A magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról

Ez az írás először kis füzetben jelent meg és így terjesztettük, majd bekerült a Magyar jelenség - a reménység könyve című kiadványunka. (Több éve elfogyott mindkettő.) Most Trianon 100. évfordulója alkalmából itt a honlapon újra közöljük. Rövid írás a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról:

 “Te magyar nemzet kemény nyakó vagy és igen süket vagy,
Nagy sok jó tanács isteni beszéd rajtad semmit nem fog
De majd meglátod miképpen jársz, ha az isten elhagy.

Nagy hévséggel most szent akaratját hirdetteti neked,
Ha szót fogadnál õ szent országát ígéri te neked,
De ha nem veszed, higyjed örökké te ezt megemlejted.

Nem mondhatjátok, hogy nem tudtátok isten akaratját,
Mert mind pap, deák, gyermek, hegedős nagy nyilván kiáltják,
Ám meglátjátok, miként várjátok az ítélet napját.”
(Szkhárosi H. András: Az Istennek irgalmasságáról... XVI. század)

Előre meghatározott cél és értelem nélkül élünk a világban, vagy van valamilyen titokzatos erő, amely egy meghatározott cél felé irányítja életünket? A keresztény hit erre igennel felel. Az emberiség útja a teremtés művével és az első emberpárral kezdődik. Végső célja és beteljesedése visszatérés az Istennel való teljes közösségbe, amelyet már nem árnyékol be a bűn. Személyes életünkben ennek előízét kapjuk az Egyházban, a Krisztussal való személyes közösségben. És a népek és nemzetek? Vajon csak véletlen körülmények miatt együtt élő emberek közössége – vagy talán Ő, aki a történelem ura is, meghatározott célt és feladatot rendelt minden nép életébe? Elképzelhető-e, hogy az Úr maga rendelte el a népek és nemzetek helyét, hogy hol lakjanak?

A Szentírás prófétái szerint igen. Mózes törvényében ez áll: “Amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta, amikor Ádám fiait elválasztotta, megszabta a népek határait” (MTörv. 32, 8.)

Dávid zsoltárai szerint az Isten ismeri a népek emberi törekvéseit is, amelyeket összevet a saját tervével:

“Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,

elveti a népek gondolatait.

De megmarad az Úr terve mindörökre,

szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.

Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr.”

(Zsolt. 33, 10-12.)

Ugyanezt vallja Pál apostol is: “Az Ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják – bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17, 26-28.)

De ha csak a Bibliára támaszkodnánk, mondhatnánk: ez egy nép hite volt, a hitek sokfélék, a népek és nemzetek sokfélesége szerint. Azonban az egyes népek hitvilága, önmagáról való tudása mindig tartalmazza az isteni elrendelés tényét is. Vergilius például így ír:

“Más faj – elismerem – élethűbb ércszobrokat alkot,

s arcot olyant farag, úgy, hogy szinte beszél az a márvány...

ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj,

el ne feledd – hogy békés törvényekkel igazgasd

és kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad.”

(Lakatos István fordítása)

Ha tehát elfogadjuk, hogy a népeknek és nemzeteknek éppúgy hivatást adott az Úr, miként az egyes embereknek, akkor érvényes rájuk Pál apostol figyelmeztetése is: “Ezt a parancsot kötöm lelkedre, Timóteus fiam, hivatkozva a rád vonatkozó egykori jövendölésekre, hogy azokon bízva harcold a jó harcot és tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek és így hajótörést szenvedtek a hitben.”  (1Tim. 1, 18-19.)

Hogyan érthetjük meg az “egykori jövendölések”-et hogy azokban bízva megvívhassuk a “jó harcot”? És hogyan kapcsolódik mindez össze a magyar nemzet megújulásával? Egyáltalán: miért fontos nekünk mindez?

Azt gondolom, ha nem tudjuk, hogy mi a hivatásunk, mi a népünknek a hivatása, akkor óhatatlanul eltévedünk, akkor nem tudunk helyesen kiáltani az Úrhoz sem.

Jeremiás Könyvében van egy nagyon szép ige, amely így szól: “Hívjatok engem, jöjjetek hozzám és imádkozzatok hozzám, akkor meghallgatlak titeket. Keressetek engem és megtaláltok, ha teljes szívetekkel fordultok hozzám.” (Jer. 29, 12-13.)

Oda kell tehát fordulnunk egészen az Istenhez, hogy helyes látásunk legyen nemzetünk hivatásáról, és így helyes döntéseket tudjunk hozni.

