Krízisek és megküzdési lehetőségek a házasságban – Papp Miklós lelkész előadása az Apor Akadémián
Papp Miklós görögkatolikus lelkész tartott előadást február 13-án a házasság különféle időszakairól, kríziseiről és örömeiről az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) budapesti campusán a házasság hete keretében, az Apor Akadémia idei első alkalmán.
Kocsis Gyula István, az AVKF budapesti campusának igazgatója bevezetőjében többek között felhívta a figyelmet a válások elmúlt évtizedekben növekvő számára, illetve arra, hogy a válások során a gyerekek járnak a legrosszabbul, sok esetben életük végéig hordozzák a sebeket, viselik a negatív példa következményeit.
Papp Miklós előadásában hangsúlyozta, hogy a házasság – éppúgy, mint mindkét házasfél élete – szakaszokra osztható, és számos válás éppen egy-egy életszakaszváltáshoz kapcsolódik. Pedig e krízishelyzetekre nem a válás a megfelelő válasz, hanem a türelem, ami a következő életszakaszba való átlépéshez, az új helyzet „megtanulásához” szükséges.
Az előadó – Erik H. Erikson fejlődéspszichológus meglátásai nyomán – kifejtette: a házas kapcsolat különféle szakaszainak jellemzője a kezdeti „zöld állapot”, az új helyzettel való ismerkedés, a tanulás; ezt követi a stabilitás fázisa, majd következik a viták, a feszültség időszaka, ami már azt jelzi, hogy kinőttük az adott stádiumot, egy következő életszakaszba lépünk. Tudnunk kell, hol tartunk éppen, milyen életszakasz vár ránk, és mit kell magunk mögött hagynunk; s ha éppen kinőttünk egy szakaszból, akkor a tanulási időhöz türelem kell, nem kell kapkodni – mondta Papp Miklós. Mindehhez hozzátette, hogy
a házastársi hűség nem merülhet ki a „nem csalom meg” statikus (jogi) magatartásban, a „dinamikus hűség” ennél több, és ez utóbbi személyre szabott mivoltát Istentől kell kiimádkozni, megtudni.
Az előadó ezt követően a házasság (párkapcsolat) életszakaszait részletezte. Az első szakasz az udvarlás ideje, ami szeretettel és bizonytalansággal telített. A házasságkötéshez vezető döntés meghozataláig „három igent” kell kimondani – szögezte le Papp Miklós. – Akkor lehet oltár elé állni, ha a párkapcsolatban már nemcsak a vonzódás (erósz) jelenik meg, hanem ott van a baráti szál is (fília): a másik ember társ „fejben is”, a pár tud miről beszélgetni, értékrendjük összeegyeztethető, hasonló a belső hitük, meggyőződésük, illetve kapcsolatuknak Isten is örül. Ez utóbbi szent szeretet (agapé) magába foglalja azt, hogy a „párommal fejlődni fogunk a cél, az üdvösség felé, és a gyerekeinket is az üdvösség felé szeretnénk vezetni”. Ezzel kapcsolatban az előadó megjegyezte: „Az agapé ajándék: amit imádsággal döntesz el, abban Isten segít!”
Fontos, hogy a házassági döntés őszinte legyen, tudjunk azonosulni vele, adjuk bele magunkat, így a később bekövetkező krízishelyzetekben nem vetünk majd könnyedén véget az egésznek, inkább hajlunk arra, hogy esélyt adjunk a kapcsolatunknak. A döntés tényéről szólva Papp Miklós rámutatott arra, hogy napjaink ideálja a kedves, agresszió nélküli, jóságos, békülékeny férfi; nem ismerjük már a „kemény szeretet” gesztusait, amely döntések meghozatalára biztat, képes „kilökni” a gyermeket a fészekből, hagyja hibázni, mindezt azért, hogy később megállja a helyét az életben. Mindezek hiánya azt eredményezi, hogy manapság sok fiatal nehezen tud dönteni.
