Szinte minden a guadalupei jelenésekről
1531. december 9-én szombaton, egy Juan Diego nevű indián hajnalban szentmisére igyekezett a 15 kilométerre lévő Tlatelolcóba, Mexikó külvárosába. Abban az időben 9-én ünnepelték Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét. A városhoz közel eső Tepeyac domb közelében csodás muzsikát hallott, amely mintha a domb sziklás csúcsáról áradt volna szerte a vidékre.
Ez időpontban élnek még az Amerikába belépő első hódítók és hittérítők (akkor még azt hitték Indiába érték, így lett a neve a bennszülötteknek indián). A nevezett első püspököt ez időben nevezik ki. Juan Diego az első megtért generáció, melynek tagjaiból kevés van.
Juan Diego egy ragyogó, fehér felhőt pillantott meg a köves domb felett és szinte megigézve elindult felfelé. A dombtetőn egy gyönyörűséges fiatal hölggyel találta szembe magát, aki leírhatatlan szeretettel és kedvességgel becézgetve a nevén szólította.
Jelenés megkérdezte, hogy hová megy. Az indián térden állva válaszolta, hogy templomba igyekszik. A Hölgy, helyeslően mosolygott és ezt mondta:
– Tudd meg legkedvesebb fiam, hogy én a Szeplőtelen és mindenkor Szűz Mária vagyok, annak az igaz Istennek az anyja, aki által él és létezik minden, ami az égen s földön van. Az a kívánságom, hogy itt egy istenházát építsenek, ahol megmutathatom az embereknek teljes szeretetemet, együttérzésemet és irgalmamat, s ahol megajándékozhatom őket segítségemmel és védelmemmel. Mert én Irgalmas Szívű Anyátok vagyok, minden ember anyja, mindenkié, akik segítségül hívnak, szeretnek és bíznak bennem. Itt akarom meghallgatni imáikat, panaszaikat, gondjaikat és fájdalmaikat, hogy nyomorúságaikat megenyhítsem, és bajaikat gyógyítsam. Hogy édesanyai szándékaimat megvalósíthassam, menj el a püspökhöz és mondd el neki, hogy én küldtelek a kívánságommal. Mond el neki, amit láttál és hallottál. Biztos lehetsz abban, hogy hálás leszek és mindenért megjutalmazlak, ha pontosan végrehajtod azt, amire megkértelek. Most pedig menj kicsi fiacskám és tégy meg mindent, amit megtehetsz.
Egy ilyen egyszerű indiánnak igen nehéz volt a püspöki palotába bejutnia, különösen a főpappal találkoznia. Juan Diegónak azonban kitartó nagy türelmével sikerült átküzdenie magát a lenézőn gúnyolódó szolgák seregén, aki még a kutyák ráuszításával is riogatták. Állhatatos kitartása abban, hogy az eminenciás úrral kell beszélnie, meglepte őket.
Zumarraga püspök
(Ez a püspök volt Mexico első püspöke.) A több órás várakoztatás után, amikor beengedték Zumárraga püspök elé, igen kedves fogadtatásban részesítette az 57 éves, csak nahuatl nyelven beszélő egyszerű indiánt, aki tolmácson segítségével kérdezte ki jövetele felől. A hallottakon elcsodálkozott és mielőtt elbocsátó áldását adta, kifejezte azon szándékát, hogy egy más alkalommal, amikor több ideje lesz - szívesen látja, hogy még alaposabban kikérdezhesse. (Így persze nem hitt neki.)
A nap már lemenőben volt, amikor Juan Diego újból találkozott a Tepeyacnál a Szent Szűzzel, akinek szóró-szóra beszámolt a történtekről. Ő maga kudarcnak ítélte meg küldetését és alázatosan kérte a Jelenést, hogy e feladatra válasszon helyette egy alkalmasabb személyt. A Szűzanya szeretetteljesen így szólt:
– Figyelj rám, legkedvesebb fiam és tudd meg, hogy sok szolgám és hírnököm van, de most éppen te teljesítheted ezt a küldetést. Nyomatékosan kérlek, hogy holnap újból menj el a püspökhöz, beszélj az én nevemben, és értesd meg vele a kérésemet. Ismételd el neki, hogy én, az Isten Anyja küldtelek téged.
