Ferenc pápa: A Jézussal való találkozás fontosabb az összes parancsolatnál!
Augusztus 11-én délelőtt a Szentatya folytatta a Galata-levél magyarázatának szentelt katekézissorozatát. A mai alkalommal Mózes törvényének az üdvtörténetben betöltött szerepére mutatott rá. A törvénynek csak eszközszerepe van: felkészít a Krisztussal való találkozásra, a hit befogadásán alapuló szövetség elfogadására. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
„Mire való a Törvény?” (Gal 3,19). Ezt a kérdést szeretnénk ma Szent Pál nyomán megvizsgálni, hogy felismerjük a Szentlélek által irányított keresztény élet újdonságát. Ha van Szentlélek, ha van Jézus, aki megváltott bennünket, akkor miért lenne szükség a Törvényre? Ezen kell ma elgondolkodnunk. Az apostol ezt írja: „Ha a Lélek vezet benneteket, akkor nem vagytok a Törvény uralma alatt” (Gal 5,18). Ezzel szemben Pál ócsárlói azt állították, hogy a galatáknak követniük kell a Törvényt ahhoz, hogy üdvözüljenek. Visszafordultak. Nosztalgiával gondoltak a régi időkre, a Jézus Krisztus előtti időkre. Az apostol egyáltalán nem ért egyet velük. Nem ebben állapodott meg a többi apostollal Jeruzsálemben. Jól emlékszik Péter szavaira, amikor azt mondta: „Miért teszitek próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?” (ApCsel 15,10). Az „első zsinat” rendelkezései – az első ökumenikus zsinat a jeruzsálemi zsinat volt –, tehát az első zsinat rendelkezései nagyon világosak voltak. Az apostolok fogalmaztak: „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól” (ApCsel 15,28–29). Csak néhány dologról van szó, ezek az istentiszteletre, a bálványimádásra, és az akkori életfelfogásra vonatkoznak.
Amikor Pál a Törvényről beszél, általában a mózesi törvényre, Mózes törvényére, a tízparancsolatra utal. Ez ahhoz a szövetséghez kapcsolódott, amelyet Isten a népével kötött, egyfajta előkészítése volt ennek a szövetségnek. Az Ószövetség különböző szövegei szerint a Tóra – ez a héber szó fejezi ki a Törvényt – azoknak az előírásoknak és szabályoknak a gyűjteménye, amelyeket az izraelitáknak az Istennel kötött szövetségük értelmében meg kell tartaniuk. A Tóra lényegének jó összefoglalása található a Második törvénykönyv következő szövegében: „Az Úrnak öröme telik benned, és boldoggá tesz téged, ahogyan örömét lelte atyáidban, ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened szavának, és megtartod az ebben a törvénykönyvben foglalt parancsokat és törvényeket, ha szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez” (MTörv 30,9–10). A Törvény megtartása szavatolta a nép számára a szövetséggel járó kedvezményeket, és biztosította a különleges kapcsolatot Istennel.
Ezt a népet, ezeket az embereket kötelék fűzi Istenhez, és ezt az Istenhez való kapcsolódásukat a Törvény teljesítésével, megtartásával mutatják meg.
Isten szövetséget kötött Izraellel, és felkínálta neki a Tórát, a Törvényt, hogy Izrael megérthesse az ő akaratát és igazságban élhessen. Úgy gondoljuk, hogy abban a korban szükség volt egy ilyen törvényre, nagy ajándék volt, amelyet Isten adott népének. Miért? Mert abban a korban mindenütt pogányság volt, mindenütt a bálványimádás és a belőle eredő emberi magatartásformák uralkodtak. Ezért adta Isten nagy ajándékul a Törvényt népének, hogy az boldogulhasson. Többször, különösen a próféták könyveiben olvasható, hogy a Törvény előírásainak meg nem tartása a szövetség valódi elárulását jelentette, ami Isten haragját váltotta ki. A szövetség és a Törvény között olyan szoros volt a kapcsolat, hogy a kettő elválaszthatatlan volt egymástól. A Törvény annak kifejezése, hogy egy személy, egy nép szövetségben áll Istennel.
