Megrázó helyzetkép a végekről
A járvány következményei fokozottan sújtják a szegregátumban élőket. Bódis Kriszta, az ózdi szegregátumokban működő Van Helyed Alapítvány létrehozójának megrázó beszámolója.
Mi nem Tanodát csinálunk, hanem egy rendszert építünk. Van Helyed Rendszernek neveztem el. Tehát nálunk (a szegregáció felszámolása érdekében) a kismamával kezdünk foglalkozni, és végigkísérjük az egyes gyereket és a családot a pályára állásig. Erre hoztunk létre saját Van Helyed intézményeket, gyűjtőnéven Van Helyed Stúdiókat.
Helyzetjelentés: Először is, dolgozunk gőzerővel tovább, bár Ózdon, az iskolák bezárásával párhuzamosan bezártuk a Van Helyed Familia Stúdiót. Itt a kismamákkal, a 0-3 éves babákkal, az óvódás korú gyerekekkel és családtagjaikkal foglalkoztunk, mindenféle napi szintű és napirend szerinti állandó szolgáltatásokat nyújtva nekik, tanulást, sportot, alkotást, fejlesztést mindent ?? (étkezést, tisztálkodást és mosási lehetőséget is biztosítva), valamint személyre szabott patronálást a korszerűen felszerelt VHFS épületünkben. Másrészt az általános iskolás kortól a középiskolásainkkal foglalkozó Van Helyed Stúdió épületét is be kellett zárnunk, ahova minden nap és szünetben jöttek a gyerekeink suli után. A patrónusainkkal innentől kezdve a távpatronálásra kezdtünk átállni, aminek lényege, hogy mindenben segítjük a családjainkat továbbra is. Gyerekeket a távoktatásban, de egészségügyi felvilágosítással is a vírus miatt, élelemmel, szociális támogatással stb.
A legmegrázóbb az volt, hogy a Budapesten továbbtanuló és a Van Helyed Stúdió plusz kollégiumunkban élő gyerekeinknek is haza kellett mennie (ez főleg a szülők félelméből adódott, így nem is gondolkodtunk ügyeletben). Őket a VHS plusz-os patrónusaik természetesen távpatronálják az ózdi kollégákkal együtt. Azoknak a gyerekinknek volt a legnehezebb visszaköltözni, akik már 4-5 éve eljöttek otthonról, a nyomorból, a rengeteg hátráltató nehézségből. Ők most (sokan éppen az érettségi előtt) újra egy szobában nyomorognak a 8-10 fős családdal.
Na és itt kezdődnek a bajok. Az életkörülmények eddig is borzasztóak voltak, de most katasztrófálisak. Nem igaz, hogy a vírus egyenlően csapás mindannyiunknak, bár esetleges végkimenetelét illetően, persze. Viszont el tudjátok képzelni, hogyan tud egy hét, kilenc gyereklétszámú család otthon maradni 25-30 m2-en? Kezet mosni úgy, hogy a legtöbb házban nincs vezetékes víz, és egy -egy telepen négyszáz emberre jut két közkút? Internet a mesében. Van olyan család, ahol egy telefon van, laptop, számítógép nincs. A telefont az viszi el, akinek van még annyi szerencséje, hogy dolgozhat, de a legtöbb embert hazaküldtek az alkalmi munkákból. A közintézmények gyakorlatilag bezártak. A boltok ki vannak fosztva, de különben sincs nagyon miből vásárolni, maximum kamatos pénzből, tehát az eladósodás és függőség fokozódik.