Juan Diego a hölgy kimondhatatlanul szép, kérve- kérő arcát látva megnyugodott és megígérte, hogy minden esélytelensége ellenére is, szíves-örömest teljesíti a kérését. Hazafelé menet azonban egyre csak erősödött benne az a fájó érzés, hogy másnap még inkább meg kell majd szomorítania Úrnője édesanyai szívét, mivel a püspök aligha fog hinni egy magafajta szegény indiánnak.
Másnap a szolgák az “őexelenciája nem ér rá” hangoztatásával, még faragatlanabb durvaságokkal próbálták a csöndes szavú indiánt elzavarni. Ő azonban alázatosan kitartott a szándéka mellett. Így megint a hideg, szeles udvaron való hosszas várakoztatással próbálták megtörni, mígnem egyszercsak szólították. Zumarrága püspök mit sem tudott a látogatója megelőző viszontagságairól és nagy szeretettel és nem kis csodálkozással fogadta.
Most körültekintőbben kérdezte ki. Hol láttad, hogy nézett ki, milyen volt a ruházata és meddig maradt stb. Az indián beszámolt mindenről és a püspök teljes megdöbbenéssel hallgatta, mígnem arra kérte, hogy a hölgytől alkalmasint, kérjen valami jelet. Az elbocsátáskor azonban megbízta néhány emberét, hogy kövessék az indiánt. A városból kivezető úton ez sikeres volt, ám a Tepeyak felé vezető hepe-hupás, mélyúton, szem elől tévesztették. Minden lehetséges sziklahasadékot átnéztek ugyan dühükben, de a különös indiánnak még a nyomára se bukkantak. Ezért otthon csalónak titulálják az indiánt.
Ő azonban találkozott a Felséges Úrnővel, akinek a lábai elé borulva számolt be a szörnyűnek ítélt kudarcáról, keserves hangon tolmácsolva a püspök kérését, miszerint jelet kér! És mégis, a Szűzanya elégedett mosollyal fogadta személyes képviselője beszámolóját és így szólt:– Nagyon jól van ez így kedves fiam. Gyere vissza holnap és megkapod a jelet, amit a püspök kíván! Ettől majd hisz a szavaimnak és nem lesz benne több kétely irántad sem. Most haza mehetsz, de holnap itt várok rád.
Másnap azonban Juan Diegó súlyos bajokkal szembesült a háza táján. Szeretett nagybátyja Juan Bernardino súlyos állapotban ágyban feküdt. Egyes feljegyzések szerint kereszténysége miatt érte merénylet, indiántársai részéről, más források szerint a “coclixtlé”-nek nevezett magas lázzal járó halálos betegség vette le a lábáról. Tény, hogy így vagy úgy, de mindenképp a halálán volt. Emiatt Juan Diego egész nap orvosért és orvosságok után rohangált, így elmulasztotta azt a hajnali találkozót, melyet Isten Szentséges Anyja kért tőle!
Másnap december 12-én, a haldokló Juan Bernardino sürgősen papot kért, hogy gyónhasson és felvehesse a betegek szentségét. Juan Diego úgy vélte, hogy az idő szűkében jobb, ha megkerüli a Tepeyakot és elhozza a papot nagybátyjának, mintegy későbbre halasztva a Szent Szűzzel való találkát. Amint azonban a nevezetes helyszín közelébe ért, meglepetve látta, hogy az Ég Királynője a dombról lejövet, épp elébe kerül. A Szűzanya így szólt:– Mi történt kedves fiam, hová igyekszel?