Ha nem értjük tisztán, hogy mi a hivatásunk, akkor könnyen egyéb szempontok szerint döntünk, aminek katasztrofális következményei lehetnek. Láthatjuk ezt a zsidó nép életében és történelmében. Azt ugyanis könnyen tanulmányozhatjuk, hiszen az Ószövetség könyvei bőven tartalmaznak erről szóló részeket. Ezek szerint Isten egyik szándéka az volt, hogy a zsidó népen keresztül megismerteti a népekkel és nemzetekkel az Ő igazi arcát és elvezeti azokat az igaz Isten-ismeretre. A másik nagy célja volt, hogy ebből a népből szülessen meg a Messiás. Harmadrészt az Úr Izraelt, mint (történelmi) példát mutatja nekünk, hogy értsük: ami Izraellel történt, az minden néppel megtörténhet, attól függően, hogy elfogadja vagy elutasítja az Úr rá vonatkozó tervét és akaratát. Negyedrészt Izrael jel, a vele történtek jelzik, hogy a történelmi időben hol tart Isten üdvtervének megvalósulása.

Azt mondja Mózes a zsidó népnek, amikor eléjük adja a törvényeket: “Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az Ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor – íme, ma előre megmondom neked – elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelyek elfoglalására átkelsz a Jordánon. Tanúul hívom ma az eget és a földet, hogy elétek tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd az életet, hogy élj te is, és utódod is!” (MTörv. 30. 15-19.)

Próbáljuk csak meg ezt a szöveget, mint Isten akaratát a Honfoglalásra és a Kárpát-medencére vonatkoztatva olvasni...

Minden nép, amely megtartja az Úr parancsait, megéli hivatását azon a helyen, amit Isten a számára rendelt, áldott nép lesz egy áldott földön. (“Tejjel-mézzel folyó Kánaán” – bizony, volt korszak, amikor így emlegették a krónikák hazánkat...)

Ha nem képes felismerni vagy megtartani az Úr akaratát, akkor átok alá kerül a nép és a hely - mindaz, amit az Úr adott, átokként fog ránehezedni. Nem veszi el az Úr mindazt tehetséget, képességet, készséget, amit a népbe belehelyezett, de azok kibontakozása és megvalósulása átokként fogja kísérni a népet. Hiszen nem mindegy, hogy valaki az Istenért szervezkedik és Istenért mozgat meg nagy anyagi és szellemi erőket, tehetségeket, vagy saját magáért és önigazolásáért. A felismerés hiányának és céltévesztésnek tragédiáját éli mind a mai napig a zsidó nép is - de valljuk be, nincs a földön egyetlen nép sem, amelyik maradéktalanul be tudta volna tölteni a hivatását, nincs egyetlen olyan nép sem, amelyik valóra tudta volna váltani mindazt, amit az Úr elgondolt az ő életében.

Izrael részben valóra váltotta mindazt, amit az Úr akart. Ha megnézzük azt a kort, amelyben Izrael bemegy a Kánaán földjére, láthatjuk, hogy az olyan kor volt, amikor az emberáldozat gyakori és elfogadott, ahol a fajtalanság, vérfertőzés iszonyú mértékben elterjedt, és ahol Istennek tetsző kultuszként volt feltüntetve a paráznaság... Ennek gyökeresen ellentmondott a zsidó nép. A Tízparancsolat ismeretét megőrizte. Isten kegyelméből Jézus Krisztus köztük nőtt fel, abból táplálkozott, amit ez a nép kultúrájából megőrzött Istenről.

Mindezzel együtt bekövetkezett a tragédia. A názáreti Jézusban nem ismerik fel Krisztust, a Messiást. Krisztus után 70-ben leomlik a templom és végül az egész nép száműzetésbe kerül – ahogy a próféták és maga Jézus előre megmondták.

“Szétszór téged az Úr mindenféle nép közé, a föld egyik szélétől a másik széléig, s ott szolgálni fogsz más isteneknek, akiket nem ismersz, s atyáid sem ismertek: fának és kőnek. De még azok között a nemzetek között sem fogsz megpihenni, s ott sem lesz nyugodalma lábad talpának, mert ott rettegő szívet, elapadó szemet és bánkódás törte lelket ad az Úr neked. Olyan lesz az életed, mintha hajszálon függne előtted, rettegni fogsz éjjel-nappal és nem bízol életedben. Reggel azt fogod mondani: Bárcsak már este volna – és este azt: Bárcsak már reggel volna -, szíved félelme miatt, amely rettegéssel tölt el, és amiatt, amit szemeddel látsz.” (MTörv. 28,64-67.)

A zsidó nép szétszóratik – de azt is tudjuk, hogy mostanra visszatérhetett ősei földjére, ahogy az a próféciákban szintén előre le volt írva.

