Ferenc pápa homíliája Bariban: Jézus mértéke a mérték nélküli szeretés
Február 23-án délelőtt a Szentatya Bariba látogatott, ahol részt vett A Földközi-tenger mint békehatár című találkozó utolsó napján, maga is beszédet mondott a témáról, a program lezárásaként pedig misét mutatott be.Az alábbiakban teljes egészében közreadjuk Ferenc pápa magyarra fordított homíliáját.
Jézus idézi az ősi törvényt: „Szemet szemért, fogat fogért” (Mt 5,38; Kiv 21,24). Tudjuk, mit jelentett ez: attól, aki elveszi valamidet, te ugyanazt vedd el. Valójában ez nagy előrelépés volt, mert megakadályozta a súlyosabb megtorlást: ha valaki rosszat tett neked, te ugyanabban a mértékben fizesd vissza, nem tehetsz súlyosabb rosszat. A nézeteltérés egyensúlyba szorítása előrelépés volt. Jézus mégis továbbmegy, sokkal tovább: „Én viszont azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal” (Mt 5,39). Hogyhogy, Uram? Ha valaki rosszat gondol rólam, és ha valaki bánt engem, nem fizethetek vissza neki ugyanazzal az érmével? „Nem” – mondja Jézus: erőszakmentesség, minden erőszak kerülése.
Azt gondolhatjuk, hogy Jézus tanítása egy stratégiát követ: a gonosz végül majd leáll. De nem ez az oka annak, amiért Jézus azt kéri, hogy azokat is szeressük, akik ártanak nekünk. Mi az oka? Az, hogy az Atya, a mi Atyánk, mindig szeret mindenkit, még ha nem is kap viszonzást. Ő „felkelti napját gonoszokra és jókra, esőt ad igazaknak és hamisaknak egyaránt” (Mt 5,45). És ma az olvasmányban azt halljuk: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (Lev 19,2). Vagyis: „Éljetek úgy, amint én, arra törekedjetek, amire én!” Jézus így tett. Nem mutogatott ujjal azokra, akik igazságtalanul elítélték és kegyetlenül megölték, hanem kitárta előttük karját a kereszten. És megbocsátott azoknak, akik szöget vertek csuklójába (vö. Lk 23,33–34).
Tehát, ha Krisztus tanítványai akarunk lenni, ha kereszténynek akarjuk tartani magunkat, ez a követendő út, nincs másik. Megtapasztaltuk Isten szeretetét, s ezért szeretnünk kell; megtapasztaltuk megbocsátását, ezért nekünk is meg kell bocsátanunk, megérintett minket az ő szeretete, ezért nekünk is szeretnünk kell anélkül, hogy azt várnánk, hogy mások kezdjék; ingyenesen nyertünk megváltást, ezért ne akarjunk hasznot húzni a jóból, amit teszünk. Erre mondhatod: „Jézus túloz!” De még azt is mondja: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért” (Mt 5,44). Erre mondhatod: „Azért beszél így, hogy felkeltse a figyelmet, de valószínűleg valójában nem akarta ezt. De igen, pontosan ezt akarta.
Jézus itt nem beszél paradoxonokban, nem használ körülírást. Egyenes és világos. Idézi az ősi törvényt, és ünnepélyesen kijelenti: „Én viszont azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket!” Szándékos, pontos szavak.
Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Ez a keresztény újdonság. Ez az, ami megkülönbözteti a keresztényeket. Imádkozni és szeretni: ezt kell tennünk; de nem csak azokat, akik szeretnek bennünket, nem csak barátainkat, nem csak népünket. Mert Jézus szeretete nem ismer határokat és akadályokat. Az Úr azt kéri, hogy merjünk számítás nélkül szeretni. Mert Jézus mértéke a mérték nélküli szeretés. Hányszor hagytuk figyelmen kívül kéréseit, és viselkedtünk úgy, mint bárki más!? A szeretet parancsa azonban nem egyszerű provokáció, hanem az evangélium középpontjában áll. A mindenki iránt tanúsított szeretet terén ne fogadjunk el kifogásokat, ne hirdessünk kényelmes óvatosságot! Az Úr nem volt óvatos, nem kötött kompromisszumokat, a szeretet szélsőségességét kérte tőlünk. Ez az egyetlen megengedett keresztény szélsőségesség: a szeretet szélsőségessége!