Juan Diego zavartan tett néhány lépést úrnője felé és meghajolva mentegetőzött, elbeszélve nagybátyja tragikus helyzetét és azt, hogy most sürgősen papot akar vinni hozzá, hogy ellássa őt a Szent Útravalóval. Közben váltig erősítgette égi Anyjának, hogy a dolga végeztével nyomban visszajön, és teljesíteni fogja minden kérését.
Az égi Édesanya végighallgatta fiacskája magyarázkodását, majd így szólt:– Figyelj rám és vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon, és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád? Nem állsz-e az én árnyékomban, az én védelmemben? Nem én vagyok-e a lelki örömeid forrása? Nem tártam-e ki föléd eddig is védelmező palástomat? Tán nem tartalak oltalmazó karjaimban? Szenvedsz-e bármily szükségben? Ne aggódj tehát nagybátyád állapota miatt sem, mert nem ebben a bajában fog meghalni, és épp ebben a pillanatban gyógyult meg.
Az aggodalmaktól elcsigázott indán szívét ekkor forróság érzete járta át, mely által megnyugtató bizalom és bátor lelkesedés vette erőt rajta. Soha nem érzett ekkora odaadottságot még égi Édesanyja iránt és kifejezte készségét, hogy a kért jel birtokában azonnal a püspökhöz menne. A Szent Szűz mosolyogva ezt mondta:
– Menj fel oda, ahol először láttál engem. Sok virágot fogsz látni, amelyek ott nőnek. Gondosan szedd le és gyűjtsd össze őket, aztán hozd ide és mutasd meg nekem!
Amint felért a dombra, Juan Diego teljesen elképedt. Ott ugyanis pompás nemesített kasztíliai rózsák nőttek ki a fagyos földből. Nem csak a látvány volt rendkívüli, hanem a tény is, hogy a rózsa akkor még Mexikóban nem is volt ismert, és egy ilyen ápolt növény meg sem termett volna köves, sziklás talajon, különösen nem decemberben. Ezek a rózsák azonban virultak csodás illatot árasztva és harmatcseppek tündököltek színes szirmaikon.
Juan Diego kötényt formált köpeny-szerű tilmájából és teleszedte a virágokkal. Lejőve a dombról, az ovális fénykoszorúban álló Égi Királynő elé járult, aki a pompázatos virágokat elrendezte, miközben szólt:
– Legkisebb fiacskám, ezek a virágok a jel, a bizonyíték a főpap számára. Beszélj neki az én nevemben, hogy ebből ismerje fel akaratom valódiságát és teljesítse azt. Te légy a követem, aki teljes bizalmamat élvezi. Megparancsolom neked, hogy ne nyisd ki tilmádat senkinek, csak a püspöknek. Meséld el neki, hogy én küldtelek a dombra, ahol ezeket a virágokat pazar bőségben találtad. Ismételd meg neki óhajomat, hogy itt építse fel Isten házát, amint azt általad kértem.
Juan Diego meghajolt úrnője előtt, jelezve, hogy megértette és elindult a város felé. Szíve hevesen vert a lelkesedéstől és a boldogságtól. Amint a püspöki palotához ért, a szolgák felháborodva szaladtak össze, hogy elzavarják a “senkiházit”, aki oly nagyon megalázta társaikat eltűnésével. Ő azonban könyörgőre fogta a dolgot, hogy most az egyszer még utoljára engedjék be és szóljanak a püspök atyának. A szolgák úgy tettek, mintha nem értenék, mit mond és igen durva viccelődésnek tették ki, különösen, hogy nem volt hajlandó elárulni, hogy mi van a tilmájában. A szóváltásra többen felfigyeltek, kinyitották a kaput és fenyegetően vették körbe. Azt mondták, hogyha meg nem mutatja a dolgot, akkor ők nézik meg!
