Szegény hívek gazdag ura: Németh Sándor, az ATV többségi tulajdonosa...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2020. május 23. szombat

A Hit Gyülekezetének juttatott egyszázalékos felajánlások átlagos összege messze elmarad a többi egyházétól, a pünkösdi-karizmatikus, a magyar állam által bevett egyházként elismert újprotestáns felekezet mellett létrehozott cégbirodalom mégis látványosan prosperál. A korábbi gyülekezeti tag Bartus László új könyvéből derül ki, hogy a felekezet alapító lelkésze, Németh Sándor a csodálatos kenyérszaporítással vetekedő módszerrel sokszorozta meg céges tulajdonrészeit egy liechtensteini offshore cég segítségével – ennek az első hallásra elég meredek állításnak járt utána az atlatszo.hu:

Bár az egyházak gazdálkodása a jelenlegi törvénykezés értelmében a magyar társadalom egyik legkevésbé átlátható szegmense, az egy százalékos felajánlásoknak köszönhetően következtethetünk a híveik anyagi helyzetére. Most csak a nagyobb, legalább ötezer felajánlást begyűjtő egyházakat soroljuk fel 2019-ből: a leggazdagabbak a Mazsihisz támogatói (átlag 7057 Ft/fő), a nagy felekezetek közül a reformátusok átlagban 5093, a katolikusok 5051 forintot juttattak adójukból tavaly a saját egyházaiknak. A lista végén nagyon leszakadva a Hit Gyülekezete támogatói állnak: az adójuk egy százaléka átlagosan csak 2848 forint. Hasonló adatot találtunk 2018-ban is, ott is sereghajtók, ráadásul még kisebb összeggel, alig 2545 forinttal.
Jó kérdés: tényleg a hitgyülisek a legszerényebb anyagi helyzetűek a vallásosak közül, vagy csak „ügyesek”, amikor adófizetésre kerül a sor? És még jobb kérdés: ha ennyire csórók a hívek, miből lett Németh Sándor dúsgazdag?
A gyülekezet alapító lelkésze a televízióban is közvetített Vidám vasárnap nevű istentiszteleteken gyakran mond már-már lázárjánosi mondatokat, arról beszélve, hogy akinek nincs pénze, az valamit elszúrt, ellenben aki igazán hisz és jó keresztényként él, az gazdag és vagyonos lesz isten jóságának köszönhetően. Ezek szerint falra hányt borsó a prédikációja, hiszen hívei (az egy százalékos felajánlásokból visszafejtve) havonta alig nettó 105 ezer forintot visznek haza.
Másképp fogalmazva 2019-ben Magyarországon 149 000 forint volt a minimálbér, és a Hit Gyülekezetét támogató felajánlók ennél alig valamivel többet, havi bruttó 158 222 forintot kerestek. Még egyszerűbben értelmezve: szinte a teljes hitgyüli minimálbéren van bejelentve. Van még egy lehetőség: mind a 43 ezren vállalkozók, akik ugyan minimálbéren vannak bejelentve, de osztalékból komoly jövedelemre tesznek szert, amiből jut tized és adomány az egyháznak is.
Az Átlátszó által megkérdezett szakértő azt mondta, hogy a személyi jövedelemadó alacsony összegére az lehet a magyarázat, hogy a vállalkozói típusú jövedelem nem számít bele az szja alapjába, továbbá a családi adókedvezmény is csökkenti az adóalapot. Az egy százalékos felajánlások az átlagosnál alacsonyabb összegéből arra lehet következtetni, hogy a Hit Gyülekezetének támogatói sokkal kisebb mértékben alkalmazottak mint más egyházak hívei, illetve nagyobb arányban vannak 18 éven aluli gyerekeik.
Aki elmegy egy istentiszteletre a Hit Parkba, nem érezhet szegényszagot – a parkolóban drága autók, a 11 ezer négyzetméteres modern csarnokban világszínvonalú világítás és hangrendszer dolgozik. Ráadásul a Hit Gyülekezete valóságos médiabirodalmat épített ki az elmúlt években: övék volt Magyarország harmadik legnagyobb kereskedelmi televíziója, az ATV, de létrehoztak egy másikat is ATV Spirit néven; van rádiójuk, hetilapjuk és könyvkiadójuk. És hogy miért a múlt idő az ATV esetében? Mert az tavaly március óta tulajdonképpen Németh Sándor magántulajdona.

