Ferenc pápa: Mentegesd a többieket, légy megértő, együttérző, gyengéd, mint Jézus!
A Szentatya február 10-én az imáról szóló katekézissorozatát folytatva a mindennapok imájáról elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy ha imádságosan fogadjuk életünk pillanatait, és bevisszük őket imáinkba, akkor az ima átalakít bennünket, megváltoztatja hozzáállásunkat a világhoz, önmagunkhoz és másokhoz. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvérek, jó napot kívánok!
Az előző katekézis során láthattuk, hogy a keresztény ima mennyire szorosan kapcsolódik a liturgiához, ma pedig arra világítunk rá, hogy az ima a liturgiából mindig visszatér a mindennapi élethez: az utcára, az irodába, a közlekedési eszközökbe… És itt folytatódik a párbeszéd Istennel: aki imádkozik, olyan, mint a szerelmes, aki állandóan szívében hordozza azt, akit szeret, bárhol legyen is az.
Mindent bevonunk ugyanis ebbe az Istennel folytatott párbeszédbe: minden öröm dicséretre indít, minden megpróbáltatás segítségkérésre ösztönöz. Az ima mindig „működik” az életben, akár a parázs. Ha a száj nem szól is, de a szív beszél. Minden gondolat, még ha látszólag „profán” is, átitatódhat imával. Az emberi értelemnek is van egy imádságos aspektusa. Értelmünk ugyanis egy misztériumra néző ablak: megvilágítja az előttünk álló néhány lépést, és megnyílik az egész valóság előtt, mely megelőzi és felülmúlja őt. Ennek a misztériumnak nincs nyugtalanító vagy fenyegető arca, nem:
Krisztus ismerete bizakodóvá tesz bennünket abban, hogy ott, ahová szemünk és elménk szeme nem lát be, ott nem a semmi van, hanem valaki, aki vár ránk, ott végtelen kegyelem van.
Így a keresztény ima legyőzhetetlen reményt kelt az emberi szívben: bármilyen tapasztalatban legyen is részünk utunk során, Isten szeretete javunkra tudja azt változtatni. Ezzel kapcsolatban a katekizmus így fogalmaz: „Imádkozni bizonyos időpontokban tanulunk, például amikor az Úr szavát hallgatjuk és részt veszünk az ő húsvéti misztériumában; ám Lelkét minden időben, minden nap eseményeiben megkapjuk, hogy imádságot fakasszon bennünk. […] Az idő az Atya kezében van; a jelenben találkozunk vele, nem tegnap, nem holnap, hanem ma” (KEK 2659). Ma találkozom Istennel, mindig a találkozás mai napjáról van szó!
Nincs másik csodálatos nap, mint a mai, amelyet megélünk. Az emberek állandóan csak a jövőre gondolnak: „A jövő jobb életet hoz…”, de nem fogadják el a mai napot úgy, ahogy jön: a képzelet világában élnek, nem tudják a konkrét, valós életet befogadni. A mai nap a valóságos, a mai nap a konkrét. Az ima a mában zajlik! Jézus ma találkozik velünk, a ma megélt napon! És
az ima az, ami ezt a mát kegyelemmé alakítja, vagy jobban mondva, ami átalakít bennünket: csillapítja haragunkat, erősíti szeretetünket, megsokszorozza örömünket, erőt ad megbocsátáshoz.
Némelykor úgy tűnhet, hogy már nem mi élünk, hanem az ima révén a kegyelem él és működik bennünk. Ha pedig meglep bennünket a bosszankodás, a mérgelődés gondolata, mely kesergésbe akar taszítani, álljunk meg, és mondjuk az Úrnak: „Hol vagy? És hová megyek én?” És az Úr ott van, az Úr megadja nekünk a megfelelő szót, tanácsot ad, hogy ne a negativitás keserű ízével menjünk tovább. Mert az imádság – egy profán szót használva – mindig pozitív. Mindig! Előrelendít bennünket! Minden megkezdett napot, ha imádságban fogadjuk, bátorság kíséri, s így a felmerülő nehézségek már nem akadályt jelentenek boldogságunk előtt, hanem Isten szólítgatásai, alkalmak a vele való találkozásra. Amikor pedig az embert az Úr kíséri, bátrabbnak, szabadabbnak érzi magát, és boldogabbnak is!
Imádkozzunk hát mindig mindenért és mindenkiért, ellenségeinkért is! Jézus ezt tanácsolta nekünk: „Imádkozzatok ellenségeitekért!”