Juan Diego megérezve a veszélyt, hogy még erőszakra is képesek, kissé megnyitotta köpenyét. A szolgáknak a lélegzetük is elállt a csodálatos friss virágok láttán, a kiáradó illat elbűvölte őket. Néhányan a virágok felé kaptak, hogy vegyenek belőle, de azok olyanná váltak, mintha csak hímzések vagy festések lennének a tilma felületén. Egyikük nyomban el is szalad, hogy a rendkívüliséget elújságolja a püspöknek, mondván, hogy az indián, aki már többször is járt itt, megint régóta várakozik az udvaron.
Zumarrága püspök azonnal kérette “azt a derék embert”, aki bizonyára a jelet hozta számára, s melyre igen kíváncsi volt.
Juan Diego, amint belépett, nem hajtott térdet, csak mélyen meghajtotta fejét, óvatosan tartva köpenyében a virágokat. A püspökön kívül két személy is jelen volt még: Don Sebastian Ramirez y Fuenleal, Mexikó kormányzója és Juan Gonzales, aki a legelső alkalommal is tolmácsolt.
– Kegyelmes uram – szólt az indián -, teljesítettem az ön utasítását! És ezt követően lépésről-lépésre elmesélte a vele történteket, a virágszedés körülményeit is. Ekkor elengedte tilmájának végeit és az illatozó rózsák a földre hullottak. Zummarága döbbenten állt, majd a tilmára vetve szemeit térdre esett, mivel láthatóvá vált rajta Krisztus Anyjának csodálatos képe. A jelenlévők is elámultak a látványtól, majd ők is térde ereszkedtek. A legmegdöbbentebb azonban Juan Diego volt, aki nem tudta mi és miért történik körülötte. Félve nézett önmagára és csodálkozva ismerte fel annak a hölgynek a pontos képmását, akivel a Tepeyac dombon négy alkalommal találkozott. Úgy érezte, hogy bizonyos tekintetben az Ég Királynője maga jött el, hogy hitelesítse az üzenetét.
Zumarrága püspök felállt térdeléséből, megölelte a derék indiánt, vendégül látta éjszakára és megígérte, hogy másnap elmegy vele a szent helyre, ahol az Istenanya kérésére templomot kell építenie. Egyelőre azonban csak egy kisebb kápolna létesítését rendelte el, ahol a csodálatos kegyképet megtekintheti a nép. Juan Diego mellé díszkíséretet adott, hogy kísérjék el hazáig.
Az indián első útja a nagybátyjához vezetett, akin szemmel látható volt a teljes gyógyulás, és aki úgy hallgatta végig unokaöccse rendkívüli élményeit, mint aki már ismeri a történteket. Végül Juan Bernardino is könnyek közt újságolta, hogy az Istenanya személyesen jelent meg neki, elmesélve unokaöccse égi megbízatását, és kiderült, hogy pontosan ugyanabban a percben érezte szívében a gyógyulást.
Ezután megépült először egy kisebb kápolna, majd egy nagy bazilika, századunkban pedig egy 20.000 ülőhellyel rendelkezdő hatalmas templom (mert a bazilika a lápos, vizenyős talajon megcsúszott, és nem tudták már javítani)
Ezután csodák sorozata következett.
Tömegek zarándokolnak a képhez. Egyik első zarándoklat alkalmával örömükben nyilakat lőnek a levegőbe, és az egyik lehullva belehatol egy indiánba, aki meghal. Rémülten felemelik, s odaviszik a kép elé. Erre a halott felemelkedik, majd feláll. Sebe eltűnik. Ennek híre tovább harapódzik.
A legnagyobb csoda, hogy a történtek láttán az azték indiánok - akik eddig alig vonzódtak a kereszténységhez - legtöbben megkeresztelkedek, azt írják, hogy rövidesen nyolc milliót kereszteltek meg. Sajnos ezzel arányban a felkészítés gyenge volt, melyet azonban később igyekeztek pótolni a hittérítők.
1544-ben járvány kezdett pusztítani, 120.000 halált okoz. Gyermekek zarándokoltak a képhez a gyógyulást kérve, s a járvány egyszerre megszűnt.
