Bocsánatkérés, amit a gyerekek tőlünk tanulnak
Óriási tévhit, hogy a hibáink beismerésével és a bocsánatkéréssel elveszítjük a tekintélyünket a gyerek előtt. Az őszinte bocsánatkérés ugyanakkor nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Szavainknak a mögöttük megbúvó érzelmek adnak elsődleges jelentést, a gyerekek ezeket olvassák, és ha nincsenek összhangban a szavainkkal, akkor példamutatás helyett csak még nagyobb zavart és bizonytalanságot keltünk bennük.
A neten keresgélve számos olyan videót és cikket találhatunk, amik azt fejtegetik, miként lehet megtanítani a gyerekünknek, hogy bocsánatot kérjen. Pontosabban szólva, hogy őszintén bocsánatot kérjen. A helyes és tisztelettudó viselkedésnek ez egy sarkalatos pontja, amit – lássuk be – a kisgyerekek általában nehezen sajátítanak el. Ennek egyik oka lehet, hogy nem tudják, mekkora problémát okoztak a másiknak, hiszen még – iskoláskorig – nem képesek magukat beleképzelni más helyzetébe. Egocentrikus gondolkodásmódjuk csakis a saját érdekeket tartja szem előtt, így rendszerint nem is direkt okoznak kellemetlenséget. Ha pedig mégis szándékosan tették, akkor ugyan miért akarnának érte bocsánatot kérni? Maximum mert mi, szülők megkértük rá őket, s ennek az utasításnak inkább nem mondanak ellent.
A bocsánatkérést tulajdonképpen többször hallják egyfajta külső felszólításként, mint természetes, életszerű helyzetben. Szülőként kevesen merjük beismerni a gyereknek, ha hibáztunk vele kapcsolatban. Úgy véljük, a tekintélyünk, magabiztosságunk és határozottságunk így sérthetetlen. A gyerekek azonban a szavaink helyett az érzelmeinket próbálják értelmezni elsősorban, és ha azok nincsenek összhangban a szavainkkal, példamutatás helyett csak még nagyobb zavart és bizonytalanságot keltünk a lelkükben. Először tehát nekünk kell megtanulni őszintén bocsánatot kérni, a gyerekek csak utánunk jöhetnek a sorban.
(Tarkovács Cecília, divany.hu)