Imádkozzunk szeretteinkért, de azokért is, akiket nem ismerünk; sőt imádkozzunk ellenségeinkért, ahogy mondtam, amire a Szentírás gyakran biztat bennünket. Az ima túláradó szeretetre tesz képessé bennünket.
Mindenekelőtt a boldogtalan emberekért imádkozzunk, azokért, akik magányosan és kétségbeesve sírnak azért, hogy akadjon még egy őket szerető szív. Az ima csodákat tesz; és akkor a szegények Isten kegyelméből megérzik, hogy bizonytalan helyzetükben is egy keresztény ember imája jelenvalóvá tette számukra Jézus együttérzését: ő ugyanis végtelen gyengédséggel nézett a megfáradt és elveszett emberekre mint pásztor nélküli juhokra (vö. Mk 6,34). Az Úr – ne felejtsük – az együttérzés Ura, a közelség és a gyengédség Ura: három szó, melyet sosem szabad elfelejtenünk! Mert ilyen az Úr stílusa: együttérzés, közelség, gyengédség.
Az ima segít, hogy szeressünk másokat, hibáik és bűneik ellenére. A személy mindig fontosabb a cselekedeteinél, és Jézus nem elítélte, hanem megmentette a világot.
Rendkívül szomorú az élete azoknak, akik mindig csak ítélkeznek, mindig elítélnek, megítélnek másokat: szomorú, boldogtalan egy élet. Jézus azért jött, hogy megmentsen minket: nyisd ki a szíved, bocsáss meg, mentegesd a többieket, légy megértő, te is légy közel másokhoz, légy együttérző, gyengéd, mint Jézus.
Szeretnünk kell mindenkit, emlékezve – az imádságban – arra, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, ugyanakkor Isten mindnyájunkat egyenként szeret. Ily módon, gyengéden szeretve ezt a világot fel fogjuk fedezni, hogy minden nap és minden dolog Isten misztériumának egyik részletét hordozza magában.
A katekizmus a következőket is írja: „Az imádkozás a mindennapi eseményekben és minden pillanatban egyike Isten országa azon titkainak, amelyeket az Atya a »kicsinyeknek«, Krisztus szolgáinak, a boldogságok szegényeinek nyilatkoztatott ki. Jó és helyes azért imádkozni, hogy a béke és az igazságosság országának eljövetele hatással legyen a történelem menetére; de ugyanilyen fontos az egyszerű, mindennapi helyzetek imádsággal történő »átgyúrása«. Minden imaforma lehet az a kovász, amelyhez Isten országát hasonlítja az Úr” (KEK 2660).
Az ember – az emberi személy, a férfi és a nő – olyan, mint a lehelet, a fűszál (vö. Zsolt 144,4; 103,15). A filozófus Pascal így írt: „Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje” (Gondolatok, 347.) Törékeny lények vagyunk, de tudunk imádkozni: ez a legnagyobb méltóságunk, és az erősségünk is. Bátorság! Imádkozz mindenkor, minden helyzetben, mert az Úr közel van hozzánk! A Jézus szíve szerinti ima pedig csodákra képes!
Felhívások
1. Szeretném kifejezni közelségemet a három nappal ezelőtt Észak-Indiában történt katasztrófa áldozataihoz, ahol egy gleccser egyik része leszakadt, ez pedig hatalmas áradást okozott, a vízözön elárasztotta a két központi erőmű telephelyét. Imádkozom az elhunyt munkásokért és családtagjaikért, valamint az összes sebesültért és károsultért.
2. A Távol-Keleten és a világ különböző pontjain február 12-én, pénteken sok millió férfi és nő ünnepli a holdújévet. Szeretném szívélyes üdvözletemet küldeni mindnyájuknak és családtagjaiknak, azon óhajommal együtt, hogy az új év a testvériség és szolidaritás gyümölcseit hozza számukra. Ebben a különleges időszakban, amikor komolyan aggódunk amiatt, hogy miként fogunk a világjárvány kihívásaival szembenézni – ez pedig nemcsak az emberek testét és lelkét érinti, hanem a társadalmi kapcsolatokat is –, kifejezem azon kívánságomat, hogy mindenki jó egészségnek örvendjen és nyugodt, derűs életet élhessen. Végül, miközben arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a béke és minden más jó dolog ajándékáért, emlékeztetlek benneteket, hogy ezek jósággal, tisztelettel, előrelátással és bátorsággal érhetők el, sosem felejtve, hogy kiemelt gondot fordítsunk a legszegényebbekre és a leggyengébbekre.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