Mexicó érseke jelentést tesz Rómának, és elküldi a kép másolatát II. Fülöp császárnak. Ezt magukkal viszik a katonák az 1571-es lepantói ütközetbe is – amely eldönti, hogy a muszlimok ne tudják elfoglalni Európát – hiszen ekkorra már Észak Afrikát elfoglalták, és Spanyol- valamint Olaszországba is mélyen behatoltak, és lezajlott a csata Mohácsnál is, mely által Magyarországnak mintegy harmadát is elfoglalták.
Az ajándékba küldött kép nagyon jelentős, mert később sokan vádaskodtak (reformáció korában vagyunk, akik kép-gyűlölők), hogy a képet idők folyamán kiegészítették stb. De ez a korabeli másolat igazolja a mai kép eredetiségét.
Mexicó várost árvíz pusztítja, melyben 300.000 lakos leli halálát. Hajós körmenettel beviszik a város bazilikájába a képet, s az ár rövidesen elvonul.
1736-ban tífuszjárvány pusztít, melyben 700.000 ember leli halálát. Ekkor a Madonnát az ország patrónájának kérik fel, s megszűnik a járvány.
1756-ban vetik alá első tudományos vizsgálatnak a képet neves festőművészek.
Az 1700-as években a kép arany keretének tisztítása közben véletlenül salétromsav ömlött a szövetre. A vegyszernek szét kellene marnia az anyagot. Megdöbbentő azonban, hogy sem a képben, sem a szövetben nem okozott kárt.
(vö. Instrumento Jurídico sobre el agua fuerte que se derramó, casualmente, hace muchos anos, sobre el Sagrado lienzo de la portentosa Imagen de N. Sra. de Guadalupe de México, 1820, AHBG, Correspondencia con el Supremo Gobierno, Caja 3, Exp. 54).
1787-ben dr. Jose Ignacio Bartolache két hű másolatot készített a képről (az eredeti anyagból). Mindkettőt Tepeyacban helyezte el, az egyiket egy El Pocito nevű épületben, a másikat a Guadalupei Szűzanya szentélyében. Tíz éven belül mindkét másolat tönkrement, ami az eredeti kép évszázados fennmaradásának rendkívüliségét igazolja.
(vö. Jose Ignacio Bartolache y Diaz de Posadas, Manifiesto Satisfactorio u Opúsculo Guadalupano, In Ernesto de la Torre Villar and Ramiro Navarro de Anda, Testimonios Históricos Guadalupanos, Ed. FCE, Mexico 1982).
1920 tájt zajlik a kommunista diktatúra, mely szerint halál vár minden papra, aki 24 órán belül el nem hagyja az országot. Sokan lesznek vértanúk, mert rejtőzködve lelkipásztorkodnak tovább, és elfogják őket. - 1921. november 14-én Luciano Perez Carpio, a diktatúra elnöki magántitkárság alkalmazottja civil ruhás katonák kíséretében robbanószerkezetet helyezett el a guadalupei bazilikában, a Szűzanya kegyképe előtt. A detonáció egy kilométer távolságra hallatszott, hatására meghajlottak a bronz gyertyatartók és a feszület az oltáron, a képnek azonban semmi baja nem lett (még az azt borító üvegnek sem).
(Vö. Eduardo Chavez San La Iglesia de México entre dictaduras, revoluciones y persecuciones chez,, Ed. Porrúa , Mexico 1998, pp. 165-166).
A meghajlott bronzfeszület jelenleg is megtekinthető a bazilikában.
1985 rettenetes földrengés rázza meg Mexikóvárost és környékét, mintegy 500 háza összeomlik, 1000 ház súlyosabban sérül, 25-30.00 a halálos áldozatok száma. A bazilika és a csodás kép most is sértetlen marad.
1929. Alfonso Gonzalez festő-kutató felfedezi, hogy Mária szemében egy férfi tükröződő alakja látható. Keresik, ki lehet. Idővel találnak egy régi festmény Juan Diego-ról. Világosan látható, hogy ő jelenik meg a képen Mária szemében, mégpedig azzal a mozdulattal, amellyel kitárja köpenyét a püspök előtt (a kép átmérője mindössze 7-8 mm).
