A szeretet lángjának őrzői
Látogatás az „Ezerarcú szeretet” című kiállításon a Vigadóban - Árpád-házi Szent Erzsébet lehajol a hajléktanná vált anyához, az pedig hálás szemmel néz föl a királyi hercegnőre, aki bundás palástját finom, együttérző mozdulattal segíti rá a fiatalasszonyra és a gyermekre, hiszen hideg tél van. Liezen-Mayer Sándor közismert festményének kisebb változatát látjuk felfüggesztve a középpontban a Pesti Vigadó Ezerarcú szeretet című kiállításán.
Egy oltárinstalláció és a Ferences Szegénygondozó Nővérek monstranciája mögött szerényen, alig észrevehetően bújik meg ez a kép, nyilván azért, mert a tárlatnak nem ez a legfontosabb darabja. Hiszen a kiállítás a Katolikus Egyház szolgáló szeretetéről, a karitatív küldetés megvalósulásának fontosságáról, történelmi előzményeiről és napjainkban betöltött szerepéről szól, nem a művészetről. Mégis, a rászorulóhoz való lehajlásnak ez a képen látható mozdulata fejezi ki talán a leginkább a karitász lényegét.
A kiállítás egy nem túl nagy térben hihetetlenül sok látnivalót vonultat föl, elsősorban dokumentumokat: régi újságcikkeket, plakátokat, fényképeket, hanganyagokat és filmeket a 20. század harmincas éveiből és a jelenkorból is. Aztán színes fényképeket nézhetjük meg a legutolsó évtizedek karitatív megmozdulásairól. A falakon rengeteg adat, magyarázó szöveg olvasható a Karitász munkájáról. Persze tárgyak is láthatók a kiállítóteremben, de ezekről majd később.
A cél az volt, hogy bemutassuk a Katolikus Egyház szeretettevékenységét történelmi dimenzióban és a jelenkori működésében is
– mondja Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász igazgatóhelyettese. – Nagy kérdést jelentett számunkra, hogyan lehet egy kiállítótérben megjeleníteni azt a szerteágazó, sokszínű tevékenységet, ami a lelkiségi mozgalmakhoz, a szerzetesrendekhez, a Katolikus Karitászhoz és más egyházi szervezetekhez köthető, melyek mind az Egyház nevében végzik a szeretetszolgálatot. Mindezt ráadásul történetiségében is szerettük volna megmutatni. Végül arra gondoltunk, hogy a jelenkori karitásztevékenységet és a történelmet összefűzi valami, mégpedig az Eucharisztia és a hitünk, amiből az egész kiindul.
Hiszen nem pusztán jótékonyságról beszélünk, hanem a hitből fakadó szeretetszolgálatról, amit Jézus tanított nekünk.
Ezért a kiállítás mértani középpontjába helyeztünk egy stilizált kápolnát (a már említett oltárinstallációt), az oltárkép hátoldalán pedig az Egyház szociális tanításának tíz alapelvét olvashatjuk, ebből táplálkozik a karitász.”
A kiállításon a tablók közül kiemelkedik Teréz anya mosolygós képe, egyszerűen nem lehet csak úgy elmenni mellette. Az „elesettek édesanyja” Üszküb városában (ma Szkopje) született 1910-ben. 1946-tól a legszegényebbek szolgálatának szentelte az életét. 1948-ban XII. Piusz pápától engedélyt kapott arra, hogy Kalkutta nyomornegyedében működhessen, megnyitotta az első iskolát. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai kongregációt és a kalkuttai anyaházat. Később házat nyitott haldoklóknak, majd gyermekotthont hozott létre, és egy falut a leprásoknak. Magyarországon 1989-ben telepedtek le az első nővérek Érd-Parkvárosban. „A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani” – vallotta Teréz anya.
„Ha szembeállunk a kiállítótérrel, jobbra indulhatunk el a történelmi vonal mentén, amely kettős szerkezetet követ. Az egyik oldalon a kétezer év történetét láthatjuk nagyon röviden, Jézustól napjainkig: áttekinthetjük, nagyjából hogyan alakult az Egyház felebaráti szeretetgyakorlása az idők során. A másik oldalon, ugyanígy a történelmi vonalon haladva, három csillagtabló tárul a szemünk elé, amely a 20. századot mutatja be írásos és képes dokumentációval.