Tehát azt látjuk, hogy a zsidó nép életében mindenképpen felismerhető a törekvés, hogy hivatásukat megéljék. Én azt gondolom, hogy minden nép életében van ilyen – Isten által adott - hivatás és ezt meg is érthetjük a történeti fel-jegyzésekből, a nép kultúrájának vizsgálatából, ihletettségéből.

Kérdezzük meg: miért a IX-X. század fordulóján jön Árpád népe a Kárpát-medencébe? Hogy nézett ki akkor Európa térképe, történelme?

Nos, akkor Európa az egyik legsötétebb évszázadát érte. Sem békésnek, sem műveltnek sem egységesnek nem nevezhető. Egész Európát feldúlták: jöttek a viking-normann-varég seregek, az arabok olykor Rómáig jutottak, Spanyolország és Portugália területének nagy része mohamedán fennhatóság alatt állt. Angliában a szászok, dánok, normannok harcolnak. Bizánc Rómához képest maga a szervezettség és rendezettség mintája. 882-992 között 8 pápa halt meg erőszakos halállal. (Csupán a magyar állam alapításakor áll az Egyház élén egy rövid ideig a szent életű II. Szilveszter pápa. Véletlen lenne?) Kis államocskák háborúztak egymással és a Kárpát-medencében akkor már évszázadok óta egyetlen nép sem tudott tartós, békés életet biztosító berendezkedést létrehozni.

És akkor az Úr elhív egy népet messziről, keletről, “zászlót emel egy távoli nemzetnek, és füttyszóval előhívja a föld végéről, s az íme, sietve, gyorsan eljön” (Iz. 5. 26) - és békesség-szerzőként hozza ebbe a térségbe.

Jön egy nép, amely úgy tudja magáról, hogy ősei földjére jön vissza. Jön Árpád népe a Kárpát-medencébe és nemcsak szilárd állam-alakulatot hoz létre hanem megbékélteti az itt élő (és vándorló) népeket, biztonságossá teszi a kereskedelmi utakat, stb. - így hatása messzire sugárzik.

A Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek kultúrája, művészete elismerésre méltó. Az pedig egyedülálló, hogy egy dinasztia, (az Árpád-ház), ilyen meghatározó erővel rendelkezzen. Szent István király a valaha az Egyház által elismert négy apostoli király közül az egyik. Harmincnyolc szentté, illetve boldoggá avatott tagja van az Árpád-háznak. (Többeket jobban ismer és tisztel a környező világ, mint mi magyarok.) Szent István, Szent László, Szent Imre, Szent Margit, Szent Erzsébet, Boldog Erzsébet, Boldog Kinga – csak a legfénylőbb nevek. Az ezredfordulótól kezdődő nagy európai megújulás tevékeny részese és a rendezett, békés Közép-Európai térség biztosítéka a magyar nemzet.

Mindezek után ha azt állítjuk, hogy a mi hivatásunkhoz – legalább a Kárpát-medencében - hozzátartozik a békesség-szerző és békesség-hordozó, szilárd államalakulatot fenntartó, valamint kultúra-integráló és –kibontakoztató szerep, akkor valószínűleg nem tévedünk na-gyot. Korról korra óriási áldozatokat hozott ez a nép hivatása megélése közben, s bizony olykor isteni csoda volt megmaradásunk. (Hol van a többi, honfoglalás-kori nép? Hol vannak a gótok, besenyők? Hol van folyamatosan fennmaradó nyelvük, kultúrájuk? Mi nemcsak hogy kibírtunk tatárt, törököt, németet, oroszt, de még gazdagítottuk is kultúránkat mindazzal, ami tőlük átvehető volt, anélkül, hogy saját lényegünket elvesztettük volna...)

Nagyon fontos tudnunk, hogy a magyar nép - miként a zsidó nép is -, kiválasztottnak érezte, hitte magát. Történelmét épp ezért meggyőző analógiákkal kapcsolta a zsidó nép történetéhez. Ahogy Mózes bevezette a népét az ígért föld kapujába, úgy vezette be Álmos az ő népét a Kárpát-medence kapujába. És ahogy Mózes nem léphetett be, úgy nem léphetett be Álmos sem. Ahogy Józsué bevitte népét az ígéret földjére, úgy vitte be Árpád is az ő népét. Géza fejedelem arra törekszik, hogy templomot építsen. A legenda szerint álmot lát: “Egy csodálatos ifjú állt elé, és azt mondta: Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. Ő az Úrtól választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni. Mindamellett a lelki követségben hozzád küldendő férfit tisztességgel fogadd, ha befogadtad, megtiszteljed, rettegve a fenyegető kárhozattól és elragadtatva a reménytől, amely meg nem téveszt, ezért intelmeit hűséges szívvel, nem színlelt helyesléssel hallgasd.” (A “lelki követségben megérkező férfiú” Szent Adalbert püspök, István király nevelője volt.)

