Ferenc pápa homíliája az iraki Erbilben: Egyedül Jézus tudja megtisztítani szívünk templomát!
Iraki útja során utolsó miséjét március 7-én délután az erbili, 28 ezer férőhelyes Franso Hariri stadionban mutatta be a Szentatya mintegy 10 ezer hívő jelenlétében. Beszélt a szív megtisztításának szükségességéről, elárulta, mi volt az egyik ok, mely arra késztette, hogy Irakba látogasson, és örömmel állapította meg, hogy él az Egyház Irakban.Ferenc pápa homíliájának és mise végi elköszönő szavainak fordítását az alábbiakban közöljük.
Szent Pál emlékeztetett bennünket arra, hogy „Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége” (1Kor 1,24). Jézus ezt az erőt és bölcsességet mindenekelőtt az irgalmassággal és a megbocsátással tárta fel. Nem erődemonstrációval, nem felülről kényszerítő szóval, nem hosszú szónoklatokkal vagy egyedülálló tudományos előadással akarta ezt tenni. Azáltal tette, hogy életét adta a kereszten. Úgy tárta fel isteni bölcsességét és erejét, hogy megmutatta – a végsőkig – az Atya szeretetének hűségét; a Szövetség Istenének hűségét, aki kivezette népét a szolgaságból és a szabadság útjára vezette (vö. Kiv 20,1–2).
Mennyire könnyű beleesni abba a csapdába, hogy azt gondoljuk, bizonygatnunk kell mások előtt, hogy erősek vagyunk, bölcsek vagyunk… Abba a csapdába, hogy hamis istenképeket készítsünk magunknak, melyek biztonságot nyújtanak… (vö. Kiv 20,4–5). Valójában épp fordítva van, mindannyiunknak Isten erejére és bölcsességére van szüksége, amelyet Jézus a kereszten nyilatkoztatott ki. A Golgotán felajánlotta az Atyának a sebeket, amelyek gyógyulást hoztak nekünk (vö. 1Pét 2,24).
Itt, Irakban hány fivéretek és nővéretek, barátotok és polgártársatok hordozza a háború és erőszak látható és láthatatlan sebeit! Megkísérthet bennünket, hogy ezekre és más fájdalmas eseményekre emberi erővel, emberi bölcsességgel válaszoljunk.
Ezzel szemben Jézus Isten útját mutatja meg nekünk, azt az utat, amelyen ő járt, és amelyen őt követni hív bennünket.
Az imént hallott evangéliumban (Jn 2,13–25) azt látjuk, hogy Jézus kiűzte a jeruzsálemi templomból a pénzváltókat és mindazokat, akik vásároltak és eladtak. Miért hajtotta végre Jézus ezt az annyira erős, annyira provokatív tettet? Azért, mert az Atya azért küldte, hogy megtisztítsa a templomot: nemcsak a kőből épült templomot, hanem főleg szívünk templomát. Ahogy Jézus nem tűrte, hogy Atyja háza piaccá váljon (vö. Jn 2,16), úgy azt sem szeretné, hogy szívünk koszos, rendetlen, zavaros hely legyen. A szívet ki kell pucolni, rendbe kell tenni, meg kell tisztítani. Mitől? A bepiszkoló hamisságoktól, a képmutatás kétszínűségétől. Ezek mindannyiunkban megvannak. Olyan betegségek ezek, amelyek ártanak a szívnek, beszennyezik és kettőssé teszik az életet. Meg kell tisztulnunk csalóka bizonyosságainktól, melyek kiárusítják az Istenbe vetett hitet mulandó dolgokért, pillanatnyi érdekekért. Ki kell söpörni szívünkből és az Egyházból a hatalom és a pénz baljós sugallatait.
Szívünk megtisztításához be kell piszkítanunk a kezünket: felelősséget kell vállalnunk, és nem nézhetjük tétlenül fivéreink és nővéreink szenvedését. De hogyan tisztítsuk meg a szívünket? Egyedül nem tudjuk, szükségünk van Jézusra.
Neki van hatalma legyőzni bajainkat, meggyógyítani betegségeinket, helyreállítani szívünk templomát. Ennek megerősítéseként, tekintélyének jeleként azt mondja: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem” (Jn 2,19). Jézus Krisztus, egyedül ő tud megtisztítani bennünket a gonosz műveitől, ő, aki meghalt és feltámadt, aki az Úr! Kedves fivéreim és nővéreim, Isten nem hagy meghalni bűnünkben. Még ha hátat fordítunk is neki, ő sosem hagy magunkra bennünket. Keres bennünket, utánunk jön, hogy bűnbánatra biztasson és megtisztítson bennünket. „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr Ezekiel száján keresztül –, nem lelem kedvemet a gonosz halálában. Inkább annak örülök, ha a gonosz letér útjáról és él” (Ez 33,11). Az Úr azt akarja, hogy megmeneküljünk és szeretetének élő templomává váljunk testvériségben, szolgálatban és irgalmasságban.
Jézus nemcsak megtisztít bűneinktől, hanem részesévé tesz saját erejének és bölcsességének. Megszabadít bennünket a hit, a család, a közösség megosztó, szembeállító, kizáró felfogásmódjától, hogy olyan Egyházat és társadalmat építsünk, amely nyitott mindenki előtt és törődik a leginkább rászoruló fivéreinkkel és nővéreinkkel. Ugyanakkor meg is erősít bennünket, hogy tudjunk ellenállni a bosszúállás kísértésének, mely a megtorlás végtelen spiráljába sodor bennünket.
Elküld bennünket a Szentlélek erejével, de nem áttérők keresésére, hanem az ő misszionárius tanítványaiként, olyan férfiakként és nőkként, akik arról tanúskodnak, hogy az evangéliumnak van hatalma az élet megváltoztatására.
