Silvio atya, egy igazán boldog pap, aki foglalkozására nézve bűvész
Cherascóban él egy bűvész, Salesnek hívják. Varázslómúzeumot alapított, valamint alapítványt hozott létre a szalézi missziók területén élő szegény gyerekek javára. A Piemont tartományban élő 76 éves szalézi szerzetes, Silvio Mantelli a fél világon csal mosolyt a gyerekek arcára varázslataival, mert „joguk van a mosolyhoz”.
Bűvészmutatványok, trükkök, híres bűvészek ruhái, történetei: a bűvészmúzeum valóban elbűvöli látogatóit. Silvio atya vezetéseket és előadásokat is tart a múzeumban. Fehér hajával, kék szemével maga is egy nagyra nőtt gyermekhez hasonlít, akinek a nyakában kereszt, a fején bűvészkalap van.
Rossz tanuló volt, szülei nem bíztak benne, hogy nagy jövő áll előtte, az irodalomtanára is kétkezi munkát javasolt neki. Nagyon félénk volt, a varázslás először arra volt jó, hogy segített neki beilleszkedni.
„De a felhők mögött ott ragyog ezer nap – idézte Kalkuttai Teréz anyát. – Az Úr megadja a lehetőséget, hogy meglásd a napsugarakat. Velem így történt: úgy kell előrehaladni, hogy kicsit szembeszállunk a szabályokkal. Így lehet rálelni a saját utunkra” – folytatta nevetve. 19 éves korában egy éjszaka hívást hallott, mely arra szólt, hogy ismerje meg és szeresse a világot. Élete megváltozott, két diplomát szerzett, tanított, bűvészkedett, misszionárius bűvész lett.
Hivatása a családban érlelődött, édesanyja nagyon vallásos volt, édesapja nem járt templomba. „Bizonyos értelemben alkalmatlannak kell lennünk: a hivatás megérteti az emberrel, hogy ki lépnie abból a skatulyából, amelybe a társadalom a maga kényelmi igényeivel berakja. A hivatás azt mondja: figyelj, a világ egészen más.”
Életéről Olaszországban megjelent egy könyv, Il rischio di essere felice címmel (A kockázat, hogy boldogok legyünk). Bevétele a 2001-ben alapított Mago Sales Alapítványt illeti, amely 25 országban van jelen. Mottója: „Aki megment egy gyereket, segít az ég egy darabjának, hogy beragyogja a világot”.
Hivatásával a hobbija is megmaradt, számára ugyanaz a feladat papként és bűvészként: a csodát kell megteremteni. Sőt, csodának kell lenni. „A világban a varázslatot főleg a gyerekekkel használtam. Amikor jókedvre derítesz egy gyereket, kinyílik az ajtó a szülők szíve felé. Így volt a misszióim során, háborús területeken, más kultúrákban is. A gyerekek szeretete minden kultúra felett áll.”
Silvio atya élete tele volt különleges találkozásokkal. Indiában megismerkedett Teréz anyával: „Emlékszem, azt mondogatta, hogy az igazi szegénység nem a dolgok hiánya, hanem az, ha az ember egyedül érzi magát. A legnagyobb szegénység az, ha az embert nem szeretik, vagy talán nem is képes arra, hogy szeressen: ennek azonban cselekvésre kell ösztönöznie. Fel kell venni a kesztyűt. Ez a don Milani által hirdetett meg nem hátrálás: ő azt mondta a gyerekeknek, hogy az életben nem az a fontos, hogy megváltoztassuk a világot, hanem hogy jobbá tegyük önmagunkat, mert jobbá téve önmagunkat megváltozik a világ is.”
Ferenc pápával is találkozott, aki véleménye szerint ajándék korunk számára. Már Argentínában megismerkedett vele, kétszer is adott elő előtte bűvészmutatványokat. „Amikor pápa lett, írtam neki, és meghívott a Szent Márta-házba misére Bosco Szent János ünnepén. 2016 júniusában pedig 150 bűvésszel együtt részt vettem a Szentatya kihallgatásán a művészek szentéve alkalmából: ajándékoztam neki egy varázspálcát és egy fehér cilindert.”
Silvio atya elmesélte, hogy Don Bosco is végzett bűvészmutatványokat: „Amikor részt vett artisták, bohócok, bűvészek előadásain, és látta, hogy mindenkit elbűvölnek, de a templomba nem olyan szívesen mennek be az emberek, akkor megértette, hogy az imádságok és az igehirdetés előtt meg kell ragadni a figyelmüket, ámulatot, meglepetést kell kelteni, és maga is megtanult zsonglőrködni, kötélen járni, kártyatrükköket, kisebb bűvészmutatványokat végezni. Minden papnak kicsit rendelkeznie kellene ezekkel a képességekkel.”
Silvio atya jóízűen nevet, és így zárja a beszélgetést: „Nagyon szép volt az életem, ha lehetne egy javaslatom valaki számára, a saját életemet javasolnám. Boldog életszakaszban vagyok: kevesebbet tudok mozogni, de elégedett vagyok. Mindig van mit csinálni: ha csak egy szöget is beverni. A saját lakásunkra soha nem mondhatjuk, hogy készen van, azt szoktam mondani: mindig van egy szög, amit be kell verni a falba.”
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás: Famiglia Cristiana
Fotó: Mago Sales/Facebook
Magyar Kurír