A Szentírásból tudjuk, hogy Dáviddal szintén valami hasonló történt, amikor templomot akart építeni. És István király valóban felépíti a templomot – miként annakidején Dávid fia, Salamon - és egy olyan egyház-szervezetet hoz létre, ami egész Európában egyedülálló és példamutató. (Valamint pénzt veret, törvénykönyvet alkot, létrehozza a vármegyerendszert, erkölcsi traktátust ír...)

Nagyon fontos: ahogy a zsidó nép azt vallja, hogy ő Isten kiválasztott népe, ugyanúgy István óta mondhatjuk mi, hogy a Szűzanya kiválasztott népe vagyunk. Jogilag is fogadott testvérei Jézusnak. Egy olyan nép, amelyet a Szűzanya kiválasztott magának és segíti egész történelme folyamán. Egyedülálló, hogy törvénybe van iktatva a Szűzanya királynősége a nép fölött. És bár rengeteg nép elmondhatja, hogy neki patronája a Szűzanya, de amit István király megtett, hogy a koronát felajánlotta és őt Magyarország Nagyasszonyává választotta, az teljesen egyedülálló. Talán ennek is köszönhető, hogy ez a nép az eltelt ezer esztendő minden viszontagsága ellenére - egy idegen és sokszor ellenséges környezetben -, mind a mai napig itt él és munkálkodik. Talán más népről ilyen el sem mondható a történelemben.

A magyar nép mindig hitte a kiválasztottságát. (Egyébként a legtöbb nép hiszi a maga kiválasztottságát, ennek tartalma azonban különböző.) Tegyünk egy újabb összehasonlítást: a zsidó nép arra törekedett, hogy szellemi módon határozza meg önmagát a törvény által. Mindig fontosak voltak számára a szellemi módon elérhető kultúrjavak is. Ugyanúgy elmondhatjuk a magyar népről is, hogy nem valamifajta “tiszta magyar vérvonal” határozza meg – miként például a német nép szerette ezt magáról vallani -, hanem szellemi módon a kultúra, a nyelv határozza meg. A magyar nép a nyelvében él, egy szellemi alkotásban testesül meg, újra és újra. Nem véletlen, hogy a magyar kultúrának annyi nagyszerű alakja van, akik megéreztek valamit ebből a hivatásból: nagy költőink, hadvezéreink, tudósaink és mindazok az emberek, akik nyomot hagytak ebben a történelemben. Tehát helyes szellemi irányultság és -látás van a magyar népben. Ráadásul olyan szellemi intuícióval rendelkezik, amelyik kevés népről elmondható. Elmondhatjuk, hogy az égi Nagyasszony, a Boldogasszony ismerete, az égi egy Isten ismerete már a magyar néppel együtt jött be a Kárpát-medencébe. Sejtésük, intuíciójuk az égi berendezkedésről, a “felső világról” a kereszténységben válik bizonyossággá. (Ezt hordozza a nép a kultúrájában is.)

A magyar nép a maga kiválasztottságát megélheti áldásként maga és a többi nép számára, és megélheti átokként is, a magyar felsőbbrendűség gőgjével, ami pusztító hatású.

sajnos a magyar nép sem élte, értette meg a többi néppel való szeretet-teli együttélést bizonyos korszakokban. Az átok pusztít. Századunkban újra területét veszti, részben kisebbségi létre kényszerül a magyar, hogy így értse meg, mit jelent és milyen következményekkel jár az, ha egy nemzedék megtagadja az Úrtól kapott szellemi irányultságát és látását.

A hivatás megélése áldásként létrehozhat egy hatalmas és nagyszerű kultúrát és az Isten ismeretének mélységét. Megtagadása átokként hozhatja a kultúr-fölény elméletét, vagy hozhatja az ördögi eszmék iránti nyitottságot, amitől éppen most szenved a népünk.

Elmondhatjuk történelmünkről, hogy a kultúra, a szent törvények és a nyelv ismerete, a szakrális királyság, az égi egy Isten és a Boldogasszony ismerete áldásként egy egységes szemléletmódot ad a népnek, egységes ismeretet önmagáról és hazaszeretetet. Az átok mindennek a hiányát és/vagy az ellenkezőjét hozza magával. “Mégis apránként büntetted őket, hogy alkalmat adj a bűnbánatra” (Bölcs. 12. 10) - mert e nép legjobbjai tudatában voltak a bűnnek és ennek következményeit is világosan látták.

