7 téves gondolat az öregedésről
Cecilia Dintino terapeutaként, pszichodramatistaként a munkája során összeszedte, hogy tapasztalatai szerint melyek azok a tipikus és roppant kártékony gondolatok, amelyeket az emberek, különösen a nők, idősödve az életükről gondolnak, és javaslatai is vannak, hogy miket lenne jobb ezek helyet alapértelmezetté tenni.
1. Már túl késő
Buta gondolat. Lehet, hogy már valóban késő összejönni John Lennonnal vagy gyereket szülni – de egy csomó dologról még nem késett le az ember. Ha valaki a mottójává teszi ezt a gondolatot, azzal mérgezi magát. Kihat a választásaira, a döntéseire, passzivitásba taszít, kiöli a motivációt. Valahányszor azon kapod magad, hogy a „túl késő” gondolat megfordul a fejedben, inkább csinálj valamit. Mint Cecilia kliense, Mary, aki arra gondolt, nem bohóckodik ő már a baráti biciklisklubban, ehhez már túl öreg. Rögtön elő is vette a biciklit a garázsból, és ment pár kört, elégedetten konstatálva, hogy azért még tud biciklizni. Vagy Liz, aki azt gondolta, mit keressen ő ennyi idősen egy üzleti tanfolyamon. Aztán a gondolatot észrevéve rögtön el is hessegette, letöltött egy bonyolult cikket, és rájött, épp elég esze van még hozzá, hogy pontosan értelmezni tudja. Ha a gondolataid mérgeznek, az ellenszer az aktivitás – állítja Dintino.
2. A legjobb énem már nem jön vissza
Hibás gondolat. Ha huszonkét évesen voltál a legjobb önmagad, vagy az az igazi éned, hogy gondoskodj a családról, de a gyerekek már kirepültek – akkor ezek a gondolatok elszomorítóak, hiszen természetesen szomorú az, ha valami, amit szerettünk, elmúlt. De arra lennénk ítélve, hogy mostantól a múltat gyászoljuk? Nem lenne inkább azzal érdemes foglalkozni, hogy mivé szeretnénk válni, milyen életet szeretnénk?
Cecilia azt tapasztalta, csak döntés kérdése, hogy úgy lássuk magunkat, hogy idővel egyre jobbá és jobbá válunk, hogy a jó dolgok még hátravannak. Érdemes listát vagy akár egy montázst készíteni arról, hogy mit tartunk magunkban értékesnek, post itekre is fel lehet írni a jó tulajdonságainkat, amik aztán a tükörre vagy a hűtőszekrényre ragasztva mindig szem előtt lesznek. És ha ezeket már tudatosítottuk, akkor csak keressük meg a lehetőséget, ahol érvényesülni tudnak ezek a tulajdonságok. Imádtad etetni a családot, remek ebédeket főztél – de ők már messze élnek ehhez? Talán lehet találni a közelben is olyan embereket, akik értékelni tudnák a vendéglátói képességeidet. Van élet az ember mögött, és van élet itt és most, ebben a pillanatban. Ne hagyjuk, hogy csak a múlt számítson!
3. Ki akar hallgatni egy öregasszonyt/öregembert?
Nem tudhatod, amíg ki nem próbáltad. Túl sokan gondolják alapból azt, hogy senkinek nem érdekes, amit mondhatnának. Talán túlságosan beleszoktak abba, hogy csak hallgassanak másokat. Az, hogy már megint ronda idő van, valóban nem érdekes téma. De az ember néhány évtized után tud ennél jobbakat is mondani. Dintino azt javasolja, hogy tegyünk egy próbát: kezdjünk el történeteket mesélni vagy akár blogot is írni olyan dolgokról, amik számunkra fontosak. Lehet, hogy meglepődünk, hányan hallgatják majd kíváncsian.