A házas kapcsolat második fontos szakasza a házaspárrá válás. E folyamatban bánat is van, és sok öröm is. Súrlódások, hibák, csúnya veszekedések. Ezek elviseléséhez nyugalomra van szükségünk. Elsősorban tudnunk kell, hogy mindkét fél adott családi örökséggel (szokások), kultúrával lép be a kapcsolatba, például máshogy oldanak meg konfliktusokat. Tudnunk kell azt is, hogy a nevelés során éppen ez a kultúra az egyik legtöbb, amit a gyermekünknek adhatunk: a közös ima, a családi ünnepek, a konfliktusmegoldások kultúrája. A házasság első időszakában két szokásrendszer küzd egymással. Érdemes a pozitívumokat kiszemezgetni, és a rossz szokásokat elhagyni. E szakasz fontos feladata az önismereti munka. Mindez oda vezet, hogy képesek leszünk egymással együtt élni, olykor nagyon egymásra találunk, de megvan az önállóságunk is.
A harmadik szakasz az első gyermek születéséhez kötődik. Lélektani váltás ez, új szerepbe kerülnek a házasfelek. A nő anyává válik, nagyon fontos lesz a számára a biztonság; kevesebb idő jut egymásra, elkezdődnek a nevelési viták, amelyek eltartanak majd a nyugdíjaskorig, s ez így normális: a gyermek egészséges fejlődéséhez szükséges az elfogadó (nőies) és a sürgető (férfias) szeretet is, s e kettő másként van meg a férfiban, mint a nőben. A házasság során kialakulnak az alrendszerek: a pár szüleinek és a gyerekeknek is megvan a maguk szerepe. A szülők tanácsát érdemes meghallgatni, de a pároknak a saját döntésüket kell meghozniuk. Az apósnak, anyósnak nem könnyű háttérben maradni. Alapszabály, hogy minden szülő a saját gyermekét rendszabályozza, ne a másikét, és ne a másikat.
A negyedik szakasz, amikor a gyermek iskolába kerül. Földrengésszerű a változás, az anya visszamegy dolgozni, előtérbe lép a logisztika, szalad a háztartás, sok feleség panaszkodik ilyenkor, hogy magára hagyják. Papp Miklós kiemelte: ebben az életszakaszban fontos a gyermek moralitásának fejlesztése, rá kell mutatni az értékekre, etika nélkül ugyanis nem lesz boldog a gyerek. Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a legtöbb, amit a szülők adhatnak: a testvér – támogató, segítőtárs az élet nehézségeiben. Az etikát nem lehet beleverni vagy beleordítani a gyerekbe, azt saját magának kell beépítenie a szívébe, a lelkiismeretébe.
A következő (ötödik) szakasz a „serdülő a családban”. A kamaszok (12 és 24 éves kor között) keresik a határokat, de zokon veszik, ha találkoznak azokkal. Az irányító nevelés azt jelenti, hogy nem hagyjuk őket magukra. Alakuló identitásukat segíti, ha jó kortárs csoport felé irányítjuk őket (ebben az egyházi iskola szerepe jelentős). A serdülő leválik a szülőről, de segíthetünk neki abban, hogy egyúttal ne váljon le Istenről is.
A hatodik szakaszban a gyerekek kirepülnek, kiürül a ház, a pár új szerepek elé néz. Tanulás, munka, új kiteljesedés kezdődik, ez a „király”-korszak. 40 és a 60 éves kor között bekövetkezhet az életközépi válság: ez megingást idézhet elő a magánéletben, nehéz ilyenkor „normálisnak” maradni, de ebben az új életszakaszban sem kell kapkodni, menekülni. Carl Gustav Jung szerint ez a szakasz a mélyülés, a spiritualitás ideje, a komoly problémák világa; az ember kikerülhetetlenül találkozik Istennel.
A hetedik az időskor életszakasza. A nyugdíjas lét elfogadása a nőknek könnyebben megy, a férfiak számára megoldás lehet a rendszeres életmód, a napi menetrend kialakítása. Ez a nagyszülői szerep elsajátításának ideje, de a halálra való konkrét készülésé is.
Papp Miklós előadása végén hangsúlyozta: az életszakaszokba való átmenetet segíti a jövőbe vetett bizalom (Isten ajándékot készít számunkra a következő létszakaszban is) és a türelem (ha van is megingás, be fog állni az egyensúly).
Az előadó így összegzett: a jó házasság titka az, hogy rendre megvizsgáljuk, az erósz (testi gyöngédség), a fília (együttlét – beszélgetés, közös olvasás) és az agapé (közös spiritualitás) közül melyik áll éppen a leggyengébb lábakon házas kapcsolatunkban, mert arra kell „rátenni egy lapáttal”. Tehát, ha érzékeljük a krízist, nem kell azonnal elválni, nyugalom, jó dolog tanulni, fog az menni! – biztatott Papp Miklós.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