A törökök bejövetele után azért maradt meg a magyar nép, mert felismerte, hogy bűnei miatt jött rá ez a csapás, bűnbánatot tart és ez magával hozza a megújulást. A reformáció azért tud Magyarországon elterjedni, mert a nép azt vallja, hogy a bűneink miatt jött a török veszedelem. Vissza kell tehát térni Istenhez és az Ő igazságához, és akkor megmaradunk. Ennek kifejeződése Magyarországon a reformáció, de olyan döbbenetes erővel, hogy a korabeli prédikátorok buzgóságukban már azt remélték, hogy ők fogják megtéríteni a muzulmánokat az igaz hitre. “Fejértói János 1551-ben azt írja Bullingar Hwenriknek, hogy a törökök meg fognak térni, mert a gyülekezetben gyakran megjelennek. Gyulai Torda Zsigmond 1546-ban azt írja Melanchtonnak, hogy Törökországban nagysikerű magyar igehirdetők térítenek.” Vagy ahogy a korabeli ének mondja:

“Elején valánk bálvány imádásban,

Most Istennek nagy irgalmasságában,

Törökök most noha vannak vakságban

A szent lélek hozhatja igazságban.

Sőt ha mostan vannak nagy gonoszságban

Fordíthat Isten jó gondolatban,

Térhetnek ők isteni igazsághoz,

Ezt így értem Krisztustól mondásban.”

(Őze Sándor: “Bűneiért bünteti Isten a magyar népet” – egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, 1991. Budapest, Nemzeti Múzeum, 94-95. old.)

Hatalmas megújulás kezdődik. Csaknem kihal Magyarország középső része, mert az embereket elviszik, pusztítják - de aki megmarad, az magyarabb, kultúrájában és istenhitében megerősödöttebb, mint azelőtt. A török uralom ilyen módon a bűn ismeretén keresztül áldást tudott hozni és megújulást a népnek.

Nem véletlen, hogy a magyar nép Himnuszában szerepel a bűnről való tudás valamint az, hogy a bűneink miatt jött a sok szenvedés ránk.

Mert bűnbánat nélkül nincs megújulás. A bűn ismerete miatt ennek a népnek szinte kivételezett helyzete van. A bűnbánat megszünteti a vádolást, amely teherként nehezedik a népre. A bűnbánat megkönnyít, felszabadítja az alkotó erőket. Azért tudtunk annyi vihart túlélni, mert képesek voltunk bűnbánatban megújulni.

Ugyanakkor ez a bűn ismerete átokként is szolgálhat és levertséget, kicsinyhitűséget, a bűnös nép tudatát, a stigmatizáltságát hordozhatja, hogyha ez nem kapcsolódik össze a megújulással, azzal, hogy Isten előtt minden bűnre van feloldás és van megújulás - mert az Ő szeretete hatalmasabb, mint a bűnök ereje.

A megújulásokat szemlélve felismerhetjük azt, hogy mennyi mindent kaptunk és hogy mennyi mindent adhatunk mi a többi népnek.

Gondoljunk például az 1800-as évekre, amikor egy iszonyú nyomás nehezedik ránk, hogy a magyar nép egészen beolvadjon a Habsburg birodalomba. És döbbenetes módon ennek az ellenkezője történik meg. Nemcsak, hogy felvirágzik a magyar nyelv és a kultúra, hanem egy hatalmas küzdelem végén, amely az élet minden területére kiterjed, a gazdasági életre, a kultúrára, a kereskedelemre, egy erős magyar nemzet születik, olyannyira, hogy az akkori két legerősebb hadseregnek, az osztrák és a cári hadseregnek kell közbelépni, hogy ezt a megújulást megállíthassa. (Ezt az erős nemzetet azonban csak majd 1956 leverése tudja lelkében megroggyantani.)

Ha tudni akarjuk, hogy milyen történelmi ismeretekben fedezhető fel a magyar nemzet hivatása, akkor vizsgálhatjuk a nagy megújulásokat. Kiemelhetünk egy nagy küzdelmet, például a reformkort vagy nézhetjük történelmünk nagy alakjait, például Széchenyi Istvánt vagy éppen Szent István királyt....

Szent István rendkívül művelt, buzgó keresztény, szelíd de határozott, szent és prófétai alkat, aki tudatosan akarta a népét beemelni az Isten szívébe, illetve a keresztény Európába.

