Egy közkeletű tévedés István királlyal kapcsolatban
Nem titkolom, hogy én Szent István királyt a legnagyobb magyar prófétai alaknak és szentnek tartom – írtam erről könyvet is, nem mintha rászorulna, életműve igazolja őt. Van azonban egy közkeletű tévedés, amit most már nemzedékek óta tanítanak vele kapcsolatban, és ami méltatlan is hozzá.
A forgalomban lévő, és iskolában is tanított történelem könyvek úgy állítják be őt, mint aki felismerte, hogy ha népünk fenn akar maradni, akkor a keresztény Európához kell csatlakoznia, ezért felvette és királyságában is terjesztette a kereszténységet. Ez egy pragmatikus, haszonelvű érv, és nyilván annyiban igaz is, hogy Szent István király elég okos volt ahhoz, hogy ezt felismerje. Ez azonban elfedi azt a tényt, hogy István valójában mélyen hívő keresztény volt, pogány Vajkból megtért keresztény ifjú, aki valóban „találkozott Istennel” (bárhogy is képzeljük el ezt most), és mélységes meggyőződése volt, hogy a krisztusi út az egyetlen, és valóságos, helyes és igaz út, amelyen neki és népének járnia kell.
Szent István király egész államszervező és kultúra építő munkásságát, családi- és személyes életét áthatja, inspirálja és előre viszi ez a hit és az ebből fakadó bizonyosságok. Erről nem csak a korabeli iratok tanúskodnak, hanem a tűzpróbát – a történelmi korok viharait -, túlélő életműve, a Magyar Királyság is (mai nevén: Magyarország).
Amikor tehát ma őt emlegetjük, nem elég arról beszélni, hogy mi mindent tett és hogyan alapozta meg helyünket Európában és a világban, hanem arról is, hogy ő valóban hiteles keresztény volt, nem csak beszélt, nem csak pragmatikus okokból elfogadta, nem csak egy jól működő ideológiának tartotta a Krisztus-hitet, hanem népe elé élte, például és örökségül.
Talán ebben is követnünk kellene őt…
(sipos)
