Isten történelmi hivatást bízott ránk – Keresztény–zsidó imaóra Budapesten
Az ökumenikus imahét utolsó, nyolcadik napján, január 24-én, vasárnap keresztény–zsidó imaórát tartottak Budapesten az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A szertartást Erdő Péter bíboros, prímás és Frölich Róbert főrabbi vezette, a keresztény felekezetek képviselői imával szolgáltak.
Az ökumenikus imahetet lezáró keresztény–zsidó imaórát 2012 óta szervezi a Keresztény–Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz-plébánia. Az immár tizedik alkalommal megrendezett szertartás elején Horváth Zoltán plébános köszöntötte az egyházak vezetőit és a híveket. Köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga vezetője is részt vett a templomban tavaly ősszel annak az emléktáblának az avatásán, amelyet Hévey Gyula egykori plébános emlékére állítottak, aki 1938 és 1944 között sok ezer zsidó honfitársa életét mentette azáltal, hogy megkeresztelte őket.
Az alábbiakban Erdő Péter bíboros beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza,
hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi,
hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,
éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad.
Nem tér vissza hozzám eredménytelenül,
hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
(Iz 55,10-11)
Kedves Testvérek!
1. A mai vasárnap a Katolikus Egyházban Ferenc pápa rendelkezése folytán az Isten igéjének vasárnapja. Az ökumenikus imahét utolsó napján ez az ünnep arra emlékeztet minket, hogy Isten Igéje összeköti egymással a különböző keresztény közösségeket, de szorosan összekapcsolja a kereszténységet a zsidósággal is.
Sokan Isten Igéjén egyszerűen a Szentírást értik. Már ez is közös alap hitünk és életünk számára. A héber Bibliát mindnyájan szentnek tartjuk, az isteni kinyilatkoztatás foglalatának. De az Újszövetség sem érthető meg nélküle, nem is értékelhető igazán, ha nem tiszteljük Istennek azt az üzenetét, amellyel a választott néphez és rajta keresztül az egész emberiséghez fordult.
2. De Isten Igéje nem csupán szavakat jelent. Mózes első könyvében a teremtésről azt halljuk, hogy „Isten szólt: Legyen világosság!” (Ter 1,3). Ez az Ige teremtő szó. Erő van benne, megvalósítja Isten tervét a világban, ahogy Izajás prófétánál olvastuk. Maga ez a terv is már valamiképpen az Ige. A János-evangélium előbeszédében ez áll: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt”. Isten Igéjéről, Lelkéről, Bölcsességéről, Dicsőségéről elmélkedve zsidó misztika és keresztény teológia egyaránt leborul az örökkévaló Isten határtalan létének misztériuma előtt.
3. De a teremtő szó elhangzott. A kinyilatkoztató szó elhangzott. Isten párbeszédre hívta az embert, belépett a történelembe. A hozzánk szóló isteni Ige pedig cselekvésre hív. Felszólítással végződtek a próféták beszédei, a megtérésre való felszólítással kezdődött és az örömhír hirdetésére szóló küldetéssel végződött Jézus tanítása is.
4. De van Isten üzenetének, felszólításának egy rövid és megrázó foglalata is, amely zsidóság és kereszténység közös kincse és egyben az úgynevezett európai kultúra alapja is. Ez pedig a tízparancsolat, vagy más szóval a tíz ige. Sirák fia könyvében (Sir 28,6) már legfőbb életszabályként olvassuk: „Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést, gondolj halálodra, s tartsd meg a parancsokat. Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársadat, az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést”. Jézus pedig a gazdag ifjú kérdésére, „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”, a parancsok megtartására szólítja fel a kérdezőt és sorolja a tízparancsolat rendelkezéseit (Mk 10,17-19).
