A mamahotel veszélyeiről
A mamahotel kifejezése azt a napjainkban egyre jellemzőbb jelenséget jelenti, amikor a fiatalok nem tudnak, vagy nem akarnak kirepülni a családi fészekből. Sokan a húszas, harmincas éveikben is kénytelenek a szüleikkel élni, amelynek számos gazdasági, pszichológiai és szociális oka lehet. A tanulmányok kitolása, az albérletek és ingatlanok túl magas ára, a pénzszerzési lehetőség nehézségei is gátat szabnak az önálló élet elkezdéséhez, de sokan a kényelem miatt nem adják fel addigi életüket, ami oda vezet, hogy ha a fiatal felnőttek még a harmincas éveik elején is a szülőkkel laknak, valószínű, még sokáig ott is maradnak.
A KSH adatai szerint 2019-ben a 18–34 éves magyarok 62%-a még nem hagyta el a szülői házat, ez 12%-kal magasabb arány, mint 2005-ben volt. A jelentés szerint a fiatalok jelentős többsége a munkaerőpiacon való elhelyezkedést követően sem repül ki azonnal a családi fészekből, a 25–34 éves felnőttek 72%-ának teljes, 4,5%-ának pedig részmunkaidős állása volt. Jellemzően a férfiak később költöznek el a szüleiktől, mint a nők.
Ha beragad a felnőtt a "gyermeki státuszba"
- Bizonyára nem csak az én környezetben vannak olyan fiatal felnőttek, akikről tudjuk, hogy még a szüleikkel laknak. Ilyen az én egyik barátom is, aki 33 évesen, egykeként idős szüleivel lakik, és közösen vezetik a családi vállalkozást. Szép nagy házban él, az édesanya főz, mos rá. Mondanom sem kell, hogy a fiúnak még egy rendes kapcsolata sem volt - mondja Anna, aki szerint az, ha valaki még harminc felett is a szülőkkel lakik, beragad egy olyan gyermeki szerepkörbe, amiből már nagyon nehéz kiszabadulnia.
- Az unokatestvérem 30 éves koráig lakott a szüleivel. Jóképű, saját vállalkozást vezető fiatal, aki egyébként az élet más területén nagyon elkényelmesedett. Évekig havi összeget fizetett a szüleinek, gondoskodó édesanyja pedig főzött, mosott rá. Szerencsére a 30. születésnapján a srác úgy döntött, teljesen új életet kezd, és külföldre költözik. Vannak későn érő típusok - jegyezte meg Kata.
A mamahotel és a Pán Péterek
A mamahotel jelenséghez közvetlenül kapcsolódik az úgynevezett Pán Péter-szindróma: a kifejezés azokat a fiatalokat jelöli, akik 25-40 évesen még mindig a szüleikkel, az otthoni környezetben élnek. Teveliné Horváth Melinda okleveles pszichológust, képződő sport szakpszichológust, pedagógust, life coachot kérdeztük, szerinte miért veszélyes, ha a fiatal felnőtt túl sokáig a szülők nyakán marad.
- Pán Péter karakterének az alapvető vonása, hogy örökké gyermek akar maradni, taszítja magától a felnőtt létet. A Pán Péter-szindrómás emberek nem törekednek a családalapításra, önálló élet kialakítására. Jól érzik magukat otthon, a szülők által létrehozott biztonságos burokban. Férfiak és nők esetében is előfordulhat a jelenség, de elsősorban a férfiak tekintetében használják. Hátterében több dolog is állhat, azonban közös vonásuk ezeknek a fiataloknak, hogy gyakran érzelmileg is éretlenek, és nem szeretnék a felnőtt lét felelősségeit vállalni. Előfordul, hogy dolgozni sem járnak, hosszú évekig húzzák tanulmányaikat, és a szülők tartják el őket. Szerencsésebb verzió, ha legalább van munkahelyük, és járnak dolgozni.
A pszichológus szerint minél tovább maradnak a mamahotelben, annál inkább csökken a valószínűsége, hogy el fogják azt valaha hagyni. Egyre inkább beleszoknak a kényelembe, ráadásul rugalmasságuk, alkalmazkodóképességük egyre inkább csökken, amire pedig egy párkapcsolatban nagy szükségük volna.
Bennragadni a gyermeki státuszban
A gyermeki státusz komoly negatív következményekkel járhat, hiszen hatással van a fiatal felnőtt személyiségére és párkapcsolataira egyaránt.
- Párkapcsolataik terén is éretlenül viselkedhetnek, nem mernek komolyabb kapcsolatokba vágni, érzelmileg bevonódni. A családalapítás meg sem fordul a fejükben, hiszen az felelősségvállalással járna. Előfordulhat, hogy barátokkal, haverokkal lógnak inkább, és érzelmi ürességüket alkohollal, pillanatnyi örömet jelentő futó kalandokkal próbálják csillapítani. Munkahelyükön is kerülik a nagyobb felelősséggel járó feladatokat, előfordul, hogy halogatnak, hárítják a nagyobb munkákat. A felelősség elől menekülve gyakori munkahelyváltás is jellemezheti őket - mondja.