Csodálatos részvényszaporítás egy vaduzi offshore cég bevonásával
Az egyházi vagyon csodás elprivatizálása Bartus László Fesz lesz című könyvéből derült ki (ez május végén nyomtatott formában is megjelenik), ahol egy teljes fejezetben taglalja, hogyan vitte haza Németh Sándor a televíziót. A lényeg: az egyház tulajdonában álló egyik vállalkozás tulajdonosi körében egyszer csak felbukkant egy liechtensteini offshore cég, amely egyre nagyobb tulajdonrészt szerzett, majd amikor többségbe került, átadta a tulajdonrészét Németh Sándornak. Ezzel a húzással Németh egycsapásra az ATV Zrt. többségi tulajdonosává is vált. Jó kérdés, ki állt az offshore cég mögött.
Az Átlátszó utánanézett, és a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok tanúsága szerint az X & A Marketing and Holding Limited nevű vállalkozást 2006-ban jegyeztették be Vaduzban, Liechtenstein fővárosában. Az alig 160 négyzetkilométeren elterülő, néhány tízezer ember által lakott európai monarchia nemzetközi hírű adóparadicsom. Előkelő helyen szerepel az offshore cégalapításra és bizalmi vagyonkezelésre szakosodott vállalkozások kínálatában, mert nem tagja az Európai Uniónak, és az itt működő gazdasági társaságok beszámolói nem minősülnek nyilvános adatoknak.
Üzleti adatbázisokban fellelt adatok tanúsága szerint a fent említett cég 2020. január 9-e óta végelszámolás alatt áll, azelőtt pedig egy bizonyos Viktor Andreas Büchel volt az önálló aláírási joggal rendelkező vezető tisztségviselője. Büchel több tucat jelenleg is működő vagy már megszűnt cégben – köztük panamai offshore cégekben is – visel ilyen és ehhez hasonló tisztségeket, ami nem meglepő, tekintve hogy a Dun&Bradstreet üzleti adatbázisban fellelhető adatok szerint a liechtensteni IGT-Proventus bizalmi vagyonkezelő cég egyik partnere és igazgatója. Az IGT-Proventus egyik szolgáltatása pedig pontosan a valódi tulajdonos kilétének elfedése a cég által delegált tisztségviselőkkel.
A magyar cégnyilvántartás adatai alátámasztják Bartus László kutatását a liechtensteini offshore cég szerepéről a Hit Gyülekezete körül kialakult cégbirodalomban. Az X & A Marketing and Holding Limited 2009 és 2019 között volt tulajdonos a Hadar Gold Kft.-ben, tagsági jogviszonya pontosan azon a napon, 2019. március 29-én szűnt meg, amikor Németh Sándor magánszemélyként 60%-os tulajdonrészt szerzett az utóbbi vállalkozásban. A Hadar Gold Kft. 50%-ot meghaladó szavazati joggal rendelkezik a Broadcast Project Kft.-ben, és a 2019. május 10-én közzétett legfrissebb alapszabály szerint Németh Sándor magánszemély mellett ez a két cég birtokolja az ATV Zrt. részvényeit is.