Szeressétek ellenségeiteket! Ma hasznunkra lesz, ha a mise alatt és utána ismételgetjük magunknak ezeket a szavakat, és alkalmazzuk azokra az emberekre, akik rosszul bánnak velünk, akik bosszantanak bennünket, akiket nehezen fogadunk el, akik elveszik jókedvünket. Szeressétek ellenségeiteket! Az is hasznunkra lesz, ha kérdéseket teszünk fel magunknak: „Engem mi foglalkoztat az életben: az ellenségek, akik rosszat akarnak nekem? Vagy az, hogy szeressek?” Ne törődj mások rosszaságával, azokkal, akik rosszat gondolnak rólad. Ehelyett kezd el lefegyverezni szívedet Jézus szeretetével! Mert aki szereti Istent, annak nincs ellenség a szívében. Az Isten iránti tisztelet a gyűlölet kultúrájának az ellentéte. A gyűlölet kultúráját pedig úgy győzhetjük le, ha szembeszállunk a panasz kultuszával. Hányszor panaszkodunk azért, amit nem kapunk meg, azért, ami nem sikerül! Jézus tudja, hogy sok minden nem sikerül, hogy mindig lesz valaki, aki rosszat akar nekünk, olyan is, aki üldözni fog bennünket. De azt kéri tőlünk, hogy mi csak imádkozzunk és szeressünk. Ez Jézus forradalma, a történelem legnagyobb forradalma: a gyűlölendő ellenségből szeretendő ellenség lesz, a panasz kultuszát felváltja az ajándékozás kultúrája. Ha Jézusé vagyunk, akkor ez a követendő út! Nincs másik!
Igaz, de ellene vetheted: „Értem az eszmény nagyszerűségét, de az élet egy másik dolog! Ha szeretek és megbocsátok, nem maradok életben ebben a világban, ahol az erő logikája uralkodik, és úgy tűnik, mindenki csak magáról gondol.” Vajon akkor Jézusnak vesztes a logikája? A világ szemében vesztes, de Isten szemében győztes. A szentleckében Szent Pál azt mondta nekünk: „Senki ne áltassa magát, mert e világ bölcsessége balgaság Isten előtt” (1Kor 3,18–19). Isten távolabbra lát. Tudja, hogyan lehet győzni. Tudja, hogy a rosszat csak jóval lehet legyőzni. Így mentett meg bennünket: nem karddal, hanem kereszttel. Szeretni és megbocsátani – ez a győztes életmód. Veszítünk, ha erővel akarjuk megvédeni a hitet. Az Úr nekünk is megismételné a szavakat, melyeket Péternek mondott a Getszemáni-kertben: „Tedd vissza hüvelyébe a kardot” (Jn 18,11). A mai Getszemáni-kertekben, közömbös és igazságtalan világunkban, ahol úgy tűnik, a remény elhalásának vagyunk tanúi, a keresztény nem viselkedhet úgy, mint azok a tanítványok, akik először kardot rántottak, majd elmenekültek. Nem, a megoldás nem az, hogy kardot rántunk valaki ellen, de az sem, hogy elmenekülünk a korból, amelyben élünk. A megoldás Jézusnak az útja: a tevékeny szeretet, az alázatos szeretet, „a végsőkig” elmenő szeretet (Jn 13,1).
Kedves testvérek, korlátlan szeretetével ma Jézus magasra helyezte emberségünk ugrólécét. Feltehetjük magunknak a kérdést: „Mi meg fogjuk ugrani?” Ha a cél elérhetetlen lenne, az Úr nem kérte volna tőlünk. De egymagunkban nehéz; ez kegyelem, melyet kérnünk kell. Kérj erőt Istentől, hogy tudj szeretni! Mondd neki: „Uram, segíts szeretni, taníts megbocsátani! Egyedül nem vagyok rá képes, szükségem van rád!” Azt a kegyelmet szintén kérnünk kell, hogy másokat ne akadálynak és bajnak lássunk, hanem szeretendő testvéreinknek. Igen gyakran kérünk segítséget és kegyelmeket magunknak, de milyen ritkán kérjük, hogy tudjunk szeretni! Nem kérjük elégszer, hogy meg tudjuk élni az evangélium szíve közepét, hogy valóban keresztények legyünk. Pedig „életünk alkonyán a szeretet alapján leszünk megítélve” (S. Giovanni della Croce: Parole di luce e di amore, 57. [Magyarul a Keresztes Szent János aranymondásai és a Lobogó istenszeretet – Keresztes Szent János kisebb művei című kötetekben]). Ma döntsünk a szeretet mellett, akkor is, ha sokba kerül, akkor is, ha szembemegy a fősodorral! Ne engedjük, hogy az átlagos gondolkodás irányítson bennünket, ne elégedjünk meg leszállított mértékekkel. Fogadjuk el Jézus kihívását, a szeretet kihívását! Valódi keresztények leszünk, és a világ emberibb lesz.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
