Jézussal élni egy jó és boldog élet alapja – Beszélgetés Ürge-Vorsatz Diánával
Ürge-Vorsatz Diánával, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökével, a Közép-európai Egyetem (CEU) Környezettudomány és Környezetpolitika Tanszékének professzorával, az ENSZ Nobel-békedíjjal elismert Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének tagjával, a Közép-európai Egyetem Éghajlati és Fenntartható Energiapolitikai Kutatóközpontjának vezetőjével beszélgettünk (Magyar Kurir).
– Milyen indíttatásból lép egy fiatal lány az 1980-as évek végén asztrofizikusi pályára?
– A B terv valósult meg akkor. Az A terv szerint természetvédelemmel szerettem volna foglalkozni, de az előző rendszerben nem találtam sem olyan az intézményt, sem olyan szakot, ahol erre a hivatásra értelmes lehetőségem lett volna. Így a másik nagy álmom megvalósítása mellett döntöttem. Mindig nagyon szerettem a csillagokat, az univerzumot, így asztrofizikus lettem. A vallásom kapcsán is sokat gondolkozom olyan kérdéseken, hogy miért mi vagyunk a kiválasztottak.
Miért éppen ez az alig kétezer éves emberi civilizáció a négymilliárd éves Föld nevű bolygón, a hatalmas világegyetemben, ahol rengeteg csillag- és galaxisrendszer található?
– A természet szeretete gyermekkori élményekből, családi hatásokból táplálkozik?
– Nagyon sokat kirándultunk a szüleimmel, ez volt a legfőbb szabadidős tevékenységünk. Sportágat is úgy választottam, hogy közel maradhassak a természethez. Nagy „szerelmem” a tájékozódási futás: bozótokon vágtunk át, az edzőtáborainkban a helyi tó adta a fürdési lehetőséget, a szentjánosbogarak pedig a világítást. Ezek az élmények közel hozták a természetet, megtanultam csodálni a teremtést, a teremtett világot, amelyet ajándékként kaptunk.
– Kamaszkori megtérőként jellemezte magát. Egy konkrét eseményhez köthető mindez, vagy egy hosszabb folyamat végállomása volt?
– A „Ki vagyok én? Miért is vagyok én?” kamaszkori válság eredménye volt. Ezen a válságon mindenki átmegy. Nekem szerencsém volt, mert ekkor küldött az életembe a Jóisten egy olyan közeli barátnőt, aki mélyen vallásos volt, és elvitt magával a domonkosokhoz és Diószegi atyához. Egy fantasztikus fiatal közösség tagja lehettem, gitáros miséken és remek programokon vettünk részt. Itt megkaptam a válaszokat azokra a nagy kérdésekre, amelyekkel akkoriban küzdöttem.
Később Kemenes Gábor atyához irányítottak a többiek, és igazuk volt; nagyon jó fej volt, a leglehetetlenebb időpontokban is leült velem beszélgetni a kétségeimről, a válságaimról, és rengeteget segített. Aztán a tanulmányaim miatt Angliába és az Egyesült Államokba kerültem, ott is éltem éveken át, ott házasodtam. Amikor hazaköltöztünk a férjemmel és a kisgyermekünkkel, és otthonra találtunk messze az ifjúkori helyektől, felkerestük a helyi plébániát, ahol egy ismerős nevet láttam kiírva: Kemenes Gábor. Csodálatos adomány számomra, hogy fiatalon engem vezetett az atya, és most a gyermekeimet bízhatom rá, mert Isten pont erre vezette ezeket a szálakat.
– Okozott valaha belső konfliktust az, hogy mélyen hívő ember, ugyanakkor a munkájában tudósként számokkal, tényekkel, adatokkal és bizonyítható dolgokkal foglalkozik?
– Nem feszül ellentét a kettő között. Nagyon sokan éppen a tudományos munkájuk révén térnek meg.
A fizika, a csillagászat és általában a természettudományok olyan csodálatos területe az életünknek, ahol az ember rádöbben, hogy milyen elképesztő a rendezettség, és mennyi hihetetlen összefüggés van a világunkban.
A tanulás, a kutatás folyamán óriási érzés a felismerés, hogy milyen mesterien megkomponált mindez. A tudományon keresztül nagyon sokan jutottak el a hithez. Persze adódnak nagyon nehéz kérdések is, de ezek nem konfliktusként jelennek meg, hanem inkább úgy, hogy a véges ember nem tudja értelmezni a végtelent, s emiatt sok mindent képtelenek vagyunk felfogni Istenből. A transzcendens térnek csupán egy picike vetületét látjuk, ami nem a teljes igazság, és ennél fogva nagyon sok kérdésünk merülhet fel.
– Mérföldkőnek nevezte Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű, a közös otthonunk gondozásáról, a teremtett világ védelméről írt 2015-ös enciklikáját. Mi változott a megjelenése óta, és mi maradt változatlan?
– Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője kegyelmi évnek nevezte a 2015-ös esztendőt, és igaza volt. Én is úgy gondolom, hogy Ferenc pápa fellépése elindított egy folyamatot. A politikán, a nemzetközi konfliktusokon felülemelkedve kimondta, hogy nincs jogunk azt tenni a teremtett világgal, amit eddig tettünk. Ajándékként kaptuk az életet. Fel kell ébrednünk végre, fel kell ismernünk, hogy sok hibát követtünk el, rengeteg az igazságtalanság a világunkban. Nem lehet, hogy a kapzsiságunkkal, az önzésünkkel feléljük a természetet és így mások életlehetőségeit. Az enciklika megjelenését követően három fontos nemzetközi egyezmény született: a sendai megegyezés a katasztrófakockázatok csökkentéséről, egy másik a fenntartható fejlődési célok elfogadásáról, a harmadik pedig a párizsi klímamegállapodás volt. E három szerződés jelentősen átírta a világtörténelmet, ma már másként gondolkodunk arról, hogy mi a helyes, és milyen irányba kellene mennie az emberiségnek.
A 2015-ös év összességében történelmi forduló volt, amely azzal kezdődött, hogy egy pápa ki mert állni, és felvállalt egy valamennyiünket érintő fontos problémát úgy, hogy kezdetben sokan azt gondolták: mi köze ehhez az Egyháznak?
– Mi az, ami nem változott?
– Semmi nem maradt változatlan, csak lassú a változás, mert az ember továbbra is gyarló.
Emiatt vagyok kétségbeesve: vajon képes lesz-e az emberiség felülemelkedni az önzésén, a világi javak habzsolásán?
– Tudósként vagy hétgyermekes anyaként érzékenyebb erre a Földünket és a jövőnket érintő témára? Hogyan magyarázza el ezeket a folyamatokat a családtagjainak, hogy nyitottak, tájékozottak és cselekvők legyenek e téren?
– A gyerekek érzékenyek erre a témára, talán túlságosan is, ezért sokszor a kis veszélyt is nagynak érzékelik. Óvatosan kell beszélni minderről a kicsi gyerekekkel. Érdemes azzal kezdeni, hogy megmutatjuk nekik a természet csodáit; vigyük minél gyakrabban kirándulni őket. A Regnum és a cserkészek közösségeit azért is szeretem nagyon, mert a táboraikban visszavezetik a fiatalokat a vad természetbe. Elérik, hogy még a legkényesebb gyerek is meglegyen a mobiltelefonja nélkül, a patakban fürödjön, és rácsodálkozzon a természet bőkezűségére és csodálatosságára. Ilyen alapokon könnyebb megtanítani azt is, hogyan óvhatják meg mindezt. A nagy fenyegetésekről célszerű csak később beszélni a gyerekeknek, mindig az életkoruknak megfelelően.
– Érdemes felvetni azt a kérdést, hogy a Föld és az élet védelmében nagyobb a felelősségük a hívő embereknek a többiekhez képest?
– A hívők kezében van a megoldás. Aki gyakorolja a hitét, és valóban, őszintén Jézus tanításai alapján él és dolgozik, az nem tudja elfogadni azokat a kizsákmányoló gazdasági modelleket, a földi javakat hajszoló üzleteket, amelyek az egész probléma okozói.
A hívő ember feladata, hogy megmutassa, Jézussal élni jó. Ez a boldog élet alapja, amelyben jóllét és stabilitás van.
Őt követve olyan közösségben élhetünk, ahol a hívószavak a másokért munkálkodás és a szeretet. Ha a saját közegünkben képesek vagyunk megteremteni ezt, és megmutatni a külvilágnak, hogy ez egy vidám és jó élet, nem pedig szenvedés, azzal már sokat tettünk azért, hogy eltávolodjunk az anyagcentrikusságtól.
– Mi a jelentősége, az üzenete annak, hogy egy pusztító, sok áldozatot követelő járvánnyal és annak hatásaival küzdő világban kell eucharisztikus kongresszust rendeznie Magyarországnak?
– Különleges lehetőség ez, annak ellenére, hogy sokunk életébe tragédiát is hozott a pandémia.
Egy világválság mindig jó alkalom az önvizsgálatra és az újrakezdésre. Nem szabad visszatérnünk a régi megszokott életünkhöz, egy jobbat próbáljunk. Az eucharisztikus kongresszus lehetőség arra, hogy megmutassuk: Jézuson keresztül vezet a legjobb út.
Ha erre indulunk, nagyon sok problémáját el tudja kerülni a világ. Nagy esélyt kaptunk ezzel a világeseménnyel arra, hogy felülemelkedjünk a kicsinyességből, gyarlóságból fakadó konfliktusainkon, és az egész világot erre ösztönözzük azáltal, hogy megmutatjuk: Jézus a közös nevező, aki közösségbe, együttműködésre hív. Ha csak néhány napig közösen ünnepelünk az Eucharisztiában, akkor meg fogjuk látni a kiutat.
Szerző: Sándor Csilla
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
