József és Mária - egy igaz ember oltalma alatt
Már az Ószövetség idejéből olvashatunk olyan emberekről, akikkel álmok útján közölt ismereteket az Úr. Ilyen volt Dániel próféta és József, aki az egyiptomi fáraó álmait is megértette és egész nemzetségét megmentette az éhínségtől és a haláltól. Joel próféta pedig előre megprófétálta: "Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban.” (Jo 3, 1-2)
„Azokban a napokban” – az időpont Pünkösddel teljesedett be, de a napok kezdete a Gyermek megfoganása volt Mária szívében és méhében. Jövendőbelije pedig egy „igaz ember” volt, akit Isten megajándékozott az álomlátás adományával, hogy ezzel is segítse a szent családot.
Ha meg akarjuk érteni Szent József nagyságát, elég őt összehasonlítani azokkal a művelt és tudós emberekkel akiket az evangélium „bölcseknek” nevez és akik az égi csillag jelét követve elindultak, hogy hódoljanak a születendő nagy királynak. Tudták, hogy a csillagot kell követniük, mégis amikor Jeruzsálem közelébe értek, a saját értelmüket kezdték követni és elmentek Heródeshez tudakozódni – vajon miért tették? Elbizonytalanodtak, vagy a saját fontosságukat akarták hangsúlyozni? Azt hitték, hogy már mindent értenek? Csak találgathatunk – de az biztos, hogy tettükkel életveszélybe sodorták magukat és az általuk vágyni látott Szentet is!
Hányszor megtörténik ez velünk is! Saját magunkat bölcsnek tartva, a saját elképzeléseinket követve így válunk oktalanná és tesszük tönkre Isten legszebb ajándékait is életünkben.
Szent József pont fordítva cselekedett. Ha a saját értelmét használva döntött volna - önmagát becsapott és megcsalt emberként látva a tükörben –, az egész világ igazat adott volna neki. Mivel szerette a jegyesét, biztosak lehetünk abban is, hogy nagyon megrázta őt Mária vélt hűtlensége és az ő szívét is átjárta a fájdalom és elvetettség tőre. Mivel azonban „igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magad-hoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”
Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta.” (Mt 1, 19-24)
És József hitt az álomnak! Vajon minket hányszor próbált már álmainkon keresztül segíteni, inteni vagy buzdítani az Isten? Egyáltalán szántunk-e már időt arra, hogy jobban megértsük önmagunkat álmainkon keresztül is? (Mindannyian minden nap álmodunk. Pszichénk ezeken keresztül is dolgozza fel a napunkat, életünket. Ezek döntő többsége nem marad meg a tudatunkban vagy gyorsan elfelejtjük. De van, amikor érdemes figyelni álmainkra, mert előre vezetnek minket az önismeretben. És bizony előfordulhat, hogy Isten szól hozzánk az álmokon keresztül – de ha nem tanulunk meg figyelni álmainkra és megkülönböztetni a pszichénket Isten Lelke érintésétől, akkor hagyni fogjuk elveszni ezeket az értékes üzeneteket is.)
József lemond egészen önmagáról, – pedig ki vádolhatta volna ha eltaszítja magától menyasszonyát, aki valaki másnak a gyermekét hordja a szíve alatt?
József lemond a saját igazságáról… Pál apostol mintha csak róla mintázta volna a tökéletes férj alakját az efezusi levélben: „férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte” (Ef 5, 25). József valóban feláldozta a saját igazságát egy nagyobb igazságért, önszeretetét a másik szeretetéért. Bárcsak mi is példaként látnánk magunk előtt őt! (Pál apostol egy diplomatikus megfogalmazással kényszerül oldani a dolgot, hogy a szeretet „keserű pirulát” lenyelethesse a makacs férfiakkal: „Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti.” (Ef 5, 28)
Ha pedig József egészen odaáldozta magát Máriáért és a születendő Kisdedért, úgy a tizenéves, fiatal kismama is hasonló módon válaszolt férjének. „Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak.” (Ef 5, 22-23)
Mária Isten iránti engedelmessége a szülei iránti engedelmességben gyökerezik. Jegyezzük meg: ha nem tudunk engedelmeskedni embernek, akkor nem tudunk engedelmeskedni Istennek sem! És ha nem tudunk engedelmeskedni Istennek akkor előbb-utóbb fellázadunk emberi kapcsolatainkban is. „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből” (Ef 5, 21)!
A férjek sokszor elhagyják a szeretet és gyöngédség kifejezését a feleségeik felé – pedig milyen nagy szükség lenne rá! – a feleségek pedig nehezen látják be, miért kellene időnként elfogadni férjük akaratát, amikor nekik van igazuk! És valóban, lehet hogy az asszonynak van igaza – de ha mindketten megmakacsolják magukat, mi sül ki ebből? Veszekedés, harag és a házasság kihűlése. Ezért tanácsolja az apostol is az asszonyoknak, hogy engedjék a férfit „férfinek lenni” az ilyen kényes helyzetekben. De vajon ez indoka lehet-e bármilyen elnyomásnak, diktatúrának a családban vagy a társa-dalomban? A legkevésbé sem. Épp ellenkezőleg, ha a férfi meg tud halni önmagának a feleségéért – ahogy Krisztus az Egyházért - az asszony pedig engedelmeskedik a férjének – ahogy az Egyház Krisztusnak - , akkor ott mély egyetértés és összhang – az „egy test” - alakul ki. „Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.” (Ef 5, 33)
Természetesen nem valószínű, hogy a tizenéves Mária ezt így meg tudta volna fogalmazni. Nem volt ő teológus – de több volt annál, a tökéletes Szeretet befogadója, őrzője és továbbadója! Élte mindazt, amit majd később az Egyház kibont, megokol és kifejt. Ha pedig Isten szeretete bennünk él, akkor mi is ugyanígy tudunk élni, engedelmeskedve szívből egymásnak, és mindenekelőtt Istennek, mindenek Urának.
Az engedelmesség oltalmazó erő – megvéd önmagunktól amikor makacsul ragaszkodnánk hibás döntéseinkhez, lecsiszolja rólunk a fölösleges éleket és ragyogó ékkővé nemesíti természetünket.
A Szűzanya – az angyali üdvözletre mondott igennel – teljesen Isten kezébe tette a sorsát. Mély bizalmára Isten válaszul Józsefet megvilágosította és felkészítette kettőjük kapcsolatára. Micsoda öröm és béke áradhatott szét mindkettőjük szívében! Nem kellett magyarázkodásokkal tölteni az időt, gyanakvás, megszólás, bizalmatlanság vagy féltékenység árnyéka sem vetődhetett rájuk és semmi nem választhatta szét őket, akiket a közös titok összekapcsolt. Együtt élhették meg Gyermek várásának minden örömét és izgalmát – és mint tudjuk, mindkettőből bőven kijutott nekik.
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, hogy amint Szűz Mária és Szent József felismerte akaratodat és engedelmeskedett Neked és egymásnak, úgy világosíts és erősíts meg minket is Szent-lelkeddel, hogy mi is mindig felismerjük akaratodat - akkor is, ha a körülöttünk lévő embereken keresztül tudatosítod bennünk –, és örömmel tudjunk engedelmeskedni egymásnak. Köszönöm Istenem, hogy megajándékozol minket ezzel! Ámen.
(Részlet Sípos (S) Gyula: Mária titka című könyvéből - bővebben lásd a Könyveink menüpont alatt.)