A múlt század nagy hangsúllyal szerepel a tárlaton, hiszen Magyarországon és az egész világon ekkor alakultak meg a szervezett Karitászok. Kétezer éves története során a világegyház mindenütt végzett szeretettevékenységet, de szervezett formában a Karitászok létrejötte óta beszélhetünk erről. Magyarországon 1931-ben alakult meg a Katolikus Karitász, amely összefogta az összes szociális tevékenységet” – tudhattuk meg Zagyva Richárdtól.
A kiállításon döbbenetes erővel hat a vörösiszap-katasztrófa installációja, amely egy nagy fényképpel és néhány tárggyal – egy vörösre színeződött, alig felismerhető játék babával, egy használhatatlanná vált napszemüveggel – idézi föl a 2010 októberében történt devecseri eseményeket.
Látható a tárlaton a Jézust padon fekvő hajléktalanként ábrázoló szobor is. A Hajléktalan Jézus címen ismertté vált alkotása világ számos nagyvárosa után Budapesten is az együttérzés jelképévé vált. A pokrócba burkolózott, elesett embert formázó köztéri alkotás Timothy Schmalz kanadai szobrász műve, aki 2013-ban készítette el az eredeti szobrot Torontóban. A fekvő ember arcát a lepel eltakarja, meztelen lábfején pedig a keresztre feszítés sebei láthatók. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat úgy tartja: hajléktalan ember abból lesz, aki már nem szeret senkit, és akit már senki sem szeret. Az utcán élő ember mindig magányos. Nincs senki, aki a nevén szólítaná. Nincs jelen a másik ember az életében. A máltai szemléletmód ilyenkor már csak egyetlen kérdést enged meg: azt, hogy hogyan segíthetünk neki.
A kiállításon láthatunk egy Irakból származó vaskeresztet is, amelyről a korpuszt erőszakkal eltávolították. Batnayából, a Szent Cyriacus-templomból való, melyet az Iszlám Állam elpusztított. A relikviát, amely a káld templom keresztje volt, az erbili káld érsektől kapta ajándékba Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, köszönetképpen az üldözött keresztrényekkel való közösségvállalásért.
A kiállítás kurátorai a gyerekekre is gondoltak. Egy hosszú, üvegezett vitrinben legófigurák mutatják be a karitásztevékenységet történelmi távlatokban. A tárlókban láthatjuk még a Szent Korona, a jogar és az országalma másolatát is – a tárlaton a korona jelképezi a kereszténység magyar vonatkozását. Az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején megrendezett nemzetközi karitászkiállításon a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye koronamásolata töltötte be ugyanezt a szerepet.
„A kiállítás vége felé közeledve a Karitásznak a menekültek és a rászoruló családok körében végzett tevékenységéről alkothatunk képet.
Két olyan installáció is van, amelyek csak közelről látszanak jól. Ezek azt üzenik: közel kell lépned, csak így válhatsz a részesévé annak, amit a Karitász munkatársai és segítői látnak, amikor elmennek a perifériákra.
Van egy kép, amelyen az látható, amint Röszkén menekülteket kísér be egy sátorba egy segítő. Az installáció arra hívja a szemlélőt, hogy lépjen közelebb, és egy résen át nézzen bele egy dobozba: így feltárul előtte a sátor belseje, egy orvosi rendelő, ahol a Karitász orvosai éppen egy menekült kislányt vizsgálnak” – mondta Zagyva Richárd igazgatóhelyettes.
A Katolikus Karitász a külföldi segélyprogramok mellett a határon túli magyarok körében végzett orvosmissziójával is támogatja a rászorulókat. Mozgásszervi, szemészeti, fogászati és nőgyógyászati vizsgálatokon túl általános egészségügyi állapotfelméréssel és gyógyászati segédeszközökkel is segítenek a csoport önkéntes tagjai. Több magánszemély is vállal hitből fakadó missziókat, hoz létre alapítványt karitatív célok elérése érdekében. Csókay András és Fodor Réka (Afréka), akik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus követei is, orvosként segítik az afrikai rászorulók gyógyulását. Afréka munkája rendkívül széles körű a térségben: adományokat gyűjt az ott élők megélhetéséért, a gyermekek iskoláztatásáért harcol, gyógyít, kórházat épít. Munkájukat színes fotók sokaságán követhetjük nyomon a Vigadó Ezerarcú szeretet című kiállításán.
A tárlat szeptember 19-éig látogatható a pesti Vigadó Galériában, az épület 6. emeletén.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
