Mária, és az elmélkedő ima hatása
Zakariásnak kilenc hónap kellett a hithez és engedelmességhez, a bizalomhoz és a köztünk élő Isten megvallásához. Máriának ehhez egy perc is elég volt. Pedig ő nem volt művelt, nem volt jártas a Törvény teológiai finomságaiban. Fiatal lány volt, akit eléggé elzártan neveltek, korának többi lányához hasonlóan. Ismeretei a gyermekek foganásáról és születéséről ugyanolyanok, mint Zakariásé – ugyanúgy pontosan tudja, hogy nem lehet gyereke, mint az idős házaspárnak. És mégis, mennyire más ez a történet!
Az elején minden ugyanúgy történik, mint az idős papnál – megjelenik az angyal és elmondja az örömhírt:
„A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”
E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.
Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod el-nevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” (Lk 1, 26-33)
A figyelmes olvasónak azért feltűnhet, hogy míg Zakariásról azt olvassuk, hogy „zavarba jött”, addig Máriáról azt olvassuk, hogy „zavarba jött és gondolkodni kezdett”. Micsoda különbség! Én azt gondolom, hogy itt nem pusztán hétköznapi, emberi gondolkodásról van szó. Mária valószínűleg gyermek korától fogva gyakorolta az elmélkedő imádságot – erre utalhat a később olvasható jellemzés is róla, amikor Mária a pásztorok szavait emlékezetébe véste és szívében el-elgondolkodott róluk (Lk 2, 19), és ugyanezt tette Jézus szavaival is (Lk 2, 52). (Erről később még bővebben fogunk szólni.)
Mária szíve és elméje tehát már megművelt földként készen állt arra, hogy befogadja és megértse az angyali üzenetet. Ez nem azt jelenti, hogy ő nem ijedt volna meg, vagy mindent megértett volna. Az angyal neki is ugyanazt mondja, mint Zakariásnak: Ne félj!
Figyeljük meg, hogy a Szűzanya kérdése bár hasonlít Zakariás kérdéséhez, mégis teljesen más értelmű:
„Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1, 34)
Zakariás kérdése a hitetlenségből fakad: miből tudhatom meg? Mária kérdése pedig a megérteni vágyásból: Hogyan lehetséges ez, hogyan válhat ez valóra?
Isten mindig kész megadni a választ, ha mi valóban kutatjuk az Ő akaratát és megértésre akarunk jutni! Itt sem történik másként:
„Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk 1,35-37)
Mária megkapja a választ és elfogadja. Önfelajánlása nem a pillanat műve, nem hirtelen felbuzdulás. Szavai hitből és ön-átadásból fakadnak és ez csak úgy lehetséges, ha ezt a bizalommal teli hitet, önátadást és Istenre hagyatkozást már régóta ápolta szívében. (Ha nem így lenne, ő is úgy válaszolt volna, mint Zakariás.)
„Mária így válaszolt: "Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.” (Lk 1, 38)
Fontos végül megjegyeznünk, hogy bár a Szűzanya – éppen az elmélkedésben és szemlélődésben való előrehaladottsága miatt – sokkal többet értett és tudott Isten művéből és titkairól mint bárki, egyáltalán nem volt mindentudó. Az a csodálatos, hogy azt mindig el is ismerte és sohasem magasztalta fel önmagát! Újra emlékezzünk rá, hogy Lukács az evangéliumában leírt, Jézus korai éveivel kapcsolatos ismereteket mind Máriától tudhatta, és így olvassuk az alábbi történetet Ez akkor játszódik le, amikor a tizenkét éves Jézus a férfivá avatási szertartás során, az atyától kapott új megvilágosításoktól megragadott állapotban ott marad a Templomban. Szülei csak harmadnap találnak rá, a gyermek szavain álmélkodó írástudók gyűrűjében:
„Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat.
Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.” (Lk 2, 48-52)
Mária készséggel elismerte, hogy nem értette Jézus szavait! Pedig ő tudta, hogy Jézus Istentől született. A Seregek Urától, Adonájtól, JHVH-tól, Aki Van. Az „Atya” szó azonban nem szerepelt Istenre vonatkoztatva ebben a szótárban! Jézus atyja József volt, magától értetődően. A kisfiúnak nem súgta senki a fülébe, hogy „a te apukád igazából ám nem József!” – ez elképzelhetetlen és kegyetlen dolog lett volna ami csak összetörné a gyermeket.
Az szent család éli a zsidó családok szokásos életét, magától értetődően használják a családra vonatkozó kifejezéseket is. Ezért is érthetetlen Mária számára a Kinyilatkoztatás – amit Jézus megkapott a Templomban és szülei értésére is adott - Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? A család számára ugyanis József volt az atya, az apuka eddig – és a hétköznapi életben továbbra is ő az. Jézus szót fogad nekik, József „apuka” – de közben mindannyiuknak meg kell érteni a Kinyilatkoztatás mélyebb értelmét, hogy Isten a valódi Atya, Apuka.
Drága Istenem, elismerem, hogy sokszor nem értelek Téged. Kérlek ezért most Jézus nevében, hogy áraszd ki rám Szentlelkedet, az értelem és tudomány, a bölcsesség és jótanács, a jámborság és istenfélelem, az erősség lelkét, hogy én is megértésre juthassak mint Mária és úgy tudjalak követni Téged, ahogy a Szűzanya tette! Köszönöm, hogy meghallgatod imámat! Ámen.
(Részlet Sípos (S) Gyula: Mária titka című könyvéből)