(Csak egy példa: az ugyanakkor alakuló cseh és lengyel királyságban a hatalomhoz jutottak a lehetséges trónkövetelőket összes rokonukkal együtt kiirtatták. Ezzel szemben István többször is lelkére beszél Vazulnak, próbálja birtokaihoz kötni, majd amikor az továbbra sem hagy fel lázadásával, csupán alkalmatlanná teszi az uralkodásra - vakká és süketté téteti -, majd száműzi családjával együtt. Nem véletlen, hogy éppen a Vazul-unoka László - későbbi Szent László király - kezdeményezi István szentté avatását...)

Nézhetjük Szent Erzsébetet, a szolgáló szeretet kiemelkedő példáját. (A magyar népnek ez kiemelt képessége lenne, ha helyesen nézné a szolgálatot és a szeretetet.) Vagy elmélkedjünk Szent Margitról és az engesztelésről, ami szintén a magyar lelki alkat sajátossága és éppen a Szűzanyával való kapcsolat révén annyi szentet adott már a világnak. (Elmondhatjuk, hogy az engesztelés meg-megújuló hullámai éppen Magyarországról kiindulva és Magyarországon keresztül érik el a világot.)

Természetesen említhetnénk II. Rákóczi Ferencet, akihez száműzetése során gyalog zarándokolt el a francia király, vagy a fiatal bécsi kedvencet, Stefferlt, aki nem beszél magyarul és azt írja naplójába: “a magyar nemzet halott” – hogy később mint gróf Széchenyi István, népünk nagy prófétai alakja legyen...

Hadd mondjam el: amikor a különböző nemzetek tagjai Magyarországon a magyar kultúrával és szeretettel találkoznak, akkor ennek kölcsönhatásából nagyszerű emberek növekednek fel. Mintegy példaként vegyük a “legkényesebb” kombinációt. Ha arra gondolok, hogy a korabeli “porosz” nevelési rendszer a maga fegyelmezettségével és szigorú ismeret-átadásával, a magyar intuícióval, kreativitással, kultúrával és buzgósággal valamint egy zsidó tradícióval együtt olyan neveket, olyan embereket és életutakat adott, akikre mind a mai napig magyarként lehetünk büszkék, mint például: Kármán Tódor, Szilárd Leó, Neumann János, Hübner Jenő, Szentgyörgyi Albert - akkor láthatjuk, hogy mit jelent az, amikor a magyar nemzet szeretettel tud fordulni a körülötte levő kultúrák és népek felé és mindebből egy sajátosan magyar és sajátosan egyetemes és mindenki számára követhető példát tud adni.

De sorolhatjuk azokat is, akik Magyarországon nőttek fel,, de ma már nem így ismerjük őket. Csak egy kirívó példát említek most, hogy Hertzl Tivadart, azaz Teodor Hertzl-t, aki a zsidó nép saját földjére való visszatérésének egyik szellemi atyja. Szellemi érzékenysége, amellyel megértett valamit Isten akaratából - visszavinni Izraelt ősei földjére - magyar kultúrán nevelődött.

Sorolhatnánk természetesen nagy művészeinket is, egy részüket legalább mindannyian ismerjük - de nem az a cél, hogy neveket soroljunk, hanem, hogy meglássuk: milyen nagyszerű az a hivatás, amit mi kaptunk ebben a kultúrában, ebben a békességben.

Úgy tűnik azonban, mintha a XX. században elhomályosult volna a nemzet helyes ismerete önmagáról, s megroppant hivatástudata. Mintha a század nagy csapásait (az 56-os forradalom leverésével és a bűnnel való kiegyezéssel bezárólag) nem tudná kiheverni a nemzet. Átadta magát a leggonoszabb eszméknek is, öli gyermekeit, feléli szellemi tartalékait, elpazarolja tehetségeit, “harminc ezüstért” elárulja múltját, legszebb felismeréseit...

Igen, elmondhatjuk, hogy itt vannak azok a hatalmas erők és szellemi hatalmak, amelyek mindent elkövetnek azért, hogy ez a nép kultúrája elvesszen és nyelve sérüljön. Elmondhatjuk, hogy óriási nyomás nehezedik az emberekre, hogy ne az Istenből táplálkozva, hanem Isten ellenére próbáljanak élni.

Kindelmann Erzsébet asszony így ír a Szeretetláng Lelkinaplóban – amelyet több, mint 20 nyelvre lefordítottak, és Szeretetláng-lelkiségként az egész világon elterjedt – Magyarország állapotáról, ahogy azt Istentől kapott álmában 1962 május 16-án látta: “Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig főgonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel lefedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. (...) Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek észrevették-e, de ahogy én elgondolkozva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi átlátszó rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többinek, nincs minden veszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog.”