Későbbi jobb eszközök segítségével vizsgálják, s felfedezték, hogy Mária szemében nemcsak egy, hanem tizenhárom kis alak tükröződik, köztük Zumárraga püspök és Juan Diego. Mind a tizenhárom alak megjelenik mindkét szemben, és számítógépes digitalizáció segítségével megállapították, hogy a szemekben visszatükröződő két kép teljesen egybevág. A szereplőket sikerült beazonosítani azokban, akik körülállták a püspököt, illetve a háttérben feltételezhetően néhány szolgálóval, akik nem akarták beengedni Juan Diegt (Vö. Jose Aste Tönsmann, El secreto de sus ojos, Ed. Contenidos de Formación Integral, Mexico 2003. Uő: Los ojos de la Virgen de Guadalupe, Ed. Diana, Mexico 1981).
A tilma, az őslakosok korabeli köpenyszerű ruhadarabja ixtle-növényből származó agave popotule-rostokból készült. - Egy lézeres vizsgálat kimutatta, hogy a tilma anyaga nem alkalmas ilyen színezésre, főleg előkészítés nélkül. Az anyag itt-ott lyukas, hibás, közepén végig varrás húzódik, maga a szövet pedig olyan, hogy a színek átütnek a hátoldalra. - Érdekes, hogy a kép „felhasználja” ezeket a hibákat. Egyes lyukak például árnyékként hatnak, a cérnacsomók pedig kiemelnek bizonyos vonásokat, például az alsó ajkat a Szűzanya arcán.
A színezés eredete mindmáig ismeretlen. Nincsenek kimutatható ecsetnyomok, és nincs elfogadott válasz arra, hogyan került a kép az anyagra. Még ecsetnyomok sincsenek. A kép érdekes részlete, hogy a Szűzanya cipőjének nincs színe, ott maga a szövet látszik.
2009 augusztusában az arizonai Phoenixben szakértők részvételével nemzetközi konferenciát tartottak a csodás eredetű Guadalupei Szűzanya-képről az amerikai Kolumbusz Lovagok szervezésében. A nemzetközi katolikus karitatív szervezet az első mexikói „Guadalupe tanács” megalakulása (1905) óta egyik fő céljának tekinti a Guadalupei Szűzanya tiszteletének előmozdítását. 2009-es konferenciájukhoz kapcsolódóan állítottak össze egy listát, amelyben egyházilag jóváhagyott elemzések és kutatások eredményei alapján értékelik a különleges képről elterjedt információk hitelességét.
Mexikói szemész szakemberek kijelentették, hogy Mária szemében megvan az élő emberi szemre jellemző fénytörés hármas hatása (csupán az emberi szemben ez nem látható, mert a szem mélyén van a tükröződés!) (dr. Manuel Torroella, dr. Enrique Graue, dr. Rafael Torrija, dr. Jorge Antonio Escalante)
A Guadalupe arab eredetű szó. Az Ibériai-félsziget nyolc évszázados arab megszállása alatt sok arab szó került a spanyol nyelvbe; ilyen az arab Wadi al Lub kifejezésből eredő Guadalupe is, melynek jelentése „kavicsos folyómeder”. Az Ibériai-félszigeten kolostor is viselte ezt a nevet: Monasterio de Guadalupe de Extremadura. A Guadalupei megnevezés pontosan megfelel a Szűzanya küldetésének: az élő víz maga Jézus, a „folyómeder” pedig az, aki hordozza és hozzá vezet.
A kép a Jelenések könyvének 12,1-2-ben leírt jelenetét ábrázolja: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.”
A Szűzanya a képen derekán egy szalagot visel, mely arra utal, hogy várandós (spanyolul cinta=szalag, encinta=várandós, azaz szalagot viselő).
(facebookról)
