Engem siratnak a mennyben – A misszionárius, akit harminc év szolgálat után öltek meg Brazíliában
Ma van a misszionárius mártíroknak szentelt ima- és böjtnap. A Fides hírügynökség egy olasz vértanú, Nazareno Lanciotti atya életével ismerteti meg az olvasókat.
Isten szolgája Nazareno Lanciottit boldoggá avatási ügyének a posztulátora, Enzo Gabrieli mutatja be, aki személyesen járta végig a vértanú pap szolgálatának helyszíneit.
Nazareno Lanciotti 1940. március 3-án született Rómában, 1966-ban szentelték pappá. Subiacóban folytatta tanulmányait, majd római plébániákon szolgált; a Mato Grosso Művelet résztvevőjeként érkezett 1972-ben Brazíliába, fiatal papként. A nem sokkal korábban létrehozott cáceresi egyházmegyébe került Brazíliában, ahol a helyi püspök engedélyével missziós tevékenységbe kezdett.
Mato Grosso Brazília harmadik legnagyobb állama, területe Magyarország tízszerese. A Mato Grosso Műveletet 1967-ben indította be az olasz Ugo de Censi atya, aki fiatal önkéntesek segítségével küzdött a rendkívüli mértékű szegénység ellen Dél-Amerika elmaradott vidékein.
A jaurui egyházközséget bízták gondjaira, amely sok, az erdőben szétszórt közösségből állt. Nem esett kétségbe: szamárháton jutott el későbbi plébániájához.
Éjszaka érkezett meg a düledező, aládúcolt „kunyhótemplomhoz”; rögtön megvigasztalódott, mert Mária jelenlétét érezte és hangját hallotta, amint azt mondja neki: „Vártalak.”
A Szűzanya iránti szeretete, az Eucharisztia középpontba állítása a missziós munkájában, és a pápa iránti odaadása volt az, ami végig vitte őt előre. Jauru roppant szegény falu volt, de Nazareno Lanciottinak köszönhetően mintatelepülés lett belőle, és egyházmegyei tevékenységek központja.
Lanciotti atya szembesült azzal, milyen sok anya hal bele a gyerekszülésbe, és milyen sok gyermek veszti életét triviális betegségekben. Ezért rendelőt akart építeni Jauruban, hiszen a legközelebbbi kórház 200 kilométerre volt. Ez az egészségügyi központ idővel valódi katolikus kórházzá fejlődött, mely ma az országos hálózat része.
A hitéletről sem feledkezett meg: plébániai épületeket és mintegy negyven kápolnát építtetett az erdőben, amelyek a lelki és társadalmi élet előmozdítói lettek.
Az egykori kunyhótemplomból virágoskerttel körülölelt plébánia lett.
A szétszórtan élő híveknek Jauruban épült központi templom, mely 1975-ben készült el. A kisebb egyházközségi épületekben pap jelenléte híján is imádkoznak, szentségimádást tartanak, hitoktatás zajlik.
A misszionárius pap azzal is szembesült, hogy számtalan idős vagy fogyatékkal élő ember magára marad, mert nem tud családjuk segíteni nekik. Számukra otthont építtetett, amely napjainkban is működik, munkalehetőséget is jelentve a környék lakosságának. Az Assisi Szent Ferenc-iskolába 400 gyerek jár; állami iskola csak pár éve létesült a környéken. 15 évig tartott fenn Lanciotti atya egy kisszemináriumot, melynek köszönhetően született meg az első tíz hivatás helyi fiatalokból.
Jauru határváros, ma több tízezer lakossal; növekedése részben abból fakadt, hogy a drogkereskedelem egyik útvonala megy át rajta. Az evangelizáció frontvonalává vált idővel; a karnevál helyett inkább imádságok helyévé szerették volna tenni. Nazareno Lanciotti és Stefano Gobbi atya megalapította a helyi máriás papi mozgalmat, amely ott tartotta találkozóit.
Lanciotti atya tevékenységével sok ember haragját váltotta ki, nem volt ritka, hogy fenyegetéseket kapott. A legnehezebb időszak akkor jött el, amikor hatalmas gátat akartak építeni a környéken, és Brazília távoli részeiből, illetve Bolíviából is érkeztek munkások. A prostitúció és a drogkereskedelem fellángolt a vidéken. A plébános számtalanszor figyelmeztette a híveket ennek veszélyeire; minden szombaton programokat szervezett a fiataloknak, hogy ne máshova menjenek, szüntelenül óvta őket. Az építkezésen dolgozó munkásoknak mindig elmondta: „Az Oltáriszentség, a rózsafüzér és a Szűzanya tisztelete ment meg téged.”
2001. február 11-én, a Lourdes-i Szűzanya ünnepén is fiatalokkal találkozott, amikor a halálos lövést kapta. Mintegy száz fiatallal ünnepelt, jól tudván, hogy veszélyben van az élete. Enyhén szemerkélt az eső, és ő azt mondta a fiataloknak: „engem siratnak a mennyben”.
Később, szomorúsággal a hangjában, azt mondta nekik, szinte mint egy jóslatot: „amikor majd kerestek, mindig megtaláltok a tabernákulum lábánál” – ott is temették el nem sokkal később.
Később, este kilenc tájt két férfi tört be a plébániára, ahol éppen munkatársaival és néhány vendéggel vacsorázott. A maszkos férfiak rablásnak próbálták álcázni a támadást, fegyvert fogtak a jelenlévőkre és pénzt követeltek. Valódi célpontjuk azonban Nazareno atya volt; el is ismerték, hogy helyiek küldték őket, akiknek nem tetszik az egyház és a plébános tevékenysége. „Azért jöttünk, hogy megöljünk – mondta egyikük –, én vagyok az ördög.” A másik hozzátette: „Azért jöttem, hogy megöljelek, mert túlságosan a terhünkre vagy.” Ami igaz lehetett, mert a plébánia védőbástyaként szolgált sok fiatal számára, a drogok és a prostitúció veszélyei ellen oltalmazta őket.
A két gyilkos elmenekült, miután rálőttek a papra; a pénzt otthagyták, hisz nem az érdekelte őket valójában. A pár száz méterre lévő helyi rendőrségről csak másnap ért oda valaki. Nazareno atyát Cáceresbe szállították, majd a Szent Pál kórházba, ott halt meg 11 nap múlva. Gobbi atya és még egy barátjuk volt betegágya mellett. Utolsó szavaival gyilkosainak bocsátott meg.
A neki köszönhetően virágzásnak indult jaurui egyházközség ma is vonatkozási pont a cáceresi egyházmegye és egész Brazília számára, a lelkiség friss levegőjét jelenti. A Nazareno Lanciotti 30 esztendős tevékenysége során létrehozott művek közül sok máig működik – önkéntesek segítenek életben tartani őket, és azok a helyiek, akiket a misszonárius pap nevelt annak idején. A kórház, az otthon, a plébánia a hit magjai; a helyi katekéták és más hívek pedig Nazareno atya tanúságtételéből merítenek erőt, és viszik tovább azokat a projekteket, amelyeken „érződik Isten illata”.
Fordította: Verestói Nárcisz
Forrás: Fides hírügynökség
Fotó: Rdnews.com.br
Magyar Kurír
