A kimondható és a kimondhatatlan végtelen tágassága
Március 12-én, 79 éves korában elhunyt Wolfgang Bretschneider, az európai egyházzene kimagasló tekintélye, a kölni egyházmegye papja. Egyik nagyszerű előadásának részlete: "Az emberben több mindent lehet ünnepelni, mint bírálni. Ez a megállapítás ma provokatívnak tűnhet. Hát nem annak adja jelét az ember, döbbenetes erővel és nyersen, hogy micsoda szörnyűségekre képes, főként, ha kenetteljes és jámbor címkéket kap, amit tesz?
A keresztény ember mégis vallja: az emberben több mindent lehet ünnepelni, mint bírálni. Nem önmaga miatt, hanem azért, mert hisszük, hogy a végtelen és titokzatos Isten teremtette és ad neki életet, s ezért van benne valami az isteni alkotóerőből, sőt az isteni szépségből is. Ettől annyira értékes, és ezért van méltósága. Ez az elsődleges oka annak, hogy az ember késztetést érez hangjának felemelésére, arra, hogy énekeljen, kilépjen magából, határokat lépjen át, s megérezzen valamit a kimondható és a kimondhatatlan végtelen tágasságából. A hitben, szeretetben és reményben élő ember a legsajátabb nyelvére lel az éneklésben.
Az egyház szíve az istentiszteletben ver, mondja Oskar Söhngen protestáns teológus. Én hozzátenném: az istentisztelet szíve a zenében ver. A legutóbbi zsinat újra felfedezte, mennyire fontos a zene a liturgiában. Azóta nemcsak díszítőeleme, hanem szerves része a liturgiának. És ezzel a zene olyan méltóságra tett szert, ami már nem fokozható. Az ünneplő közösség és a kórus már nemcsak kíséri a „Gloriá”-t, hanem énekli. Ebből pedig rendkívül fontos következmények adódnak. Az egyházzene annyi lehetőséget kapott konkrét formájának kialakítására, mint még soha a történelemben. Gondoljunk csak az első századokra, amikor a pogánysággal való szembehelyezkedés miatt tiltottak voltak a hangszerek. Aztán csak a latin volt a liturgia hivatalos nyelve, ma pedig bármilyen nyelven énekelhetünk.
Közel kétezer éves zenekincsünk van, amiért sokan irigyelnek minket. Használjuk hát fel, innovatívan, kreatívan, bátran, hozzáértőn! Az egyformaságon alapuló kultúrákból kivész az életerő. Ez azt is jelenti, hogy az egyházzenészeknek és a kórusoknak hatalmas feladataik vannak, a klasszikus zenétől a gyerekmusicalekig sok mindent uralniuk kell. De hát éppen ettől annyira vonzó az egyházzene. A kortárs zene is nélkülözhetetlen! Mert egészen hitelesen tudjuk kifejezni vele, amit megtapasztalunk az életünkről és a hitünkről. Az autoriter uralkodók mindig szemmel tartották a korabeli zeneszerzőket. Tudták, hogy veszélyesek lehetnek. Hiszen ki tudják fejezni az emberek nemes meggyőződéseit, de éppúgy a tiltakozásukat is, sokszor az ellenállás erejével, veszélyesen, egyáltalán nem szépen lekerekítve és finomkodva.
Isten adja, hogy tudjunk szüntelenül csodálkozni és másokat is ámulatra késztetni!"
(a vigilia facebook oldaláról)