Mindezek fényében nem nehéz megértenünk, hogy azok a galaták közé beszivárgott misszionáriusok könnyen állíthatták, hogy a szövetséghez való csatlakozás a mózesi törvény megtartását is magában foglalja, ahogy az akkoriban volt. Csakhogy épp ezen a ponton fedezhetjük fel Szent Pál lelki intelligenciáját és nagyszerű meglátásait, melyeket az evangelizáló küldetéséhez kapott kegyelem által támogatva fejezett ki.
Az apostol elmagyarázza a galatáknak, hogy az Istennel kötött szövetség és a mózesi törvény igazából nem kapcsolódik elválaszthatatlanul egymáshoz. Az első érv, amelyre támaszkodik, az, hogy az Isten által Ábrahámmal kötött szövetség az ígéret beteljesedésébe vetett hiten alapult, nem pedig a Törvény megtartásán, amely akkor még nem létezett. Ábrahám évszázadokkal a Törvény előtt kezdett el vándorolni. Az apostol ezt írja: „A szövetséget, amelyet Isten korábban [Ábrahámmal] kötött, nem teszi érvénytelenné a négyszázharminc esztendővel később [Mózes által] kapott törvény, vagyis ez nem törli el az ígéretet. Ha ugyanis a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján van, Ábrahámnak viszont Isten ígéret által ajándékozta azt” (Gal 3,17–18). Az ígéret a Törvény előtt volt, az Ábrahámnak tett ígéret után négyszázharminc évvel később jött a Törvény.
Az „ígéret” szó nagyon fontos: Isten népe, mi, keresztények, egy ígéretre tekintve járjuk az élet útját. Az ígéret az, ami vonz bennünket, ami arra késztet, hogy haladjunk az Úrral való találkozás felé.
Ezzel az érveléssel Pál elérte első célját: nem a Törvény a szövetség alapja, a Törvény később jött, szükséges és jogos volt, de megelőzte az ígéret és a szövetség. Egy ilyen érvelés elhallgattatja azokat, akik azt állítják, hogy a mózesi törvény a szövetség elengedhetetlen része. Nem, a szövetség az első, Ábrahám meghívása előbb történt! A Tóra, a Törvény ugyanis nem szerepel az Ábrahámnak tett ígéretben. Mindezek után azonban nem szabad azt gondolni, hogy Szent Pál a mózesi törvény ellen volt. Nem! Megtartotta azt! Leveleiben többször is védelmébe veszi annak isteni eredetét, és kijelenti, hogy a Törvénynek igen konkrét szerepe van az üdvösség történetében. Csakhogy a Törvény nem ad életet, nem kínálja az ígéret beteljesedését, mert nem képes arra, hogy beteljesítse azt. A Törvény egy út, amely a találkozás felé vezet.
Pál egy nagyon fontos szót használ:
a Törvény a Krisztus felé vezető „paidagógosz”, a Krisztusban való hit felé vezető „pedagógus”, vagyis a tanító, aki kézen fog, és elvezet a találkozáshoz. Azoknak, akik az életet keresik, az ígéretre és annak Krisztusban való beteljesedésére kell tekinteniük!
Kedves barátaim! Az apostolnak ez az első okfejtése a galatáknak a keresztény élet gyökeres újdonságára mutat rá:
mindazok, akik hisznek Jézus Krisztusban, arra kaptak meghívást, hogy a Szentlélekben éljenek, aki megszabadít a Törvénytől, ugyanakkor beteljesíti azt a szeretet parancsa által.
Ez nagyon fontos: a Törvény elvezet bennünket Jézushoz. Egyikőtök viszont megkérdezhetné tőlem: „De Atyám, ez azt jelenti, hogy ha imádkozom a Hitvallást, akkor nem kell megtartanom a parancsolatokat?” Nem azt jelenti! A parancsolatoknak az az értelme, hogy ők „pedagógiai eszközök”, amelyek a Jézussal való találkozáshoz vezetnek. Ha megfeledkezünk a Jézussal való találkozásról, és újból a parancsolatoknak akarunk nagyobb jelentőséget tulajdonítani, az helytelen! Pontosan ez volt a baja ezeknek a fundamentalista misszionáriusoknak, akik elvegyültek a galaták között, hogy megzavarják őket. Az Úr segítsen bennünket, hogy a parancsolatok útján járjunk, de megőrizzük a Krisztus iránti szeretetet és a Krisztussal való találkozás felé tekintsünk, tudva, hogy a Jézussal való találkozás fontosabb az összes parancsolatnál!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