Jézus az alábbi magyarázatot fűzte az álomhoz: “Tudod-e, hogy mi az a fekete korong? Az a Magyarok Nagyasszonya országa. (...) Tudod-e, hogy mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Ez a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy látszik, mintha eggyé lenne olvasztva. (...) De félni nem kell, Én veletek leszek a nagy munkánál.”

Lássunk hozzá a munkához, mert el tudjuk oszlatni ezt a nagy sötétséget, amit a gonosz lelkek ráraknak az országra a káromlásokkal, bujasággal, jóra való restséggel, az istentelenséggel. Mélységes hitem, hogy ez így igaz.

Természetesen minden megújulás a kezdete a bűnbánat, ezt most lehet másként. (Legjobb példa erre az Egyház, amelynek megújulása szintén nem a divatos eszméknek való behódolással, hanem a bűnbánat megélésével kezdődik. Nem véletlen, hogy II. János Pál pápa működése során közel százszor kért nyilvánosan bocsánatot az Egyház évszázadok során elkövetett különböző bűneiért...)

A bűnbánat azonban nem siránkozás, nyavajgás, hanem bűneink elismerése és visszafordulás az igazság és a tiszta élet felé.

A magyar népnek meg kellett élnie saját hibáinak a következményeit: a terület-csökkenést, a kisebbségi létet, kultúrája megrokkanását, a népesség elöregedését, stb. De mindebből ki tud jönni, ha képes bűnbánatban Isten felé fordulni és az Ő akaratát követni.

Magyarország előtt – mint minden nép előtt – két lehetősége áll: vagy a világ szerint próbál cselekedni és egy újkori Babilon a felépítésében segédkezik, ami törvényszerűen összeomlik miként az első Bábel, és utána minden birodalom, amelyik emberi módon, Istent kihagyva akarta naggyá tenni önmagát. A másik út az Isten Országának, a Szeretet Földjének építése közöttünk. A magyar nemzet hivatásának középpontja ez: Isten legszebb nevének a Szeretetnek a megjelenítése és megélése közöttünk és minden nép között - az egész élet átformálása a Szeretet akarata szerint, itt a Kárpát-medencében.

Mélységesen hiszem, hogy az Isten a Kárpát-medencét a magyar népnek adta. Ha valaki ránéz a térképre, rögtön látja annak területi egységét. Ugyanakkor politikailag szétdarabolódott, s ezt nem lehet újraegyesíteni semmilyen erőszakos eszközzel. Az itt élő népekkel, románokkal, szlovákokkal, horvátokkal, romákkal, zsidókkal - és még sorolhatnám -, szeretetben kell együttműködni és lebontani a mesterségesen elválasztó akadályokat. Hiszem, hogy ha a magyar nemzet lelki indításai szeretetben nyúlnak a Kárpát-medence a népei felé, akkor kialakulhat egy ugyanolyan egység és szeretet-közösség, amelyik Szent István király korától hosszú időszakokon keresztül, ha törésekkel is, de jellemző volt erre a földrajzi egységre. Ennek közös fejlődése nem egymás ellenére, hanem csak egymást segítve bontakozhat ki, még akkor is, hogyha ez politikailag több országhoz tartozik.

Nem “pusztulatot”, hanem a Szeretet Földjét akarunk építeni. Ehhez természetesen szükséges feltétel önmagunk odaszánása Istennek és Istenben önmagunk odaszánása a saját népünknek. Ez kiengesztelődés Istennel, kiengesztelődés az emberekkel és kiengesztelődés minden teremtménnyel. Ebben a kiengesztelődésben az Isten képes újjáalkotni minket. Képes új terveket adni, képes lehetőségeket kínálni, képes megáldani a szolgálatokat, megáldani a közösségeket, megáldani az épületeket, megáldani a gazdasági folyamatokat.

Hiszem és bízom, hogy Isten egy ilyen megújulást készít most Magyarországon. Hiszem, hogy Neki nem az a célja, hogy eltörölje ezt a népet, hanem az a célja, hogy felemelje. És ha mi bűnbánattal odaállunk az Isten elé és elismerjük a hibáinkat, akkor igaz Ő, aki jótáll önmagáért, és beteljesíti mindazt, ami jót ezzel a néppel eltervezett. Adja Isten, hogy így legyen.

Pál apostol írja Timóteusnak: “Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.” (2Tim. 1. 6-7) Fel kell szítanunk magunkban és egész népünkben azokat a kegyelmeket, amelyeket Isten “kézfeltétele” már odaadott népünknek.

