Mit tett Don Bosco járvány idején?
A félelmetes hír júliusban érkezett Torinóba. A kolera Liguriában volt a legnagyobb, Genovában hirtelen 3000 ember halt meg. Torinóban az első halálesetek július 31-én történtek. A király a királynővel és az egész királyi udvarral együtt zárt kocsiban elutazott Torinóból. Egy királyi kastélyban, a Caselette nevű kis településen, a Lanzo-i és a Susa-i völgyek torkolatánál kerestek menedéket.
A járvány központja a Borgo Dora volt, Valdocco közelében. Szegényes házakban, barakkokban, bevándorlók tömege lakott, alultápláltak voltak, és nem volt tisztálkodási lehetőségük sem. Egy hónap alatt 800 betegből 500-an meghaltak.
A város polgármestere, Notta Giovanni a lakossághoz fordult: bátor embereket kért, akik vállalják a betegápolást: elviszik őket a kórházakba, hogy ezzel a lehető legjobban megakadályozzák a ragályos betegség terjedését.
Augusztus 5-én Havas Boldogasszony ünnepe volt. Don Bosco felszólította növendékeit, hogy ők is segítsenek. Egy ígérettel kezdte:
– Ha mindannyian az isteni kegyelem állapotában lesztek, és nem követtek el halálos bűnt, biztosítok mindenkit, hogy nem lesztek a kolera áldozatai.
Majd így folytatta:
– Tudjátok, hogy a polgármester egy felhívást intézett a város polgáraihoz. Betegápolókra van szükség. Sokan közületek még fiatalok, de ha a nagyobbak közül valaki úgy érzi, hogy elég erős ahhoz, hogy bejöjjön velem a kórházakba és a magánházakba, az Úrnak tetsző cselekedetet tesz.
Még aznap este tizenöten jelentkeztek. Pár nappal később másik 30 gyerek kapott szülői engedélyt, hogy ők is betegápolók lehessenek.
Keményen dolgoztak, és a munka nem volt sem kellemes, sem kényelmes. Az orvosok azt tanácsolták, hogy a betegek lábait masszírozzák és borogassák, ezáltal elősegítik az izzadást. A betegápolók három csoportban voltak. A legnagyobbak egész nap a kórházakban és a házakban ápolták a betegeket, a másik csoport az utcákról jelentette, ha betegeket láttak, a harmadik csoport, a legkisebbek az Oratóriumban maradtak, és várták, hogy szükség esetén őket is hívják.
Don Bosco igyekezett óvintézkedéseket tenni. Mindenki vitt magával egy üveg ecetet, és miután megérintettek egy beteget, leöblítették vele kezeiket.
„Gyakran előfordult – írja Don Lemoyne –, hogy a betegeknek nem volt lepedőjük, takarójuk vagy fehérneműjük. A gyerekek jelentették Margit mamának, aki a ruhatárból adott abból a kevésből, amijük volt. Pár nap alatt minden elfogyott. Egy fiatal betegápoló jelezte Don Boscónak, hogy egy beteg csak száraz faleveleken fekszik, még egy lepedő sincs alatta. »Kaphatnék valami takarót?« Margit mama gondolkodott egy kicsit, majd bement a kápolnába, hogy levegye az oltárról a fehér terítőt és odaadta a fiúnak: »Vidd el a betegeknek. Nem hiszem, hogy az Úr zokon veszi.«” […]
A kolera a sok tragikus eset mellett, mellesleg hozott valami jót is az Oratóriumba: a fiúk önzetlen segítsége feltűnt a város lakóinak. A polgármester nyilvános dicséretben részesítette őket. Szinte hihetetlen volt, hogy a fiúk közül, akik mindennap kapcsolatban voltak a ragályos betegekkel, senki sem lett beteg, és sokan elgondolkoztak azon az állításon, hogy ezt a „bolond” Don Boscónak köszönhetik.
(Teresio Bosco - Don Bosco új életrajza, Don Bosco Kiadó 2012.)
(szaleziak.hu)