Van olyan szegregált általános iskola, ahol a távoktatás eszközök hiányában úgy néz ki, hogy a szülőknek vagy a gyerekeknek be kell mennie a feladatlapokért, és amikor megoldották a feladatot, vissza kell vinni. Ha valaki nem jelentkezett közétkeztetésre idejében, az nem kap enni, de a kajáért amúgy is be kell menni a suliba, és vinni kell edényt. Az iskolákban arról panaszkodnak, hogy piszkos edényeket hoznak a szülők, és sokan be sem mennek, hiába iratkoztak fel. A családok komolyan vennék, hogy maradjanak otthon, de így hogyan? Nem csoda, ha a gyerekek egyáltalán nem értenek semmit. A szülők eddig sem tudtak segíteni a tanulásban, most sem. A Van Helyed Stúdiós gyerekeink, akik már rendszerhez szoktak, és segítjük őket a távoktatásban is, teljesen depressziósak, hogy nem tudnak bejönni a Stúdióba nyugodt körülmények közé, a második családjukba, a barátaikhoz, tanáraikhoz, patrónusaikhoz. Nem tudnak tanulni a zajongó családtól, a testvérektől és a mindennapos nehézségek miatt, de igyekeznek helytállni. Vannak azonban olyan tanítványaink, akik egyébként is nagyobb kihívást jelentettek, most úgy látjuk, hogy hosszú évek munkája nullázódik le, mert olyan gyors náluk a visszaesés. Csavarognak és nem veszik komolyan a dolgokat, de mit is várhatnánk. Azon dolgozunk, hogy ne veszítsük el őket. Online közösségeket hozunk létre (pl.az FB-én Van Helyed Online Stúdiót), a az ún. patron-familyk-nek saját csoportokat, játékokat, kihívásokat csinálunk, naplózunk, filmezünk, mindent bevetünk, amit lehet. És napirend szerint dolgozunk a gyerekekkel, ahogy eddig is. Tanítjuk a szülőket, hogyan tudnak a gyerekeknek segíteni, elmagyarázzuk, ki hogyan, hova lépjen be, korrepetálunk, online önkénteseket szervezünk, szóval mindent csinálunk, amit eddig is, kivéve az ölelést.
Ami a legfontosabb, hogy a gyerekekben és a szülőkben is tartjuk a lelket. Próbáljuk tartani.Ezen kívül élelmiszer, gyógyszer és fertőtlenítőszert osztottunk, ami elég rizikós, mert sok munkatársnak kell benne dolgoznia és nincs megfelelő védőfelszerelés. Annyira hiányzik a családjainknak a kontaktus velünk, hogy ha kimegyünk, a nyakunkba ugranak, és ez most nem annyira biztonságos. Ők egyáltalán nem tudnak egy méteres távolságot sem tartani, ez teljesen lehetetlen, olyan sok ember van összezsúfolva a telepeken. Hála a dániai támogatónknak a negyven munkatársból egyelőre senkit nem kellett elküldenünk, mindenkinek adunk munkát és fizetést. Többségében roma munkatársaink vannak, akik nálunk jöttek egyenesbe és sok hátrányos helyzetben élő segítő munkatársunk is van. A Hétes telepen, ahol a 16 ózdi szegregátum közül a legnagyobb a nyomor, sajnos be kellett zárni az általunk üzemeltetett Közösségi Fürdőházat és Mosodát. Egyetlen tisztálkodásra alkalmas hely volt a telepen, de fertőzési gócponttá válhatott volna.
Mivel folyamatos kapcsolaban vagyunk, felméréseket készítünk a közösségekről, mindenről folyamatosan, hogy tudjunk azonnal reagálni, miben kell segítség.
Szereztünk gyógyszer adományt, de arra nagy szükség van, mert eddig is segítettük ezzel a családokat. Vitamin, maszk, fertőtlenító, tápszer, pelenka, intimbetét stb.Szereztünk néhány laptopot, de szükségünk van még inetrnetes stick-ekre (18 db) , okostelefonokra kártyás előfizetéssel (12 db) és további laptopokra operációs rendszerrel (28db). Tartós élelmiszerre.
A szállítás és az osztás a legnagyobb gond. Egyre nehezebben kockáztatunk, ez az igazság. Nincs védőfelszerelésünk, és vannak veszélyeztetett munkatársak is, de idős családtagok mindannyiunknak. Ennek ellenére, lehetetlen csak távmunkában csinálni ezt. A férjem éppen most ment el egy gyógyszertárba a gyógyszeradományokért.
Szerző: Bódis Kriszta
(ckpinfo.hu)