Isten jótáll a maga ígéreteiért. “Ha rendeleteim szerint jártok, parancsaimat megtartjátok és megteszitek: megadom nektek az esőket a maga idejében, megtermi a föld a maga termését, és megtelnek a fák gyümölccsel. A gabona cséplése eléri a szüretet, a szüret eléri a vetést. Jóllakásig fogjátok enni kenyereteket és rettegés nélkül laktok földeteken. Békességet adok földeteken, alhattok, mert nem lesz, aki fölriasszon, kiirtom az ártalmas vadat, s kard nem járja földeteket. Megkergetitek ellenségeitek és ők elhullanak előttetek. (...) Rátok tekintek és megszaporítalak titeket; megsokasodtok és megerősítem szövetségemet veletek. (...) s összetöröm azt a láncot, amely a nyakatokban volt, hogy felegyenesedve járjatok.” (Lev. 26. 3-13.)

Európa állapota hasonló az ezer évvel ezelőttihez. Nincs szilárd erkölcsi értékrend, amely egybefűzné a nemzeteket és az egy nemzetben élő népeket. Új népvándorlás hullámai érik el és maga sem tudja, hogyan védekezzen. A pogány eszmék meghatározzák a hétköznapokat: mindenütt erkölcstelenség, viszály és háborúskodás az emberek között.

A magyar nemzet jelenleg keresztre van feszítve. A politikai határain túl élő kisebbségei által békére van kiszögezve, hogy újra megérthesse békességszerző hivatását és integráló szerepét. (Aki üt, a sajátját üti – nem lehet erőszakkal letépni a húst a szögről!) De még mindig nekünk fáj a kárpátaljai vagy román árvíz, még mindig mi küldünk segélyeket a határainkon túl éhezőknek – még mindig a szívünkben van a Kárpát-medence...

Meggyőződésem, hogy Isten újra áldássá akarja tenni a magyar nemzetet Európa számára. Ehhez szükséges, hogy a bennünk rejlő tehetségek újra áldássá lehessenek.

A szellemi érzékenység, látás és intuíció, amely átokként gőgös “kultúrfölénybe” torkollott, valamint megnyílást jelentett az ördögi eszmék elfogadására, áldásként visszafordulást jelent az Isten által inspirált kultúra és törvények felé.

A bűn ismerete, amely átokként “bűnös nép” állandó vádját jelentette, valamint levertséget, kishitűséget hozott, áldásként az igaz és hamis megkülönböztetését, Isten előtt alázatos lelkületet és tiszta életet hoz magával.

A szeretetteli befogadókészség és rugalmasság átokként önmaga ellentétébe, idegengyűlöletbe fordul, illetve a saját identitás feladását erősíti. Áldásként gazdagítja a kultúrát, rugalmassá és alkalmazkodóképessé teszi a népet, a nélkül, hogy elveszítené önazonosságát.

A magyar nemzet hivatása ma is az, hogy békességszerző és békesség-hordozó legyen, példájául egész Európának. Kiválasztott arra, hogy újra ellenálljon a bűnnek és harcoljon annak terjedése ellen – bárki vagy bármi hordozza is azt. Egy összeomló és acsarkodó közegben kell a bizalom útját járnia. Ha megteszi, Isten “nagy lelkeket”, prófétákat és apostolokat, művészeket és tudósokat támaszt belőle, hogy életükkel megtermékenyítsék és megsegítsék a világot. Olyan rendezett államforma, virágzó közösségi – gazdasági és kulturális - élet alakul ki, amely mintaként szolgál a világ többi népének is. Magyarország valóban a Szeretet földje lesz - ha hallgat az Úr szavára...

Mennyei Atyánk, aki hatalmas és erős Isten vagy, és mégis kitartasz a velünk, gyarló emberekkel kötött szövetséged mellett, irgalmaddal borítsd be népünket. Hozzád kiáltunk most Magyarország megújulásáért az angyalokkal és szentekkel együtt! Kérünk, szabadíts meg minket a gonosz lelkek minden cselvetésétől! Bocsáss meg nekünk minden káromlást, paráznaságot és gyilkosságot, bocsásd meg a szegények és elesettek elnyomását és megvetését, ne ródd fel többé bűneinket! Küldd el Szent Lelkedet, amelyet Fiad, Jézus Krisztus megígért nekünk, hogy általa megértsük terveidet és megvalósítsuk azokat. Add meg a helyes bűnbánat és megújulás kegyelmét, adj erőt és bátorságot a bűntől való elforduláshoz és a jó megtevéséhez! Hadd ámuljanak a népek, látván nagy kegyelmeidet, amelyeket kiárasztasz reánk!

Tebenned bízunk, Uram, és a Te irgalmadban, amellyel felénk fordulsz. Köszönjük, hogy meghallgattad imáinkat. Ámen.

Sípos (S) Gyula, 2000. M.I.N.D