmű utalás lehetővé teszi Szent Pál számára, hogy tisztázza a Törvény funkcióját Izrael történetében. A Tóra, vagyis a Törvény Isten nagylelkűségének megnyilvánulása volt népe iránt. Ábrahám kiválasztása után a másik nagy tett a Törvény volt: az út kijelölése az előrehaladáshoz. Nyilvánvalóan voltak korlátozó funkciói, ugyanakkor megvédte a népet, nevelte, fegyelmezte, és támogatta gyengeségében. Különösen fontos a pogánysággal szembeni védelem – sok pogány magatartás volt abban a korban! A Tóra azt mondja: „Egy az Isten, ő indított el bennünket utunkon.” Az Úr jóságos cselekedete! És nyilvánvalóan, mint mondtam, voltak korlátozó funkciói, ugyanakkor megvédte a népet, nevelte, fegyelmezte, és támogatta gyengeségében. Ez az oka annak, hogy az apostol ezután részletesebben ír a gyermekkor időszakáról. Azt írja: „Amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a rabszolgától, jóllehet mindennek ura. Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek rabszolgáiként éltünk” (Gal 4,1–3). Az apostol meggyőződése tehát az, hogy a Törvénynek nyilván van pozitív funkciója – pedagógusként segít a boldogulásban –, de ez a funkció időben korlátozott. Időtartama nem hosszabbítható meg, mert az egyén éretté válásához és a szabadság választásához kötődik.
Ha valaki egyszer eljut a hitre, a Törvény előkészítő szerepe megszűnik, és át kell adnia helyét egy másik tekintélynek.
Mit jelent ez? Ha a Törvénynek vége, akkor azt mondhatjuk: „Hiszünk Jézus Krisztusban, és azt teszünk, amit akarunk!”? Nem! A parancsolatok léteznek, de nem adnak megigazulást nekünk. Aki megigazulást ad nekünk, az Jézus Krisztus. A parancsolatokat meg kell tartani, de azok nem tesznek igazzá. Jézus Krisztus ingyenessége számít! A Jézus Krisztussal való találkozás ad ingyenesen megigazulást. A hit érdeme az, hogy befogadjuk Jézust.
Az egyetlen érdem: a szív megnyitása. És mit kezdjünk a parancsolatokkal? Meg kell tartanunk őket, de úgy, mint segítséget a Jézus Krisztussal való találkozáshoz.
Nagyon fontos ez a tanítás a törvény értékéről, és érdemes alaposan megfontolnunk, nehogy tévedésbe essünk és helytelen lépéseket tegyünk. Jót tesz nekünk, ha megkérdezzük magunktól, vajon még mindig abban az időszakban élünk-e, amikor szükségünk van a Törvényre, vagy már kellően tudatára ébredtünk, hogy megkaptuk annak kegyelmét, hogy Isten gyermekeivé váljunk, hogy szeretetben éljünk.
Hogyan élek? Félelemben attól, hogy ha ezt nem teszem meg, akkor a pokolra jutok? Vagy reményben, a Jézus Krisztusban való megváltás ingyenességének örömében élek?
Jó ez a kérdés. És a második is: megvetem-e a parancsolatokat? Nem. Megtartom őket, de nem abszolút értékként, mert tudom, hogy Jézus Krisztus az, aki megigazulást ad nekem.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
