Halljuk meg a kirekesztő szavakat! – Imádság a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján
Az imádságon jelen voltak a 2008–2009-es merényletek áldozatainak hozzátartozói Kislétáról és Tatárszentgyörgyről. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban. Jelenlétük, az emlékezéshez való hűségük tanúság az imádság vigasztaló erejéről. A hívek sorában ült Sólyom László volt köztársasági elnök is.
A budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban tartottak ökumenikus imádságot augusztus 3-án a Sant’Egidio közösség szervezésében a roma holokauszt (pharrajimos) és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezette.
Székely János püspök mellett imádsággal szolgált Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Sztojka Szabina református lelkész a Szent Kolumbán skót presbiteriánus missziótól, a lelkészek között foglalt helyet Horváth Zoltán, a terézvárosi templom plébánosa, Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanára és Harangi Tibor terézvárosi káplán.
1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjjel Auschwitz-Birkenauban az SS-ek meggyilkolták az ott még életben lévő mintegy háromezer romát és szintit. 2009-nek ugyanazon a hajnalán kislétai házában sörétes puskával agyonlőtték Balog Máriát és súlyosan megsebesítették akkor tizenhárom éves lányát. A bűncselekményt sorozatgyilkosok követték el, akik előzőleg már öt áldozattal végeztek. Az ítélet indoklásában szerepelt, hogy az elkövetők erősen egocentrikus személyiségek voltak. Emlékezzünk Anasztáziosz tiranai görög metropolita intelmére: „A béke ellentéte nem a háború, hanem az egocentrizmus” – vezette be az imádságot Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse.
Ferenc pápát idézte, aki az üres Szent Péter téren imádkozott március végén, a koronavírus-járvány legsötétebb órájában. „Nem álltunk meg, amikor figyelmeztettél minket, nem ébredtünk föl a háborúk és a világméretű igazságtalanságok láttán, nem hallgattuk meg a szegények kiáltását.... Úgy gondoltuk, egészségesek maradhatunk egy beteg világban. Most, a viharos tengeren, esedezünk: »Ébredj föl, Urunk!« Ezért vagyunk itt ma is, hogy kiáltsunk: »Ébredj föl, és ments meg minket, Urunk!«”
Tanúságtétellel kezdődött a beszédek sora. Fahidi Éva, ez a csodaszép 94 éves asszony – aki túlélte az aushwitzi lágert és évtizedekig nem beszélt róla, majd szavakba öntötte és kiadta élettörténetét és azóta is rendületlenül, szavakkal, tánccal meséli az elmesélhetetlent – azzal az erővel és tekintéllyel szólt, ami azokat jellemzi, akik az életünk lényegét érintő tanítást adnak. Éva ott volt azon az augusztus 2-i éjszakán, amikor az 5-ös láger lakóit, háromezer cigány embert meggyilkoltak. Aki ezt végigélte, akármilyen sokáig él, soha nem tudja elfelejteni – mondta. Nem tudja elfelejteni azt sok kicsi gyereket, akik ott éltek és tudták, hogy halál vár rájuk, halálfélelemben éltek, pedig az életre lettek teremtve. A zsidók nem álltak ellen, a cigányok viszont igen: májustól kezdtek érkezni Birkenauba, már akkor meg akarták ölni őket, de ellenálltak, bottal, kővel, fapapuccsal. Azon az augusztus 2-án viszont lángvágóval hajtották ki őket a barakkból, bele a tűzbe. Hatalmas hangzavar volt, a B2-es lágerből, ahol ő raboskodott, nem lehetett látni, mi történik, de hallották a sírást, kiabálást, imádkozást, szitkozódást. Micsoda ember az, aki ilyenre képes? – tette fel a kérdést.
A hallgatóság cigány tagjaihoz szólva elmondta, milyen közel áll hozzá a cigány nép: „A ti őseitek ugyanott égtek el, mint az enyémek.” Buzdította őket, hogy tanuljanak, mert a tudás nagy hatalom. És
buzdított mindenkit, hogy emlékezzenek a borzalmakra, adják tovább az áldozatok nevét, emlékét, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen szörnyűség. Tanítsák meg a gyerekeknek, hogy ha elhangzik egy kirekesztő szó, hallják meg, és tiltakozzanak.
„Azért maradtam életben, hogy elmondjam mindenkinek, mert tovább kell adni” – tette hozzá.
Székely János püspök méltatta a Sant’Egidio közösséget, akik olyanok kicsit, mint a társadalom lelkiismerete, hallatni akarják minden lenézett ember szavát. „Aki nem gyűjt velem, az szétszór” – mondja Jézus a felolvasott evangéliumi szakaszban. Jézus azért jött, hogy egybegyűjtse Isten nagy családját. A gonosz ezzel ellentétben szétszór, szembefordít – kezdte homíliáját az evangéliumból kiindulva.