Amilyen elemi erejű és tiszta életszabályok a tíz ige rendelkezései, olyan nehéz sokszor megtalálni a mindennapi életben, hogy hogyan kövessük őket. Már Alexandriai Filón megjegyzi, hogy az Úr a tízparancsolatot a pusztában hirdette ki. Miért nem a városban – kérdezi. Hiszen a törvényeket úgy szokás kihirdetni, hogy minél többen értesüljenek róluk. Mert a város bűnös hely – válaszolja. És utal a sok emberi konfliktusra és bűncselekményre, ami kora egyik legnagyobb városában, Alexandriában előfordulhatott. De főként hivatkozik a pogány kultuszra, az istenségek képeire és szobraira, amelyek megtöltötték azt az etnikailag tarka metropoliszt. Ma is tele van az életünk olyan ingerekkel, amelyek elvonhatják a figyelmünket Isten szavától. Pedig, ha követni akarjuk az üzenetét, akkor szükségünk van az elcsendesedésre és a személyes imára is, hogy napi dolgainkban megtaláljuk azt az utat, amelyet Isten Igéje jelöl ki számunkra.
5. A tízparancsolat követése és Isten Igéjének tisztelete különleges szolidaritást kell, hogy teremtsen zsidók és keresztények között. A kölcsönös tisztelet és szeretet alapján együttesen kell képviselnünk alapvető értékeinket egy olyan világban, amely kevés megértést tanúsít ez iránt az üzenet iránt. Ma aggasztóan szaporodnak egyes országokban az antiszemitizmus és a keresztények elleni gyűlölet és erőszak megnyilvánulásai. De megmutatkoznak immár a kölcsönös megértés és szolidaritás jelei is. Ez mindig bátorítás és megerősít minket abban a felismerésben, hogy testvérek vagyunk, hogy a kinyilatkoztató Isten nagy, közös üzeneteket, történelmi hivatást bízott ránk. Kérjük hát a Történelem Urát, segítsen ennek a küldetésnek a teljesítésében!
*
Frölich Róbert főrabbi egy közelgő zsidó emléknap kapcsán az emberről elmélkedett. A következő hét csütörtöki napja a zsidó naptár szerint svát hónap 15. napja, a fák újéve. A növényeket ünneplik ezen a napon, amelyek nélkül nem lenne élet. A fa nem csak gyümölcsöt terem, hanem tiszta oxigént termel, és ezzel hozzásegít, hogy életben maradhassunk. Sok párhuzamot vonhatunk a fa és az ember között. „Az ember a mező fája” – áll Mózes 5. könyvében. A fák gyökereiből jut fel az éltető erő a lombkoronáig, a fa termést hoz, a lehulló magokból pedig új fák nőnek ki. Mi is ilyenek vagyunk: gyökereink mélyen a talajban vannak – a kultúránk, a vallásunk, a hitünk –, ezeken át szívjuk magunkba a táplálékot. Mi vagyunk a törzs, s feladatunk továbbadni az életet az utódainknak.
A Mózes könyvében leírt parancs – a gyümölcsöt termő fát ne vágd ki – örök parancs. Számunkra a gyümölcsöt termő fa a kultúránk, a neveltetésünk, a hitünk, ezek gyümölcsei nélkül nem tudunk élni. Nincs két egyforma fa, és nincs két egyforma ember sem, de összeköt minket ember voltunk, hogy Isten képmására lettünk teremtve. A jövő csütörtökön megünnepeljük a fákat. Ünnepeljük meg egymást is: „ugyanazok vagyunk, az Isten képmását hordozzuk és ennek a képmásnak kijár a tisztelet és a szeretet, jöjjünk akárhonnan, legyünk akármilyenek” – zárta gondolatait Frölich Róbert rabbi.
Az igehirdetéseket követően a különböző keresztény felekezetek képviselői adtak hálát az Úrnak az együttlétért, imádkoztak egymás elfogadásáért, a hitben és a teljes életben való növekedésért; azokért, akiket a hitükért üldöznek és azokért, akik őket segítik; azért, hogy szembe tudjunk szállni minden igazságtalansággal.
Imádságot mondott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke; Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke; Lackner Pál nyugalmazott evangélikus tábori püspök; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház elnöke; Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke; Pataky Albert, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke és Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) főtitkára.
Az elmélkedések között Merczel György, a templom kántor-karnagya, Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és az Imperfectum Együttes adott zenei szolgálatot.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
