Istent és az ő igazságosságát szolgálta – Boldoggá avatták Livatino bírót, a maffia áldozatát
2020. december 21-én Ferenc pápa hagyta jóvá a dekrétumot, mely elismeri Rosario Livatino vértanúságát. Világi hívő volt, akit a hit elleni gyűlöletből gyilkolt meg a szicíliai maffia 1990. szeptember 21-én a Canicattìból, szülővárosából Agrigentóba vezető út mentén. Bíróként a szülőföldjén maradt, azon a földön, amelyet Boldog Giacomo Cusmano már a 19. század végén missziós területnek, a vértanúság földjének nevezett.
Livatino nem hivalkodott a hitével. Mindennap járt szentmisére, olvasta a Bibliát, imádkozott, teológiai tanulmányokat olvasott.
Istené volt az elsőség az életében, minden döntésének kiindulópontja ő volt, irgalmasságára bízta életét.
„Az állam és a törvényesség hőse, de ugyanúgy Krisztus vértanúja. Krisztusé, aki az örök és egyetemes üdvösség egyetlen forrása” – hangsúlyozta Semeraro bíboros.
Pályája kezdete óta világos volt, hogy „igaz emberként” akar dolgozni. A diplomamunkája első oldalára írt mottó élete gyakran használt jelmondata lett: Sub tutela Dei, azaz Isten oltalmában – kezdettől fogva jelezte, hogy csakis a magasságos Istenre bízza magát, senki másra.
A II. vatikáni zsinat és VI. Pál tanításai szellemében világi hívőként munkáját az Isten szolgálatára ajánlotta.
Kezdettől fogva tudta, hogy környezetében rendkívüli veszélynek van kitéve; a maffia meg akarja erősíteni a mindenható hatalom kultuszát, és ő elszántan küzdött ellene. „A maffiózók istene a hatalom, mely mindenben ellentétes az igaz Istennel, vezetői majmolják az Isten iránti hódolatot, eltorzítják a szent szövegeket, szentképeket, körmeneteket” – írta már 1978-ban. Látta, hogy a Cosa Nostra agrigentói szervezetéhez mellékágak csatlakoznak, a stiddák, és a maffiaágak egyfajta szövetségben vannak egymással, szívességeket tesznek egymásnak, szükség esetén ez lehet bérgyilkosság, tömegmészárlás is a hatalom megszilárdítása érdekében.
Ez történt később az ő estében is: két stidda (Palma di Montechiaro és Canicattì maffiaszervezete) a Cosa Nostra egyetértésével kimondta, hogy meg kell halnia. A boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakaszában a vizsgálat feltárta, hogy a maffiózók elkötelezett és szilárd hite miatt mondták ki az ítéletet ellene, a következetes és megvesztegethetetlen bíró ellen, akit lenézően bigottnak és szenteskedőnek neveztek. Nem engedett semmiféle nyomásnak, és ez nem tetszett a maffiózóknak, akiknél személyi kultusz övezte a vezetőket, hozzászoktak, hogy a bírósági eljárásokat „ki lehet igazítani”, fegyverekkel lehet uralkodni, kamaszokat lehet besorozni a halálmissziókba, európai nagyvárosokban lehet büntetlenül kábítószerrel és fegyverrel kereskedni. Legalább négyen támadtak rá az úton, háborúban használatos fegyverekkel.
Livatino készült a vértanúságra: lemondott a házasságról, és nem kért testőröket, hogy ne okozzon bajt ártatlanoknak, családapáknak.
Gyilkosainak ezt mondta: „Fiúk, mit tettem ellenetek?” Nem harag volt a szavaiban, inkább fájdalom ezek miatt a fiatalok miatt, akik egy hamis isten bűvöletében azt hitték, élet és halál urai lehetnek.
A boldoggá avatás során körmenetben vitték véres ingét, és kiállítottak egy fényképet, amelyen egyik kezét a büntető törvénykönyvre és az evangéliumra helyezi, másikban a noteszét tartja, melyből kilátszik a mottója: S.T.D. – sub tutela Dei.
Rosario Livatino bíró május 9-én példakép lett,
olyan utat jelöl ki, amelyen minden keresztény embernek járnia kell: a hivatásban való mindennapi elkötelezettség útját, amely nem választható el a hitvallásunktól.
Életére tekintve eszünkbe jutnak VI. Pál szavai: „Korunk embere szívesebben hallgatja a tanúságtevőket, mint a mestereket, vagy azért hallgatja a mestereket, mert tanúságtevők is.”
Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa az agrigentói székesegyházban bemutatott boldoggáavatási szentmisén hangsúlyozta, hogy vértanúságában Livatino tanúságtevővé vált, élete szavai példázatává lett. Számára a hitelesség azt jelentette, hogy teljes és kikezdhetetlen összhang volt keresztény hite és élete között. Vallotta, hogy az ember életének egységesnek kell lennie, a személyes és a társadalmi szférában is.
Olyan bíró volt, aki szilárdan szembeszállt a szervezett bűnözéssel, hűségesen és lelkiismeretesen végezte munkáját az igazságosság magasztos ideáljának szolgálatában.
Semeraro bíboros emlékeztetett Livatino bíró utolsó szavaira: „Úgy halt meg, mint Jézus, megbocsátva gyilkosainak… Utolsó szavainak is súlya volt, visszhangzott bennük Isten panasza: »Én népem, teellened mit vétettem?«, az igaz ember sírása, amelyet a nagypénteki liturgiai hagyomány a keresztre feszített Jézus szájába ad, ami nem szemrehányás vagy ítélet, hanem a szenvedő hívása arra, hogy az ember elgondolkodjon a tettein, átgondolja életét, megtérjen.”
1993. május 9-én II. János Pál pápa felkereste Agrigentót, és felszólalt a maffia ellen – e napnak az évfordulóján avatta boldoggá az Egyház Rosario Livatinót. A város mellett, a Templomok völgyében hangzott el a lengyel pápa híres homíliája, amelyben keményen elítélte a szicíliai bűnszervezetet: „Akinek a lelkén szárad oly sok emberi élet, meg kell hogy értse, meg kell hogy értse, hogy nem szabad ártatlanokat ölni! Isten megmondta: »Ne ölj!« Egyetlen ember, szervezet, maffia sem változtathatja meg és tiporhatja lábbal Istennek ezt a szent jogát! Az élet civilizációjára van itt szükség! A megfeszített és feltámadt Krisztusnak a nevében, aki az út, az igazság és az élet, szólok a felelősökhöz: Térjetek meg! Egy napon utolér Isten ítélete!”
Livatino gyilkosai között volt, aki később bűnbánatot gyakorolt. A szemtanú, Pietro Nava úgy döntött, nem marad közönyös, nem fordítja el a fejét, hanem tanúskodik, vállalva a következményeket: azóta is hamis személyazonossággal, családjától távol él. Livatinót megölték, hogy elhallgattassák, ám ehelyett életpéldává lett, 31 évvel később is aktuális a tanítása.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás: Famiglia Cristiana; L’Osservatore Romano
Fotó: Famiglia Cristiana; L’Osservatore Romano; Vatican News
Magyar Kurír
