Egyházunk szemben a kihívásokkal – Szabó Ferenc SJ sorozata (1. rész)
A Vatikáni Rádió számára készített új sorozatának első részében Szabó Ferenc jezsuita a világválság és az Egyház válsága közötti összefüggésre mutat rá. Egy francia tanulmánykötet alapján elemzi földrészünk elkereszténytelenedésének okait, keresi a lehetséges kiutat.
Sorozatom címéül a francia püspöki kar új elnöke, Éric de Moulins-Beaufort tanulmánykötetének címét választottam. A francia főpásztor hazája és Európa szekularizálódására, elkereszténytelenedésére reflektál, statisztikai adatokkal is illusztrálja a papi és szerzetesi hivatások vagy a vallásgyakorlatok (vasárnapi misehallgatások) csökkenését. A válságjelenség csak fokozódott a múlt század második felétől. Figyelemre méltó tényként idézi a híres jezsuita tudós-gondolkodó, Pierre Teilhard de Chardin megállapítását, aki már 1924-ben azt írta, hogy „az emberiség krízist él meg”, és ezt magyarázva hozzáfűzte: „már egy idő óta és felgyorsuló ritmusban valami történik az emberi tudat struktúrájában. Egy másik életfajta [autre espèce de vie] kezdődik.” A francia főpásztor Henri de Lubac Teilhard-kommentárját idézi: „Az emberek nagy része egyedül a külső átalakulásokra, az emberi társadalmak mutációjára, következésképp a társadalmi válságra figyel. De ez csak másodlagos jelenség. Teilhard de Chardin nem volt erre se érzéketlen. Már nagyon korán észrevette a mélyben a válság igazi természetét: nem szűnt meg ismételni, hogy lelki válságot él át az emberiség.”
Hamvas Béla magyar szellemtörténész már 1937-ben megfigyelte: a válságtudat történetében Friedrich Nietzsche az egyik fő szerző, akinek Wille zur Macht (A hatalom akarása) című műve máig is a legtökéletesebb krizeológia (kríziselemzés). Hamvas utal még Oswald Spengler A Nyugat alkonya című híres művére is (amelyre egy alkalommal Ferenc pápa is hivatkozott), majd megállapítja, hogy az első világháborúval a világválság valósággá lett. Amit a válságtudat előre látott, aktuális valóság lett, egyetemes válság: politikai szétesés, elszegényedés, gazdasági leromlás, társadalmi felbomlás, morális, értelmi, művészi, tudományos válság.
Ferenc pápa 2019. december 21-én a Római Kúria tagjaihoz intézett híres beszédében így elemezte a mai világ és az új evangelizálást végző Egyház helyzetét: „Ma már nem keresztény társadalomban élünk. Ma már nem mi vagyunk az egyetlenek, akik kultúrát teremtenek. Sem az elsők, sem a leghallgatottabbak nem mi vagyunk. Ezért lelkipásztori gondolkodásmódunk megváltoztatására van szükség, ami nem relativista lelkipásztorkodásra való áttérést jelent. Többé nem keresztény berendezkedésben élünk, mert a hit – különösen Európában, de a Nyugat nagy részében is – már nem jelenti a közös élet nyilvánvaló előfeltételét, sőt gyakran meg is tagadják, kigúnyolják, félresöprik és nevetségessé teszik.”
A reformokat sürgető Ferenc pápa elődeire hivatkozott, jelezve ezzel is a folytonosságot lelkipásztori szolgálatukban: a hit mai válságára és megfogyatkozására az új evangelizálás kezdeményezése lett a válasz. Hangsúlyozom ezt a folytonosságot, mert már évek óta a Ferenc pápát bíráló, támadó konzervatív irány képviselői, akik közül sokan nem is ismerik nagy megnyilatkozásait, nem látják, hogy a II. vatikáni zsinat és elődei törekvését folytatja, a zsinati korszerűsödést, a „szegény és szolgáló egyház” eszményét igyekszik megvalósítani reformtörekvéseivel. Hivatkozik elődjére, az emeritus pápára:
XVI. Benedek ezt hangsúlyozta, amikor a hit évének (2012) meghirdetésekor azt írta: »Míg a múltban fel lehetett ismerni egy egységes kulturális szövetet, mely széles körben elfogadott volt a hit tartalmaira és az általa ihletett értékekre való vonatkozásában, manapság úgy tűnik, már nincs így a társadalom nagy szektoraiban a hit sok embert érintő mély válsága miatt.« És ezért hoztuk létre 2010-ben az Új Evangelizáció Pápai Tanácsát, hogy »megújult evangelizációt mozdítson elő azokban az országokban, ahol a hit első meghirdetése már megtörtént, és ősi alapítású egyházak vannak jelen«, de amelyek a társadalom fokozatos szekularizálódását és valamiképpen az »Isten iránti érzék megfogyatkozását« élik át, ezek pedig azt a kihívást állítják elénk, hogy megfelelő eszközöket találjunk Krisztus evangéliuma örök igazságának újbóli felkínálására.”
Ferenc pápa így folytatta: „Annak észlelése, hogy a korszakváltás komoly kérdéseket vet fel hitünk identitásával kapcsolatban, az igazat megvallva, nem váratlanul kezdődött. Ebbe a keretbe illeszkedik az »új evangelizáció« kifejezés is, melyet Szent II. János Pál honosított meg, aki a Redemptoris missio kezdetű enciklikában azt írta: »Ma az Egyháznak más kihívásokkal kell szembenéznie, új határok felé kell haladnia, legyen ez a népek első misszionálása, avagy azoknak a népeknek az új evangelizálása, amelyeknek már meghirdették Krisztust«.”
Tehát új evangelizálásra vagy ismételt evangelizálásra van szükség.
Forrás: P. Szabó Ferenc SJ/Vatikáni Rádió
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