Több oka is lehet a Pán Péter-szindrómának
- Az anyagi, egzisztenciális tényezőkre való hivatkozás a leggyakoribb. Olcsóbb így az élet a fiatalnak, nem kell az önálló életet megteremteni és finanszírozni. A külső környezet gyakran elítélő, és a fiatalok lustaságával magyarázza az otthonlétet. Azonban legmélyebben a belső, pszichológiai okokban rejlik a magyarázat. Többrétű dolog ez: a felnőtt léttel járó felelősségvállalás elutasítása a félelmekben is gyökerezhet, és nem csak a környezet által lustaságnak titulált tulajdonságnak. A fiatal fél a saját lábára állni, nem biztos önmagában, a képességeiben. Ebben a szülőknek is nagy szerepük lehet, egyrészt a gyermek önbizalmának fejlesztése miatt, másrészt az önállóságra serkentés miatt.
Ha a túlzott óvással nevelték a gyermeket, a gyermekben nem alakult ki az, hogy merjen egyedül belevágni dolgokba, hiszen helyette megoldottak korábban mindent. Így sem rászorulva nem volt az önálló problémamegoldásra, de nem is hisz saját képességeiben és önmagában, abban, hogy bármire magától is képes lehet. A túlóvó módon nevelő, úgynevezett „helikopterszülők”, gyermekük helyett mindent megoldó szülők gyermekei gyakran kerülnek ebbe a szerepbe.
Az is probléma, ha a szülő szeretné túlzottan kötni magához gyermekét, s tolja bele őt ebbe a szerepbe. Ha a szülő saját félelme erős, hogy idősebb korára egyedül (és feladatok, célok nélkül) marad, szintén okozhatja a problémát. Ezek a szülők gyakran lelki terhet tesznek gyermekükre azzal, ha még hangoztatják is, hogy értelmetlen lesz az életük, ha már nem lesz kiről gondoskodni - mondja.
A szakértő szerint generációs problémaként is lehet a szindrómáról beszélni. A mostani fiatalok számára nehézséget jelent a kitartás, a több évig tartó tanulás vagy munka után beért karrier, nincs türelmük kivárni a dolgokat. Előfordulhat, hogy ezért nem állnak neki tanulmányoknak, vagy cserélgetik munkahelyüket, és az ezek által okozott bizonytalanság miatt maradnak otthon. A pályaválasztás, a megfelelő hivatás megtalálása sem egyszerű, hiszen a legfőbb célként manapság az anyagiak, és nem a hivatástudat áll az első helyen.
Hogyan segítsük a gyermekünket az elszakadásban?
- Már kisebb gyermekkorban is sokat tud tenni a szülő azért, hogy minél önállóbb gyermeket neveljen. Törekednie kell arra, hogy önállóan oldjon meg dolgokat, tetteiért vállalja a felelősséget. Ne oldjon meg helyette mindig mindent, a túlzott óvás előfordulhat, hogy az ellenkezőjévé fordul. Rendre, rendszerességre, a szabályok betartására nevelés sokat segíthet. A konfliktusok kezelését is magának kell a gyermeknek megtanulnia kezelni.
Fontos kisgyermekkorban az önbizalom erősítése, éreztetni kell vele, ha valamit jól csinált. Ha folyamatosan azt érzi, hogy rosszul, vagy nem elég jól csinált valamit, akkor végül meg sem próbálja megoldani a feladatokat. Engedni kell saját döntéseket hozni.
Később kamaszkorban a kezdődő leválás még hangsúlyosabb szerepet kap. A felnőttkor küszöbén egyre több olyan feladat vár rá, amikkel korábban nem kellett foglalkoznia. Egyedül kell buszra ülni, boltba bemenni, postán intézkedni, információt kérni. Ilyenkor problémás az is a kamasz számára, hogyan jusson el valahova, vagy hogyan szólítson meg valakit. Ezek gyakran szorongáshoz vezetnek. Ekkor a szülőknek kell segíteni, támogatni, hogy merjen leválni, egyedül dolgokat tenni a gyermek, hiszen az önbizalomhiány is vezethet oda, hogy nem mer kilépni az otthon biztonságából. Sokat segíthet, ha a szülő saját példáján keresztül elmeséli, hogy neki is voltak bizonytalanságai, félelmei ebben az életkorban.
A szülői nevelés célja az kell, hogy legyen, hogy önálló felnőttet neveljünk gyermekünkből. Sokan vallják azt, hogy szülőnek lenni nem csak a gyermek neveléséről szól, hanem önmagunk megismeréséről is. Észre kell venni saját magában a szülőnek, ha eljött az idő, hogy önzetlenül el kell, hogy engedje gyermeke kezét. Ekkor az lesz a feladata, hogy biztosítsa azt a hátteret, ahova visszatérhet bármikor gyermeke, ha szeretne. Fogadja el, hogy mindent nem oldhat meg gyermeke helyett. Bízzon meg benne, hogy képes lesz rá egyedül is.
Maria Montessori idézete jól összefoglalja a lényeget: "Arra taníts, hogy önálló lehessek, hogy büszke lehessek magamra! Hogy elgondolkozzam rajta, hogy képessé váljak rá, hogy eldönthessem, hogy véghez vigyem. Én magam! Mert ez az út vezet el a gyermeki lét végső céljához, a boldog felnőttséghez."
(femina.hu)