Ezt követően összefoglalta a cigányság magyarországi történetét, néhány percben kis részleteket kiemelve érzékletesen illusztrálta történetüket. Az első 300 év békességben telt, 1476-ban Mátyás király például privilégiumlevelet adott a nagyszebeni cigány fegyverkovácsoknak, látta bennük a tehetséget. 1585-ben Kolozsváron a Házsongárdi temetőben a cigány vajda szolgáltatta a fémeszközöket. Egy olyan évszázadban, amikor tőlünk nyugatra nem így volt, az Angol Királyságból és Németországból is több helyről elűzték a cigányokat, sőt, voltak helyek, ahol cigányvadászatokat rendeztek az erdőkben. A Kárpát-medencében is eljött az üldözés ideje. Mária Terézia volt az első, aki betiltotta a cigány nyelvet és népviseletet. A cigány kisgyerekeket elvette szüleiktől, és magyar családokhoz helyezte el őket, aminek következtében sokan keresték gyerekeiket és sok gyerek kóborolt szüleit keresve. A második világháború alatt aztán tombolt a sötétség. 1944–45-ben félmillió cigányt öltek meg, a számukat sem tudjuk pontosan, a nevüket sem írták fel, sok gyereknek már a születését sem jegyezték fel. A népirtásban a magyar csendőrök is részt vettek. Várpalotán például megásatták velük saját sírjukat, szülőket végeztek ki sok kicsi gyerekükkel együtt.
Székely János hangsúlyozta, hogy a hősiesség számtalan példáját is lehet idézni: Weiss Manfréd például sok cigány munkást rejtett el; Tapolcán pedig egy katonai parancsnok addig húzta az időt, amíg megmentett egy csoportot az elhurcolás elől.
Ma is vannak emberei a gyűjtésnek és a szétszórásnak, a békességnek és az erőszaknak. Meg kell tanulnunk megfogni egymás kezét és Isten tekintetével nézni egymásra
– tanította.
Az imádság megrendítő pillanata következett, a merényletek felsorolása, emlékezés az áldozatokra.
2008. július 21-én kevéssel éjfél után a Pest megyei Galgagyörkön rálőttek három romák által lakott házra. Több lövedék az ablakokon áthatolva a szobák falába fúródott.
2008. augusztus 8-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén benzinnel teli palackokat hajítottak egy házra, majd az onnan kimenekülő 64 éves asszonyt sörétes puskával lábon lőtték.
2008. szeptember 5-én éjjel Nyíradony-Tamásipusztán hét felnőtt és négy kisgyermek aludt egy vályogházban, amikor tűz alá vették lakhelyüket. A támadás talán azért szakadt félbe, mert az elkövetők egy rendőrjárőr kék fényét vélték a közelben megpillantani.
2008. szeptember 29-én éjjel a Heves megyei Tarnabodon Molotov-koktélokat dobtak, illetve lövéseket adtak le a Tarna utcában. A felgyújtott házakban idős asszonyok, egy leszázalékolt házaspár és egy fiával élő idős nő élt szűkös anyagi körülmények között.
2008. november 3-én a Miskolc melletti Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két családi házra. Nagy József és sógornője, Nagy Tiborné életét vesztette, férje súlyosan megsebesült.
2008. december 15-én Alsózsolca cigánytelepén rálőttek egy udvaron fát vágó 19 éves fiatalemberre, aki életveszélyesen megsérült.
2009. február 22-én éjjel Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélokkal felgyújtották ifjabb Csorba Róbert és családja házát, majd a lángok elől menekülőkre sörétes puskából tüzet nyitottak. A családfőt és alig ötéves kisfiát, Robikát agyonlőtték, hatéves nővérét súlyosan megsebesítették.
2009. április 22-én Tiszalökön a saját háza előtt lőtték agyon Kóka Jenőt, amikor éjszakai munkába indult. 2009. augusztus 3-ára virradó éjjel Kislétán betörtek Balog Mária házába. Sörétes fegyverrel agyonlőtték a benn alvó 45 éves asszonyt, és maradandó sérüléseket okoztak 13 éves lányának.
2018. június 23-án éjjel az ukrajnai Lemberg (Lviv) közelében késekkel és baseballütőkkel felfegyverzett álarcosok támadtak a kárpátaljai magyar romák táborára. A 24 éves Pap Dávidot késsel megölték, hasát felvágták, 19 éves testvérét és egy másik 19 éves fiút, egy 30 éves nőt és egy 10 éves kisfiút szintén megszurkáltak. Nem az első romaellenes pogrom volt azon a vidéken. Az elkövetők egy neonáci szervezethez tartozó tizenhat-tizenhét éves fiatalok voltak.
Gyerekek gyújtottak gyertyát az áldozatok emlékére annak jeleként, hogy nem felejtünk, a béke és a kiengesztelődés útjain akarunk járni.
Végül Fabiny Tamás püspök az áldozatokért és a segítőkért imádkozott. Sokszor nem voltunk elég bátrak, hogy felemeljük a hangunkat – vallotta meg az Úr előtt, és kérte, hogy mindannyian tudjunk segíteni az áldozatoknak, hogy mindenkinek emberhez méltó lehetőségei legyenek az életben.
Sztojka Szabina hálát adott az Úrnak, amiért átérzi fájdalmukat, a cigány nép fájdalmát, hordozza sebeiket, összegyűjti könnyeiket. Amiért neki még jobban fáj a pharrajimos valósága, a kicsúfolt cigány gyerekek sírása és az, hogy sokaknak nincs reménye egy szebb jövőre. „Könyörülj egyházainkon, légy türelmes velünk és vezess a helyes úton” – kérte.
Az ökumenikus imádság az egyházi vezetők áldásával zárult, amelyet Székely János püspök lovári nyelven mondott el.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