Családi vállalkozások
Összességében tehát kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált.
Ezen túlmenően az is Németh Sándor és a liechtensteini offsore cég kapcsolatára utal, hogy az X & A Marketing and Holding Limitednek volt egy másik magyar érdekeltsége is: az X AND A Marketing Kft. nevű magyar cég, amelyet ugyanúgy 2006-ban jegyeztettek be, mint liechtensteini tulajdonosát. A magyar X AND A Kft. tulajdonosi körében 2007-től 2010-ig egy másik offshore cég, az Intermedia Zug Holding AG. is megjelent, ennek kézbesítési megbízottja dr. Dávid Gyula, Puch László akkori szocialista pártpénztárnok ügyvédje volt.
2019. március 29-én aztán a liechtensteini X & A kiszállt a magyar leánycégből, és ennek is Németh Sándor lett a 100%-os tulajdonosa. Az X AND A Kft. ügyvezetőjének személye azonban az alapítása, 2006 óta nem változott, maradt a mai napig Kovács Tamás. Ő pedig nem más, mint az ATV Zrt. 2003 óta regnáló vezérigazgatója.
Családi vállalkozásként működtetett médiabirodalom
Az is jogos kérdés, az ATV tulajdonosa miért engedte, hogy egy külföldi offshore vállalkozás összesen alig 270 milliós tőkeemeléssel döntő befolyást szerezzen egy több milliárd értékű vagyon felett? Erre a szokatlan engedékenységre magyarázat lehet az, hogy minden vállalkozásban családtag ül – az egyház vagyonkezelő cégét (Új Spirit Kft) a lelkész lánya vezeti, a televíziót a fia és a másik lánya. Immár az ő többségi tulajdona az ATV épülete (az épületre 2010-ben ideiglenesen másfél milliárdos jelzálogot is bejegyzett egy bank, tehát értékes ingatlan), megszerezte a befolyást a televízió felett, és a tévé épülete mellett lévő négy szintes egyházi kollégium is többségében az övé.
A gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett – a kérdés csak az, hogy Németh Sándornak honnan voltak százmilliói, hogy megvegye az offshore cég üzletrészét? Vagy ingyen kapta a titokzatos tulajdonostól?
A terv rafináltságát jól jelzi az: úgy szerezte meg a televíziót, hogy a magánszemélyként a birtokában lévő ATV-részvények száma alapján nem is látszik többségi tulajdonosnak. De mivel a másik két cégben többségi tulajdonrészt szerzett, a részvénytársaságnak is de facto többségi tulajdonosává vált.
Hogy miért lehetett szükség kezdetben az egyházra? Erre maga a lelkész adott magyarázatot egy hosszú Facebook-videóban: neki nem volt pénze. A szövevényes céghálóra is van egy meghökkentően őszinte válasza: „azért tettük bonyolulttá, hogy ne lehessen könnyen eligazodni!”
A huszonkét perces magyarázkodásra információink szerint azért volt szükség, mert a hívek egy részének is szemet szúrt a különös ügylet. A Hit Gyülekezete közösségi oldalán május 13-án sugárzott videón a kérdéses rész alatt végig zavarban volt a lelkész: csapongott, nem fejezett be mondatokat és feltűnően sokat dadogott, holott a prédikációi során flottul, kerek magyar mondatokban szokott fogalmazni. Többször is azt mondta, a gyülekezetet nem érte kár, de azt elismerte, hogy a televízióba az egyház pénzéből befektettek „néhány százmilliót”.
Az ügy azért is érdekes, mert az egyházak különleges jogállással rendelkeznek Magyarországon, gazdálkodásuk a nyilvánosság elől nagymértékben rejtve van. Magyarán a hívek által befizetett adományok és perselypénzek útja lényegében követhetetlen és adómentes, az egyháznak még az éves beszámolót sem kötelező nyilvánosságra hoznia.
Jár nekik állami támogatás is – a Hit Gyülekezete is több milliárdot kapott a magyar adófizetőktől az elmúlt tíz évben. Ha ebből a pénzből magánvagyon lesz, az már közügy. Azt is tudjuk, hogy Németh Sándor egy ideje Orbán Viktor nagy barátja, és a NER nem hálátlan: állami hirdetések özönlenek a televízióhoz, és például az Iványi Gábor vallási közösségével ellentétben a Hit Gyülekezete simán megszerezte az úgynevezett bevett egyház státuszt, így jogosult az állami támogatásra.
Válaszok helyett feddést kaptunk a Hit Gyülekezetétől
Természetesen küldtünk kérdéseket a Hit Gyülekezetének és Németh Sándornak is arról, mennyi jövedelmet vett fel az elmúlt tíz évben az egyháztól és milyen adózott forrásból tudta megvásárolni a cégtulajdonokat. Lapzártánkra a következő választ kaptuk az egyház három vezetőségi tagjától: „A lelkészek, papok – mint hitéleti szolgálatot végző egyházi személyek – javadalmazása, így Németh Sándor vezető lelkészé is, a Hit Gyülekezetében a hitéleti bevételekből történik, ahhoz egyházunk soha egyetlen forint állami támogatást, közpénzt nem vett igénybe és nem is kapott, tehát az erre vonatkozó adatok nem nyilvánosak.”
Megnyugtattak minket azzal, hogy „egyházunk vagyontömege nem csökkent, hanem éppen ellenkezőleg: az elmúlt évtizedekben sokszorosára növekedett minden területen, így a média-érdekeltségeiben is”, amit nem is vitattunk, mint ahogy az is tény, hogy még nagyobb lenne az egyház vagyontömege, ha Németh Sándor nem szerezte volna meg annak jelentős részét.
„A vezető lelkész alapítói tevékenysége, kezdeményező és aktív szerepvállalása, hozzáadott erkölcsi, szellemi értéke nélkül egyházunk eleve szerephez sem jutott volna a média világában!” – írták, majd így folytatták: „A bűnügyi vizsgálókat is megszégyenítő, provokatív és arrogáns kérdéssorukat nem tudjuk másnak látni, mint zavarkeltésre irányuló akciónak. (…) A magánszférába és az egyházi autonómiába való durva beavatkozási kísérletük viszont a kommunista pártállami idők egyházellenes hangulatkeltésének emlékét idézi fel (amiből sajnos volt részünk bőségesen). Csak remélni tudjuk, hogy egy ilyen, mintegy alternatív adóhatóságként való fellépésük és önmaguknak a törvények fölé helyezése az egyházunkkal és vezetőjével szemben, csak egy átmeneti működési zavar megnyilvánulása önöknél.”
Az alapító lelkész, akinek nincs más látható jövedelme a papi fizetésén túl, nem él rosszul – például a harmadik kerületben fényűző, többszintes villát birtokol. A bőkezű adományozásra gyakran az alábbi bibliai verssel biztatja híveit: “aki bőven vet, bőven is arat.” Az idézetet a lelkész a magyarázkodó videóban is elsütötte, azzal zárva le a meglehetősen kusza beszédet, hogy „nem akarok tovább ezzel foglalkozni, bízok benne, hogy egyszer nagy örömmel fogunk nagyot aratni a végén.”
Nagyon úgy tűnik, neki már sikerült.
(Lukács Csaba — Bodoky Tamás, atlatszo.hu)

You have no rights to post comments