A Feltámadt Jézus Isten békéjének és az ő irgalmának eszközeivé tesz bennünket, egy új társadalmi rend türelmes és bátor munkásaivá. Így, Krisztusnak és az ő Lelkének erejével megvalósul az, amit Pál apostol a korintusiaknak megjövendöl: „Isten balgasága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél” (1Kor 1,25) Alázatos és egyszerű emberekből álló keresztény közösségek az eljövendő országnak, a szeretet, az igazságosság és a béke országának jelévé válnak.
„Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra felépítem” (Jn 2,19). Testének templomáról, tehát az ő Egyházáról is beszélt. Az Úr megígéri nekünk, hogy feltámadásának erejével fel tud támasztani bennünket és közösségünket az igazságtalanság, a megosztottság és a gyűlölet okozta romok alól. Ezt az ígéretet ünnepeljük ebben az eucharisztiában. A hit szemével felismerjük a keresztre feszített és feltámadott Úr jelenlétét körünkben, megtanuljuk befogadni az ő felszabadító bölcsességét, megtanulunk megpihenni sebeiben, és gyógyulást és erőt találni világunkba érkező országának szolgálatára. Sebei által gyógyultunk meg (vö. 1Pét 2,24); kedves fivéreim és nővéreim, sebeiben találjuk meg irgalmas szeretetének balzsamát; mert ő, az emberiség irgalmas szamaritánusa minden sebet be akar kenni, minden fájdalmas emléket be akar gyógyítani, és a béke és testvériség jövőjét akarja inspirálni ezen a földön.
Az Egyház Irakban Isten kegyelmével sokat tett és tesz azért, hogy a keresztnek ezt a csodálatos bölcsességét hirdesse Krisztus irgalmának és megbocsátásának továbbadásával, különösen a leginkább rászorulók felé.
Nagy szegénység és nehézségek közepette sokan nyújtottatok nagylelkűen és szolidárisan konkrét segítséget a szegényeknek és a szenvedőknek. Ez az egyik ok, mely arra késztetett, hogy hozzátok zarándokoljak, hogy köszönetet mondjak nektek és megerősítselek benneteket a hitben és tanúságtételben.
Ma látható és kézzelfogható számomra, hogy az Egyház Irakban él, hogy Krisztus él és működik eme szent és hűséges népében. Kedves fivéreim és nővéreim, Szűz Mária anyai oltalmára bízlak benneteket, családjaitokat és közösségeiteket, aki egybekapcsolódott Fia kínszenvedésével és halálával, és részesedett feltámadásának örömében. Járjon közben értünk és vezessen bennünket őhozzá, Isten erejéhez és bölcsességéhez!
A Szentatya szavai a mise végén:
Szeretettel köszöntöm Őszentségét, III. Mar Gewargist, a Keleti Asszír Egyház katolikoszát-pátriárkáját, aki ebben a városban lakik, és megtisztel minket jelenlétével. Köszönöm, kedves Testvér! Vele együtt ölelem a különféle felekezetek keresztényeit: sokan itt, ugyanazon a földön ontották vérüket! De vértanúink együtt ragyognak, csillagokként ugyanazon égen! Fentről kérnek bennünket, hogy együtt haladjunk, tétovázás nélkül, az egység teljessége felé.
E szentmise végén köszönetet mondok Bashar Matti Warda érseknek, valamint Nizar Semaan érseknek és a többi püspöktestvéremnek, akik sokat dolgoztak ezért az [apostoli] útért. Hálás vagyok mindannyitoknak, akik előkészítettétek és imáitokkal kísértétek, és amiért szeretettel fogadtatok. Külön is szeretettel köszöntöm a kedves kurd lakosságot.
Szeretném kifejezni mélységes hálámat a kormánynak és a világi hatóságoknak nélkülözhetetlen hozzájárulásukért; és köszönetet mondok mindazoknak, akik – sokféle módon – közreműködtek az egész iraki út megszervezésében, az összes iraki hatóságnak és a sok önkéntesnek. Köszönöm mindenkinek!
Ezekben a köztetek töltött napokban hallottam a fájdalom és szorongás hangjait, de a remény és a vigasztalás hangjait is. És ez nagyrészt annak a fáradhatatlan munkának köszönhető, amely minden felekezet vallási intézményeinek, a helyi egyházaknak és azoknak a jótékonysági szervezeteknek köszönhetően vált lehetségessé, amelyek segítik az ország lakosságát az újjáépítés és társadalmi újjászületés munkájában. Különösen is szeretnék köszönetet mondani a ROACO tagjainak és az általuk képviselt ügynökségeknek.
Közeleg Rómába való visszaindulásom ideje. De Irak mindig velem marad, a szívemben! Kérlek mindannyitokat, kedves fivéreim és nővéreim, hogy egymással összefogva dolgozzatok a béke és jólét jövőjéért, amely senkit sem enged lemaradni, és senkit sem különböztet meg hátrányosan. Biztosítalak benneteket, imádkozom e szeretett országért! Különösen is imádkozom, hogy a különféle vallási közösségek tagjai – együtt minden jóakaratú férfival és nővel – együttműködjenek testvériségi és szolidaritási kapcsolatok létrehozásában a jó és a béke szolgálatában.
Szalam, szalam, szalam! Sukrán! [Köszönöm!] Isten áldjon mindenkit! Isten áldja Irakot! Allah ma’akum! [Isten legyen veletek!]
*
A Magyar Katolikus Egyház és a magyar állam közös segítségnyújtása eredményeként három éve, 2018. március elején felavathatták az észak-iraki Erbílben azt az iskolát, amely a magyar katolikus hívek adományából és az azt kiegészítő magyar állami támogatásból épült fel.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