4. Ezek a mai fiatalok…
Ez is felejtendő gondolat. Mert unalmas, mert régi és mert nem is igaz. Senki sem akarja ezt hallgatni. Már a mai idősekről is ezt mondták, mikor ők voltak fiatalok, sőt már kétezer éve is ezt mondták. Ez sosem igaz. A fiatalok egyszerűen csak mások, mint az idősek, más kihívásokkal szembesülnek, más világban élnek, más az ízlésük. De ez inkább érdekes, mint elítélendő. Ahelyett, hogy valaki lemondóan sóhajtozik a mai fiatalokon, inkább próbáljon kapcsolatot teremteni velük. A rosszallás megöli a valódi kapcsolódás lehetőségét. Érdemes inkább beszélgetni velük, meghallgatni a zenéiket, elolvasni a könyveiket, kérdezni őket.
Dintino szerint béna az, ha valaki úgy harcol az öregedés ellen, hogy fiatalnak tetteti magát. A megöregedés legjobb módja, ha az ember tisztában van a korával, de megőrzi a kapcsolatát a fiatalokkal, és hagyja, hogy pozitív módon hassanak rá az új generáció tagjai.
5. A múlt fontosabb, mint a jövő
Ha ezt gondoljuk, akkor önelégülten hátradőlhetünk, ihatunk még egyet, elvághatjuk magunkat a világtól, és begubózhatunk a kanapéra. A jövő már nem fontos gondolat megrekeszti az embert. Mintha azt mondanánk, hogy már csak át kell vészelni az időt a halálig.
Pedig nagyon is számít a jövő. Lehetünk 59, 69 vagy 99 évesek, számít a jövő. Azért, mert most itt vagy, és most tudsz csinálni valami fontosat, lényegeset. Meg lehet tervezni azt, hogy milyen emberek szeretnénk lenni, egészen az utolsó leheletünkig.
6. Nem vagyok már jó semmire
Erre a gondolatra Dintino különösen mérges. Igaz, hogy egy fiatalokat favorizáló világban élünk – de ez nem jelenti azt, hogy úgy kell döntenie az embernek, hogy már nem jó semmire. Támogatni másokat, változást hozni, örökséget hagyni – ezek a feladatok időskorban. Erik Erikson, aki meghatározta, hogy az egyes életszakaszoknak mik a fő feladatai az ember számára, azt mondta, hogy a felnőttkor feladata a generativitás (alkotóképesség). Vagyis az, hogy az ember képes-e valami maradandót adni a következő generációknak. Az ebből fakadó gondoskodásérzés a generativitás jutalma – különben az ember úgy érzi, hogy stagnál.
Keressünk hát valakit, valamit, ahol hasznosak lehetünk, ahol adhatunk valamit. Tegyünk felajánlást. És még egyszer. És még egyszer. Gondolkozhatunk kicsi és nagy dolgokban egyaránt.
7. Nem bírok elviselni még egy veszteséget
Ez sem igaz. A veszteségek az élet részei, éppúgy, mint az öregedés. Lehet szó egy barát, egy családtag, egy kisállat vagy egy fog elvesztéséről, mindegyik fájdalmas. Viszont ha elhisszük azt a gondolatot, hogy nem vagyunk képesek többet elviselni, akkor megakadályozzuk a gyászfolyamatot, és gyengítjük magunkat. Pluszban még szenvedést is okozunk magunknak. A veszteség és az ebből való felépülés a természet törvénye, ilyen ciklusokból áll az élet. Ha belekapaszkodunk a veszteségeinkbe, vagy elzárjuk magunkat tőlük, az olyan, mintha ki akarnánk lépni a természetből.
Ehelyett fogadd el inkább a helyed a természetben. Éld meg az érzéseid, alakíts ki rituálékat az emlékezésre, és keresd az emberek társaságát. A veszteséghez kapcsolódó érzések azt mutatják, hogy mennyire szeret az ember. A szeretet erejét.
Ahogy a hegymászók mondják: a jó hegymászó az öreg hegymászó. Ha az ember megváltoztatja a gondolkodását a saját öregségéről, ha csapás helyett képes lehetőségek sorozatának látni, akkor megváltozik az élete. És ezzel a körülötte lévő világot is megváltoztatja.
(Szalay Ágnes pszichológus, divany.hu)
